2. fejezet- Kezdődik...

Íme második fejezet. A véleményetekre továbbra is kíváncsi vagyok, szóval ne fogjátok vissza magatokat. Ha valami nem stimmel, fura, nem tetszik, vagy éppenséggel tetszik, csak 3 perc egy megjegyzést írni. :-)
A fejezetet Breeconak ajánlom elsősorban. Köszönöm a biztatásodat és a támogatást. Íme egy kép, aminek a jelentésére sajna csak akkor jöttök rá, ha elolvassátok a fejezetet. Hogy ez nem szép dolog tőlem? Hát ez van. Bocsi. Valamit valamiért. :-)
















***

"Egy új ismeretség a legszebb ajándék, amit adhatunk valakinek." /Francois Lelord/

A napomhoz nem járult hozzá az a tény, hogy már a vekker csörgése előtt 1 órával talpon voltam. De nem tehettem ellene. Annyira be voltam sózva a mai nap miatt.

Szépen elrendeztem az ágyamat, letusoltam, reggelit készítettem, megetettem a vadászgörényemet, levittem a szemetet, sőt még a megfelelő ruhát is sikerült kiválasztanom a nagy napra. Mindezek után még mindig maradt felesleges időm, de úgy éreztem képtelen vagyok akár egy perccel többet is a négy fal között tölteni.

Mindig is megvolt az a szokásom, hogy minden helyre korán érkezem, de most nem akartam a besózott lány képét kelteni senkiben sem.

Felszálltam a belvárosba tartó piros emeletes buszra, majd a célomtól 1 utcányira leszálltam. Kerestem egy kis kényelmes pub-ot, hogy beüljek egy kávéra. Meglepődve kellett észlelnem, hogy a kocsma tömve volt 15-30 éves lányokkal és csitrikkel. Persze a kiskorúak előtt szigorúan csak alkoholmentes italok voltak. Ezt minidig is szerettem Angliában. Itt ténylegesen ügyeltek a szabályokra. Mások szerint az angolok prűdek és lassúak, de szerintem nagyon is tudnak ők élni a maguk módján.

Nagy nehezen sikerült egy aprócska boxot találnom a sarokban, ahova befészkelhettem magam az elkövetkező órácskára. Kezdtem dühös lenni magamra, amiért ilyen korán eljöttem otthonról. A találkozót 9 órára beszéltem meg. A helyszín mindössze 1 utcányira volt tőlem, így végképp nem kellett sietnem.

A pincérfiú nagyon kedves volt, 5 perc alatt kihozta a rendelésemet, pedig tényleg sokan voltunk. Egy évvel lehetett idősebb nálam. Magas volt és kisportolt. Még a mosolya is bódító hatást keltett. Máskor is felfigyelek az emberek viselkedésére, de ez a srác valamiért szöget ütött a fejembe. Mikor megittam az italomat, kedvesen megkérdezte, hogy szeretnék-e még valamit rendelni. Engedtem a kísértésnek, és kértem egyet az általa ajánlott helyi süteményspecialitásból.

Mikor kiszervírozta a sütit, udvariasan felajánlotta, hogy szívesen mutatna nekem egy csöndesebb sarkot, ha zavarnak a vendégek.

Te jó ég! Ekkor esett le a dolog igazán! Ez a pasi flörtölni próbál velem! Udvariasan mosolyogva megköszöntem a kedvességét - ami elég nehéz volt, tekintve a káprázatos arckifejezését – de maradtam a kuckómban.

Valószínűleg fülig piros lehettem, amikor magamra hagyott. Ez annyira kínos volt és egyben aranyos is. Mintha csak megérezte volna, hogy pont engem nyaggatnak mostanság a kapcsolat témakörben.

Most kezdett csak igazán bosszantani a körülöttem fecsegő tömeg. Mert, hogy lassan tényleg tömeggé duzzadt a feltűnően izgatott lányok gyülekezete. Mi a csuda folyik itt? Legszívesebben odaintettem volna a pincért, hogy megkérdezzem minek köszönhető a nagyfokú érdeklődés, de a pár perccel ezelőtt történteket figyelembe véve inkább lemondtam az ötletemről.

Végül odafurakodtam a pulthoz és fizetni próbáltam. Ez a folyamat eléggé érdekesre sikeredett, a pultos lány csak másodszorra hallotta meg, hogy kártyával szeretnék fizetni.

Odabent kezdett elszabadulni a pokol. Alig tudtam túlkiabálni a lányokat. Hirtelen magyar hangokra lettem figyelmes a bal oldalam felől. Két 26 év körüli szőke lány nevetgélt mellettem. Rögtön kaptam a lehetőségen, hogy megtudjam mi az oka ennek az egész helyzetnek.

- Sziasztok! – köszöntem rájuk hangosan. Kellemes érzés volt megint magyarul megszólalnom – Ne haragudjatok, de meg tudnátok mondani, miért van mindenki úgy oda? Mióta megérkeztem, folyamatosan csak izgatott lányok jönnek befelé. Csak nem valami nagy esemény lesz?
- Ó, te is magyar vagy! De jó! Már azt hittük, nem is jár erre magyar rajtunk kívül. Annyi idegen van errefelé, hogy az elképesztő! Tudod, a mi angolunk pedig nem a legjobb. De itt vagyunk, és ez annyira izgi! – miközben beszélt, őrült módon gesztikulált.

Rájöttem, hogy a lehető legnagyobb hibát követtem el azzal, hogy megszólítottam őket. Sikeresen belebotlottam egy különleges embertípusba: a rajongókba. Mert már nem volt kétségem afelől, hogy ezek a lányok és anyukák, tinik vagy éppenséggel menyasszonyok mind azért jöttek ide, hogy legalább egy pillantást vessenek egyik kedvencükre. A kérdés már csak az, ki miatt ez a felhajtás? Tudom, nem szép dolog rögtön véleményt formálni senkiről sem, de az kicsit mellbe vágott, hogy azon lepődtek meg, mennyi idegen van körülöttük. Könyörgöm, hiszen egy idegen nyelvű ország fővárosában vannak. Kissé félve mertem csak folytatni a párbeszédünket.

- Gondolom, valamelyik híresség miatt vagytok itt, ugye? Vagy egyszerűen csak nyaraltok? – Végül is a remény hal meg utoljára, nem igaz?

- Ó, ez is, az is. Főleg azért jöttünk, hogy lássuk Robot! Jaj, annyira izgi! –elképesztőek voltak, amint Rob neve felhangzott, a másik lány felsikkantott, a közelünkben lévők pedig összekuncogtak.

- Á, értem már! Hát akkor sok szerencsét! Csak okosan, ilyenkor elég nagyok szoktak lenni a biztonsági intézkedések.

- Köszi. Az nem lesz probléma, ha kell akár itt is éjszakázunk – nagyon magabiztosnak tűntek. Miközben beszélt, figyelmes lettem a mellettük lévő összecsavart pokróckupacra. Tényleg komolyan gondolták az éjszakázós dolgot.
Próbáltam udvariasan rájuk mosolyogni, a legjobb, ha nem nyilvánítom ki a véleményemet, úgy hiszem. Semmi bajom nincs a rajongókkal, de megfagyni valaki miatt az angol éjszakában… Ez már a fanatizmus határait súrolta nálam.

Gyorsan rendeztem a számlámat, és kiléptem az utcára. A hangulat odakint is tisztán érzékelhető volt. Végül is gondolhattam volna rá, hogy mire fel ez a nagy felhajtás. Hallottam róla, hogy Rob a környéken forgat, az egyik angol ismerősöm mesélt is róla. Az izgalom valamilyen szinten érthető is, én is szívesen beülök egy Robert Downey Jr. filmre.

Már nem volt túl sok időm a megbeszélt időpontig, így a helyszín felé vettem az irányt. Ahogy közeledtem – célom és leendő munkahelyem felé – a forgatási helyszínt elkerítő kordonok mögött tinilányok csoportjai álldogáltak. A legtöbbjük fényképezőgépet, vagy valamiféle fotót szorongatott a kezében. Egy-egy helyen még „We love you, Rob” feliratú táblát is láttam. Furcsa. Robert-et igen tehetséges színésznek tartom, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen lelkes rajongótáborral rendelkezik. Ebből is látszik, mennyi mindent kell még tanulnom. Nem tudom mi okból, de kezdtem úgy érezni, valami itt nagyon nincs rendben. Egyszerűen nem állt össze bennem a filmkocka, és kész.

De ezzel már nem volt időm foglalkozni. Tovább haladtam a kordonok és izgatott lányok sorai mellett, egészen a kicsit sem szimpátiát gerjesztő helyszínbiztosítók felé. Azt már rég megtanultam, hogy a külső a legtöbbször egy kedves, érző szívet takart az ő esetükben, csak a közös hangot kell megtalálni. Sokan durvának tartották őket, pedig csak a munkájukat végezték, ugyanúgy, mint sokan mások. Ha az ember kedvesen, és tiszteletteljesen fordult hozzájuk, ők sem viselkedtek máshogyan.

Kedvesen odaköszöntem egyiküknek, akit a névtáblája szerint Phil-nek hívtak. A hölgy, akivel beszéltem, azt mondta a forgatási helyszínnél tudni fogják, hogy jövök, így a bejutásom könnyű lesz. Egyszerűen csak meg kell mondanom a nevemet. Így is tettem.

Phil – az őr - kedvesen végignézte a listát, majd udvariasan átengedett a kordonon. Hirtelen öröm fogott el. Rajta voltam a listán! Kezdtem úgy érezni, hogy egy csapat része vagyok.
Ebből az aprócska tényből építkezve tettem meg a következő lépéseket. Hirtelen úgy éreztem, mintha a lábaimat beépítették volna az aszfaltba. „ Gyerünk, szedd össze magad! Most már késő bepánikolni. Csak – ahogy Bogi mondta- légy önmagad.
-Ez az, meg tudom csinálni! – csúszott ki hangosan is a számon.
Szerencsére senki sem hallotta, mert még őrültnek néztek volna. ha már eddig eljutottam, nem fordulhatok vissza. Nem tudom, mitől ijedtem meg igazából. Talán a hatalmas tömegtől a kordon túloldalán. csakhogy ők ott voltak, én pedig itt. Ők szemlélők, én pedig valaminek hamarosan a része leszek. Már ha képes leszek eljutni a találkozó helyéig. Mégis, hogy nézne ki, ha most futamodnék meg? Milyen reakciókat váltana ki a szeretteimből? Nos, ha itt és most megbuknék, valószínűleg hazaköltöznék. A szüleim minden bizonnyal sajnálnák, hogy lemondanék az álmomról, de valahol a szívük mélyén megnyugodnának, hogy az otthon biztonságában vagyok. A barátaim? Bogi biztosan alapos fejmosásban részesítene, csakúgy, mint a többiek. Nem, nekem tovább kell mennem. Be kell bizonyítanom magamnak, hogy képes vagyok erre a feladatra. És persze a tapasztalatszerzés miatt is nélkülözhetetlen. kifújtam a levegőt. Még egyszer utoljára visszanéztem a kordonok mögött várakozókra, majd gyorsítottam a lépteimen. Döntöttem. Megcsinálom.

Azt pontosan nem tudtam, hol kell találkoznom a főnökömmel, csak a nevét tudtam. Stephenie Ritz, PR ügynök. Normál esetben nem az ő felügyelete alá tartoznék, hanem a stúdió egyik embere alá, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy saját kezűleg irányítsa a kuncsaftja asszisztenseit.
Az a vicces a dologban, hogy arról nem árult el semmit sem, hogy ki lesz a személy, akire ennyire ügyelnem. Igazából ő nem említette, én pedig nem kérdeztem. De végül is lényegtelen.
Odabent a helyszínen kezdtek szállingózni az emberek. Az egyik stábtagtól megkérdeztem, hol találhatnám meg Stephenie-t. Elirányított a központi épület bal szárnyába, merthogy a forgatás London központjában egy gazdag családi házban zajlott. A kert, amin áthaladtam rendezett volt, és éppen a tavasz színeiben tündökölt. A bejárati ajtón hatalmas klasszicista stílusú kopogtató függött. Az előtérbe lépve igazán irigyelni kezdtem a ház lakóit. A mennyezetről hatalmas csillárok lógtak, az emeletre a jobb oldalon félkörívben lépcső vezetett fel. Mindkét oldalon virágokkal díszített boltív állt. A berendezés melegséget és nyugalmat sugárzott magából. Mielőtt végleg belemerülhettem volna a ház belsőjébe, egy lány szólított meg.

- Szia! Az én nevem Eva. Segíthetek?

- Igen, azt megköszönném. Emili vagyok. Stephenie Ritz-el kellene találkoznom, már vár rám. A személyi asszisztensi állás miatt jöttem.

- Oh, igen. Már vár rád. Megmutatom hova kell menned. - kedvesen mosolygott, majd elindult mutatva az utat.

- Ugye nem késtem? Nem akartam se túl korán, se túl későn érkezni, de ami odakint van, az elképesztő.

- Nem késtél, ne félj! Még csak az első asszisztens van itt, de őt korábbra is rendelte ide Steph. Ami pedig a kinti helyzetet illeti, kezdhetsz hozzászokni. A legtöbb helyen ez van.

-Értem, köszi.

- Steph miatt ne izgulj, nem vészes, csak a stílusát kell megszoknod. Szerintem, kicsit túlzás amit művel, de neked pont ez a szerencséd.

- Mire gondolsz?

- Ennyi asszisztenst fogadni egyetlen színész mellé? Viccelsz? Mint a cirkuszban.

- Miért hányan leszünk?

- Hárman. Persze ez nem tűnik soknak, de nem csak ti vigyáztok rá. De Steph majd mindent elmond.

Kedves volt, hogy így felvilágosított a dolgokról. Mikor befejezte a mondatot, éppen oda is értünk a szoba elé. Örültem neki, hogy Eva ennyire közvetlen és őszinte. Remélem igaza lesz és Steph-el nem lesz semmi problémám.
Eva elköszönt tőlem, majd határozott kopogás után beléptem a szobába.
Odabent nem volt más, csak egy fotel és egy dohányzóasztal, de az erkélyajtó tárva-nyitva állt. Odakint egy 30-as éveiben járó szőke hajú nő állt, kezében cigi. Kedvesen mosolygott majd elindult felém.

- Szia! A nevem Stpehenie Ritz. Ugye, nem zavar a cigi? Úgy néz ki, én leszek a főnököd.

- Hello, Emili Molnár. Nem, csak nyugodtan, bár én nem dohányzom, de nem zavar.

- Ok. Akkor térjünk a lényegre. Olvastam az önéletrajzodat, szóval az életed nyitott könyv előttem. Szeretném, ha tudnád, miért pont téged választottalak. A jellemzésedben az állt: kedves, pontos és megfontolt vagy. Nekem pont erre van szükségem. Valaki olyan kell aki fintorgás nélkül teljesítse a rábízott feladatokat, még ha azok nem túl hálásak is, valaki aki nem ilyed meg, ha váratlan dolog történik és ami a legfontosabb, megbízható. Nagyon fontos, hogy egyetlenegy belső információ sem szivároghat ki innen. Tudod mindezt vállalni?

Kicsit megdöbbentett az őszintesége, de legalább nem festett illúziókat és ezek után tudtam mire számíthatok. Bármire képes lettem volna, ha már megfogadtam: nem adom fel.

- Persze, vállalom.

- Nagyszerű! Akkor köszöntelek a csapatban. beszéljünk a szerződésedről. Ha szeretnéd átnézetni valakivel, semmi probléma. De csak a szokásos dolgokat foglalja magában. A munkaidőd szerint a forgatási időkre vonatkozik, de ez pontosan sosem mondható meg igazán.

- Ez nem probléma.

- Azt tudnod kell, hogy te vagy a 3. asszisztens. Vagyis a munka piszkos fele rád hárul. Az úgymond feletteseddel már beszéltem, majd te is találkozhatsz velük. Lisa, most éppen a helyszíneket ellenőrzi, más asszisztenssel van megbeszélése. Idősebb nálad, de a tényleges főnököd én vagyok, ezt ne feledd! A feladatod most az, hogy elhozd a forgatáson használt ruhákat. Majdnem elfelejtettem: itt egy lista, ezen minden telefonszámot és nevet megtalálsz ami kell. Itt pedig egy térkép.

- Azt hiszem a térképre nem lesz szükségem, Londonban élek, kiismerem magamat.

- Igazán? Ez nagyszerű! pedig az önéletrajzodban az állt, hogy magyar származású vagy.

- Igen, de már fél éve itt élek. Kezd második otthonommá válni Anglia.

- Ezek szerint megvan benned a kellő kitartás. Örülök. Ha nekem kellene egy idegen országban élnem, biztos megőrültem volna már. Egyébként szép a kiejtésed. Nos, úgy látszik előnyöd van a többiekhez képest, ők nem Londoniak. – Meglepett, hogy mennyire közvetlen. Nem értettem miért mondta Lisa, hogy csak a stílusát kell megszokni, de el tudtam képzelni, hogy ő is olyan, mint a biztonsági őrök, hozzá is a megfelelő módon kell igazodni. – Még egy dolog. Megvan köztetek egy adott rangsor, ez csak akkor változik meg, ha én úgy döntök. Megtehetem, ha úgy érzem a munkavégzésetek megköveteli. Ez mindkét irányba megtörténhet. A te esetedben ez a kirúgást is jelentheti, ha lefokoználak. De van egy olyan sejtésem, hogy nem lesz problémánk.

- Remélem, hogy nem. Mivel te is őszinte voltál ,az a minimum, hogy én is az leszek. Azért jöttem Angliába, hogy nagyobb belelátásom legyen a dolgokba. Filmtudomány és filmtörténet szakon vagyok, igaz, most csak levelezőn, de annak ellenére, hogy mindez csak tapasztalatszerzés miatt van, nem jelenti azt, hogy nem fogok mindent 100%-al csinálni. Számíthatsz rám mindenben.

- Rendben. Bírom az őszinteséget. – mondta mosolyogva. Azt hiszem kedvelt. örültem, hogy nem egy rémes hárpiát fogtam ki. Hirtelen rájöttem, hogy mindenről beszéltünk, csak arról nem, hogy ki lesz a személy akinek a forgatások ideje alatt az árnyéka leszek.
Kíváncsiságom nem engedte, hogy szó nélkül elhaladjak e mellett a fontos tény mellett.

- Azt még nem említetted, hogy pontosan kinek az ügyeit intézed te. Úgy értem, ki a színész? Nő vagy férfi?

- Ó, tényleg! Ne haragudj! Teljesen kiment a fejemből. Úgy látszik, kezdek szenilis lenni. Ezért is kelletek ti, egyedül már nem győzném.

- Semmi baj.

- Na, már biztosan láttad odakint a lányokat kis táblácskákkal, amin Rob neve díszeleg. Nos, ő lesz a te első feladatod.

- Ok, értem. Köszi. – próbáltam nyugodt hangon felelni, bár nem hiszem, hogy ez sikerült. Robert Downey Jr. . Ó te jó ég!

- Rendben, akkor a ruhák 2- re kellenek. Az öltöző az emeleten van, oda hozd őket. A lényeg, hogy addigra odaérj, a köztes időt úgy töltöd el, ahogyan akarod. De örülnék neki, ha nem kószálnál el, ha véletlenül kellenél elérhető legyél.

- Persze, akkor köszönöm a tájékoztatót.

Mikor kiléptem a szobából, a föld felett lebegtem 2 méterrel. Még
álmomban sem képzeltem volna, hogy ilyen kaliberű színész mellett kell majd dolgoznom. legszívesebben énekelni lett volna kedvem.

Felhívtam a listán lévő megfelelő számot, egyeztettem, hogy mikor mehetek a kosztümért. A telefont egy kedves nő vette fel, mint kiderült a ruha már a helyszínen volt egy sátornál. Így a felszabadult időben beiktattam egy kis felfedező utat. Bejártam a teljes helyszínt, így ebédre már tisztában voltam azzal, mi hol van.

A beléptető kártyámmal automatikusan ki tudtam váltani az ebédemet. Mivel a forgatás első napját éltük,az emberek körülöttem még félénken méregették egymást. Úgy láttam, nekem kell megtennem a kezdő lépést, leültem egy asztalhoz, ahol egy srác ült két lány társaságában. Végigjártuk a szokásos köröket, kezdetben mindannyian félénken méregettük egymást, de az ebédidő közepére egészen feloldódott a hangulat. Eric a belvárosban lakott és az elektronikai cuccokért volt felelős. A lányok. Sophie és Grace- a sminkesek és fodrászok mellett dolgoztak. Ők is kezdők voltak, hozzám hasonlóan- de nekik nem ez az első komolyabb megbízatásuk. Kellemesen eldumáltunk, megbeszéltük, hogy holnap ugyanekkor, ugyanitt mindenképpen folytatni fogjuk. Csakúgy, mint őket, engem is szólított a kötelesség.
Gyorsan elszaladtam a ruhákért, majd felvittem a második emeleti kijelölt öltözőbe. Felfelé menet végig az járt a fejemben, mit is mondjak majd. Hiszen mégiscsak egy hírességről van szó. Nem az volt a problémám, hogy esetleg ne tudnék megszólalni a találkozás izgalmában. Nem, én a rigolyáktól féltem. Ez volt az egyetlen, ami miatt gondolkodnom kellett, mielőtt rábólintottam volna a munkára.
Nagy levegőt vettem, majd magabiztosan benyitottam. a helyiségbe. A benti látvány letaglózott. A folyosó berendezése semmi sem volt a szobáéhoz képest. Nem mondtam volna meg, hogy még csak az öltözőben járok.
Itt találkoztam először Lisával. Tényleg idősebb volt nálam, arcáról magabiztosság sugárzott. Ez valamelyest megnyugtatott. Legalább valaki tudja mit kell csinálnunk. Bár a mai napi tapasztalataim után már nem féltem annyira az esetleges problémáktól.

- Hát itt vagy! Lisa vagyok. Gondolom Steph már mindent elmondott neked, amiről tudnod kell. Elhoztad a ruhákat?

- Persze. Egyébként Emili vagyok, de ezt már biztos tudod. - mosolyogtam rá, de a várt hatás elmaradt.

- Nagyon helyes. Ma mindenképpen meg kell csinálnunk a ruhapróbát. Ha véletlenül nem stimmel valami a ruhákkal, neked kell elintézned Robbal. Nekem más fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. Számíthatok rád?

Nem egészen értettem miért is kérdezte meg, hiszen a szavaiból érződött, hogy ez egy burkolt parancs volt. Ellentétben Steph szavaival, nála semmi jóindulatot nem tapasztaltam. A viselkedéséből érződött, hogy feljebbvalónak tekinti magát. Úgy döntöttem, amíg a személy szerint nem lesz ebből hátrányom, hagyom sütkérezni az egójában.

- Persze, megcsinálom. Steph azt mondta hárman vagyunk, de idáig még csak veled találkoztam.

- Hát csak ketten leszünk. A munkatársad nem jelent meg ma reggel, talán nem volt megelégedve az állással, így automatikusan kirúgtam. Esetenként, megtehetem. – furcsa csengés hallatszott a hangjából.

És még kegyetlen is? Hiszen lehet, hogy oka volt, amiért nem jelent meg. De ezt figyelembe sem vette.

- Akkor nagyobb munka hárul most rám? Ma egy csomó szabadidőm volt, ez alatt meg tudnám csinálni, amit neki kellett volna.

- Azzal neked nem kell törődnöd, én majd mindent elrendezek. Te csak végezd nyugodtan a feladatodat, amit Steph kijelölt neked. - mindezt olyan arckifejezéssel mondta végig, mint aki teljesen abban a hitben él, hogy az emberiség javát szolgálja tetteivel. Nem igazán nyerte el a tetszésemet a viselkedése.

Mielőtt még felmehetett volna bennem a pumpa, kinyílt az ajtó. Lisa arckifejezése a pillanat tört része alatt változott meg, a ridegségből a kéjes vigyor státuszába. Az érkező szemével mellé pördült, majd elkezdett neki beszélni. Én mindebből már semmit sem fogtam fel. A helyzet kívülről nézve elég vicces lehetett. Én a szoba közepén megkövülve álltam- nem tudnám megmondani, hogy a szám csukva volt e, de nagyon remélem, hogy igen- miközben körülöttem zajlottak az események. Lisa, mint egy kisgyerek illegette magát, bájolgott, az imént megismert ember már nem is létezett. Teljesen kifordult magából. Csak arra tudtam gondolni, hogy mindez miatta van. Jóformán én is miatta álltam még mindig úgy, mint egy agyalágyult. Egyszerre minden világossá vált számomra. Mintha valaki hirtelen felkapcsolta volna a fejemben a kis villanykörtét. Mindent félreértelmeztem a mai napon.
A lányok a pub- ban, a kordonok mögött, a magyar lányok, akik képesek lennének az ég alatt éjszakázni vagy a fényképeket és táblákat tartó lányok, sőt még Lisa is – bár nem hiszem, hogy beismerné- csak miatta vannak itt.
Ezért mondta Steph, hogy fel kell készülnöm a rajongókra.
Ezért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy több személyi asszisztense legyen.
Ezért álltak odakint a biztonsági őrök, még a pápai őröket is meghazudtoló magatartással. Mindez ő miatta történik.
Mert aki 5 perce belépett a szobába az nem Robert Downey Jr. volt, de nem ám.
Robert Pattinson állt velem szemben. Az arcáról pedig egyértelműen leolvasható volt, hogy éppen az épelméjűségemet vonja kétségbe.