5. fejezet - Invitáció

Íme az új fejezet. Méghozzá az ötös. Ez már majdnem kerek, nem igaz?

Köszönöm a kommenteket, nagyon jól esik, hogy legalább pára elmondjátok a véleményeteket. Ez igazán fontos számomra.

Nem tudom miért, de eléggé megszenvedtem ezzel a fejezettel, remélem nem látszik meg rajta nagyon.

Véleményeket a kommentben várom! :-)

Nem tudom ,hogy figyeltétek e már, de oldalt kint van a twitter oldalam, oda mindig kiírom, ha van új fejezet. És mellesleg a hangulat is jó esténként, ha van kedvetek nyugodtan kövessetek, csak írjatok rám, hogy kik vagytok.

Oh, és a karakterképekkel kapcsolatban is várom a véleményeteket. Tetszik, vagy nem. Lenne a jobb ötletetek esetleg.

Nem húzom tovább az időt, mert azt én sem szeretem.

Nyomás olvasni. :-)

Ui.: A fejezetet Breeco volt kedves átnézni, az előző fejezetekhez is kaptam tőle segítséget. Ha minden igaz a továbbiakban is besegít nekem, mint a "szerkesztőm". :-)Az eddigi részeknél segítő másik barátosném is előkerült, remélem neki is tetszik majd a fejezet.

***

Az ember, akinek semmije sem maradt a világon, mégis boldog lehet, hacsak egy röpke pillanatra is, amikor szeretteire gondol. / Viktor Emil Frankl /

Szerencsére már elmúlt a fejfájásom mire odaértem a helyszínre. Útközben beugrottam a kávézóba. Már nem is lepődtem meg, hogy a vendégek száma nem csökkent. Úgy döntöttem, csak elhozok valamit és inkább a forgatásra érve eszem meg. Nem volt kedvem végighallgatni az izgatott tiniket, akik arra vártak, hogy megpillantsák Robot.

Ha tudnák, hogy vele dolgozom.

Odakint a kordonok mögött sem adták fel a küzdelmet. Sőt, mintha csak egyre többen lettek volna. Kíváncsi lettem, vajon honnan szerzik az információikat.

Mikor odaértem a kordonhoz, Phil már nyújtotta is a kezét a beléptető kártyámért. Jó reggeltet kívántam, majd besétáltam.

Fogalmam sem volt Rob pontosan mikor fog beállítani. A mai teendőket Steph sms-ben küldte el, mivel ma nem tud benézni, mert Rob másik filmes promóútjával kell foglalkoznia.

A nap nem tartogatott semmi extrát, ma volt az első jelenet felvétele. Csak ülnöm kellett, figyelni és lesni Rob minden kívánságát. Mivel nem tudtam reggelente mennyire fitt, úgy döntöttem hozok neki kávét. Csak remélni tudtam, hogy nem késik annyit, hogy kihűljön.

Szerencsére hamar megérkezett. A megbeszéltek szerint az őltözőjében találkoztunk.


- Jó reggelt! Remélem friss vagy. Hoztam neked kávét, nem tudtam hogyan szereted, de tettem bele 2 cukrot és egy kicsit feltúrbóztam. Remélem jó lesz.

A feltúrbózás annyiból állt, hogy raktam bele egy kis fahéjat is. Az megbolondítja egy kicsit, imádom így inni a kávét.


- Áh, szuper. Neked is jó reggelt! Imádom a kávét. Bármi amiben koffein van jöhet. Cola függő vagyok. Bár jelenleg 1 liter is kevés lenne, hasogat a fejem. Este még kiugrottam a fiúkhoz, és nem sikerült hamar elszakadnom tőlük.


- Remek. Vigyázhatnának rád jobban is. Úgy nézel ki, mint akit elütöttek. De a sminkeseknél te viszed el a balhét. – próbáltam viccesre venni a helyzetet. Tényleg szörnyen nézett ki, mint aki nem sokat aludt az este. Csak remélni tudtam, hogy azért aludt valamennyit.


- Hé, te sem nézel ki valami üdén.


- Lehet, de nekem nem kell a szépfiút játszanom 1 óra múlva a kamera előtt. – kötözködtem. – És nem illik ilyet mondani egy nőnek, ha nem tudnád.


- Oh, akkor mondjam azt, hogy jól állnak neked azok a hatalmas karikák a szemed alatt?


- Nem volt valami kellemes éjszakám, volt egy érdekes álmom. – remélem nem vette ki a hangomból mennyire kellemetlen nekem ez az egész. Az a hülye álom…..


- Elmeséled?


- Inkább nem. – „Miért kell ennyire kíváncsinak lennie?”


- Áh, tudod, szörnyen titokzatos vagy. És még mindig nem mondtad el a tegnapit sem.


- Nem fogom elárulni egyiket sem. Menjünk, mert a sminkeseknek élő embert kell varázsolniuk belőled. Eléggé hosszadalmas lesz.


Azt hiszem túl fáradt volt ahhoz, hogy bármit is feleljen. Remélem a továbbiakban vigyázni fog magára, mert ha minden estét így fog tölteni, koffeinmérgezést fog kapni, mire felébred.

A sminkesek szerencsére sepercalatt kipofozták. Furcsa volt látni, ahogy egy férfit sminkelnek, de úgy tűnt már megszokta. Mire végeztünk, a kávé is elérte hatását. Azért a biztonság kedvéért felpakoltam magamat pár colával, amíg Rob a sminkben ült.

Mikor kész voltunk a sminkkel és a ruhája is meg volt, elindultunk a helyszínre, ahol az első jelenetet vették fel. A többiek éppen a fényeket állították be. A csoportban felismertem Ericet.


-Szóval minek köszönhetően nem aludtál az este?


- A barátaim itthon vannak és lehívtak a törzshelyünkre, a megjelenés kötelező volt. – mosolygott rám azzal az elbűvölő mosolyával. – Nem mondhattam nemet.


- Mit csinálnak a barátaid? Mármint, hogy azt mondtad most itthon vannak. Színészek?


- Csak egyikük, Tom. Bobby és Marcus zenész. Elég nehéz összeegyeztetni, hogy mind egy helyen legyünk.


- Ez ismerős, én is elég rég láttam a barátaimat.


- Hiányoznak?


- Nagyon, de ezt nem mondhatod el senkinek sem. Titok. Hova lenne így a titokzatosságom. –kacsintottam rá. „Te jó ég, mi a fene ütött belém?”


- Értettem. – olyan mozdulatot tett, mintha bezárná a száján lévő lakatot, majd elhajította a képletes kulcsot.


- De szerencsére az egyikük holnap érkezik. Még nem igazán tudom, hogy is fogom összeegyeztetni a munkával. Szóval lehet, hogy én punnyadtabb leszek, mint te. – mondtam.


- Tudod, könnyen elkerülhetnénk, hogy mindketten ilyen állapotba kerüljünk. Van egy jó ötletem. Mi lenne, ha legközelebb te is velem jönnél. Már persze, ha van kedved. De a barátnőd is jöhetne, természetesen.


„Oké, most meghívott, hogy lógjak vele és a haverjaival? Komolyan? Oh, persze, hogy lenne hozzá kedvem!”

- Nem tudom mennyire lenne ez jó ötlet. – próbáltam felülírni a gondolataimat. Nem bulizhatok vele, ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek, nem igaz?


- Ne már, ha ott lennél, kisebb a valószínűsége, hogy teljesen leiszom magam. És szórakoznánk is egy jót. Az még nem baj. A barátnőd is jól érezné magát, megmutatnánk, hogyan mulatnak az angolok. - sorolta a szerinte fontos okokat.


- Ok. – egyeztem bele - De nem ér leitatni! Megegyeztünk?


- Meg. De a fiúk hozzáállását nem befolyásolhatom. – már megint az a kis titkos mosoly bujkált a tekintetében. - Persze a paparazzi mentességet nem tudom garantálni, sajnos. A törzshelyünket még nem fedezték fel. Eddig. – a hangjából keserűséget hallottam. – De örülnék, ha eljönnél.


- Te most szabadkozol a paparazzik miatt?


- Te mondtad, hogy nem szereted a nyilvánosságot. Csak nem szeretném, ha kellemetlen meglepetésként érne, ha lekapnak, amikor velem vagy. Ezt most nem csak az estére mondom. Akár a forgatások közben is készíthetnek képeket. Bármikor. Lehet, hogy most is kamerák kereszttüzében vagyunk. Tudod, ezt ki nem állhatom, de ha bekeményítenék, csak jobban nyomulnának.


Hirtelen késztetést éreztem, hogy körbenézzek. Na, nem mintha bármit is láttam volna. Amit mondott az igaz volt, nem szeretném, ha az újságok címoldalán díszelegnék, de ezeknek a képeknek nem én lettem volna a főszereplője, hanem ő.


- Ez igaz. – meglepődtem, hogy ennyire figyelt mit mondtam a tegnapi napon. - Csodálom, hogy hogyan tudod elviselni ezt a hatalmas nyomást. Én nem erre vagyok beállítva. – vontam vállat.


- Csak arra kell koncentrálni, ami boldoggá tesz és akkor nem annyira zavaró. De akkor megbeszéltük. Mondjuk ma forgatás után?


- Még kikell találnom, hogy oldom meg a következő hetemet. Nem is tudom.


- Ugyan már! Majd együtt gondolkodunk, több fej, több ötlet. Mit szólsz? – kérlelt. - Ma a forgatás sem lesz olyan nehéz, hamar szabadulunk.


- Oké. De csak éppen, hogy beugrom.


- Forgatás után beugrok érted. Jó buli lesz, nem fogod megbánni. London krémje lesz ott, és…. – a beleegyezésem úgy tűnt eléggé felébresztette. De a nap nem állt meg, éppen kezdéshez szólították. – A francba. Kezdünk. Majd utána megbeszéljük.


Ő elszaladt a felvételhez, engem pedig megtalált az, akihez semmi kedvem sem volt. Lisa. Éljen, hát ő is itt van?


- Jó reggelt! – köszönt rám. – Jól telt az első napod? „ Most meg mi a fenét jópofiskodik?” Persze együtt dolgozunk, de idáig nem mutatta annak jeleit, hogy emberbarát lenne.


- Igen, köszi. Mindenki kedves volt.


- Akkor jó. A holnapi forgatási menetrendet hoztam. Megkaptad a mai feladatokat Steph-től? Ha valami nincs rendben, szólj. Oké? – kezdte megint ahol tegnap abbahagyta a fontoskodást.

Hogy is gondolhattam, hogy tényleg kedvességből köszönjön rám? Nem vagyok az az előítéletes fajta, de ez a két találkozás éppen elég volt arra, hogy nagyjából kiismerjem Lisa-t. Fontoskodó, munkamániás, aki kezd az idegeimre menni.


- Igen megkaptam. Nem kell miattam aggódnod. Minden rendben van. – Nem értettem miért játsza állandóan a nagyokost, hiszen most Rob sincs itt.


- Tudod, nekem ez a feladatom és egyikünk sem szeretné, hogy a te hibádból legyen valami gondja Robnak, igaz?- kérdezte. Hangjában jó adag lenézés és irónia bujkált.


Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak. Szívem szerint jól odamondtam volna a véleményemet, de ezt nyilvánvaló okok miatt nem tehettem meg.


- Hát persze, de idáig még nem érkezett panasz, vagy rosszul tudom?- Csak remélni tudtam, hogy mégis megérzi a hangomban lappangó enyhe ellenszenvet.


- Nem, még nem. De ma egyébként is nyugis napunk van. – felelte. – Ha ilyen jól haladunk nagyszerű film lesz. Persze nem is vártam mást Robtól. – vigyorgott.


Ezzel, ha akartam volna sem tudtam volna vitába szállni. Idáig minden zökkenőmentesen zajlott. Tőlünk 100 m-re éppen az első jelenetet vették fel. Rob-on már jelei sem voltak az esti bulizásnak. Szerencsére. Ha Lisa tudna róla, egész biztosan belém kötne. Nekem pedig semmi kedvem nem volt a vele való társalgáshoz. Mielőtt Lisának még egyéb hozzáfűznivalója akadt volna Sophie és Grace jött oda hozzánk.


- Hello!- köszöntek kedvesen.


- Sziasztok! – Iszonyúan hálás voltam nekik, amiért megmentették ezt a kínossá váló beszélgetést.


- Én, megyek még sok dolgom van. Emili ne felejtsd el alaposan átnézni a holnapi menetrendet. Húzós nap lesz. – mondta, aztán elsietett.


- Azta, ez a csaj mindig ilyen? Hallottuk Erictől, hogy egy boszorka, de nem gondoltuk volna, hogy igaza van. Szeret túlozni. – mondta Sophie.


- Láttuk, hogy vele beszélgetsz és gondoltuk, megismerkedünk vele is. De látjuk, hogy ehhez nem sok kedve van. – jegyezte meg Grace.


- Nem is tudjátok elképzelni mennyire örülök most nektek. Már kezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnék beszólni neki anélkül, hogy kirúgatnám magamat. - sóhajtottam. – Milyen volt a napotok?


- Jó, idáig élvezzük.


- A fodrászok kivételesen még engedték is, hogy segítsünk. - mesélte lelkesen Grace.


- Ja, ezt most úgy érti, ám, hogy hozzáérhetett az ujjacskája Rob fürtjeihez. – vigyorgott Sophie.


- Csak ne kezdjétek ti is ezt a megszállottságot, kérlek. Elég, hogy odakint a rajongók miatt van eltorlaszolva a fél utca.


- Nyugi, mi tudjuk, hol van a határ. – bökött oldalba játékosan Grace. – De ne mond, hogy nem néz ki jól, mert menten elájulok.


- Oké, nem mondom. – egyeztem bele. Volt egy olyan érzésem, hogy ha vitába szállnék, csak is a vesztes oldalon kerülhetnék ki. Ha pedig tényleg azt állítottam volna, hogy nem néz ki jól, hazudtam volna. hazudni pedig bűn, mint tudjuk. Erre még a mamám tanított meg kiskoromban.


- Na, és van valami terved mára? Jöhetnél velünk bulizni, mit szólsz? Páran a stábból kiruccanunk az este. Eljössz? – kérdezte Sophie.


- Az a helyzet, hogy már megyek valahova. Bocsi, de talán majd máskor. – mondtam.

Kicsit bűntudatom lett, és fogalmam sem volt, mit kellene mondjak nekik. Szerettem volna elmenni velük, megismerkedni a többiekkel, de már megígértem Robnak. Ha elmondom, vajon hogy reagálnánk rá? Nem számít ez puncsolásnak?



- Figyeled? Nem kell félteni a csaj!- kiáltott fel Grace. – Na és kivel mész?


- Az a helyzet, hogy Rob meghívott egy amolyan angol buliba. Így megakadályozhatom, hogy KO legyen holnapra.


- Azta!!!- tátogták mindkettem.


- Randizol vele???


- Hova visz? Nem hiszem el, te kis mákos!


- A barátaival megy és meghívott, ennyi, nem randizunk. – nevettem el magamat.

„ Még hogy én és Rob randizunk? Persze!”

- Szimlán csak elmegyek velük egy pub-ba vagy valahova. Ennyi.


- Aha, oké. Ha te mondod. – vigyorgot Sophie. – De eztán mindent elmesélni nekünk.


- Na, menjünk mert még keresnek minket. Holnap találkozunk. – köszönt el Grace.


- És nem úszod meg a beszámolót. – kiálltott vissza Sophie.


Ma a forgatás csak 2 – ig tartott, szóval most nem tudtunk együtt ebédelni. Visszamentek a fodrászokhoz, én pedig közelebb araszoltam a forgatáshoz. Már nem sok volt vissza a napból. Éppen a kerti piknik végét vették fel.

Körülbelül 10 perc elteltével a rendező felkiáltott: „Köszönöm. Ennyi. Mára végeztünk.”

Robbal bevonultunk a sminkesekhez, hogy lemossák róla a kilónyi sminket. Szerencsére a lányok nem voltak ott. „Hála az égnek.” El sem tudtam volna képzelni, milyen képet vágtak volna, ha megláttak minket. Szerencsére gyorsan végeztünk, már csak a cuccainkat kellett felszednünk az öltözőből.

Természetesen, nem felejtkezett el Rob sem előző beszélgetésünkről.


- Most fél 3 van. Mit szólnál hozzá, ha fél 7- re érted mennék? Persze, ha így oké. Nem akarom, hogy eltévedj.


- Fél 7? Oké, de nem korai az egy kicsit?


- Nem, szerintem pont jó lesz. Ez a célnak pontosan megfelelő időpont. – somolygott. - Ha kapok egy címet, akkor könnyebben odatalálok. – felelte egy bájos mosoly kíséretében.


Nem volt mit tennem, megadtam a címemet, összeszedtem a cuccaimat, elköszöntünk, majd elindultam hazafelé. Számomra érthetetlen okból kifolyólag egész úton stresszben voltam. Mit fogok felvenni? És, hogy áll a hajam? Nem ártott volna a körmeimet sem rendbe tenni.

„Nyugi Emili, csak inni mész a haverjaival. Easy. Relax.”

Valami okból az út is hosszabbnak tűnt, így 3 lett mire megérkeztem.

A „fél 7” giotinként lebegett a fejem felett.