46. fejezet - Ki vagy, Nina?

Sziasztok!

Hát tegnap még nem hittem volna, hogy ma itt én fejezetet fogok írni, nem még fel is rakni. Maga alá temetett a tanulás. :S Még benne vagyok a két hétben, igaz? Lehet, csak így tudom hozni ezentúl, fogalmam sincs. :(
Kivételesen a címadás is gyorsan ment. Olyan büszke vagyok magamra.
Na, akkor akinek még nem volt világos ki is Nina, most kiderül. Meg más is... vagy nem? :)))
Jó olvasást!

Puß
Gitka



Ui.: Utánaolvastam, a 22. fejezetben említettem meg Ninát. :$

***
"El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz?
Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul.
A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!"
/Grace klinika c. sorozat/


- Nem értem, mire célzol. Nina vagyok, igen. Na és? – nevetett zavarában. – Mi történik?

- Éppen életem egyik legviccesebb pillanatát éljük meg, az történik. – felelte Bianca. – Komolyan ti képesek voltatok idáig úgy összebarátkozni, hogy fogalmatok sem volt ki is a másik?

- Látom, nagyon élvezed. – jegyezte meg egyre idegesebben Nina. – De még most sem értem, miről beszélsz. És te – nézett rám – miért nézel rám ilyen furcsán.

Hogy furcsán néztem volna rá? Meglehet. Azt sem tudtam, hol áll a fejem. Kavarogtak bennem az elmúlt percek eseményei. Feltűnik Bianca, mint Nina jó barátnője. Nina barátnőjeként, akivel én egész jól összerázódtam. Pont Nina mellett bukkant fel, mint jó barátnő. Nina.
Így, hogy egymás társaságában álltunk, annyira egyértelmű volt az egész. Hirtelen nem is értettem, az elején miért nem gondoltam rögtön rá. Na, jó igaz, mégis mekkora esély lett volna rá, hogy pont vele ismerkedem meg LA- ben? Egy normál embernél gondolom elég alacsony. Nálam viszont, amekkora szerencsém van, ki sem kerülhettem volna. Egyszer hallottam csak róla, természetesen akkor is Bianca előadásában. Ajnározta Ninát. „Nina milyen szép, Nina milyen okos.” Talán valahol mélyen, féltékeny voltam rá. Ki nem volt az egyetlen egy pillanatig sem a pasija exére? Erre most itt van ő, Nina, teljes életnagyságban. És a fenébe is, kedvelem!
Rob volt barátnője a legújabb barátom. Nahát, ez tényleg viccesen hangzik. Hirtelen kedvem támadt nevetni.

- Furcsán néztem, ne haragudj. Csak a helyzet képtelensége miatt. Ez annyira valószínűtlen. – kaptam a szám elé a kezemet. Tovább nem tudtam magamat türtőztetni. Bianca úgy állt mellett, mint aki ott rögtön felrobban. Azt remélte, kiakadom és elfutok, vagy mi?

- Hát elég képtelen helyzet tekintve, hogy én nem tudom, miről van szó, te elég jól szórakozol rajta, Bia pedig.. Jól vagy? – kérdezte durcás kisasszonyt.

- Remekül. – fintorgott, majd felém bökött a fejével. – Az exeddel jár a csaj.
Nina sokkal rövidebb idő alatt dolgozta fel az információt, mint én. De annál hangosabb felsikkantással.

- Nem mondod komolyan? – kérdezte döbbenten.

- De. – bólintottam.

- Rob a barátod? Az én Robom? Oh, bocsi, rossz szokás… – kért gyorsan elnézést. – Nem tudom elhinni. Te jó ég, milyen régen volt már az! Ez mekkora poén, nem? – nézett rám vigyorogva. Oh, én éreztem a helyzet komikumát, pontosan azért vihogtam, amíg beszélt.

- A Sors keze.

- Az! Úristen! Erre mégis mekkora esély lett volna, hogy pont te meg én találkozunk?

- Tudom. – lassan a könnyeim is megeredtek a nevetéstől.

- És még csak nem is gondoltam arra, hogy a pasid… pont ő. Anyám!
Még szerencse, hogy eredetileg a terem egyik szegletében álltunk Patrickal, különben mindenki minket nézett volna, ahogy egymás szavába vágva nevetünk a saját ökörségünkön. Mégis mi más lett volna ez? Képesek voltunk idáig úgy létezni, hogy egy ilyen információ mellett elsiklottunk.
Nina kiállítása minden más téren fennakadás nélkül, sikeresen zajlott le. Mindenkitől elismerő szavakat kapott. Tényleg tehetséges volt. Zárás után négyen még kicsit a galériában maradtunk, segítettünk a rendrakásban.
Idáig egy szó sem esett Robról, most azonban jól kitárgyaltuk szegényt, ahogy azt illik, ha egy ex és egy jelenlegi barátnő összetalálkozik.

- Annyira régen volt már! Egy kis lyukban lakott, annyira utáltam oda felmenni. Jesszus és szörnyen rendetlen volt.

- Na, ebben nincs változás. Simán lehetne aukciót rendezni az elhagyott holmijaiból, ha egy helyen lennének.

- Istenem, egyszer anyukája bejelentés nélkül állított be. Mennyit kapkodtunk, hogy legalább egy kicsit jobban hasonlítson a lakás egy élőhelyhez, mint egy hatalmas felforduláshoz. Fogalmam sincs miért jártam vele. Bocsi.– túrt bele a hajába zavarában.

- Oh, ugyan. Azért ennél már sokkal, de sokkal felnőttesebben viselkedik.

- Hát, akkor szívesen. – kacsintott rám. – Én amúgy is más felé kacsingatok jelenleg. – sandított hátra Patrick felé.

- Kedvel téged. – mondtam.

- Persze, hogy kedvel. A managerem. – legyintett.

- Nem csak azért. Ugyan már, komolyan nem látod? Mondom: kedvel téged. – nyomatékosítottam. Biztos voltam, benne, hogy nem tévedek, hiszen maga Patrick is említette a dolgot.

- Akkor nem lenne fura, ha elhívnám valamikor? – kérdezte.

- Egyáltalán nem. Hívd el most. – javasoltam.

- Mi? Dehogy! Nem, kizárt! – kezdett el idegesen matatni a táskájában.

- Keresel valamit? – kérdeztem mosolyogva. – Vagy csak szimplán valami okot keresel a kibúvásra. Miért ne lehetne most? Kiállításod volt, beültök valahova megvitatni az estét, beszélgettek, szórakoztok… Gyerünk! – biztattam.

- De akkor is voltaképpen a munkatársam. A főnöke vagyok, én fizetem. Milyen lenne már!

- Kérlek, egy olyan emberrel beszélsz, aki ugyanilyen helyzetben volt, csak éppen Patrick bőrében. Most iszonyat boldog azzal a pasival.

- Igen, az exemmel. – Muszáj volt megjegyeznie, gondolom. Nem sok esély volt, hogy komolyan beszélgessünk erről a különös esetről.

- Hehehe. Ha nem mész el Patrickkal, akkor kénytelen leszek meghívni, hogy… gyere el hozzánk. Tudod, ott lennék én, te, meg… Rob. Na?

- Megyek, megkérdezem mi a véleménye egy kései vacsiról. – pattant fel gyorsan mellőlem.
Nem kellett két perc, hogy vigyorogva térjen vissza.

- Azt mondta oké. Azt mondta oké. – pattogott előttem, mint akinek valami baja van. – Istenem ne hiszem el, hogy komolyan ezt csinálom. – fújta ki idegesen a levegőt.

- Azt ne mond, hogy nem csináltál még ilyet? – néztem rá kételkedve.

- Persze, hogy csináltam. De akkor is. Uh, a francba, úgy volt, hogy Biával vacsizom. – kapott a fejéhez.

- Hát úgy néz ki ma Bianca magányosan fog vacsizni. – jegyeztem meg, mire Nina bociszemekkel kezdett el kémlelni.

- Mi van? – kérdeztem.

- Mondtam már, hogy milyen rendes csaj vagy? – felelet helyett kérdés jött.

- Ugye nem arra gondolsz, hogy én meg ő… Kizárt!

- Elrángattam Londonból a kiállításomra, úgy volt, hogy ma és a hét többi részén vele leszek. Kérlek! Tök ismeretlen a városban. – ha lehet az előbbinél is nagyobb szemekkel nézett rám.
Robbal otthon, szemben Biancával szenvedni valahol a városban, ez volt a felállás. Na, meg Nina a könyörgő tekintete.

- Oké. – egyeztem bele, kicsit sem lelkesen. – De előbb kérdezd meg, ő akar-e jönni. De csak vacsi, maximum elkísérem a szállodájáig, vagy mit tudom, én hol alszik. De semmi több.

- Ki nem állhatod. – állapította meg.

- Ő az, aki az első pillanattól fogva rühell, ha folyton vicsorog rám, én sem bírom.

- Bia különleges személyiség.

- Aha, ha a különleges nálad egyenértékű a féltékenységgel. Ne beszéljünk most erről. Neked „randid” lesz, nekem meg vacsiznom kell vinni egy morcos angolt.

- Oké, megkérdezem. Bia! Gyere ide egy kicsit. – hívta oda hozzánk Biankát, aki épp Patrickkal beszélgetett, mivel már teljesen kész voltunk.

- Szerintem ideje lenne elindulnunk, nem? Éhen halok.

- Pont erről akarok beszélni. Nagyon megharagudnál, ha holnap mennénk el valahova vacsizni? Elhívtam Patrickot vacsizni. – szorította meg Bianca kezét izgalmában. – És belement. Nagy harag lenne, ha ma nem együtt mennénk?

- Nem, akkor majd eszem a szállodában. Gondolom sok sikert kéne kívánnom, vagy valami hasonlót.

- Köszi! – vigyorgott Nina teljes erejéből. Most már csak a vacsorának kell jól sikerülnie a mai napon és lassan csillagokat lehetne lehozatni vele az égről. – De Em szívesen elmegy veled valami jó kis helyre, egy csomót ismer, ugye? – rántotta meg hirtelen a karomat.

- Persze! – vágtam rá kapásból. Még egy mosolyt is az arcomra kényszerítettem. De rendes vagyok!
Bianca rövid gondolkodás után, ami kb. egy negyed másodpercet vett igénybe, rögtön rávágott egy „köszi, inkább a szállodában eszem”-et. Ennek hallatán én könnyebbültem meg a legjobban. Mehetek haza Robhoz, hurrá!


**

- Hahó! – köszöntem, ahogy beléptem a lakásba. - Hoztam neked egy meglepetést.

- Szia! – lépet ki Rob a nappaliból egyenesen elém. Kezei rögtön körém csavarodtak, esélyt sem kaptam rá, hogy levegyem a kabátomat. Eléggé hűvös volt odakint. – Meglepetést kapok? Mégis mivel érdemeltem ki és mi az?

- Én! Hát hogy mivel érdemelted ki, azt tényleg nem tudom. – nyomtam egy jókora csókot az ajkaira.

- Oh, pedig már kezdtem izgatott lenni, hogy valami jó dolgot kapok.

- Undok vagy. - löktem el magamtól durcásan.

- Bocsi, bocsi. Le kellett ütnöm ezt a labdát. Jól érezted magadat? – kérdezte.

- Ami azt illeti remekül szórakoztam. Egy csomó emberrel beszélgettem, találkoztam egy régi ismerőssel, egy másik személyről eddig kiderült, hogy igazából már róla is hallottam.

- Wow, akkor ez egy igen mozgalmas este volt. Mesélj! Ki a rég látott ismerős? – húzott le a kanapéra.

- Bianca. – válaszoltam, mire elég rendesen kikerekedtek kisdrágám szemei is.

- Mi? Mit keresett ő ott? Hát ez érdekes. Nem is tudtam, hogy LA-be jön, nem mondta.

- Miért mikor beszéltél vele legutoljára? – húztam fel a szemöldökömet. Oké, egy kicsit a féltékeny énem kerekedett felül.

- Még mikor utoljára voltam otthon. Ne téríts, mit csinált ott?

- Oh, ez tetszeni fog. A barátnőjéhez jött a kiállítás miatt. Tudod a barátnőjéhez, akit Ninának hívnak. – vigyorogtam már előre, mint aki pontosan tudja milyen reakció várható az elkövetkező pillanatokban.

- Most csak viccelsz, ugye? – kémlelte az arcomat összehúzott szemöldökkel.

- A-a. –ráztam meg a fejemet.

- Te a volt barátnőmmel jártál el mindenfelé az elmúlt időben?!

- Pontosan. – bólogattam. – Én már ezen kiakadtam, sőt jól el is szórakoztam rajta Ninával.

- Uh, várj. Ezt még emésztenem kell, valahogy bántja a fülemet. Akkor ti most nem… tudod… „szakítottatok”? – rajzolt idézőjelet a kezével a levegőbe.

- Nem! – mondtam. – Már miért tennénk?

- Szerinted ez nem fura? – kérdezett vissza.

- Egy kicsit, de nem fogok azért összeveszni vele egy ilyen véletlen miatt, mert furcsa. Attól még ugyanúgy jó fejnek, kedvesnek és aranyosnak tartom.

- És nem zavar, hogy valaha az exem volt. Értem. oké. – bólogatott letaglózva.

- Zavar ez téged? – kérdeztem.

- Még szoknom kell ezt a dolgot. Iszonyat régen nem is láttam, nem hallottam felőle és ő egész végig itt volt egy városban velem. Kicsi a világ!

- Azért örülök, hogy nem te futottál először össze vele.

- Akkor se lett volna semmi. Szinte még kölyök voltam, amikor vele jártam.

- Azért nem annyira voltál fiatal. Talán éretlenebb, az igen.

- De azóta benőtt a fejem lágya és most itt vagyok veled.

- Igen, Nina sok érdekes dolgot mesélt az éretlen és rendetlen múltadról. – nevettem fel.

- Hé, ha ti a hátam mögött kibeszéltek, akkor igenis zavarni fog!

- Bocsi, igaz, ez nem fair veled szemben. Majd kontrolláljuk magunkat. Gondolhatod mekkorát néztem mikor leesett ez az egész.

- Maradtál volna inkább velem, mi? Viszont van egy jó hírem, amit nem mondtam mielőtt elmentél volna. Jövő héten befejezzük a filmet.

- Ez szuper! Akkor ez azt is jelenti, hogy lesz egy picuri szabadidőd? – érdeklődtem. Tudtam, hogy utána kezdi a Breaking Dawn forgatását, de jó lett volna, ha egy kicsit pihenni is tud.

- Egy nagyon, nagyon kicsi. Igen. Van már ötleted mivel töltjük?

- Igen, egész nap furikázni fogunk, elmegyünk egy csomó izgalmas helyre. Például a Hollywood felirathoz, a Kodak színházhoz… oh mindenképpen el kell mennünk a Hollywood Boulevard- hoz, megnézni a Hírességek Sétányát. És szerintem még lesz pár ötletem.

- Uhh, és ez kötelező program? – húzta a száját.

- Merj csak alóla kibújni, nincs kifogás. Max. készül pár aranyos kép rólad és a barátnődről. Lécciii! Megígérted. – emlékeztettem.

- Tudom és tartom is a szavamat.

- Helyes, mert különben nem is jó hír, ez a jó hír.

- Igazából a jó hír az lett volna, hogy holnap stábbuli lesz.

- Hurrá! Elfelejted, hogy én nem vagyok stábtag. Szóval nélküled leszek. Ez neked jó hír, hát szép. – vágtam be színpadiasan a durcát.

- Ne csacsiskodj! Te is jössz. Nem úszod meg a Reese-zel való találkozást.

- Ajh, ne már! Azt hittem elfelejtetted. Nem akarok, annyira égő lesz. Ott fogok dadogni, meg minden. Totál leégetem magamat és téged is.

- Nem fogsz. Egyébként is valamit valamiért.

- Hé, de te megígérted a kirándulást, szóval az nem ugyanaz.

- De, mert te is megígérted, hogy eljössz velem. És én mindenképpen veled töltöm a szabadidőmet, szóval a választás a tiéd igazából. De úgyis eljössz, ismerlek. – csókolt homlokon, majd felállt mellőlem.

- Most meg így itt hagysz? – kérdeztem felháborodva.

- Még szép. Gyere! – húzott fel a kanapéról. – Most kivisszük Belit sétálni.

- Megőrültél? Hajnali 1 óra van. – néztem az órámra.

- Álmos vagy? – kérdezte.

- Nem.

- Akkor?

- Hajnal van és különben is valószínűleg összekuporodva alszik valahol.


- Beli! – hívta magához a kutyát, aki szapora léptekkel ott is termett gazdája mellett. – Látod? Már egy órája itt hisztizett, hogy kimehessen. Holnap nincs forgatás, csak a buli. Gyere, menjünk sétálni. – ragadott kézen.

- Látod milyen jó, hogy nem engedtem levenni a kabátodat? – kérdezte, amikor kiértünk az utcára.

- Jaaa. Naggggyoon jóó! – dideregtem.

- Fázol? – kérdezte.

- Áh, csaaak rögtön idefaaagyok a járdáraaa. Rohadtul hideg van! – panaszkodtam. – Ez LA, nem kellene kicsit melegebbnek lennie? Londonban nincs ilyen hideg.

- Csak hiszed, még nem voltál ott télen. Különben pedig jön az ősz.

- Oh, köszi, Mr. Időjárásjelentésúr! Ez nem segít. Megfagyok.

- Gyere ide. – húzott magához. – Nem tudtam, hogy ilyen kis fagyosszent vagy.

- Ha sértegetsz, visszafordulok. Bocsi Beli, de a gazdid egy idióta. Szeretlek, de hideg van!

- Oké vettem az adást, gyere Beli visszafordulunk, mert a másik gazdid megijed egy kis hűvöstől. Pedig reménykedtem benne, hogy ki vagy békülve a hidegebb időjárással. Hogy jössz most velem Vancouverbe?

- Hogy hova megyek? – kérdeztem.

- Remélem, hogy megkapod az állást, de attól még néha meglátogatsz majd Vancouverbe, amíg ott forgatunk. De, ha ilyen kis fagyosszent vagy, akkor ez esélytelen. – biggyesztette le az ajkát.

- Persze, hogy elmegyek hozzád. Egy kis hűvös ebben nem gátolhat meg. – ráztam le magamról a kezét, majd kihúztam magamat, amitől rettentően hideg lett. Brr… - De ha ezért cipeltél ki a hidegbe, bent is megkérdezhetted volna.

- Olyan régen sétáltunk már ketten. És most legalább sötét van, kevesebb paparazziveszély. – húzott vissza magához.

- Önző dög vagyok, nem várom, hogy el kezdj megint forgatni. Csak azt várom, hogy befejezd.

- Ha vége a Sagának a kutyának sem kellek majd, akkor lehet még eleged is lesz belőlem. Lehet, te leszel a kenyérkereső.

- Ez hülyeség, ne is mondj ilyet! Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – döbbenten fordultam ki elé.

- De, tök komolyan. Gondolj bele. Ki akarna velem komoly filmet forgatni?

- Hát van egy csomó olyan ember, képzeld.

- Mondj egyet, egyetlen egyet. – kezdett el velem vitatkozni. Nem hittem a fülemnek. Mi ez a hirtelen önbizalomhiány? Másik részről meg, jó kérdés.

- Hát ott van például a…. hát meg a.. mondjuk én, na? Tessék, még ha a világ meg is őrül és senki sem forgatna veled, én akkor is.

- Ezt csak azért mondod, mert szeretsz!

- Most komolyan mi ütött beléd? Mi ez az önbizalomhiány? Te nem vagy ilyen.

- A Bel Ami körül valami gubanc van Steph ma hívott, a Vizet az elefántnak - ot mindjárt befejezzük, a Breaking Dawn-nak is vége lesz. Én csak a jövőt is figyelem.

- Igen és elfelejted, hogy ott van a Cosmopolis is. –emlékeztettem, amikor végre visszaértünk a jó meleg lakásba. Minden tagom lefagyott, így legalább volt okom magam mellé húzni a kanapén.

- Igen, tudom. Csak jelen pillanatban nincs kedvem megint az őrülethez. Jobb itt veled.

- Ahh, ez aranyos volt. – cirógattam meg az arcát. – De ilyen hülyeségek miatt, eszedbe ne jusson abbahagyni! – figyelmeztettem sokkal határozottabb hangon.

- Abbahagyni? Oké megfordult a fejemben. Egyszer. Egyetlen egyszer. De nem akarom abbahagyni.

- Helyes. Mert az szörnyű következményekkel járna a kapcsolatunkat tekintve. Ugyanis nem vagyok hajlandó holmi volt színészecskékkel együtt élni.

- Hát, te aztán tudod, hogyan kell az emberre ráhozni a frászt. – dörmögte az orra alatt.

- Rossz vicc volt. De ha ilyen agymenéseid vannak, miért nem mondod el, megtudhatom? Beszélj róla, ha van valami!

- Húha, nem hittem volna, hogy telefonon keresztül is ennyire hat rád Bogi pszicho énje. Mert még nem ért meg bennem, csak te kihoztad.

- Tök régen beszéltem vele. Folyton leráz különben is. – jegyeztem meg halkan.

- Akkor ez valami baráti járvány lehet. Mert engem meg Bobby hanyagol az utóbbi időben.

- Te is arra gondolsz, amire én?- kaptam fel vidáman a fejemet erre a hírre.

- Mire is? – kérdezte bizonytalanul.

- Ezek együtt vannak! – állapítottam meg. Misem volt ennél egyértelműbb.


***
Ha elolvastátok, ne sajnáljátok tőlem a kommentet. Köszi! :))