7. fejezet - Este

 Először is bocsi a késésért, de meghoztam a várt részt.
A kommenteket olvasgatva rájöttem, hogy sokkal többen olvastok, mint hittem volna, köszönöm.
Kitettem a srácokról oldalra képeket, nem sokára érkezik az új szereplőről is. Nem húzom az időt tessék olvasni. Remélem nem lesz csalódás. Most kiderül ki is a kis fekete.... :-)

***

A jókedv olyan, mint egy villámlás, amely egy tündöklő pillanatra áttör a felhők sötét takaróján; a vidámság napfényt lop a lélekbe, és azt állandó, véget nem érő nyugalommal tölti meg.

Az asztalnál szinte tapintani lehetett a hirtelen kialakuló feszültséget. Sosem bírtam elviselni, ha ok nélkül bánnak velem lenézően. Pedig az újonnan érkezett hölgyemény minden szavából az sugárzott irányomba. Nekem pedig fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki az ellenszenvét. Bár ahogyan arra a kijelentésemre reagált, hogy Robbal jöttem, nem volt nehéz kitalálni. A kínos csendet Bobby törte meg.

- Húú, ez az! Cica harc! Na, srácok, kire fogadtok? – kiabálta, miközben sikerült felállnia anélkül, hogy felborított volna bármit is az asztalon.

- Hé, nyugi haver. Nem lesz itt semmiféle karom fitogtatás. Inkább tedd le magadat. – nyugtatgatta Sam barátját. – Lehetséges, hogy nem mutattuk be egymásnak a két hölgyet? – vigyorgott erőteljesen Robra.

- Bocsi, ez kiment a fejemből. Emili, ő itt Bianca. Bianca, ő pedig Emili. – mutatott be minket hivatalosan.
Bianca, nem tagadom még a neve sem volt szimpatikus. De ezzel még nem lettem okosabb. Mi köze van a fiúkhoz? És Robhoz?
Mindazonáltal úgy láttam, nekem kell az okosabbnak lennem.

- Szia, Emili. – mondtam elővéve a legbájosabb mosolyomat és kezet nyújtottam neki.

- Szia. Bocsi az előbbiért, csak a fiúknál néha követhetetlen kit cipelnek ide magukkal. Sokszor meg is van az ára, lásd Bobby-t. Szegény, nem érdemli meg, hogy így összetörjék a szívét. – sóhajtott. – De honnan is ismered te Robot?

- A forgatáson az egyik asszisztense vagyok.

- Oh, hát én is asszisztens akarok lenni akkor. – vigyorgott. - Nem is mondtad, hogy újabban a munkán kívül is kapcsolatban lehetnek a színészekkel. – bökte oldalba Robot. – Mindig is David Tennant-tal akartam bulizni.

- Hát, ez sokkal több felelősséggel jár, tudod. Nem csak buliból áll. – válaszoltam Biancának.
Lehet, hogy csak én láttam úgy, hogy Bianca nem bír valami túlzottan. Fogalmam sincs. De a csípős megjegyzéseket mind nekem szánta. Engem pedig nem olyan fából faragtak, aki csak úgy hagyja, hogy mások rajta köszörüljék a nyelvüket.

– David Tennant kissé idős lenne hozzád, nem? Persze, van, akinek nem a kor nem számít, igaz? Inkább másra mennek.

- Pont ahogy mondod. Felháborító milyen kis nyomulós, tyúkok szaladgálnak London utcáin.

- Hát, legalább egy dologban egyetértünk valamelyest.

Idáig azt éreztem, hogy nem különösebben kedvel. Hát ez az érzés megváltozott. Valami miatt egyenesen gyűlöletet éreztem az irányából. Szerencsére tovább nem kellett a csípős megjegyzéseit hallgatnom. Bobby úgy döntött egyedül indul a hátsó terasz meghódítására, de 2 métert sem tudott egyedül megtenni. Így a nagy cigis banda elkísérte. Marcussal és Tommal maradtam az asztalnál. Valami miatt nem éreztem felhőtlen boldogságot, hogy Bianca is kiment. Viszont örültem, mert most megtudhattam mi is fűzi Biancát a fiúkhoz.

- Bobby eléggé eláztatta magát, ne haragudj. Egyébként rendes srác. – mondta Tom miután hármasban maradtunk az asztalnál.

- Nem rég szakított a barátnőjével, igaz?

- A csaj kidobta, valami cégtulajdonos selyemfiú miatt. Ez kicsit kikészítette. De holnapra jobban lesz, csak szereti ilyenkor kitisztítani magát. Elég érdekes hitvallás, de ő Bobby. – magyarázta Marcus.

- Értem. Na és mi a helyzet Biancával? – érdeklődtem. – Ő a ti kis ötösfogatotok lány tagja, vagy valamelyikőtöknek esetleg, ő…..

- Áh, dehogy. Csak jóban vagyunk. Általában nem ilyen kötözködő.

- Azért ez nem ilyen egyszerű. Több van itt, mint haverság Marcus. Tudod te is. Ezért ilyen most Bia.

- Oh, ugyan már. Bia okos csaj. Felnőtt. Nem fog mindig azon álmodozni, kérlek. – forgatta meg Marcus a szemeit, mintha Tom valami baromságot mondott volna.

- Oké, miről is van szó? – kérdeztem.

- Ez egy elég kínos dolog, tudod. – kezdte Tom.

- Ígérem, nem pletykálom el senkinek sem. De valamiért nem szívlel, és tudni szeretném, miért.

- Oké. – sóhajtott Marcus. – Tudod Bia Rob szomszédságában lakott. Mármint egy utcában nőttek fel. A családjaik jóban voltak. Bia pedig belezúgott Robba. Ez van. – mondta. – De ez nem azt jelenti, hogy még mindig szerelmes lenne belé. – célozta Tomnak.

- Mindenki abban hisz, amiben akar. De Bia akkor is máshogy néz Robra, mint rád, vagy rám.

- Persze, hogy máshogy néz rád, hiszen én sokkal jobban nézek ki, haver. – mondta Marcus.

- Bia szerelmes Robba, értem. Vagy volt. Na és Rob? Ő… - érdeklődtem tovább, bár nem értem miért feszegettem.

- Ő tisztázta, hogy csak úgy tekint rá, mint a kishúgára, csak barátok Rob szemében.

- De miért nem bír engem? – kérdeztem.

- Hogy miért? Most viccelsz? Ez tök egyértelmű. – nevetett Tom.

- Hát nekem nem annyira. Nem is ismerem, és nem tettem semmi rosszat sem, de mióta belépett, csak burkoltan sérteget.

- Oké, tudod, mi pasik vagyunk, ti meg csajok. – próbált rávilágítani Marcus.

- Hah, komolyan mondod? Ezt idáig nem is vettem észre, de köszi, hogy felvilágosítottál Marcus.– állapítottam meg átszellemült tekintettel. - Lehet, hogy neked is ki kellene szellőztetned a fejedet.

- Marcus csak arra próbált rávilágítani, hogy Bia most a potenciális vetélytársat látja benned. – magyarázta Tom.

- Hogy mi van? Na ne. – sóhajtottam fel. - Csak az asszisztense vagyok, az istenért. – néztem rájuk nagy szemekkel, de nem igazán hatotta meg őket.

- Az lehet, de itt vagy. És ide nem hoz el akárkit magával Rob. – mondta Marcus.

- Pontosan. Ne hidd azt, hogy mindenkit idehoz a forgatásról. Pláne nem olyanokat, akiket még csak 2 napja ismer.

- Ez akkor is őrültség. Az. – mondtam ki hangosan is amire gondoltam.
Szerintük Rob és én. Nem, még az elképzelés is butaság. És egyébként sem lenne jó ötlet. Nagyon nem. Még a gondolat is felesleges, mivel nekem nem jön be.
Ezen magamnak is el kellett mosolyodnom. Ugyanis ez nem volt teljesen igaz. Nem tudtam volna azt mondani, hogy nem jön be Rob, mint pasi. Kedves volt, vicces a maga angol módján, nem volt elszállva magától, egész nap közvetlenül viselkedett. Jól nézett ki, bár a haja néha külön életet élt, de ez igazán aranyossá tette. Néha bizonytalanul áthelyezte a testsúlyát egyik lábáról a másikra, vagy idegesen beletúrt a már úgyis kócos bozontjába. Mikor mosolygott kis ráncok jelentek meg a szeme és a szája sarkán. Imádtam a csibészi mosolyát.
„ Imádtam? Mi van?”
Akkor hirtelen leesett minden. Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen az hülyeség lenne. Csak 2 napja ismerem. De azt már nem tudtam letagadni, hogy ne éreznék iránta valamit, ami több mint szimpla szimpátia. Ezek szerint Bianca joggal volt velem annyira ellenszenves. Fogalmam sem volt mit kezdjek ezzel az új felfedezésemmel. Én és Rob. Azon kaptam magamat, hogy a „Mi” kifejezést ízlelgetem. Teljesen szétestem. Nem kellett volna eljönnöm ide, hiba volt.
A filozofálgatásomból Marcus rántott vissza a valóságba.

- Ezzel most nagyon meg leptünk, igaz?- kérdezte, majd kérdő tekintetem láttán hozzátette. – Robra gondolok.

- Tuti, hogy érez irántad valamit. Tetszel neki. Nagyon is, Em. – mondta Tom. – Ne vágj már ilyen elkeseredett képet, jézusom. Mintha valami rossz hírt közöltünk volna veled.

- Nem, félreértitek, csak meglepődtem és kicsit összezavartatok. De miért veletek beszélem én ezt meg? – tértem magamhoz hirtelen.

- Nálunk jobban nem sokan ismerik még Patty-t.

- Ez egy idióta becenév, tudjátok?- kérdeztem mosolyogva.

- Kinek van idióta beceneve?- kérdezte Rob vigyorogva mögöttem állva.
Nem is vettem észre, hogy időközben visszatértek a cigi szünetből. Egész más szemmel tekintettem Robra ezúttal. És már teljesen megértettem miért haragszik rám Bia. Egy ilyen pasiért én is harcoltam volna, és kitúrtam volna a barátnőjét mellőle, ha szükséges lett volna. Bár én nem vagyok Rob barátnője. Sőt, semmiféle kapcsolatban nem álltunk egymással, de ő mégis elhozott magával.
Egy teljesen új Rob állt mellettem ezekben a pillanatokban.

- Éppenséggel neked. – mondta Tom, miközben Bobby-t próbálták beültetni a boksz-ba. Miután visszaültették az asztalhoz, pár perc után Sam vállán találta meg a számára ideális nyugvóhelyet.

- Mint egy nagyra nőtt csecsemő. – jegyezte meg Sam.
A továbbiakban Bianca nem fűzött hozzá semmiféle kellemetlen dolgot sem a jelenlétemhez. Elgondolkodtam, esetleg Rob odakint mondhatott-e valamit ezzel kapcsolatban neki. Ha igen, hálás voltam azért, mert kezdtem magamat igazán jól érezni.
Az este fennmaradó részében Marcus felvetette, hogy menjenek és játszanak egyet a színpadon. Mivel Bobby teljesen kiütötte magát, így csak Marcus és Sam tudott játszani nekünk. Sam óvatosan lefejtette magáról a közben rátekeredő Bobbyt, majd fogták a gitárjaikat és felmentek a színpadra. Hogy honnan szereztek gitárokat? Mivel ez volt a törzshelyük, hátul a tulaj irodájában volt mindannyiuknak egy-egy sajátjuk.
Erre csak a szememet tudtam forgatni. Őrültek voltak mind.
Fantasztikus hangulatot teremtettek az egész helyen. Csodálkoztam miért nem váltak még mindenki számára ismerté, hiszen nagyon jól zenéltek. Ismerték egymás dalait, minden számhoz volt valami hozzáfűznivalójuk, amin a közönség csak nevetni tudott. Eszembe jutott, hogy Rob mesélte, ő is tud játszani.

- Te nem vágynál a színpadra? – fordultam hozzá.

- Régebben néha énekelgettem klubokban ahol tartottak amatőr esteket, de ma már nem járok ilyen helyekre. Csak otthon pengetem. – válaszolta szomorúan.

- Hiányzik neked. – ez megállapítás volt, nem kérdés. – Miért nem mész most fel? A fiúk biztosan odaadnák az egyik gitárt. Kíváncsi vagyok, hogy játszol élőben.

- Áh, tudod mi történne, ha felmennék oda? Kő kövön nem maradna. Az egy dolog, hogy itt nem másznak ránk, de jobb megbújni, hidd el. – mosolygott rám az ellenállhatatlan mosolyával, miközben feszengve beletúrt a hajába.

Tovább nem feszegettük ezt a témát. Bianca 1 után távozott tőlünk, mert reggel korán kell kelnie a munkája miatt. Őszintén annyira nem hiányoltam a jelenlétét. Mintha biztonságban éreztem volna magam, ha nincs itt a közelben. Annak ellenére, hogy ki nem állhatott, rendes lány volt.
Miután a fiúk kizenélték magukat, visszaültek hozzánk. Jót beszélgettünk, elhangzott pár érdekes sztori is. Legtöbb középpontjában Rob állt. Megtudhattam, hogyan ismerkedtek meg, hogy tanította meg Marcus Robot gitározni, milyen bátortalan volt régebben a lányokkal – nem mintha most Casanovához lehetne hasonlítani- és még sok egyéb dolgot fedtek fel előttem. Nagyon jól éreztük magunkat. Bobby lassacskán kezdett ébredezni, ezt elég hangosan tette, és a reggel is egyre csak közeledett, így lassan búcsúzkodni kezdtünk.
Természetesen Rob most sem engedte, hogy fizessek. Ezzel kicsit felhúzott, de ahhoz, hogy leálljak vele vitatkozni túl fáradt voltam. Lehetséges, hogy az ital is közrejátszott kissé.
A fiúk iszonyúan aranyosak voltak, mindannyian megölelgettek kifelé menet, Tom valamit odasúgott Robnak, de sajnos nem hallottam mit. Csak remélni tudtam, hogy nem rólam. Kezdtem lassan paranoiás lenni.
- Bobby-ra vigyázzatok. – szóltam utánuk, mikor betették barátjukat a taxi hátuljába.

- Nyugi, jó kezekben lesz. Jó éjt nektek! – köszönt el végül Sam is.

Ahhoz képest, hogy eleinte aggódtam a miatt, hogy valaki lefotózza Robot a nyílt utcán, meglepően kihalt volt a környék. Szerencsére.
Mi is a kocsi felé vettük az irányt.

- Tudod, nem igazán így terveztem ezt az estét, de remélem nem bántottak meg annyira a fiúk. – szólt Rob, mikor már a kocsihoz értünk.

- Most viccelsz? Nagyon jó volt az este. Örülök, hogy rávettél, hogy eljöjjek.
Erre csak szégyenlősen mosolygott, nem mondott semmit sem, csak csendben kinyitotta előttem az ajtót, majd ő is beszállt.
Az úton különösebben nem beszélgettünk lehet látta rajtam, hogy fáradt voltam. Csodálkoztam rajta, hogy egyből eltalált a lakásomig. Pedig néha még én is eltévedek. Na persze ő itt nőtt fel. Gyorsan hazaértünk.

- Köszönöm az estét. A vacsit és a többit is. Jól éreztem magamat. – mondtam miután leállította a motort.

- Tényleg? Ennek örülök. – mondta. – Ez azt jelenti, hogy máskor is eljönnél velem? Nem feltétlenül kocsmára gondoltam. – köszörülte meg a torkát félénken.
Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Annyira hihetetlen volt, hogy erről beszélünk. Itt ülök Robbal egy kocsiban, aki éppen randevúra hív. Nem azért volt hihetetlen, mert ő volt Robert Pattinson, aki után a földön élő minden 2. lány epekedik, vagy azért mert világsztár. Csak nem láttam az okot, miért pont engem szúrt ki magának. Mellesleg még mindig együtt dolgoztunk. Már kezdtem arra gondolni, bár ne kaptam volna meg ezt az állást.

- Rob, ez nem lenne valami célravezető.

- Szerintem, pedig pontosan az lenne. Tudom, miért mondod. Megértem, együtt dolgozunk, de ez nem kizáró ok. Egy esélyt azért kaphatnék, nem? – nézett rám olyan szemekkel, amit még a Shrekből a Kandúr is megirigyelhetett volna.
Nem tudtam mit felelni. Egyik felem igent mondott volna, a másik pedig serényen tiltakozott.

- Lehet ez most érdekesen fog hangzani, de különleges vagy. Csak ezt te nem látod. Nem úgy reagálsz dolgokra, mint ahogy várnám. Én a te helyedben biztosan nekimentem volna Bia-nak, de te nem. – mondta. - Kivágod magadat a helyzetekből. Higgadt tudsz maradni, és természetesen viselkedsz velem is. Ez nagyon nagy szó, tudod. Mellesleg a fiúk odavoltak érted. –kacsintott rám incselkedve.

- Egy randi. Egy. Csak egy. És utána, semmi. Ha nem olyan lesz, akkor sem lesz semmi baj. Nem fogjuk kellemetlenül érezni magunkat. – mondtam, bár a határozottságom teljesen elveszett.

- Oké. – megbeszéltük. – Semmi kellemetlen.

- Semmi. Mennem kellene. – intettem az ajtó felé a fejemmel.
- Igen, nekem is. Holnap korán kezdünk, és sok dolog lesz. – mondta.
Hirtelen elég nagy lett a feszültség odabent. És mintha a fűtést is felcsavarták volna. Körülbelül egy percig csak csendben ültünk és néztünk ki a fejünkből. Hirtelen ocsúdtam fel.

- Akkor én megyek. – nyúltam az ajtókilincs felé.

- Oh, oké. – pattant ki ő is a kocsiból, majd gyorsan mellém lépett.
Tökéletes angol úriemberhez méltóan elkísért a bejáratig. Bennem pedig elég érdekes gondolatok kezdtek életre kelni. Ismét a „Mi” szócska jutott az eszembe. Valahogy sokkal közelebbinek éreztem. Nem csak egy szónak, már anyagot is láttam mögötte. Hiszen bárhogy is próbálnám magamat győzködni arról, hogy mennyire nem tetszik Rob, hiábavaló lenne.
Az ajtóhoz érve újfajta idegesség éledt fel bennem. De Rob tényleg tökéletesen udvarias volt.

- Akkor, holnap reggel látlak. – mondta.

- Már ha felébredek időben.

- Azon gondolkoztam, hogy sok lenne-e, ha reggel érted jönnék.- kérdezte igen csak bizonytalanul.

- Nem hiszem, hogy rögtön nagydobra kellene dobnunk, ezt. Hogy mi… tudod.

- Oké. –kissé elkeseredett, de reméltem, hogy megérti, miért mondom. Nem szerettem volna, ha hiába pletykálnak az emberek. – Akkor egy jó éjt ölelés?

- Az még jöhet. – azzal megölelt. Nem volt semmi hátsó szándék az ölelésében. Nem kezdett el a keze vándorolni, vagy ilyenek, ahogy más pasik megtették volna. Nem használta ki a hirtelen keletkezett helyzetet.
Miután elváltunk egymástól, kinyitottam az ajtót, majd ő is visszament a kocsijához.
Mire felértem a lakásomba Rob kocsija már nem parkolt odalent. Gyorsan lezuhanyoztam, majd hullafáradtan feküdtem le az ágyamba. Az álmok hamar hatalmukba kerítettek. Mondanom sem kell ki volt a főszereplő.