48. fejezet - Haverok, buli, Halloween

Sziasztok!

Megfogadtam, hogy még novemberbe felteszem. Hát így itt van. :)) Igen nálam kicsit késésben van a történet, most van Halloween. XDD
Jövő hét az utolsó hetem szorgalmi időszakban, már most nyaggatnak a zh-al. :S Van már fejezettöredékem, de nem tudom mikor lesz időm, energiám befejezni. Ismét egy kis türelmet kérek. :))

Köszönöm a véleményeket. Írtam választ is. Oh, és üdvözlet az új olvasómnak!

Marion: (még az előző bejegyzéshez) Szia! Hát, akkor köszönöm, hogy olvasóm voltál/vagy. Nagyon úgy érzem, hogy csak múlt időről beszélhetünk. A fantáziám köszöni szépen jól van. :) Sajnálom, hogy így sikerült beletaposnom a lelki virágoskertedbe. Azóta már láttam egyszer a filmet, az első véleményhez képest kicsit pozitívabban látom a dolgokat, de nagyrészt ugyanaz a véleményem. Ez van.


Breeco: Oh, én drága Béta-métám! Esedezem bocsánatodért. Mivel te látod, hallod minden reakciómat és már szóban kifejtettem gondoltam nem pötyögök, de akkor... Ja, Emili és a csőbehúzás tervezgetése. Nem kell neki társ ahhoz, hogy ilyen kis buggyant legyen. Volt honnan örökölnie. XD

csibimoon: Na, nem kell sokáig kattognia már az agyadnak az állás miatt. ;)

Zsuzsi: Köszi a kommentet, köszönöm. :) Ez most furcsa lesz, de én még nem tudom, hogy örülök -e annak, hogy megkapta. :D

csezemo: Ugye? Én bírom Ninát! Mondjuk idáig nem sok karakterem volt, akit ne szerettem volna.

Timi: Köszönöm a komit. :)) Egy kicsit csepegtettem az interjúról most és persze a főszerepet a buli kapja. Sőt...

Jó olvasást a fejezethez!
Puß
Gitka
***
"A szerelem mindig is életünk iránytűje lesz." /One Tree Hill/

Mondanám, hogy miután hazaértem gyorsan ruhát cseréltem és indulhattunk is, de az hazugság lenne. Egy jó fél órát szobrozott mellettem Rob, mire egyezményes döntés született az aznap esti ruhámat illetően. Mindezt úgy, hogy közben legszívesebben minden lépésemkor ugrottam volna egyet örömömben. Van állásom! Van állásom! És még milyen…
Nem hiszem, hogy lenne még egy pasi, aki egy nap alatt képes lenne bárkiért ennyit szenvedni. Sokat ugrattam a vezetési stílusa miatt, most sem tudtam mosoly nélkül megállni az egyik kanyarodási manőverét. Egyfolytában arra hivatkozott, hogy ő angol, így a másik oldalas vezetéshez van szokva. Ez elfogadható lenne, ha nem az államokban szerezte volna meg a jogosítványát. Na, de mindegy. Jobb elfoglaltságom támadt a bosszantásánál. Szemmel láthatóan átléptük Beverly Hills határvonalát. Csupa kis vityilló mellett haladtunk el, mire megérkeztünk. Ha nyitott tetős kocsival mentünk volna bizonyára lenyeltem volna jó pár bogarat.

- Elfelejtetted említeni, hogy kastélyba megyünk. – jegyzetem meg, mire odaértünk. Jókedvem határtalan volt, még izgulni is elfelejtettem.

- Áh, ez csak a nyaralójuk. – legyintett, miután leparkoltunk.

- Most komolyan? – kérdeztem döbbenten. Nekem a világa ezen része még új volt, ő sokkal régebb óta mozgott benne.

- Őszintén? – kérdezte vigyorogva – Fogalmam sincs.

- Nem szívesen élnék egy ekkora helyen. Szinte már zavarna, hogy ekkora az épület.

- Akkor ne gondolkodjak egy hasonló ház befektetésébe? – ráncolta össze töprengve a homlokát.

- Vagy legalábbis érezz késztetést arra, hogy megkérdezz előtte.
Jelen pillanatban annyira boldog és elégedett voltam, amiért megkaptam az állást, hogy az sem zavart volna, ha ismét valami óriási, felelőtlen költekezésbe kezd.
A parti a helyből áradó számomra már túlzó csillogás ellenére kellemes volt. Szerintem Rob mindenkihez odavezetett bemutatni, így Reese-zel, Christoph-fal is beszéltem pár perc erejéig. Egy normál ember gondolom nekik örült volna a legjobban, de amikor belibbent a látóterembe Richard LaGravenese, A szív hídjai, A suttogó és a P. S. I love you forgatókönyvírója – utóbbin roppant módon tudok sírni Rob társaságában, vagy nélküle - , na nekem a vele való beszélgetés tette rá az estére az „Életem legjobb bulija”jelzőt.

***

Halloween közeledtével mindenki elkezdett zsongani, én viszont átlagos napokat éltem meg. Csupán a munkahelyen, a boltokban és hasonló helyeken észleltem, mennyire izgatja az embereket. Végül rám is átragadt a készülődési vágy, ahogy közeledett az ünnep és ezzel a buli. A szerkesztőség kinézete semmiben sem változott más időszakokhoz képest, csupán a lányok Halloweeni készülődésről szóló csacsogásából érezte az ember a nagy nap közeledtét. Meg Craig egyre szaporodó csípős, olykor eléggé szexista megjegyzéseiből. Craig volt minden, amit ebben az állásban utálni lehetett és ennél fogva mindenki meg is tette. Később Elenaval rájöttünk, miért nincs személyes elbeszélgetés az interjú során. Nincs az az ember, aki ha tisztában lenne, mit rejt maga mögött a jól csengő Craig Loyd név, önként akarna vele dolgozni. Az még oké lenne, ha vele kellene dolgozni. De Craig alap járaton egy nagyképű, kiöregedett, főnökösködő diktátor, lehetetlen elviselni. Persze, ha mellette túlélsz egy időszakot, akkor már mindent megéltél és a puszta említésére az önéletrajzodban mindenki lábnyomodat kezdi csókolgatni. Pont emiatt, a rideg légkör miatt szorítódott ki a szerkesztőségből a Halloween. Duplán öröm volt hazamenni, ahol egy semmittevő férfi várt rám a napok végén. Nem vártam a napot, amikor ismét forgatni kezd. Úgy fogtam fel a bulit, mint egy „állásszerző örömére tartott, beköltözés megünneplős, Halloween- i, régi barátokat összehozós, utolsó Robos pillanatos” estét.
Hamar be kellett ismernem, hogy a sütési képességeim nem fejlődtek valami sokat. Így a rendelés mellett döntöttem és megelégedtem azzal, hogy én rakom ki kis tálcákra a finomabbnál finomabb sütiket és harapnivalókat. Beli egész végig körülöttem téblábolt Robbal és az enyves kezével együtt. Mintha nem láttam volna valahányszor a süteményekből torkoskodik. 

Mindenkit úgy hívtunk meg, hogy „beöltözős buli” lesz. Ennek ellenére mindenki közölte, hogy ő ugyan nem. Felejtsük el. Mivel Rob is erősen tiltakozott csak egy valaki nem menekülhetett előlem. Beli. Megelégelve, hogy folyton a lábam alatt mászkál Rob egyik sapkáját a kis buksijára húztam. Azzal és a kis kutyaruhájával teljesen úgy nézett ki, mint egy menő kosaras. Ő nem élvezte annyira, de legalább azt a sapkát sem fogja Rob többet a fejére húzni. Rémes sapka volt, ki nem állhattam. 

Kreativitásomat végül a tökfaragásban élhettem ki igazán. Robot befogtam a tökök kibelezéséhez. Roppant módon élveztem nézni, ahogy ő dolgozik helyettem. Ez addig tartott, amíg rá nem jött milyen poén lenne, ha összekenne a már kiszedett tökbelsőséggel. Így kicsit lelassult a tempónk, be kellett iktatni egy zuhanyt, mivel a ragacsos trutyi teljesen beleragadt a hajamba. Mire beesteledett briliáns tökfaragásokkal, és egy elvágott ujjal lettünk gazdagabbak. Ahhoz képest, hogy soha nem csináltam még ilyet egész jól nézett ki a végeredmény, amit ki is raktunk a bejárati ajtó elé. Beli érdeklődve figyelte bentről, ahogy a tökök világítanak, majd izgatott ugatással jelezte akárhányszor valaki megérkezett.

Nem mondhatnám, hogy mindenki pontosan érkezett, 5 perces különbségekkel érkeztek sorban az emberek. Izgatottan vártam, mikor fog végre betoppanni Bogi és Bobby. Vajon kéz a kézben állítanak be? Vagy szépen lassan fogják tálalni a helyzetet? Folyton rajtuk agyaltam, egész nap erről fecsegtem, csodálom, hogy nem mentem Rob agyára. Vagy csak nem mondta.
Úgy tűnt Bobby és Bogi arra gyúrnak, hogy ők legyenek az utolsó érkezők. Csak nem gondolták meg magukat? Mondjuk Bogit elég nehéz feladat volt meggyőzni, hogy utazzon el egy buli miatt és persze miattam Budapestről Los Angelesig, de végül beadta a derekát. Különben is én csak jót akartam neki azzal, hogy végre hagyjanak fel ezzel a tereléssel, lerázással és vállalják fel egymást. Sam segített összehívni az embereket, jól végezte a feladatát. Sikeresen megjelent Dean, Rob testőre, Nick és Steph, akik továbbra is szorgosan egyengették a pályáját. Természetesen se Sam, se Marcus nem hiányozhatott, mindketten barátnőjük társaságában érkezett. Csak Tom ácsorgott társaság nélkül. Ha ki akartam volna vele tolni, felhívtam volna a figyelmét, hogy Bianca is egyedül van, de ahhoz túlságosan is kedveltem Tomot. Már ott volt Nina és Patrick, akik elég lassan haladtak a kapcsolatuk létrehozása terén. Nina leginkább velem beszélgetett az este elején, óvatos pillantásokat vetve kiszemeltjére, aki nem igen vett ezekről tudomást. Persze a pasik köztudottan vakok. Szerencsére Rob is az egy kicsit, hiszen csak a vak nem látta mennyire jól nézett ki Nina. Én persze tudtam kinek szól a vadiúj ruha, a tükör előtt eltöltött drága órák, a fodrász, de féltem, hogy valami újra felébred benne. Nem tudom, mitől féltem, Nina betoppanásakor egy pillanatig meglepettség futott át az arcán, aztán nyugtázták, hogy látják egymást és ennyi. Ennyi? Na, ne vicceljetek velem! Ennyivel én nem értem be.

- Semmit nem akartok mondani egymásnak? – kérdeztem meglepetten.

- Hmmm, nem különösebben. – vonta meg a vállát Nina. – Jó látni. Talán ennyit? – nézett rám kérdő szemekkel.

- Én még megjegyezném, nem tudom, mennyire kell félnem, hogy ti így egymásra találtatok.

- Nyugi nem hiszem, hogy bármi piszkos információ lenne a tarsolyomban. – nyugtatta meg Robot és engem is. Még mielőtt bármit is hozzátehettem volna ehhez, ismét megszólalt az ajtócsengő.

- Megyek, majd nyitom én. – adta kezembe az italát Rob.

- Úristen! – tátogta oda Nina, miután Rob elment ajtót nyitni. – Nem akarom az idegesítő ex-barátnő szerepét játszani, félre ne érts. Ha szembe jönne velem ma az utcán rá sem ismernék. Megváltozott. Persze nem mondom, hogy nem jó irányba… De nyugi – tette hozzá riadt tekintetem láttán – én Patrickra utazom. – kacsintott rá a háta mögött éppen Nick-kel társalgó említett személyre.

- Sok mindenben nagylelkű vagyok, de őt nem adom. Úgy látszik a két ügynök egymásra talált. – jegyeztem meg mosolyogva.

- Ja, nem hogy inkább itt szédelegne körülöttem. Helyette Nick-nek csapja a szelet.

- Uh, csak nem! – nevettem fel. – Nem tudok Nick efféle hajlamairól, de ha lenne, tudnék neki valakit, aki szingli és jóképű. – céloztam Dávidra. Már mindent elmeséltem róla Ninának. Nem tudom, hogy csináltuk, de rövid ismeretségünk ellenére nyitott könyvek voltunk egymásnak. Két lökött könyv.

- Bobby az! – jött be hatalmas beazonosíthatatlan vigyorral az arcán. – És nézd, kit hozott magával!
Mindenféle érzelmet elképzeltem az arcomon, amíg arra gondoltam, hogyan fogom majd leplezni a meglepettségemet, amint Bogi besétál Bobby oldalán. Na, ez az érzelem nem volt a listámon.

- He…hee…hello! – nyögtem ki döbbenten.

- Sziasztok! Nina?! Itt meg mi történt? Tényleg te vagy az? – köszöntötte rég nem látott ismerősét. – Ugye nem gond, hogy nem csak én jöttem? Rob erősen sugallta, hogy hozhatok mást is. Bemutatom Katiet. Katie, mindenki.

- Hello! – intettem felé egy kedveskedő üdvözlésfélét.
Katie, mint kiderült tök aranyos és bármennyire is csalódott voltam, nem lehetett utálni.

- Hé, mi a helyzet? – húzott félre a társaságtól Rob egy pillanatra.

- Annyira biztos voltam a női megérzéseimben, erre nézd meg. – mutattam Bobby és Katie párosa felé. – Egyszerűen nem értem. Minden jel arra mutatott, hogy igazam volt. Nem értem. Hol van Bogi? Azt mondta eljön. Még sugalltam is neki, hogy nem baj, ha nem egyedül jön. és nem reagált rá semmi rosszat. Pedig, ha egyedül jönne, azt tette volna. De nem Bobby-val jött! Sőt itt sincs! Áh, befejeztem a hisztit. – vettem egy mély levegőt.

A következő ajtónyitódásnál, mint a villám úgy ugrottam Rob mellé ajtót nyitni. Roppant módon élvezte a házigazda szerepét.

- Hello…sztok! – ezúttal is rajtam volt a sor döbbenet terén.  Értetlenül néztem Robra.

- Sziasztok! – köszönt Bogi. – Igen, valami hasonló reakcióra számítottam. Azért még beengedtek minket?

- Öö, persze. Gyertek beljebb. – mondtam. - Oké, ha arra hajtottál, hogy meglepj. Sikerült. – jegyeztem meg, miközben beléptek a házba.

- Húú, szép lakás. – nézett körbe Bogi.  – A buli gondolom, kicsit beljebb van. Lenne pár cuccunk, amit le szeretnénk pakolni, ha lehet. Már persze, ha megengeditek. – pillantott kérdőn Robra, mivel én nem igazán reagáltam erre a kérdésére.

- Persze, hogy lepakolhattok. Sőt maradhattok is éjszakára, meg akár tovább is. – legyintettem. – Na, gyere! – ragadtam meg a kezét és húztam be egy másik helyiségbe.

- De, héé!! – méltatlankodott – Én bulizni jöttem, hol a buli? Kérlek Rob, ments meg! – szólt hátra Robnak.

- Hé és velem mi lesz? – kérdezte Gábor.

- Azt hiszem jobb, ha kettesben intézik el. Beljebb van sör. – mondta Rob.

- Nem hagyhattok így itt vele! – könyörgött Bogi.

- Sajnálom, nincs mentőosztag. – ráztam meg a fejemet.

- Oké. – mondta, mikor már kettesben voltunk. – Sejtettem, hogy ez be fog következni, de reméltem, hogy lesz egy kis segítségem. Akkor most fasírtban vagyunk? – kérdezte.

- Hogy miben? Már miért lennénk? – kérdeztem.

- Gábor miatt? – kérdezte bátortalanul. Komolyan, mintha verésre számítana. Mi vagyok én?!

- Dehogy! Maximum azért kapsz lecseszést, mert nem mondtad el! – legyintettem meg a karját. - Én azt hittem, hogy Bobby-val jössz. Teljesen beleéltem magamat. Egész idő alatt titkolóztál. Már a napját sem tudom, mikor beszéltünk úgy igazából. Szóval most mondj el mindent. De tényleg mindent! – vettem egyre szaporábban a levegőt. Nem voltam dühös, nem haragudtam rá, semmi ilyesmi. Csak nem állt össze a dolog a fejemben. - Hogy történt ez?

- A rövid verzió úgy néz ki, hogy be kellett mennem valami miatt az egyetemre és belefutottunk egymásba kifelé jövet. Szó szerint, ugyanis sietnem kellett volna haza. És mivel lekéstem a buszt, így már felesleges lett volna, aznap hazamennem és hát…beültünk Chris- hez sütizni. Tudtad, hogy bepasizott? – kérdezte.

- Oh, komolyan? Kár, pedig mindig össze akartuk boronálni Dáviddal. – emlékeztem vissza.

- Mi mindenkit össze akarunk boronálni Dáviddal, aki buzi, nem vetted még észre? – kérdezte mosolyogva.

- Igaz. – értettem vele egyet. – Hé, ne válts témát! – figyelmeztettem.

- Oké, oké… Szóval hol tartottam? Jah, igen. Összefutottunk, beszélgettünk, sütiztünk, na jó lehet, hogy ittunk is egy keveset.

- Egy keveset? – kérdeztem. – Oh, anyám…

- Hé! Semmi rosszra ne gondolj. Csak annyi, hogy valószínűleg alkohol hatása nélkül nem mertem volna feltenni a kérdést.

- A kérdést?! – szinte rágondolni is szörnyű volt, mi lehetett a kérdés.

- Ha folyton félbeszakítasz, sosem tudod meg.

- Oké, oké. Folytasd!

- Megkérdeztem nem lenne-e kedve másnap, megint beülni valahova, meg ilyenek. És hát volt kedve. És aztán találkoztunk, megbeszéltük a dolgainkat. Elmesélte, mi történt vele mióta szakítottunk, én is elmeséltem. Jöttek az ilyenkor szokásos kínos körök, tudod. Aztán meg csak úgy voltunk. Az azutáni nap is találkoztunk, meg utána is. Oké, ez így olyan nyálasan hangzik, nem? Szóval rájöttem, hogy még mindig szeretem. Bocsi. – húzta be a nyakát.

- Ne legyél már lökött! – ütöttem vállon, most tényleg. – Szóval Gáborral vagy akkor. – állapítottam meg hangosan is.

- Igen. – mosolygott.

- Miért nem mondtad el?

- Mert féltem a reakciódtól.

- Hűha, több ezer kilométerről ütős reakció lett volna. – jegyeztem meg.

- Látod, ide is rángattál. – vágott vissza csípőre tett kézzel.

- Szóval kényszerből jöttél? – kérdeztem. – Hát, ha nem akarsz, nem kell maradnotok. Pedig örültem volna, ha legalább pár napig itt lesztek. Mindketten.

- Jaj, persze, hogy azért vagyok itt, mert jönni akartam. Megnézni, hova jöttél ki a világ végére, hogy viselkedik Rob, milyen a munkád, megismerni ezt a Ninát. De áh… nem, igazad van, kényszerből jöttem. És még csak meg sem öleltél, mikor ideértem. – panaszolta.

- Na gyere ide! – öleltem meg. – Mellesleg kezdem, úgy érezni valahol itt kezdődik és nem itt ér véget a világ. – súgtam a fülébe.

- Oh, a végén sosem jössz haza! – sóhajtott szomorúan. – Na, akkor visszatérünk a buliba, vagy kivonjuk magunkat végleg a társasági életből.

- Arra gondoltam, visszamegyünk, bemutatlak annak, akiket még nem ismersz. Aztán kivonjuk magunkat a társaságból némi hűtött ital segítségével.

- Elrontanak, már pia is?! Remélem, más élvezeti szert nem használsz. – jegyezte meg jókedvűen.

- Kell erre a sok meglepetésre. Mellesleg csak Robot. – kacsintottam rá. – Oh, és Bobby egy csajjal jött. És jó fej. Katienek hívják.

- Oké, nekem nem gáz a helyzet. Na, jöjjön ez a Katie és Nina. És valahol volt egy pasim is. – mentünk vissza a buliba, ahol a hangulat kezdett végre jó irányba fordulni.

47. fejezet - Variety

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a sok megjegyzést nektek. Másodszor szeretném megjegyezni mennyire gyűlölök címet adni... csak, hogy tudjátok...
 Szóval nem szimpi nektek Nina? :)) Ha ismernétek a gondolataimat nem Ninát nem szeretnétek, hanem engem. *gonosz vigyor*
Nem tudtam választani a sok kép közül, hát nem jó, ez a 4-es összeállítás? :)) Olyan sok véleményt kaptam tőletek, hogy most válaszoltam is rá. Imádok válaszolni!

csibimoon: Uh, az hiszem téged nem engednélek Nina közelébe. :)) Köszi a véleményt.

Zsuzsi: Köszönöm, örülök, hogy kellemes perceket tudtam szerezni.

Holdfény: Mér hogy a fenébe ne emlékeznék rád. :)) Bár nekem örökké Mercédesz maradsz. :$ Örülök, hogy ennyire meg tudtalak lepni. Bevallom kicsit büszkeséggel tölt el. XD Köszönöm a dicséretet. Igyekszem.

csezemo: Kár volt írnod, hogy akár 2 hetet is várnál a fejezetre. Látod mi lett belőle... Az ihlethez néha már az is elég, hogy levegőt vesz. XD Csak az a baj, hogy nem errefelé.. na mind1.

judy: Hidd el néha én sajnálom a legjobban, hogy nem tudok írni. :( Igyekszem. :)

Anna: Az biztos, hogy egyiküket sem kell félteni. ;) Hát a Bogi/Bobby szálra egyenlőre én is kíváncsi vagyok. :DD

Timi: Köszönöm, nemsokára minden kiderül.

Íme a fejezet, igaz, hogy továbbra is priccs nélküli, de talán megbocsátható.
***
"Ki kell derítened, hogy mi az, amit szeretsz. Ez ugyanúgy igaz a munkára, mint a párkapcsolatokra. A munkád tölti ki az életed jelentős részét, ezért ha igazán elégedett akarsz lenni, hinned kell benne, hogy jó munkát végzel. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha szereted, amit csinálsz. Ha még nem találtad meg, keresd tovább, ne add fel! Mint az a szívügyekkel lenni szokott, itt is tudni fogod, hogy mikor találtad meg az igazit."
/Steve Jobs/

- Együtt vannak!

- Azért ne kezeljük ezt rögtön tényként. Mégis miből gondolod, hogy együtt vannak?

- Most csak viccelsz, ugye? – néztem rá értetlenül. – Na, figyelj! – húztam törökülésbe a lábaimat. - Bobby folyamatosan leráz, azt mondod. Miben nyilvánul ez meg pontosan?

- Felhívtam, azt mondta dolga van, megbeszélést emlegetett a lemeze meg a turné miatt. Ez elképzelhető. Csak nem ér rá. – vonta meg a vállát.

- Hát persze. Feltéve, ha hagyod, hogy ilyen könnyen palira vegyenek minket. – böktem a homlokára, majd sietve felálltam a kanapéról.

- Kicsim, ez nem egy verseny! – nevetett fel. Szúrós pillantást lövelltem felé a vállam fölül. – Oké, ez a nézés meggyőzött, hogy higgyek neked. De azért kicsit még meggyőzhetnél. Mit keresel?

- Majd meglátod. – kutattam tovább a nappaliban. - Bogi folyamatosan terel és furcsa. Nagyon furcsa. – nyomtam meg az utolsó két szót, hogy érzékelje komoly helyzet előtt állunk.

- Az a furcsa, hogy nem beszéltél vele egy hete? – szökött a magasba a szemöldöke.

- He-he. – fontam keresztbe a karjaimat. – A lányok sokkal többet beszélnek a barátnőjükkel, mint a pasik. Ez tény.

- Úristen! Bogi letért a kikövezett útról! Kezdi elhagyni a nőkre jellemző, kőbe vésett szabályokat?! Hmm. - fogta két ujja közé az állát. – Már minden világos.

- Komolytalan vagy. – hagytam rá egyszerűen.

- Máskor nem volt olyan, hogy ne beszéltetek volna ilyen ritkán? – kérdezte.

- De igen. – vallottam be. – De az más volt. Mikor Londonban voltam és munkát kerestem.

- Látod, mert elfoglalt voltál. Egyszerűen nincs ideje, energiája, hogy felhívjon.

- Pont ezért fogom én felhívni! – találtam meg végre a telefonomat az egyik eldugott kabátzsebemben.

- Nem azt kérte legutóbb, hogy ne hívd, majd ő hív téged? – kérdezte óvatosan.

- Pontosan! Már miért kérne ilyet, ha csak nem rejtegetne valamit? Te kérnél ilyet egyetlen egy barátodtól, hacsak nem valami rosszban sántikálnál? – kérdeztem.

- Oké, most megfogtál. – bólintott.

- Köszönöm! – szökkentem vissza mellé, majd nyomtam egy csókot a szájára.

- Felhívod, az addig meg van. De mit mondasz neki? Nem szögezheted neki a kérdést: Bobby- val jársz?

- Igaz. – töprengtem. – Kellene valami jó ürügy. Valami amivel mindkettőjüket ide lehetne csődíteni.

- Mármint Bobby-t és Bogit egyszerre? Los Angeles- be?

- Igen, de ez úgysem jönne össze. – konyult le a szám és a kezdeti lelkesedésem egyszerre.

- Van egy ötletem. Még nem ünnepeltük meg, hogy ideköltöztél, igaz? És mindjárt Halloween. Tegyük össze a kettőt. Sam is megkapja a buliját, mi is meg leszünk ünnepelve, és a „vajas fülűek” is lebuknak.

- Szóval elismered, hogy van vaj a fülük mögött?

- Lehet veled nem egyetérteni egyáltalán?

- Lehet, csak ügyesnek kell hozzá lenni. – mosolyogtam rá. – Nem vagyok valami nagy Halloween párti, mifelénk ez nem volt szokás. De ennek ellenére nem rossz ötlet.

- Miért én úgy nézek ki, mint aki cukrot, meg csokit kéregetett gyerekkorába a töklámpásos házaknál?

- Nem, te inkább megdobáltad a többi gyereket valami undorító trutyival. – nevettem fel, miközben megelevenedett előttem a szituáció.

- Milyen rossz gyerek képe élhet benned rólam, el sem merem képzelni.

- Hát, Liz és a szüleid meséltek egy- két dolgot.

- Szép mondhatom! Na, akkor Halloween party?

- Rendben. – bólintottam. – De nekem aludnom kellene, mert holnap állásinterjúra megyek. – hajtottam a fejemet a vállára.

- Este pedig stáb buli. – emlékeztetett.

- Juhhé, már alig várom… - nyomtam el egy ásítást közben.

- Irány az ágy, a végén még útközben elalszol.

***
Az ébresztőóra szüntelen zenélése riasztott fel legszebb álmomból. Kezeim automatikusan Robot keresték, mindhiába. Egyedül feküdtem az ágyban. Álmosan és csalódottan keltem ki.

Mivel ma nem lesz forgatás, gondoltam itthon lesz, mikor lemegyek. Jólesett volna egy ölelés a nagy interjúm előtt. Persze az, hogy nincs forgatás nem jelenti azt, hogy ne lenne más dolga. Szokj hozzá Emili!
Betántorogtam a fürdőbe, próbáltam magamba egy kis életet lehelni. A hideg víz kissé segített elfelejteni, milyen keveset aludtam az éjjel, felébredtem tőle. Sajnos ez azzal járt, hogy ténylegesen eljutott a tudatomig, mi is vár ma rám. Állásinterjú. A gyomrom helyén lévő valami csomóba csoportosult össze.
A legnagyobb harcot a ruhásszekrény ajtaja előtt vívtam. Kellett valami, ami elég komoly, de mégis jól néz ki. Nagy nehezen sikerrel jártam, legalábbis reméltem. Felöltözve, felébredve, görcsben álló gyomorral mentem a konyhába, hogy valamit leerőltessek a torkomon. Nem gondoltam, hogy erre akkora esélyem lett volna, de egy próbát megér. Gondoltam gyorsan eszem egy falat pirítóst, megborítom egy hatalmas bögre kávéval és úgy indulok útnak.


- Jóó reggelt! Látom sikerült felkelned, remekül nézel ki. Meglátod mindenkit le fogsz söpörni a pályáról és megkapod az állást. Gondoltam összeütök neked egy gyors reggelit. – nyomott egy csókot a számra.
A meglepetéstől először mukkanni sem tudtam. Reggelit készített nekem. Nem is ment el csak miattam kelt fel előbb, amikor pihenhetett volna. Ah…

- Annyira imádlak! – fontam nyaka köré a karjaimat, majd egy csókkal jutalmaztam magánakciója miatt. Meg hát egyébként is járt volna neki, na.

- Azt hitted leléptem, mi? – kérdezte, miközben leültem az asztalhoz.

- Megfordult a fejemben. – húztam be szégyenlősen a nyakamat.
Nehéz volt úgy enni, hogy minden megmozdulásomat figyelte. Ha nem lettem volna ideges, akkor is zavaró lett volna. Két falat pirítós után megteltet jelzett a gyomrom.

- Feszült vagy, pedig nem jellemző rád, hogy az legyél. – jegyzete meg. – Enned kellene még.

- Nem megy le több a torkomon. Persze, hogy az vagyok. Állásinterjúm lesz, hahó! – válaszoltam kicsit idegesebben, mint szerettem volna. – Bocsi.

- Az én emlékeimben az első munkanapodon nem voltál ideges. – emlékezett vissza arra a régi napra Londonban.

- Oh, hát persze. Azt csak te hiszed. – nevettem fel. – De az más, akkor már meg volt a munka, de a mai nap arról szól, hogy lesz-e első munkanapom, vagy sem. Mintha elmennél egy válogatásra. Tessék, te olyankor nem vagy ideges?

- Elég rég voltam már olyanon. Nem igazán szoktam az lenni. Összejön, vagy nem. Egyik az biztos.

- Oh, de bölcs ma reggel valaki. – mosolyogtam.

- Na, tessék végre egy vigyor. Minden jó lesz. Ha meg nem hát az csak azt bizonyítaná, hogy idióták.

- Értettem. De akkor sem megy le már egy falattal sem több. – néztem elkeseredve a csinos kis pirítósomra.

- Sejtettem, ezért is hoztam neked ezt. – hajolt le az étkezőpult mellé, majd rakott elém egy dobozt. De még milyen dobozt!

- Hoztál nekem fánkot? – kérdeztem, majd kinyitottam a dobozt.

– Oh, hoztál nekem fánkot!

- Ja, és öntöttem kávét a termoszodba. – mutatott a pulton álló kis bögre felé.

- Mivel hálálom én ezt meg neked? – sóhajtottam.

- Oh, biztos kitalálok majd valamit, ne félj. – lépett szorosan a hátam mögé, majd csókolt bele a nyakhajlatomba. – Biztos ne vigyelek el? – kérdezte, miután felnézett.

- Biztos, inkább vezetek.

- Biztos? - kérdezte. Némi kételkedést véltem felfedezni a hangjában. Chhh, nem vagyok ám én olyan béna. Különben is vezettem már a városban egyedül. Kétszer is.

- A GPS a barátom. Különben pedig én sokkal jobban vezetek, mint egyesek. – incselkedtem.

- Aha, ha most nem kellene menned, ezt még megbánnád. – fenyegetőzött.

- Oh de kár. Nekem most rohannom kell. – kaptam sajnálkozva a fejemhez. – Délután jövök. Szeretlek! – csókoltam meg.

- Én is szeretlek. Ne parázz és minden rendben lesz.

Csodák csodájára nem tévedtem el. Kicsit meg is lepődtem a saját ügyességemen, persze Robnak sosem vallanám ezt be. Az egész állásinterjú érdekesnek bizonyult. Őszintén, sokkal nagyobb tömegre számítottam. Ehhez képest csak egy tucat szörnyen ideges valaha magukat újságírónak valló fiatal nőbe botlottam. A férfiak jelenléte ritka volt, mint a fehér holló.

Két óra várakozás után, amit Robbal való sms-ezéssel töltöttem, végre megjelent egy középkorú titkárnő, de csak annyi időre, amíg elkérje a fényképes önéletrajzokat. Ezután újabb várakozással teli pillanatok következtek.

- Üdvözlöm önöket. Gondolom mindannyian az újságírói állás betöltése miatt jelentek meg. Kicsit eltérünk az állásinterjúk megszokott hangvételétől. Ha sikerrel járnak, és felveszik valamelyiküket, majd meglátják, hogy mi nem egészen olyanok vagyunk, mint egy megszokott szerkesztőség.
Húú, elijesztő szöveg. - gondoltam magamban. Senkinek sem szállt inába a bátorsága, sőt egyre eltökéltebb arcokra lettem figyelmes magam körül.

- Kérem azok, akiknek a nevét felsorolom fáradjanak velem, a többieknek pedig köszönjük, hogy elfáradtak.
Na, ezen én is megdöbbentem. Ennyi? Még semmit sem csináltunk és máris kidobják az embereket? Hát tényleg egyedi a stílusuk azt meg kell hagyni. Miután felolvasta a neveket, köztük az enyémet is, hatalmas megkönnyebbülés és öröm lett úrrá rajtam. Miután mindenki besétált a kijelölt helyiségben a titkárnő újra egy kis várakozásra kért minket. Tehát a mai nap várakozással fog eltelni. Remek! Legalább addig alkalmam nyílt kicsit körbepillantani, milyenek az „ellenfeleim”. Néhányuk arcáról idegesség, másokéról türelmetlenség volt leolvasható. Tüzetesen végigmérve a körülöttem állókat, ülőket, feltűnt, hogy igazából csupán a férfiakat küldték el. Valahogy ezután a felfedezés után kevésbé voltam lelkes. Nem volt szimpatikus ez a helyzet.

- Szia kicsim, na mi a helyzet?

- Várakoztatnak minket, amióta csak ideértem. Igazából nem is tudom pontosan, mire várunk. – vallottam be.

- Már vagy 4 órája ott vagy és még nem volt semmi?

- Nem. Egy nő elszedte az önéletrajzokat, aztán elküldték az összes pasit, most meg itt várunk. Már azon gondolkoztam, hogy fogom magam és elmegyek.

- Dehogy jössz! – parancsolt rám határozottan, majd visszafogott hangon folytatta – Elküldték a pasikat?

- Mondom, hogy igen. Oké, ha nem te mondtad volna ezt az egész meghallgatás dolgot – bár kezdek kételkedni, hogy itt ma bárki is meghallgatna – az egészet egy nagy átverésnek tartanám. Igazán nem azt a profizmust kaptam idáig, amit elképzeltem. Kell ez egyáltalán nekem? Az otthoni lapnak a srácokhoz még mindig írhatok.

- Mikor meghallottad a lehetőséget, majd kiugrottál a bőrödből, ezt te sem gondoltad komolyan.

- Igaz, csak az agyamra megy ez a tétlenség. Mondjanak valamit, aztán kész.

- Majd én elszórakoztatlak addig telefonon, mit szólsz?

- Azt, hogy imádlak! Mikorra is kéne végeznem itt, hogy odaérjünk a bulira?

- Akkor érsz, amikor. A lényeg, hogy megkapd az állást.

- Valld be, hogy féltékeny vagy, amiért én egész nap pihenhettem, amíg te keményen dolgoztál. – incselkedtem a telefonon keresztül.

- Halálosan az voltam, rátapintottál. Csupán nem akarom, hogy begolyózz. Tudom, hogy nem tudsz hosszú távon nyugton lenni, egyébként semmi szükség sem lenne, hogy állásod legyen. Tudod elég jól megfizetik a keményen dolgozó barátodat.

- Jaj, kérlek, ne menjünk bele az anyagiakba, nem szeretnék ezen összeveszni veled. – kértem.

- Rendben. Megértem, hogy megakarod csinálni a saját szerencsédet. Csak tudd, hogy én mindig itt leszek.

- Reméltem is. Roppant kitartó barátaim vannak, a föld alól is előkerítenek.

- Ha barátokról beszélünk, felhívtam Bobby-t, lerázott.

- Ugye, én megmondtam. – mosolyogtam vidáman. Határozottan biztos voltam abban, hogy ezek ketten titokban újra összejöttek.

- De ugye előtte még említetted neki a halloween-i bulit?

- Még szép. Azt mondta itt lesz. Már csak Bogival kell beszélned, na meg persze szólni kell a többieknek is.

- Furcsa módon jobban várom, mint ezt az egész interjúsdit. Sose fogok végezni.

- Szeretnéd, hogy eléd menjek? – kérdezte.

- Kocsival jöttem, rémlik? Jó lenne, de nem szeretnék tömegbalesetet szenvedni. – vigyorogtam. Szinte láttam magam előtt a fintorgó arcát.

- Egyezzünk meg, ha délután 4-ig nem kerülsz haza mentőakciót szervezek érted.

- Huh, remélem, csak azért leszek akkor még itt, mert felvettek és sok aláírni valóm lesz. Leraklak, mert feltűnően én vagyok az egyetlen, aki fesztelenül csacsog telefonon.

* délután 4-kor*

- Halihóó! – köszöntem be a nappaliba, ahol Rob egy forgatókönyv mögé bújva ücsörgött.

- Hé, szóval nem kellett a mentőosztag, megnyugodtam. Na, hogy sikerült? – kérdezte.

- Háát… találd ki!

- Megkaptad? - kérdezte mosolyogva.

- Megkaptam! – ugrottam vigyorogva a karjai közé.

Ilyen ruhában jelent meg az állásinterjún: (x)
*
Ha elolvastátok, ne sajnáljátok tőlem a kommentet. Köszi! :))

Porrá zúzták a fantáziámat...

Sziasztok!

Még nem a fejezetet hozom, az eleje és a vége már kész, csak a közepe nem akar megszületni. Holnap- igen szombaton! - a fél napomat az egyetemen töltöm, referálnom kell. :( De hozom valamikor, eskü. ;)

Közléskényszerem van, szóval most fejezet helyett egy kis "élménybeszámolót" kaptok. Aki nem látta és meg akarja nézni, ne olvassa el, mert álmokat fogok porrá zúzni. Az enyémeket már porrá zúzták. :((

Tegnap Breecoval megnéztük a Breaking Dawn-t. Egy élmény volt, mert végig dumáltuk, röhögtük az egészet. Nagyon rosszak voltunk. :$ Utálom, ha mások ezt csinálják egy film alatt, de máshogy nem lehetett kibírni. Szörnyű volt. De nagyon! Hogy tudott egy ember, aki megrendezte a Dreamgirls-t egy ilyen filmet kisajtolni magából?! A film után elolvastam pár ember véleményét. Felmerült bennem a kérdés: Ugyanazon a filmen voltunk bent?! :O
Hatalmas csalódás volt számomra. Beharangozták az egészet, hogy mekkora egy 'wow' élmény lesz. Mindenki kifogja sírni a szemét az esküvőn, nászút, blah, blah... Ehhez képest semmi érzelemkitörést nem éreztem. Kivéve, amikor könnyesre röhögtem magamat Jacob alfává válásos részénél. Gagyi volt. Gagyi, ahogy az volt Nessi feje is és a parókák. Most komolyan mire költötték el a pénzt? Az esküvői díszlettre? A CGI-ra tuti nem.

Ami egyenesen szörnyű volt:
1. Az esküvő előtti rémálom. Az mi a fene volt már?! :O Béénaaa!!!
2. Vártam az esküvőt. Nagyon. Annyira kíváncsi voltam a ruhára, az volt talán az egyetlen rész, amikor éreztem is valamit a film alatt. Erre mit csinálnak?! A nagy olvadás közepette egyszer csak bevillantják Stephenie Meyer-t. Ha bevillantották volna, az oké. Az első részben ötletesen, visszafogottan megoldották. Nem is volt vele semmi baj. Ide egyáltalán nem illett. Ott van, mutassa a kamera. Oké. Ezek meg odatolják az arcomba miközben Bella vonul.
3. Az esküvői csók... kezdtem azt hinni, hogy kihúzzák egy 3 perces jelenetre.
4. Amikor Edward hallja Jake gondolatát és a kamera csinált egy oda vissza zoom-ot. Ja persze az amcsiknak meg kell mutatni, hogy "Hello! Látjátok ott van Edward füle, tudjátok a hallószerve. Nem gáz, hogy a fejében hallja a gondolatokat.. de, na... értitek, ugye?" BÉNAA!!!
5. A szülés. Breeco csak annyit mondana. mint egy hentes. :))
6. Nessie amíg véres volt kifejezetten szép volt, viszont Rose karjaiban OMG XDD ( Nem tudtam megállni, hangosan meg is jegyeztem milyen ronda, erre a mellettem ülő csaj elkezd áradozni, milyen gyönyörű... biztos a szemüveg miatt láttam mást. )
7. Jake bevésődése. Mikor letérdel. LOL A pergő képek szépek voltak, de a felnőtt Nessie-t kár volt odarondítani. :S
8. Bella átváltozása. Amikor felfújódik a mellkasa. WTF? :O Na és amikor eltört a gerince? Három szó: Nem 12-es korhatár. De a belső rész az ötletes volt.
8. Egy kedvenc zeném volt az egész albumról, erre benyomták egy olyan helyre, amit senki nem hall meg, ha csak nem koncentrál rá. http://www.youtube.com/watch?v=cTVNFGRQXwo Most komolyan, ki tudja hol volt ez a zene?

Legalább voltszínészi játék a filmben. Érjem be ezzel, mi? :) Mondjuk azt se vitték túlzásba. Elbírtam volna még egy kis arcjátékot pl. mikor Ed rájön, hogy Jake bevésődött... a lányába!! Az volt a "dühös apuci" tekintete? Hát dolgozz még rajta szivi!
Ki volt az az elmeháborodott, aki 12-es korhatárt rakott a filmre?! Simán volt ez 16-os is. Horror, csak ennyit mondanék a végére.

Kéne valami pozitívumot is mondanom, mi?
Seth cuki, végre kapott egy kis szerepet, én őt a könyvben is imádtam. Leah nem idegesítő, ahogy Jake sem. És nem hittem volna, hogy valaha ezt komolyan le fogom írni, de Taylor fejlődőképes... és az a borosta, oh... jó pasi. Emmett és Charlie poénjai. Az eclipses takaró.

Most így ennyi jutott hirtelen az eszembe, de még tudnék róla kisregényeket írni. Ne akarjátok. :D
Ha megnézitek ne vigyétek magatokkal a pasitokat, ff. ismerősötöket. Ez egy nőnek is szenvedés, neki halálközeli élmény lehet.
Jah, figyeltétek, hogy a végén a Volturis csajt Biancának hívták? :D

46. fejezet - Ki vagy, Nina?

Sziasztok!

Hát tegnap még nem hittem volna, hogy ma itt én fejezetet fogok írni, nem még fel is rakni. Maga alá temetett a tanulás. :S Még benne vagyok a két hétben, igaz? Lehet, csak így tudom hozni ezentúl, fogalmam sincs. :(
Kivételesen a címadás is gyorsan ment. Olyan büszke vagyok magamra.
Na, akkor akinek még nem volt világos ki is Nina, most kiderül. Meg más is... vagy nem? :)))
Jó olvasást!

Puß
Gitka



Ui.: Utánaolvastam, a 22. fejezetben említettem meg Ninát. :$

***
"El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz?
Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul.
A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!"
/Grace klinika c. sorozat/


- Nem értem, mire célzol. Nina vagyok, igen. Na és? – nevetett zavarában. – Mi történik?

- Éppen életem egyik legviccesebb pillanatát éljük meg, az történik. – felelte Bianca. – Komolyan ti képesek voltatok idáig úgy összebarátkozni, hogy fogalmatok sem volt ki is a másik?

- Látom, nagyon élvezed. – jegyezte meg egyre idegesebben Nina. – De még most sem értem, miről beszélsz. És te – nézett rám – miért nézel rám ilyen furcsán.

Hogy furcsán néztem volna rá? Meglehet. Azt sem tudtam, hol áll a fejem. Kavarogtak bennem az elmúlt percek eseményei. Feltűnik Bianca, mint Nina jó barátnője. Nina barátnőjeként, akivel én egész jól összerázódtam. Pont Nina mellett bukkant fel, mint jó barátnő. Nina.
Így, hogy egymás társaságában álltunk, annyira egyértelmű volt az egész. Hirtelen nem is értettem, az elején miért nem gondoltam rögtön rá. Na, jó igaz, mégis mekkora esély lett volna rá, hogy pont vele ismerkedem meg LA- ben? Egy normál embernél gondolom elég alacsony. Nálam viszont, amekkora szerencsém van, ki sem kerülhettem volna. Egyszer hallottam csak róla, természetesen akkor is Bianca előadásában. Ajnározta Ninát. „Nina milyen szép, Nina milyen okos.” Talán valahol mélyen, féltékeny voltam rá. Ki nem volt az egyetlen egy pillanatig sem a pasija exére? Erre most itt van ő, Nina, teljes életnagyságban. És a fenébe is, kedvelem!
Rob volt barátnője a legújabb barátom. Nahát, ez tényleg viccesen hangzik. Hirtelen kedvem támadt nevetni.

- Furcsán néztem, ne haragudj. Csak a helyzet képtelensége miatt. Ez annyira valószínűtlen. – kaptam a szám elé a kezemet. Tovább nem tudtam magamat türtőztetni. Bianca úgy állt mellett, mint aki ott rögtön felrobban. Azt remélte, kiakadom és elfutok, vagy mi?

- Hát elég képtelen helyzet tekintve, hogy én nem tudom, miről van szó, te elég jól szórakozol rajta, Bia pedig.. Jól vagy? – kérdezte durcás kisasszonyt.

- Remekül. – fintorgott, majd felém bökött a fejével. – Az exeddel jár a csaj.
Nina sokkal rövidebb idő alatt dolgozta fel az információt, mint én. De annál hangosabb felsikkantással.

- Nem mondod komolyan? – kérdezte döbbenten.

- De. – bólintottam.

- Rob a barátod? Az én Robom? Oh, bocsi, rossz szokás… – kért gyorsan elnézést. – Nem tudom elhinni. Te jó ég, milyen régen volt már az! Ez mekkora poén, nem? – nézett rám vigyorogva. Oh, én éreztem a helyzet komikumát, pontosan azért vihogtam, amíg beszélt.

- A Sors keze.

- Az! Úristen! Erre mégis mekkora esély lett volna, hogy pont te meg én találkozunk?

- Tudom. – lassan a könnyeim is megeredtek a nevetéstől.

- És még csak nem is gondoltam arra, hogy a pasid… pont ő. Anyám!
Még szerencse, hogy eredetileg a terem egyik szegletében álltunk Patrickal, különben mindenki minket nézett volna, ahogy egymás szavába vágva nevetünk a saját ökörségünkön. Mégis mi más lett volna ez? Képesek voltunk idáig úgy létezni, hogy egy ilyen információ mellett elsiklottunk.
Nina kiállítása minden más téren fennakadás nélkül, sikeresen zajlott le. Mindenkitől elismerő szavakat kapott. Tényleg tehetséges volt. Zárás után négyen még kicsit a galériában maradtunk, segítettünk a rendrakásban.
Idáig egy szó sem esett Robról, most azonban jól kitárgyaltuk szegényt, ahogy azt illik, ha egy ex és egy jelenlegi barátnő összetalálkozik.

- Annyira régen volt már! Egy kis lyukban lakott, annyira utáltam oda felmenni. Jesszus és szörnyen rendetlen volt.

- Na, ebben nincs változás. Simán lehetne aukciót rendezni az elhagyott holmijaiból, ha egy helyen lennének.

- Istenem, egyszer anyukája bejelentés nélkül állított be. Mennyit kapkodtunk, hogy legalább egy kicsit jobban hasonlítson a lakás egy élőhelyhez, mint egy hatalmas felforduláshoz. Fogalmam sincs miért jártam vele. Bocsi.– túrt bele a hajába zavarában.

- Oh, ugyan. Azért ennél már sokkal, de sokkal felnőttesebben viselkedik.

- Hát, akkor szívesen. – kacsintott rám. – Én amúgy is más felé kacsingatok jelenleg. – sandított hátra Patrick felé.

- Kedvel téged. – mondtam.

- Persze, hogy kedvel. A managerem. – legyintett.

- Nem csak azért. Ugyan már, komolyan nem látod? Mondom: kedvel téged. – nyomatékosítottam. Biztos voltam, benne, hogy nem tévedek, hiszen maga Patrick is említette a dolgot.

- Akkor nem lenne fura, ha elhívnám valamikor? – kérdezte.

- Egyáltalán nem. Hívd el most. – javasoltam.

- Mi? Dehogy! Nem, kizárt! – kezdett el idegesen matatni a táskájában.

- Keresel valamit? – kérdeztem mosolyogva. – Vagy csak szimplán valami okot keresel a kibúvásra. Miért ne lehetne most? Kiállításod volt, beültök valahova megvitatni az estét, beszélgettek, szórakoztok… Gyerünk! – biztattam.

- De akkor is voltaképpen a munkatársam. A főnöke vagyok, én fizetem. Milyen lenne már!

- Kérlek, egy olyan emberrel beszélsz, aki ugyanilyen helyzetben volt, csak éppen Patrick bőrében. Most iszonyat boldog azzal a pasival.

- Igen, az exemmel. – Muszáj volt megjegyeznie, gondolom. Nem sok esély volt, hogy komolyan beszélgessünk erről a különös esetről.

- Hehehe. Ha nem mész el Patrickkal, akkor kénytelen leszek meghívni, hogy… gyere el hozzánk. Tudod, ott lennék én, te, meg… Rob. Na?

- Megyek, megkérdezem mi a véleménye egy kései vacsiról. – pattant fel gyorsan mellőlem.
Nem kellett két perc, hogy vigyorogva térjen vissza.

- Azt mondta oké. Azt mondta oké. – pattogott előttem, mint akinek valami baja van. – Istenem ne hiszem el, hogy komolyan ezt csinálom. – fújta ki idegesen a levegőt.

- Azt ne mond, hogy nem csináltál még ilyet? – néztem rá kételkedve.

- Persze, hogy csináltam. De akkor is. Uh, a francba, úgy volt, hogy Biával vacsizom. – kapott a fejéhez.

- Hát úgy néz ki ma Bianca magányosan fog vacsizni. – jegyeztem meg, mire Nina bociszemekkel kezdett el kémlelni.

- Mi van? – kérdeztem.

- Mondtam már, hogy milyen rendes csaj vagy? – felelet helyett kérdés jött.

- Ugye nem arra gondolsz, hogy én meg ő… Kizárt!

- Elrángattam Londonból a kiállításomra, úgy volt, hogy ma és a hét többi részén vele leszek. Kérlek! Tök ismeretlen a városban. – ha lehet az előbbinél is nagyobb szemekkel nézett rám.
Robbal otthon, szemben Biancával szenvedni valahol a városban, ez volt a felállás. Na, meg Nina a könyörgő tekintete.

- Oké. – egyeztem bele, kicsit sem lelkesen. – De előbb kérdezd meg, ő akar-e jönni. De csak vacsi, maximum elkísérem a szállodájáig, vagy mit tudom, én hol alszik. De semmi több.

- Ki nem állhatod. – állapította meg.

- Ő az, aki az első pillanattól fogva rühell, ha folyton vicsorog rám, én sem bírom.

- Bia különleges személyiség.

- Aha, ha a különleges nálad egyenértékű a féltékenységgel. Ne beszéljünk most erről. Neked „randid” lesz, nekem meg vacsiznom kell vinni egy morcos angolt.

- Oké, megkérdezem. Bia! Gyere ide egy kicsit. – hívta oda hozzánk Biankát, aki épp Patrickkal beszélgetett, mivel már teljesen kész voltunk.

- Szerintem ideje lenne elindulnunk, nem? Éhen halok.

- Pont erről akarok beszélni. Nagyon megharagudnál, ha holnap mennénk el valahova vacsizni? Elhívtam Patrickot vacsizni. – szorította meg Bianca kezét izgalmában. – És belement. Nagy harag lenne, ha ma nem együtt mennénk?

- Nem, akkor majd eszem a szállodában. Gondolom sok sikert kéne kívánnom, vagy valami hasonlót.

- Köszi! – vigyorgott Nina teljes erejéből. Most már csak a vacsorának kell jól sikerülnie a mai napon és lassan csillagokat lehetne lehozatni vele az égről. – De Em szívesen elmegy veled valami jó kis helyre, egy csomót ismer, ugye? – rántotta meg hirtelen a karomat.

- Persze! – vágtam rá kapásból. Még egy mosolyt is az arcomra kényszerítettem. De rendes vagyok!
Bianca rövid gondolkodás után, ami kb. egy negyed másodpercet vett igénybe, rögtön rávágott egy „köszi, inkább a szállodában eszem”-et. Ennek hallatán én könnyebbültem meg a legjobban. Mehetek haza Robhoz, hurrá!


**

- Hahó! – köszöntem, ahogy beléptem a lakásba. - Hoztam neked egy meglepetést.

- Szia! – lépet ki Rob a nappaliból egyenesen elém. Kezei rögtön körém csavarodtak, esélyt sem kaptam rá, hogy levegyem a kabátomat. Eléggé hűvös volt odakint. – Meglepetést kapok? Mégis mivel érdemeltem ki és mi az?

- Én! Hát hogy mivel érdemelted ki, azt tényleg nem tudom. – nyomtam egy jókora csókot az ajkaira.

- Oh, pedig már kezdtem izgatott lenni, hogy valami jó dolgot kapok.

- Undok vagy. - löktem el magamtól durcásan.

- Bocsi, bocsi. Le kellett ütnöm ezt a labdát. Jól érezted magadat? – kérdezte.

- Ami azt illeti remekül szórakoztam. Egy csomó emberrel beszélgettem, találkoztam egy régi ismerőssel, egy másik személyről eddig kiderült, hogy igazából már róla is hallottam.

- Wow, akkor ez egy igen mozgalmas este volt. Mesélj! Ki a rég látott ismerős? – húzott le a kanapéra.

- Bianca. – válaszoltam, mire elég rendesen kikerekedtek kisdrágám szemei is.

- Mi? Mit keresett ő ott? Hát ez érdekes. Nem is tudtam, hogy LA-be jön, nem mondta.

- Miért mikor beszéltél vele legutoljára? – húztam fel a szemöldökömet. Oké, egy kicsit a féltékeny énem kerekedett felül.

- Még mikor utoljára voltam otthon. Ne téríts, mit csinált ott?

- Oh, ez tetszeni fog. A barátnőjéhez jött a kiállítás miatt. Tudod a barátnőjéhez, akit Ninának hívnak. – vigyorogtam már előre, mint aki pontosan tudja milyen reakció várható az elkövetkező pillanatokban.

- Most csak viccelsz, ugye? – kémlelte az arcomat összehúzott szemöldökkel.

- A-a. –ráztam meg a fejemet.

- Te a volt barátnőmmel jártál el mindenfelé az elmúlt időben?!

- Pontosan. – bólogattam. – Én már ezen kiakadtam, sőt jól el is szórakoztam rajta Ninával.

- Uh, várj. Ezt még emésztenem kell, valahogy bántja a fülemet. Akkor ti most nem… tudod… „szakítottatok”? – rajzolt idézőjelet a kezével a levegőbe.

- Nem! – mondtam. – Már miért tennénk?

- Szerinted ez nem fura? – kérdezett vissza.

- Egy kicsit, de nem fogok azért összeveszni vele egy ilyen véletlen miatt, mert furcsa. Attól még ugyanúgy jó fejnek, kedvesnek és aranyosnak tartom.

- És nem zavar, hogy valaha az exem volt. Értem. oké. – bólogatott letaglózva.

- Zavar ez téged? – kérdeztem.

- Még szoknom kell ezt a dolgot. Iszonyat régen nem is láttam, nem hallottam felőle és ő egész végig itt volt egy városban velem. Kicsi a világ!

- Azért örülök, hogy nem te futottál először össze vele.

- Akkor se lett volna semmi. Szinte még kölyök voltam, amikor vele jártam.

- Azért nem annyira voltál fiatal. Talán éretlenebb, az igen.

- De azóta benőtt a fejem lágya és most itt vagyok veled.

- Igen, Nina sok érdekes dolgot mesélt az éretlen és rendetlen múltadról. – nevettem fel.

- Hé, ha ti a hátam mögött kibeszéltek, akkor igenis zavarni fog!

- Bocsi, igaz, ez nem fair veled szemben. Majd kontrolláljuk magunkat. Gondolhatod mekkorát néztem mikor leesett ez az egész.

- Maradtál volna inkább velem, mi? Viszont van egy jó hírem, amit nem mondtam mielőtt elmentél volna. Jövő héten befejezzük a filmet.

- Ez szuper! Akkor ez azt is jelenti, hogy lesz egy picuri szabadidőd? – érdeklődtem. Tudtam, hogy utána kezdi a Breaking Dawn forgatását, de jó lett volna, ha egy kicsit pihenni is tud.

- Egy nagyon, nagyon kicsi. Igen. Van már ötleted mivel töltjük?

- Igen, egész nap furikázni fogunk, elmegyünk egy csomó izgalmas helyre. Például a Hollywood felirathoz, a Kodak színházhoz… oh mindenképpen el kell mennünk a Hollywood Boulevard- hoz, megnézni a Hírességek Sétányát. És szerintem még lesz pár ötletem.

- Uhh, és ez kötelező program? – húzta a száját.

- Merj csak alóla kibújni, nincs kifogás. Max. készül pár aranyos kép rólad és a barátnődről. Lécciii! Megígérted. – emlékeztettem.

- Tudom és tartom is a szavamat.

- Helyes, mert különben nem is jó hír, ez a jó hír.

- Igazából a jó hír az lett volna, hogy holnap stábbuli lesz.

- Hurrá! Elfelejted, hogy én nem vagyok stábtag. Szóval nélküled leszek. Ez neked jó hír, hát szép. – vágtam be színpadiasan a durcát.

- Ne csacsiskodj! Te is jössz. Nem úszod meg a Reese-zel való találkozást.

- Ajh, ne már! Azt hittem elfelejtetted. Nem akarok, annyira égő lesz. Ott fogok dadogni, meg minden. Totál leégetem magamat és téged is.

- Nem fogsz. Egyébként is valamit valamiért.

- Hé, de te megígérted a kirándulást, szóval az nem ugyanaz.

- De, mert te is megígérted, hogy eljössz velem. És én mindenképpen veled töltöm a szabadidőmet, szóval a választás a tiéd igazából. De úgyis eljössz, ismerlek. – csókolt homlokon, majd felállt mellőlem.

- Most meg így itt hagysz? – kérdeztem felháborodva.

- Még szép. Gyere! – húzott fel a kanapéról. – Most kivisszük Belit sétálni.

- Megőrültél? Hajnali 1 óra van. – néztem az órámra.

- Álmos vagy? – kérdezte.

- Nem.

- Akkor?

- Hajnal van és különben is valószínűleg összekuporodva alszik valahol.


- Beli! – hívta magához a kutyát, aki szapora léptekkel ott is termett gazdája mellett. – Látod? Már egy órája itt hisztizett, hogy kimehessen. Holnap nincs forgatás, csak a buli. Gyere, menjünk sétálni. – ragadott kézen.

- Látod milyen jó, hogy nem engedtem levenni a kabátodat? – kérdezte, amikor kiértünk az utcára.

- Jaaa. Naggggyoon jóó! – dideregtem.

- Fázol? – kérdezte.

- Áh, csaaak rögtön idefaaagyok a járdáraaa. Rohadtul hideg van! – panaszkodtam. – Ez LA, nem kellene kicsit melegebbnek lennie? Londonban nincs ilyen hideg.

- Csak hiszed, még nem voltál ott télen. Különben pedig jön az ősz.

- Oh, köszi, Mr. Időjárásjelentésúr! Ez nem segít. Megfagyok.

- Gyere ide. – húzott magához. – Nem tudtam, hogy ilyen kis fagyosszent vagy.

- Ha sértegetsz, visszafordulok. Bocsi Beli, de a gazdid egy idióta. Szeretlek, de hideg van!

- Oké vettem az adást, gyere Beli visszafordulunk, mert a másik gazdid megijed egy kis hűvöstől. Pedig reménykedtem benne, hogy ki vagy békülve a hidegebb időjárással. Hogy jössz most velem Vancouverbe?

- Hogy hova megyek? – kérdeztem.

- Remélem, hogy megkapod az állást, de attól még néha meglátogatsz majd Vancouverbe, amíg ott forgatunk. De, ha ilyen kis fagyosszent vagy, akkor ez esélytelen. – biggyesztette le az ajkát.

- Persze, hogy elmegyek hozzád. Egy kis hűvös ebben nem gátolhat meg. – ráztam le magamról a kezét, majd kihúztam magamat, amitől rettentően hideg lett. Brr… - De ha ezért cipeltél ki a hidegbe, bent is megkérdezhetted volna.

- Olyan régen sétáltunk már ketten. És most legalább sötét van, kevesebb paparazziveszély. – húzott vissza magához.

- Önző dög vagyok, nem várom, hogy el kezdj megint forgatni. Csak azt várom, hogy befejezd.

- Ha vége a Sagának a kutyának sem kellek majd, akkor lehet még eleged is lesz belőlem. Lehet, te leszel a kenyérkereső.

- Ez hülyeség, ne is mondj ilyet! Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – döbbenten fordultam ki elé.

- De, tök komolyan. Gondolj bele. Ki akarna velem komoly filmet forgatni?

- Hát van egy csomó olyan ember, képzeld.

- Mondj egyet, egyetlen egyet. – kezdett el velem vitatkozni. Nem hittem a fülemnek. Mi ez a hirtelen önbizalomhiány? Másik részről meg, jó kérdés.

- Hát ott van például a…. hát meg a.. mondjuk én, na? Tessék, még ha a világ meg is őrül és senki sem forgatna veled, én akkor is.

- Ezt csak azért mondod, mert szeretsz!

- Most komolyan mi ütött beléd? Mi ez az önbizalomhiány? Te nem vagy ilyen.

- A Bel Ami körül valami gubanc van Steph ma hívott, a Vizet az elefántnak - ot mindjárt befejezzük, a Breaking Dawn-nak is vége lesz. Én csak a jövőt is figyelem.

- Igen és elfelejted, hogy ott van a Cosmopolis is. –emlékeztettem, amikor végre visszaértünk a jó meleg lakásba. Minden tagom lefagyott, így legalább volt okom magam mellé húzni a kanapén.

- Igen, tudom. Csak jelen pillanatban nincs kedvem megint az őrülethez. Jobb itt veled.

- Ahh, ez aranyos volt. – cirógattam meg az arcát. – De ilyen hülyeségek miatt, eszedbe ne jusson abbahagyni! – figyelmeztettem sokkal határozottabb hangon.

- Abbahagyni? Oké megfordult a fejemben. Egyszer. Egyetlen egyszer. De nem akarom abbahagyni.

- Helyes. Mert az szörnyű következményekkel járna a kapcsolatunkat tekintve. Ugyanis nem vagyok hajlandó holmi volt színészecskékkel együtt élni.

- Hát, te aztán tudod, hogyan kell az emberre ráhozni a frászt. – dörmögte az orra alatt.

- Rossz vicc volt. De ha ilyen agymenéseid vannak, miért nem mondod el, megtudhatom? Beszélj róla, ha van valami!

- Húha, nem hittem volna, hogy telefonon keresztül is ennyire hat rád Bogi pszicho énje. Mert még nem ért meg bennem, csak te kihoztad.

- Tök régen beszéltem vele. Folyton leráz különben is. – jegyeztem meg halkan.

- Akkor ez valami baráti járvány lehet. Mert engem meg Bobby hanyagol az utóbbi időben.

- Te is arra gondolsz, amire én?- kaptam fel vidáman a fejemet erre a hírre.

- Mire is? – kérdezte bizonytalanul.

- Ezek együtt vannak! – állapítottam meg. Misem volt ennél egyértelműbb.


***
Ha elolvastátok, ne sajnáljátok tőlem a kommentet. Köszi! :))