22. fejezet - Nézőpontok + Egyéb

Sziasztok!

FELHÍVÁS!
Az egyik legjobb you tube- os Robos vidikészítőnek sajna a csúnya Summit törölte a csatornáját, de Biel volt annyira rendes, hogy ezentúl sem kell nélkülöznünk őt, és készített egy új csatornát. Ide folyamatosan tölti fel a régi videókat, és persze idővel majd az újakat is. ;)
Akinek van YT regisztrációja, kérlek iratkozzatok fel hozzá. Tiltakozásul ezzel is a Summit hülyesége ellen.
( Meglátásom szerint ez ingyen promó a filmjeiknek, de ha ők ezt nem látják be, hát legyen.)
http://www.youtube.com/user/petitBiel1

Íme az új fejezet, megpróbálok visszaállni erre a pénteki időpontra. De ha valakinek ezzel bármi problémája lenne szóljatok nyugodtan. Oldalra kiraktam egy email címet. Lehet zaklatni rajta. :D
Kicsit rendezgettem a képeket oldalt, majd jön még egy kép Dávidról, csak még mindig keresem a megfelelőt. :)
Köszönöm annak a drága 4 személynek, aki véleményezett és a 16- nak aki pipált.
Jó olvasást!
Puß

***

"Mert szép a világ, úgy találom
s a rút csupán a szépnek árnya;
mert szép a világ, mint egy álom,
mint egy istennek hajnalálma."
    / Babits Mihály/

Azóta be voltam sózva a kiruccanás miatt, amióta csak megemlítette. Viszont nem volt hajlandó egy szót sem elárulni azzal kapcsolatban, hová is megyünk. Bármit kérdeztem csak sejtelmesen mosolygott rám és hevesen rázta a fejét. A nagy esemény napján még mindig tanácstalan voltam. Egyedül akkor volt hajlandó valami érdemleges választ adni, amikor azt kérdeztem, mit vegyek fel.

- De tudnom kell, hogy mibe menjek. Legalább egy kis információt mondj. - kérleltem.

- Hozz magaddal, valami meleget, mert hűvös lesz.  – mondta, majd egy puszit nyomott a fejemre és folytatta a „nagyon titokzatos vagyok” című játékát.

- Valami meleget? Most komolyan?  - morogtam az orrom alatt. – Csak nekem tűnt fel, hogy Angliában vagyunk, ahol legtöbbször fúj a szél és esik az eső?

- Ha nem akarsz, nem kell mennünk.

- De akarok. Csak áruld el, hova megyünk! Ez így olyan rossz. Fogalmam sincs, mit tervezel.

- Csak szeretném, ha meglepetés lenne. Nem fog semmi rossz sem történni. Régebben többször is voltam ott a családommal és szeretném neked is megmutatni azt a helyet. Ennyi információ elég lesz, hölgyem?

- Akkor ez valami kirándulós hely lesz. Mert akkor extra kényelmes cipő kell. Figyelmeztetlek, hogy nem vagyok egy nagy terepjáró.

- Mert én aztán nagyon. De egy kényelmes cipő sem árt.

Bármennyire is igyekeztem többet már nem tudtam semmilyen taktikával sem kihúzni belőle. Pedig minden eszközömet bevettettem, de keményen állta a megpróbáltatásokat. Mire elindultunk, már teljesen feladtam. Inkább az útvonalra próbáltam összpontosítani. Kivételesen eltekintettem a vezetési stílusának elemzésétől is. Viszont, amikor már egy órája elhagytuk Londont kibújt belőlem a kíváncsiság.

- Az a cél, hogy kiautózzunk Angliából? – fordultam felé.

- Ha tudom, hogy ennyire kíváncsi leszel, komolyan elrabollak legközelebb.

- Viselkedem, ígérem. – fontam szépen össze a kezeimet.  – Nyugatnak megyünk? – kérdeztem.

- Igen nyugatnak. Földrajzból ötös. – mosolygott rám.

- Rémes, hogy mennyire nem lehet kizökkenteni ebből a titkolózásból. – panaszkodtam.

- Elvégre színész lennék, vagy mi a fene. – jegyezte meg.

- Van más oka is, hogy erre a szörnyen titokzatos helyre megyünk? Vagy csak amit mondtál.

- Részben amit mondtam, és nem hiszem, hogy a városban most jó ötlet lenne mászkálni, már persze, ha másnap nem akarunk a lapokban szerepelni. És mert remélem, hogy tetszeni fog neked.

- Egész biztosan tetszeni fog. – erősítettem meg. – És a fotósokat is hajlandó vagyok elviselni, csak legyél velem.

- Itt biztos, hogy nem lesz egy sem. Nem bírják a hideget. – vigyorgott.

Az út további részét valamilyen furcsa módon sikerült átaludnom. Már csak arra ébredtem, hogy Rob simogatja az arcomat.

- Itt vagyunk kicsim. Elaludtál.

- Oh, igen. – ásítottam. – Most már elmondod, hol is vagyunk? – a kíváncsiságom hamarabb visszatért, mint ahogy felébredtem volna teljesen.

- A hely neve: Tintagel, bizonyos legendák szerint itt született Arthur király.

- Wow, komolyan? – csillant fel a szemem.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. Tervezed, hogy ki is szállunk a kocsiból, vagy maradjunk inkább a melegben?

- Mehetünk. – válaszoltam. Gyorsan magamra vettem a kabátomat és kiszálltam.
Rob is kiszállt teljes álcájában. Napszemüveg, sapka.

- Ugye tudod, hogy ettől még ugyanúgy felismerhető vagy.  - böktem a fejére. – Sőt szerintem csak könnyebbé teszed nekik.

- De legalább nem fogok megfagyni, mint egyesek.

- Úgy tervezem, hogy majd hozzád bújok. – vágtam ki magam.

- Így már más. – mosolygott. – Nem fázol? – kérdezte féloldalas mosolyával megjutalmazva.

- Most, hogy mondod, kicsit hideg ez a szél. – bújtam szorosan hozzá.

A hely meseszép volt, még így az ősz közeledtével is. Kicsit hideg volt a part mellett, de egyáltalán nem sajnáltam. Főleg hogy így meg volt rá az okom, miért is bújok hozzá. Igazából nem csináltunk semmi különleges dolgot, csak körüljártuk az egész helyet, kéz a kézben. Néha a hidegre hivatkozva hozzábújtam, elég átlátszó duma volt a részemről, de nem ellenkezett egy pillanatra sem. Néha kíváncsi tekintetekbe botlottunk, de szerencsére, vagy nem voltak biztosak abban kit is láttak, vagy csak egyszerűen nem mertek megszólítani minket.

 - Mesélj nekem egy kicsit erről a helyről! – kértem, miközben leültünk egy szikladarabra.

- Csak annyit tudok, amennyit a szüleim meséltek, amikor itt jártunk. A legenda szerint, Uther király magához hívatta Tintagel hercegét, Gorles-t a feleségével együtt. Nagyon megtetszett neki a nő, így elhatározta, hogy mindenképpen meg kell szereznie magának.

- Azt mondtad, Arthurhoz kapcsolódik a hely. Nem értem. Ennek az Uthernek megtetszett Guinevere?

- Nem, ott még nem tartunk, csak figyelj. – intett csendre. – Szóval elvette Gorles birtokait és harcot kezdeményezett. Miközben az emberek védték a várat, Uther megkérte Merlint, hogy egy estére hadd nézzen ki úgy, mint Gorles. Állítólag ezen az éjszakán fogant meg Arthur.

- Ez nem valami romantikus dolog. Sőt elég alattomos. Szegény nő. – sajnálkoztam. – Mellesleg ez Merlintől is elég szemét dolog volt. – jelentettem ki haragosan.

- Ez csak egy legenda. És Merlin tudta, hogy Arthurnak meg kell születnie.

- Furcsa, az emberek többsége csak a kerekasztal legendáját ismeri, nem ezeket a dolgokat. Ez nem valami romantikus.  – mondtam. – De ennek ellenére van valami ebben a helyben… Nagyon szép. – hajtottam vállára a fejemet.

- Majd én kipótolom a hiányzó romantikát, rendben? – kérdezte.

- Így rendben. – feleltem, és egy csókot nyomtam az ajkára.

Kezdett kicsit hűvös lenni, lassan még pár szúnyog is előkerült legnagyobb meglepetésemre.

- Ez csalás, ezek a szúnyogok teleportálnak, vagy mi? Én meg nem, pedig még érettségim is van. – mérgelődtem, amikor már komoly fenyegetést jelentettek a jelenlétükkel.

- Ma nagyon érzékeny vagy. – jegyezte meg vigyorogva.

- Csak azért mondod, mert téged békén hagynak. Én pedig újdonság vagyok a számukra. Friss vér. – vigyorogtam.

- Oké, induljunk, mielőtt még valaki kiszúr minket az újdonsült vámpír barátaiddal.

- Hova megyünk? – kérdeztem.

- Éhes vagy?

- Mint a farkas. – feleltem. Érdekesen méregetett. – Hé, farkast mondtam, nem vérfarkast. – mosolyogtam meg a reakcióját.

Csak a fejét csóválta.
- Ha valaki kiszúr minket, az a misztikus lények említésének tudom be.

- Te kezdted. – emlékeztettem. – Na, most ki az érzékeny? – kérdeztem. – Ez a hely nélküled is elég különleges, fel sem tűnik nekik, hogy egy vámpír sétálgat a közelükben.

Mire hazaértünk hulla fáradtak voltunk mindketten. Nem is csoda, hiszen fél nap lábon voltunk. Azt hittem ezzel vége a meglepetéseknek, de tévedtem. Fáradtan nyúztam le magamról a cipőmet, amikor egy kéz könnyedén lesegítette rólam. Minden mással egyetemben…

***

Annak ellenére, hogy milyen nap állt mögöttem, semmi fáradságot nem éreztem másnap. Rob gyorsan körbetelefonálta fiúkat, hogy este ráérnek- e. Sajnos, Tom és Sam nem voltak a városban, így őket nélkülöznünk kellett. Legnagyobb bánatomra Biancát is meghívta, de megfogadtam, hogy egy rossz szavam sem lesz vele kapcsolatban. Nem akartam a hazamenetelem előtt pont miatta összeveszni Robbal.

Persze az, hogy valamit elhatározol, még nem jelenti azt, hogy a dolgok úgy is fognak alakulni. Ezt már megtanultam. Az egyenlet több ismeretlenből is állhat.
A fiúk törzshelyén gyűltünk össze, szerettem ezt a helyet. Főleg, hogy nem igen háborgattak minket. Szerencsére Marcus semmi jelét nem mutatta, hogy Rob távolléte alatt besokallt volna tőlem, így továbbra is jól el tudtunk beszélgetni. Bobby pedig hozta a formáját.

- Gondolom, otthon összefutsz majd Bogival. – kezdte.

- Csak nem azt szeretnéd, hogy adjak át neki egy üzenetet?

- Csak mond meg neki, hogy üdvözlöm. És bármikor nagyon szívesen elszállásolnám Londonban, már ha nálad nem férne el.

- Átadom neki, ígérem. – nyugtattam meg. – Bár nem hiszem, hogy a barátja boldog lenne az ötlettől.

- Ugyan már, ez egy totál ártalmatlan meghívás volt a részemről. – vigyorgott.

- Persze te meg az ártatlanság. – bökte oldalba Marcus.

Egész kellemesen telt az este, amíg meg nem érkezett a késő, Bianca személyében. Az addigi fesztelen hangulat rögtön megváltozott. Szerintem a fiúk pontosan érezték mekkora feszültség van kettőnk között. Néha azt éreztem ezt egyedül Rob nem akarta igazán észrevenni. Pedig Bianca ellenszenve egészen nyilvánvaló volt az irányomba.

- Sziasztok! Bocsi, hogy késtem, de belefutottam egy régi ismerősbe. – köszöntött mindenkit. –Áh, te is itt vagy Emili! Szerintem Rob örülnél, ha tudnád ki is az. – vetette oda Robnak, erősen kerülve a pillantásomat.

- Igen, kivel? – kérdezte kíváncsian.

- Hát Ninával. – felelte mintha ez egy magától értetődő dolog lenne a világon, persze az után, hogy a legvidámabb hír is.
Mellettem Bobby és Marcus szinte egyszerre fulladtak bele az italukba, miközben próbáltam felvenni a „nem izgat, mit mond” arckifejezésemet.

- Tényleg? Rég nem beszéltem vele. – felelte Rob. Nem tudtam megállapítani a hangsúlyából, hogy ez most jó vagy rossz dolog- e. Számomra minden bizonnyal rossz volt. Senki sem szeret az exekről hallani. Főleg nem egy kedves ismerőstől, aki minden jel szerint utál.

- Én sem, és véletlenül egymásba futottunk. – mondta, miközben elvette az italát a pincértől. – Látnotok kellett volna. Rengeteget változott. Jól néz ki. – nyomta meg erősen a jó szót.
Legbelül már felrobbantam. „Szóval annyira nem bír, hogy inkább látná Robot valaki mással, csak ne velem. Remek!”
És tényleg amennyire jól indult az este, annyira rossz lett a végére. Egy ideig még hallgattam Bianca áradozását Nináról, aztán inkább már nem kínoztam magamat, próbáltam kizárni a fájó információkat. Marcus és Bobby is kényelmetlenül érezték magukat, legalábbis nekem nagyon úgy tűnt. Viszont Rob semmi jelét nem mutatta, hogy ne élvezte volna Bianca társaságát. Így kicsit kettészakadtunk. Az este további részében Bobby és Marcus szórakoztatott. Néha talán kicsit túlzásba is estek.
Persze azért nem hagyott Rob sem teljesen magamra, de néhány érintésen kívül nem igazán törődött velem. Figyelme teljes mértékben Biancára korlátozódott és a mondandójára.
Néha- néha elkaptam egy- két információt. Bár inkább ne tettem volna. Folyamatosan a Ninával kapcsolatos kis emlékeit ecsetelte. Mindegyiknek ugyanaz volt a lényege: milyen jó is volt még, mikor Ninával járt.
Lassan már kezdtem visszaszámolnia perceket, mikor is lesz vége ennek az egésznek. Bobby hamar kidőlt, így nem maradtunk sokáig. Hazafelé csöndesen telt az utunk. Érezte vagy sem, hogy valami nincs rendben, nem tudom. Én éreztem, hogy nem volt.
Mikor hazaértünk gyorsan ledobtam magamról a ruhámat és a zuhany felé indultam. Nem várta meg, hogy csatlakozni akar –e vagy sem. Gyorsan lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba.
Perceken belül karokat éreztem a testem körül, melyek szorosan tartottak.

- Mi a baj? Fáradt vagy? – kérdezte.

- Semmi. Biztosan. – feleltem. Nem volt kedvem beszélgetni.

- Nem érezted jól magadat? – kérdezte. – Úgy láttam jól elvoltatok a fiúkkal. – hozta fel.

- Oh, hát persze, jól elvoltunk. Kár, hogy nem velük járok, nem igaz? – jött ki belőlem, ami egész este nyomta szívemet. – De tényleg jól éreztem magamat, amíg a fiúkkal voltam. Ők legalább foglalkoztak velem. – mondtam, miközben próbáltam lehámozni a kezeit magamról.

- Mi? De hát együtt voltunk. – felelte. - Nem értelek. Mi a baj?

- Fáradt vagyok, hagyjuk jó! – kértem.

- Ne, ne hagyjuk. Tudni szeretném, mi van.

- Oké, tudni akarod? – Ültem fel az ágyban. – Miután Bianca megjött, mintha nem is léteztem volna a számodra. Ha nincs ott Bobby és Marcus valószínűleg halálra untam volna magamat.

- Féltékeny vagy Biára? – kérdezte meglepetten.

- Nem, nem vagyok. Csak tudod nem kellemes egész ideig azt hallgatni, hogy a volt barátnőd csodálatos alakját, és tetteit elemzi. Mint valami legendában. Te pedig…. áh, hagyjuk. Bianca utál, és ezt egyedül csak te nem vagy hajlandó belátni.

- Nem utál! Em, hidd el. – kérlelt. – És rám miért haragszol? Nem csináltam semmit.

- Pontosan. Te nem csináltál semmit! Az ég világon semmit.

- Öhmm…

- Mondjuk jól esett volna, ha azt mondod neki: „Tök jó, hogy összefutottatok, de itt van nekem Emili, és szeretem, szóval nem igazán izgat, milyen bombasztikusan is néz ki Nina.”

- Ezt elszúrtam, sajnálom. Csak nekem Bia olyan, mint neked Dávid, azt hiszem. És jó volt hallani Nináról, de ennek ellenére még szeretlek.

- Igen. Tudom. Csak elfelejted, hogy Bia nem csak úgy tekint rád, mint egy barátra.

- Tudja, hogy én viszont csak úgy tekintek rá.

- Az, hogy tudja, nem azt jelenti, hogy attól még nem próbál keresztbe tenni nekünk. És ezt a fiúk is látják. Csak te nem veszed észre.

- Oh, remek. Szóval mindenki tökéletesen tisztába van mindennel, csak én vagyok annyira béna, hogy ne lássam?!

- Nem ezt mondtam.

- Mellesleg szerinted a te Dávid barátod se néz rád más szemmel?

- Rob, ezt már megbeszéltük. Ő forró, mint az egyenlítő! – mondtam kikelve magamból. Bosszantott, hogy nem látja be az igazságot.

- Hát persze.

- Nem ismered, szóval ne vonj róla hirtelen következtetéseket, kérlek. Én viszont ismerem Biankát, és ha egy kicsit magadba néznél, látnád, hogy még egyetlen kedves szava sem volt hozzám.

- Tehát Bia a rossz, Dávid ezzel szemben egy angyal. Értem!

- Mégis hogy keveredett ide Dávid?! Nem erről van szó.

- Akkor mégis miről?

- Hagyjuk. Aludjunk. Már így is sikerült elérnie, hogy veszekedjünk. – fordultam el tőle. Ő pedig hagyta. Éreztem, ahogy magára húzza a takarót és elfordul a másik oldalára. Erősen koncentráltam rá, hogy könnyeim ne törjenek felszínre.
Bár ott volt mellettem, mégis egy szakadék tátongott közöttünk. Az ölelő karjai nélkül szenderültem álomba.  

***
Ne utáljatok nagyon!

Képek Tintagelről (saját képek): [1] [2] [3]
A Tintagel-es infókért köszönet Steven-nek.