8. fejezet - Mentőakció

Tudom, hogy sokat húztam a fejezetet, bocsi.
Közben megégettem a kezemet főzés közben, dolgom volt, útközben az ihlet is odaveszett, de most itt vagyok egy rekord hosszúságú fejezettel.
Tehát kommentekre fel, várom a véleményeket.
Közben az angolok nyertek a magyarok ellen. Végeredmény: 2:1 :D Csak, hogy tudjátok.

***

“A világ egy hatalmas tükör. Visszatükrözi felénk azt, amik vagyunk. Ha kedvesek, ha barátságosak és ha segítőkészek vagyunk, akkor a világ kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek fog felénk bizonyulni. A világ pontosan az, amik mi vagyunk!”

(Thomas Dreier)

Reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Már ha létezik ilyen a mindig esős Angliában. A jó idő ellenére mégis rossz érzésem volt. Mindenekelőtt ideges voltam Bogi érkezése miatt. Már nagyon régen láttam és kíváncsi voltam mit fog szólni a jelenlegi életemhez. Hiányoztak a mindennapos beszélgetések. Persze most is beszélünk, de a neten való társalgás, vagy a telefonbeszélgetések össze sem hasonlíthatóak azzal, mikor még otthon voltam.
Még a gimnáziumból ismertem őt. Emlékszem első látásra nagyon nem volt szimpatikus számomra. Mint később kiderült, én se neki. Aztán az idő múlásával közelebb kerültünk egymáshoz. Az 5 koleszos év összerázott minket. Közben barátságok jöttek, mentek, de ő végig ott volt nekem sokkal szorosabban, mint a többiek. Persze ők is hiányoztak. Róluk már kevesebbet hallottam, mióta kijöttem. Kittiről az utolsó információm anyutól volt, miszerint hamarosan férjhez megy. Erre valahol számítottunk mind. A barátját még a gimnáziumban ismerte meg, azóta sülve-főve együtt voltak. Egy helyre mentek továbbtanulni, összeköltöztek és most összekötik az életüket is. Kitti volt közülünk a legcserfesebb, folyton az ő hangját lehetett hallani. Mindig lekötötte az ember figyelmét és unatkozni sem lehetett mellette.
Hiányzott ő is, és a bandázások is. Szerencsére mindannyian a fővárosba jártunk egyetemre, így a szálak megmaradtak. Amíg ő a barátjával – Márkkal - lakott egy albérletben, addig mi Bogival mentünk néha egymás agyára. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jól megvoltunk ketten. Talán csak a filmek iránt érzett hatalmas vonzalmam borította ki néha. De azt be kellett ismernie, hogy nélkülem sosem nézett volna meg néhány igazán értékes filmet. Minden tökéletes volt, mindaddig amíg én el nem kezdtem többre vágyni.
Ne értse félre senki sem, szeretem én a hazámat a magam fura módján, de tisztában voltam azzal is, hogy az álmaim eléréséhez mernem kell kilépni onnan. Így váltunk külön. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a középiskolában kötődött barátságok örök életre szólnak. Már értettem miről beszélt akkor az illető. Olyan barátokra tettem szert, akiket sosem szeretnék elveszíteni. Ahogy látom, nem is fogom. Mi bizonyítaná ezt jobban annál, hogy az egyikük még Londonba is képes utánam jönni. Azzal tisztában voltam, hogy nem feltétlenül hozzám jön, de akkor is boldog lettem a hír hallatán.
Viszont még mindig nem tudtam, hogyan fogom a mai napomat kivitelezni.
Gyorsan összekaptam magam, majd elindultam. Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy pont ma késsek el. Útközben beugrottam egy gyors reggeliért az általam ezennel törzshellyé előléptetett étterembe.
Szerencsére nem sikerült elkésnem, de Rob már ott volt mire odaértem. Legnagyobb meglepetésemre sokkal frissebbnek látszott, mint én. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy ez csak azért lehet, mert ő színész.

- Jó reggelt!- köszönt frissen és igen feldobottan.

- Jó reggelt, bár én még nem igazán látok benne semmi pozitívumot. – feleltem kissé morcosan. – Mellesleg túlzottan feldobott és friss vagy a tegnap este ellenére.

- Pont az miatt vagyok ilyen jó passzban. – mosolygott rám édesen.

- Áá, értem. Örülök, hogy a barátaid ilyen jó hatással vannak rád. – Csak remélni tudtam, hogy nem amiatt van ekkora mosoly az arcán, mert igent mondtam a randira.

- Ők is, de te jobban. – felelte egy féloldalas mosoly kíséretében.
Na ilyenkor mégis mit kellene mondania az ember lányának? Mikor valaki ilyen szemekkel néz rá. Azokkal a gyönyörű szemekkel. „ Próbáld összeszedni magad!”

- Erről nem kellene beszélnünk, szerintem. Úgy értem itt. Még mindig nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – kezdtem nagy lendülettel magyarázni. Eléggé zavarban voltam. Nem tudtam, hogy viszonyuljak ehhez a helyzethez. Az egyik felem örült, a másik teljesen össze volt zavarodva.

- Zavarban vagy, pedig nem kellene. Az nem bűn, hogy belementél egy randiba. De, ha neked jó így, nem beszélünk róla. – mondta. - Bár ez eléggé lehangoló, de ezen majd valahogy túlteszem magam.

- Nem azért, mert nem akarnám, ne értsd félre. Csak nem szeretném, hogy mások úgy nézzenek rám. Tudod….

- Megértem. - bólintott. – Akkor nem csak azért mondtál igen, mert kényszernek érezted? – érdeklődött szégyenlősen.

- Nem azért. – mondtam. – Tudod bennem is ott van egyfajta kíváncsiság.
„Oh, ezt komolyan kimondtam hangosan is?”
Ezzel a kis vallomásommal az eddiginél is szélesebb mosoly jelent meg az arcán. És ez valamiért engem is felvidított.

- Oh, szóval titkon kíváncsi vagy milyen takargatott titkaim vannak? – kezdte játékosan. – Ki kell hogy ábrándítsalak, nincs sok ilyen.

- Hát persze, te vagy maga Mr. Tökéletes. – nevettem.

Hihetetlen módon ismét sikerült pár perc alatt megtalálnunk a közös hangot. A jókedvünknek Lisa vetett véget. Milyen meglepő, nem?

- Jó reggelt! Emili ne felejtsd el, hogy 10 perc múlva megbeszélés Steph-el. És nekem is beszélnem kell veled, a csomaggal kapcsolatban. – mondta, majd sokkal kedvesebb hangon Robhoz fordult. – A sminkesek kezdenének, ha kész vagy. Ma csak 2 jeleneted lesz, 1 délelőtt és 1 délután. Emilit majd küldöm a megbeszélés után, nem lesz hosszú.

- Oké, köszi, hogy szóltál, bár Emili már elmondta egyszer mindezt. – válaszolta udvariasan, de mégis volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben ő is jól elküldené melegebb vidékekre.

- 10 perc, Emili. Ne késs! Mennem kell. Szép napot, Rob!

- Ismét ragyogó napnak nézek elébe, fantasztikus. Nekem most mennem kell, mielőtt még belém köt azért, hogy elkéstem. A megbeszélés után rögtön megyek a felvételhez, jó lesz így?

- Oké. Nem veszek el egyedül.

Gyorsan átszaladtam a megbeszélés helyére. Éppen Lisával egyszerre értem oda, így egy rossz szava sem lehetett hozzám. Steph már ott várt mindkettőnket. Nem mondott igazából semmi egetverő információt sem, csak a további forgatási menetrendről beszélt és arról, hogy közben neki milyen elintéznivalója van. Csak arra szeretett volna megkérni minket, hogy figyeljünk oda Robra amennyire csak lehet. Elgondolkoztam, vajon tud-e a tegnap esténkről. Hiszen ő intézte Rob sajtós ügyeit is, gondolom a magánélete számára olyan, mint egy nyitott könyv. Furcsa volt erre gondolni, hogy talán Rob magánéletének része lehetek. Fura.
Szerencsére Steph arról is tájékoztatott, amiről délután szerettem volna vele beszélni. A rajongókról. Még tegnap fordult meg a fejemben a forgatás után. Odakint megláttam a kordon mögött álló lányokat. Nem volt őket nehéz észrevenni, mivel rengetegen voltak. Kissé megesett rajtuk a szívem.
De Steph megkért minket, hogy próbáljuk meg őket távol tartani Robtól. Teljesen megértettem miért is kér minket erre, de ugyanakkor sajnáltam a kint várakozókat.
Gyorsan elmondta a mondandóját, majd szaladt is, mivel sok elintézni valója volt még.
Én pedig csapdába estem Lisával.
Szerencsére nem volt semmi okom a pánikra. Csak annak a bizonyos csomagnak a tartózkodási helyét adta meg számomra. Kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Miután megkaptam a címet, a lelkemre kötötte, hogy rögtön adjam oda neki, mikor meghozom, de csakis neki mivel az ő nevén volt a küldemény.
Mikor 10 perc magyarázás és utasítgatás után végre elengedett, fellélegeztem. Rákellett jönnöm, hogy kettesben még jobban kimutatja mennyire is nem kedvel engem.
Mikor odaértem a jelenet felvételéhez Robon már csak az utolsó simítgatásokat végezték. Igazi szívtipró ült a sminkes székben. Na nem mintha smink nélkül nem tudott volna szíveket összetörni.
Egy kedves mosolyt küldött felém, majd magához intett.

- Komolyan az ott rúzs a szádon? - hüledeztem, mikor közelebbről is megszemléltem.

- Igen. – felelte kevésbé feldobottan. – Szerintük kell. – mutatott a sminkesekre. Hirtelen figyelmes lettem Sophie-ra és Grace-re. A háttérben vigyorogtak. Gondolom a téma Rob volt.

- Hát akkor azt kellene most mondanom, hogy jól áll. – vigyorogtam.

- Hé, ha kigúnyolsz nem mondom meg mi jutott az eszembe, amivel megkönnyíteném a napodat. Talán még a barátnődért is elmehetnél.
Nem hittem a fülemnek. Komolyan azon gondolkodott, hogyan lehetne nekem jobb? Mikor neki hamarosan odakell állnia a kamera elé és egy teljesen más karaktert kell alakítania? Hihetetlen, de ugyanakkor nagyon kedves dolog volt tőle.

- Jó leszek, ígérem. Mondd, mit találtál ki.
Miközben beszéltünk, a sminkesek éppen végeztek vele, így kisétáltunk a sátorból.

- Van egy barátom, akinek csomagkihordó vállalata van. Vele elhozathatnád azt a csomagot és így időt nyerhetnél vele. Na, mit szólsz?

- Oh, ez nagyon jó ötlet. Komolyan ezen gondolkoztál, ahelyett hogy a szerepedre koncentráltál volna? - kérdeztem meglepetten.

- Tudom a szövegemet. – nyugtatott meg. – Megkeresem neked a számát, benne van a telefonomban. Jó fej a srác, csak mondd meg neki, hogy én ajánlottam. – mondta, mielőtt meghallottuk a felszólítást a kezdés miatt. – Ha már úgyis vigyázol a telómra nézd ki a számot. Harry- nek hívják. – azzal odanyomta a kezembe a telefont és ment a felvételhez.
Szerintem vagy 3 percig biztosan megkövülve álltam. Helyettem filózik a feladatom miatt, segít nekem, kezembe adja a megoldást- szó szerint- és hagyja, hogy a telefonjából keressek ki egy számot. Arra nem is gondolt, hogy simán akárki számát lenyúlhatnám tőle.
Gyorsan kikerestem Harry számát a telefonkönyvéből – megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a neveket, amiket láttam- majd tárcsáztam a számot a saját mobilomról.
Harry vette fel, kedves volt. Elmondtam neki a problémámat- hozzátéve, hogy Robtól hallottam a kis vállalkozásáról- miszerint egy címről kellene egy dobozt elhoznia, ami Lisa nevén van. Azt mondta nem probléma, a csomag egy órán belül megérkezik, csak adjam meg neki a pontos címet és nevet. Miután megtettem, kedvesen elbúcsúzott.
Örültem, hogy ezzel legalább már nem kell bajlódnom. Csomag kérdés ezennel letudva.
Na da hogyan fogok elmenni Bogiért? Az órámra néztem, amin már fél 10 volt. Már egészen biztos, hogy nem tudok 10-re érte menni a parkhoz.
Gyorsan tárcsáztam a számát. Olyan hirtelen vette fel a mobilt, mintha csak a hívásomat várta volna.

- Szia! Még nem vagyunk ott, ugye nem baj? Kissé eltévedtünk. Ne haragudj! – kérlelt gyorsan.

- Szia! Hála az égnek, attól rettegtem, hogy elkéstem. De azért minden rendben?

- Már igen, csak egy apróbb kitérőt tettünk. Kb. fél 11- re odaérünk. Akkora el tudsz szabadulni?

- Az pont jó, addigra vége a felvételnek. Az ebédszünetemben elmegyek érted.

- Oké. Mindjárt látlak London lány. Legyél jó. Majd hívj, ha a közelben leszel.
Összetettem a két kezemet, hogy eltévedtek. Tudom, nem szép dolog tőlem, de ez pont kedvezett nekem.
Úgy tűnt, ma Rob is kiváló formában volt, elég hamar sikerült felvenni a jelenetét.

- Ezzel gyorsan kész lettem. Csak azért, hogy elszabadulj a forgatásról. Megérkezett már a barátnőd?

- Eltévedtek, de fél 11 körül itt lesz. – feleltem. - Köszi a számot. Harry tényleg rendes volt, főleg mikor mondtam, hogy tőled hallottam róla. Csak nem megfenyegetted?

- Áh, dehogy. Régebbről ismerem. Néha csalni szoktam. De ez titok. Ha nincs időm ünnepekkor elmenni pár ajándékért, mindig az ő cégével hozatom el a cuccokat.

- Oh, mással intézteted el a piszkos munkát? Nem szép dolog. Pedig vásárolni jó muri. Ennyi erővel az internetről is rendelhetnél.

- Nem szeretek olyan dolgokat adni másoknak, amiből egy tucat szám van. Ezért ahonnan rendelek ott nem igen van internetes kiszállítás. Itt jön Harry a képbe. – magyarázta. – Elfelejted, hogy bizonyos helyeken még mindig hisztériát okoz a megjelenésem.

- Igaz, ezt elfelejtettem. Bocsi. Tehát nagyon kreatívan vásárolsz ajándékokat. Megjegyeztem.

- És mivel mész érte?

- Taxival. Mi mással? – kérdeztem.

- Ezt te sem gondoltad komolyan. Az egy dolog, hogy nagyon kedvesek a taxisok, de iszonyatosan megkopasztanak mire a St. James Park közelében leparkolnak. Majd én elviszlek.

- Hogy mi? Mi? Te? Engem? Mi…? Mi van?- hebegtem.

- Tudod, hogy sokat mondod, hogy mi? Elviszlek. Ráérek, véletlenül pont saját kocsival jöttem, nem azzal a nagy hullaszállítóval.

- Nem vihetsz el. – mondtam ellentmondást nem tűrően.

- Már miért ne?

- 1. Kiszúrhatnak. 2. Steph megnyúz, és Lisa is. – soroltam az okokat. Jelenleg a saját testi épségem mondjuk jobban foglalkoztatott, mint az hogy Robot lefényképeznék.

- Nyugi. De ha jól emlékszem neked oda kell menned, ahol én is ott vagyok. Nekem pedig most fontos elintézni valóm van az ebédidőmben. Szóval megyünk? – nézett rám, mint aki pontosan tudja, hogy csatát nyert.

- Őrült vagy. Különben pedig ebédidőben nem kell veled lennem, hoppá.

- Most sajnálod ugye, hogy az ebédidő hivatalosan csak 11-től van. Mennyi is van most? Negyed múlt? – vigyorgott. – Na, jössz?

- Ezért most nagyon, de nagyon utállak. Ezzel legyél tisztában. Most fogsz kirúgatni!
Miközben a kocsi felé haladtunk, még mondtam neki pár szép dolgot. De nem tűnt úgy, mint aki nagyon a szívére vette. Inkább nagyon is jól szórakozott a kétségbeesésemen. Azon imádkoztam, hogy érjünk vissza az ebédszünet végére és addig senkinek se hiányozzunk. Persze ez elég érdekes kérés volt. Még hogy pont a film főszereplőjét ne hiányolná valaki.
Mire beszálltunk a kocsiba, már kicsit lehiggadtam.

- Kifognak rúgni. – mondtam bánatosan.

- Dehogy fognak. Visszaérünk mire a jelenetem kezdődne. – nyugtatott meg.

- Te jó ég! Elfelejtettem, mi lesz a dobozzal? Át kell vennem.

- Majd átveszi valaki más. Neked fogják hozni, rajta vagy a beléptetőlistán, szóval minden oké.

- Nocsak, azt úgy mondod, mintha már hozattál volna forgatásra is valamit. Ajándék magadnak? – kérdeztem. Ha már elrángatott és feltett szándéka hogy kirúgat, akkor biztosan nem fogom békén hagyni.

- Mások is ezt csinálják, tudod? – felelte mosollyal az arcán. – Nem mintha nem élvezném, ahogyan bosszantani próbálsz, de nem kellene felhívnod a barátnődet? És megmondhatnád, hogy hova is menjek pontosan.

- A St. James Parkhoz, de csak feltűnés nélkül.

- Értettem. – szalutált. – Mondd neki, hogy ha tud akkor a Horse Guards Road- ra menjen, ott kisebb a tömeg és talán megtudok majd állni. – ezúttal én kaptam az utasítást.

- Rendben. – mondtam, majd tárcsáztam.
Ismét gyorsan felvette a telefont.

- Szia! Épp most értünk az Oxford Street-re.

- Hello! Megtudtok állni a Horse Guards Road- nál? Az ott van a Park végénél, ott megtudnánk állni. Jó az úgy?

- Oké, megoldható. Ismeri rokonom hol van. – mondta. – Tudunk? Emili kivel jössz?

- Robbal. Majd elmesélem. Ki fog rúgatni még a végén az ötleteivel. Mi nem sokára odaérünk.

- Oké. Köszi. Nem úszod meg mesélés nélkül, ugye tudod?
Mielőtt még jobban belemelegedhetett volna a beszélgetésünkbe elbúcsúztam tőle.

- Oda tudnak menni. Az Oxford Streeten vannak éppen. – mondtam. Mire ránéztem, elég érdekes tekintettel méregettet. - Mi az?

- Még sosem hallottalak magyarul beszélni. Egy kukkot sem értettem, csak a nevemet. Remélem semmi rosszat nem mondtál rólam.

- Nem mondtam, megnyugodhatsz.

- Fura az a nyelv. Bonyolultnak tűnik.

- Mert azt hiszed az angol egyszerű? - kérdeztem. - Gyakorlás kérdése.

- Megérkeztünk. - mondta hirtelen, majd bekanyarodott az utcába.
Egy kis fa árnyékában parkoltunk le.

- Köszi, hogy elhoztál. És bocsi, hogy cirkuszoltam az elején.

- Szívesen és nem baj. Bármikor.

- Ha megkérdezem miért, válaszolsz? – kérdeztem. Nem tudtam tényleg válaszolna-e.

- Igen. – válaszolta. Majd szégyenlős mosoly kíséretében hozzátette. – Tetszel nekem. – sóhajtotta. - Egyáltalán nem úgy viselkedsz velem szemben, mint a többi lány. És ez tetszik. És egyébként is más vagy. Tudom, ez most elég ütődötten hangzik. Csak szeretnélek megismerni és randira hívni. És már beleegyeztél, szóval nincs menekvés. – próbálta meg elviccelni a végét. – Szóval miért ne hozhattalak volna el? Ha nem én lennék én, tudom ez elég érdekes feltevés ismét, akkor….

- Tényleg az. – feleltem mosolyogva.

- Szóval, ha csak egy normális srác lennék, mindenféle híres melléklet nélkül, akkor ezt tettem volna. Egy barát ezt tenné, nem?

- Ez igaz. Egy barát ezt tenné. – mondtam halkan. De nem tudtam nem mosolyogni közben. – Bocsi. Ez nem vicces, tudom. Látod, nincs teljesen igazad, én sem reagálok máshogy mint bárki tenné a helyemben. Mert ez akkor is te vagy. – mosolyogtam. – De örülök, hogy belementem abba a randiba, hogy tegnap elvittél magaddal és most elhoztál ide.
Tényleg örültem neki. Már nem izgatott annyira az sem, ha éppenséggel meglátnak minket. Vagy, ha kirúgnak.
Tetszettem neki. És ő is nekem. Hirtelen eszembe jutott, hogy anyukám most nagyon örülne. Végre, randizni fogok. Nem is akárkivel, megjegyzem.
Mielőtt még folytathattuk volna a csevegésünket, egy Opel kanyarodott be az utcába. Hirtelen már csak az lebegett a szemem előtt, hogy végre újra láthatom a legjobb barátnőmet. Gyorsan kipattantam a kocsiból. Mint két őrült kis liba úgy borultunk egymás nyakába. Még pár könnycseppem is kicsordult. Tényleg nagyon hiányzott már nekem.

- Annyira jó látni végre, nagyon hiányoztál. – mondtam szipogva.

- Te is nekem. – mondta Bogi. – Ugye nem fogsz sírni? Mert akkor nekem is kell.

- Oké. – próbálkoztam nem sírni.

- Ő itt a nagybátyám unokatestvére, Gábor. – mutatott be a sofőrjének. – Na és hol a te lovagod? – kérdezte 1000 wattos mosollyal az arcán.
Robról teljesen el is felejtkeztem. Azonban ő feltalálta magát. Napszemüveg mögé rejtőzve szállt ki éppen a kocsiból.

- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – mondtam, majd Bogi felé fordultam. – Hát itt van.
Rob megpróbált a háttérben maradni, félénken odaintett nekünk.

- Akkor mehetünk? Már ha elbúcsúztatok. – kérdeztem.

- Persze, mehetünk. Hozom a cuccokat.
Gyorsan kivettük a kocsiból a csomagjait, majd a két igen készséges férfiú segítségével betuszkoltuk immár Rob csomagtartójába. Úgy gondoltam, ha nem kötelező inkább nem mutatom be Bogi rokonának. Miután kész lettünk, Gábor elhajtott, mi pedig hármasban maradtunk.

- Rob ő itt a legjobb barátnőm, Peller Boglárka. Bogi ő pedig Robert Pattinson, az én…. hagyjuk. – mutattam be őket egymásnak angolul, hogy ne kelljen fordítgatnom.

- Örülök, hogy megismerhettelek, már sokat hallottam rólad. – mondta Bogi. Legszívesebben oldalba böktem volna.

- Én is rólad! Örülök, hogy Emili mesélt rólam, de remélem csak jókat. – mondta Rob.

- Persze, a többit meg sem hallom. – felelte Bogi.

- Oké, örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással, de mennünk kell, ha vissza akarunk érni a forgatásra. – fordultam Rob felé. – Vezess!
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, én előre Rob mellé, Bogi pedig hátra. Az úton eléggé szótlan volt, de végig vigyorgott. Volt rá pár ötletem mi járhat a fejében. Ezért még biztos, hogy megölöm egyszer.
Gyorsan visszaértünk a forgatásra. Mivel arra már nem volt időnk, hogy Bogit elvigyük hozzám, hát magunkkal vittük. Szerintem ez nem volt valami jó ötlet, de Rob biztatott, hogy nem lesz belőle baj.
Leparkoltunk, majd miután kiszálltunk a kocsiból Rob öltözőjéhez mentünk. Szerencsére a doboz már ott várakozott.

- Ugye nem haragszol, ha itt hagylak? De nem hiszem hogy jó ötlet lenne, ha most még a forgatáshoz is bevinnélek. – mondtam Boginak.

- Hát persze, hogy nem. Menj csak, én elleszek itt.

- Oké, sietek, ígérem.
Felkaptam a csomagot, majd visszamentünk a forgatáshoz. Rob beült a sminkesekhez, mintha mi sem történt volna. Még senki sem volt ott. Fellélegeztem. A megkönnyebbülésemet ő is észrevette.

- Látod, mondtam, hogy nem lesz semmi baj. Nem vagy éhes?

- Oké, megmondtad. De eléggé. Akarod, hogy hozzak neked valami kaját? – kérdeztem.

- Nem gondolod komolyan, hogy veled fogok kaját hozatni magamnak, ugye?

- Ez a munkám. – világosítottam fel.

- Oké, ezt most hagyjuk. Majd eszem valamit a jelenet után.
Hirtelen Lisa vágódott elő a semmiből.

- Már mindenhol kerestelek, hol voltál? - kérdezte tőlem. – És hol van az a doboz? Fontos volt, hogy elhozd, ugye nem felejtetted el.

- Persze, hogy nem. Itt van. – adtam oda neki.

- Remélem nem törted össze nagyon. Egy közel 50 éves váza van benne.

- Nem törtem össze, nyugi. – vagyis reméltem, hogy nem sérült meg. – De minek a forgatásra egy váza? – kérdeztem.

- Megtudhatnám, hogy merre jártál? És miért nem vetted fel a telefont? Még Robot is kénytelen voltam felhívni, de ő sem válaszolt. – nézett igen dühös tekintettel rám, majd Robra.
Nem hittem volna, hogy megérem azt a napot, mikor így fog ránézni.

- A forgatás miatt le kellett halkítanom és biztosan elfelejtettem visszahangosítani, bocsi. – mondtam. Arról viszont, hogy mit feleljek a kérdésére, fogalmam sem volt.

- És merre jártál, megtudhatnám? A forgatást nem hagyhatod el. Robbal kellett volna lenned egész végig. – mondta feldúltan.

- Akkor pontosan jó helyen volt. – mondta Rob hirtelen. – Ne rá haragudj, az én hibám volt az egész. Volt egy kis elintéznivalóm a városban és persze Emili elkísért. Szólnunk kellett volna, ne haragudj. – nézett rá olyan szemekkel aminek köszönhetően tudta, hogy Lisa megbocsát majd neki.

- Oh, oké. De máskor szóljatok, ha ilyen van. – mondta, majd elment.

- Köszönöm. – sóhajtottam, mikor végleg eltűnt.

- Ha nem erősködöm, hogy menjünk, nem hiszem, hogy elmentél volna. Részben az én hibám. – mondta.
A nap további része már nem volt ennyire izgalmas. Ez a forgatási nap minden energiámat kivette belőlem, pedig nem is volt annyi dolgom, ha átgondolom. Hiszen Robnak hála nem kellett átutaznom fél Londont.
A második jelenetét is viszonylag gyorsan felvették. Miután végzett és már az összes sminket lemosták róla ismét az öltözőjébe mentünk, ahol már Bogi várt rám.
Amíg Rob odabent öltözött mi kint beszélgettünk.

- Szóval ti ketten most együtt vagytok? – kérdezte.

- Nem. Mi még csak úgy vagyunk. Tegnap este vele voltam és a haverjaival. Előtte meg vacsiztunk. Ez annak számít? – kérdeztem.

- Most viccelsz? Számold hozzá, hogy elhozott elém is.

- És kisegített, hogy Lisa ne harapja le a fejemet. – egészítettem ki a listát. - Jaj, Bogi!

- Oké. Mondok valamit, de ne üss meg. Neked nagyon is bejön. Vagy tévedek?

- Nem. De nem eshetek bele. Pont bele!

- Éljen! Bevallottad! – ujjongott.

- Jól van, csak ne ilyen hangosan. – csitítgattam. – Még meghallják.
Örültem, hogy végre itt van. De már nagyon vártam, hogy végre hazaérjünk és kettesben tudjunk beszélgetni anélkül, hogy bárki meghalljon minket.

- És ha meghallják? Úgysem értik. Nem hiszem, hogy annyi magyar lenne a közelben.

Ha tudná, mekkorát téved. Biztosan nem csak az a két magyar lány volt odakint a tömegben.
Rob elég gyorsan végzett. Felajánlotta, hogy hazavisz minket, ha már úgyis a csomagtartójában van a cuccunk. Nem utasítottam vissza. Nem lett volna értelme. És valahol legbelül nem igazán szerettem volna még annak ellenére sem elszakadni tőle, hogy Bogi már itt volt mellettem.
Hazavitt minket, sőt még a táskákat is segített felvinni a lakásomba. Mikor a cuccok már a nappaliban díszelegtek és Rob éppen távozni készült, Bogit hirtelen roppantul érdekelni kezdte a lakás többi helyisége.
Robbal éppen az előszobában búcsúzkodtunk.

- Köszi az egész napot. Nélküled elvesztem volna. – mondtam.

- Nincs mit. Én is elvesznék nélküled. – felelte.
Tudom, hogy ez csak egy egyszerű mondat volt a szájából, de nagyon tetszett, hogy kimondta. Kellemes érzés volt.

- Biztosan nem kérsz enni valamit? Vagy inni? Miattam elmaradt az ebédszüneted.

- De neked is. Majd a hotelben eszem valamit. Ti most biztosan beszélgetnétek, szóval nem kellene tovább rontanom a levegőt. – mondta egy rettentően sexi mosoly kíséretében. – De majd máskor.

- Hát akkor, szia. – mondtam.

- Szia! – mondta ő is. Majd megölelt.
Ez már nem volt annyira félénk ölelés, mint tegnap este egyikünk részéről sem. Sőt szinte már természetesnek éreztem. Jó érzés volt hozzábújni, a karjai között lenni. Még ha nem is volt olyan romantikus, hiszen csak egy búcsúölelés volt. Már egyáltalán nem volt furcsa érzés.
Ladies and Gentlemen, hivatalosan is belezúgtam Robert Pattinsonba.