Kristen és Rob fülbe suttogós képei mellett még én is képes voltam elmenni, na de ezek a képek bejegyzésért könyörögtek. Tudom, hogy nem illik teljes mértékben a történet szálaihoz, de ne haragudjatok ezért rám. Több kép ITT
2010. augusztus 16., hétfő
Történelmi képkockák?!
Rob meglehetősen fontos hétvégét tudhat magáénak. Hogy miért mondom ezt? A képek majd beszélnek helyettem. :-D
Kristen és Rob fülbe suttogós képei mellett még én is képes voltam elmenni, na de ezek a képek bejegyzésért könyörögtek. Tudom, hogy nem illik teljes mértékben a történet szálaihoz, de ne haragudjatok ezért rám. Több kép ITT
Kristen és Rob fülbe suttogós képei mellett még én is képes voltam elmenni, na de ezek a képek bejegyzésért könyörögtek. Tudom, hogy nem illik teljes mértékben a történet szálaihoz, de ne haragudjatok ezért rám. Több kép ITT
2010. augusztus 11., szerda
8. fejezet - Mentőakció
Tudom, hogy sokat húztam a fejezetet, bocsi.
Közben megégettem a kezemet főzés közben, dolgom volt, útközben az ihlet is odaveszett, de most itt vagyok egy rekord hosszúságú fejezettel.
Tehát kommentekre fel, várom a véleményeket.
Közben az angolok nyertek a magyarok ellen. Végeredmény: 2:1 :D Csak, hogy tudjátok.
***
Reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Már ha létezik ilyen a mindig esős Angliában. A jó idő ellenére mégis rossz érzésem volt. Mindenekelőtt ideges voltam Bogi érkezése miatt. Már nagyon régen láttam és kíváncsi voltam mit fog szólni a jelenlegi életemhez. Hiányoztak a mindennapos beszélgetések. Persze most is beszélünk, de a neten való társalgás, vagy a telefonbeszélgetések össze sem hasonlíthatóak azzal, mikor még otthon voltam.
Még a gimnáziumból ismertem őt. Emlékszem első látásra nagyon nem volt szimpatikus számomra. Mint később kiderült, én se neki. Aztán az idő múlásával közelebb kerültünk egymáshoz. Az 5 koleszos év összerázott minket. Közben barátságok jöttek, mentek, de ő végig ott volt nekem sokkal szorosabban, mint a többiek. Persze ők is hiányoztak. Róluk már kevesebbet hallottam, mióta kijöttem. Kittiről az utolsó információm anyutól volt, miszerint hamarosan férjhez megy. Erre valahol számítottunk mind. A barátját még a gimnáziumban ismerte meg, azóta sülve-főve együtt voltak. Egy helyre mentek továbbtanulni, összeköltöztek és most összekötik az életüket is. Kitti volt közülünk a legcserfesebb, folyton az ő hangját lehetett hallani. Mindig lekötötte az ember figyelmét és unatkozni sem lehetett mellette.
Hiányzott ő is, és a bandázások is. Szerencsére mindannyian a fővárosba jártunk egyetemre, így a szálak megmaradtak. Amíg ő a barátjával – Márkkal - lakott egy albérletben, addig mi Bogival mentünk néha egymás agyára. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jól megvoltunk ketten. Talán csak a filmek iránt érzett hatalmas vonzalmam borította ki néha. De azt be kellett ismernie, hogy nélkülem sosem nézett volna meg néhány igazán értékes filmet. Minden tökéletes volt, mindaddig amíg én el nem kezdtem többre vágyni.
Ne értse félre senki sem, szeretem én a hazámat a magam fura módján, de tisztában voltam azzal is, hogy az álmaim eléréséhez mernem kell kilépni onnan. Így váltunk külön. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a középiskolában kötődött barátságok örök életre szólnak. Már értettem miről beszélt akkor az illető. Olyan barátokra tettem szert, akiket sosem szeretnék elveszíteni. Ahogy látom, nem is fogom. Mi bizonyítaná ezt jobban annál, hogy az egyikük még Londonba is képes utánam jönni. Azzal tisztában voltam, hogy nem feltétlenül hozzám jön, de akkor is boldog lettem a hír hallatán.
Viszont még mindig nem tudtam, hogyan fogom a mai napomat kivitelezni.
Gyorsan összekaptam magam, majd elindultam. Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy pont ma késsek el. Útközben beugrottam egy gyors reggeliért az általam ezennel törzshellyé előléptetett étterembe.
Szerencsére nem sikerült elkésnem, de Rob már ott volt mire odaértem. Legnagyobb meglepetésemre sokkal frissebbnek látszott, mint én. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy ez csak azért lehet, mert ő színész.
- Jó reggelt!- köszönt frissen és igen feldobottan.
- Jó reggelt, bár én még nem igazán látok benne semmi pozitívumot. – feleltem kissé morcosan. – Mellesleg túlzottan feldobott és friss vagy a tegnap este ellenére.
- Pont az miatt vagyok ilyen jó passzban. – mosolygott rám édesen.
- Áá, értem. Örülök, hogy a barátaid ilyen jó hatással vannak rád. – Csak remélni tudtam, hogy nem amiatt van ekkora mosoly az arcán, mert igent mondtam a randira.
- Ők is, de te jobban. – felelte egy féloldalas mosoly kíséretében.
Na ilyenkor mégis mit kellene mondania az ember lányának? Mikor valaki ilyen szemekkel néz rá. Azokkal a gyönyörű szemekkel. „ Próbáld összeszedni magad!”
- Erről nem kellene beszélnünk, szerintem. Úgy értem itt. Még mindig nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – kezdtem nagy lendülettel magyarázni. Eléggé zavarban voltam. Nem tudtam, hogy viszonyuljak ehhez a helyzethez. Az egyik felem örült, a másik teljesen össze volt zavarodva.
- Zavarban vagy, pedig nem kellene. Az nem bűn, hogy belementél egy randiba. De, ha neked jó így, nem beszélünk róla. – mondta. - Bár ez eléggé lehangoló, de ezen majd valahogy túlteszem magam.
- Nem azért, mert nem akarnám, ne értsd félre. Csak nem szeretném, hogy mások úgy nézzenek rám. Tudod….
- Megértem. - bólintott. – Akkor nem csak azért mondtál igen, mert kényszernek érezted? – érdeklődött szégyenlősen.
- Nem azért. – mondtam. – Tudod bennem is ott van egyfajta kíváncsiság.
„Oh, ezt komolyan kimondtam hangosan is?”
Ezzel a kis vallomásommal az eddiginél is szélesebb mosoly jelent meg az arcán. És ez valamiért engem is felvidított.
- Oh, szóval titkon kíváncsi vagy milyen takargatott titkaim vannak? – kezdte játékosan. – Ki kell hogy ábrándítsalak, nincs sok ilyen.
- Hát persze, te vagy maga Mr. Tökéletes. – nevettem.
Hihetetlen módon ismét sikerült pár perc alatt megtalálnunk a közös hangot. A jókedvünknek Lisa vetett véget. Milyen meglepő, nem?
- Jó reggelt! Emili ne felejtsd el, hogy 10 perc múlva megbeszélés Steph-el. És nekem is beszélnem kell veled, a csomaggal kapcsolatban. – mondta, majd sokkal kedvesebb hangon Robhoz fordult. – A sminkesek kezdenének, ha kész vagy. Ma csak 2 jeleneted lesz, 1 délelőtt és 1 délután. Emilit majd küldöm a megbeszélés után, nem lesz hosszú.
- Oké, köszi, hogy szóltál, bár Emili már elmondta egyszer mindezt. – válaszolta udvariasan, de mégis volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben ő is jól elküldené melegebb vidékekre.
- 10 perc, Emili. Ne késs! Mennem kell. Szép napot, Rob!
- Ismét ragyogó napnak nézek elébe, fantasztikus. Nekem most mennem kell, mielőtt még belém köt azért, hogy elkéstem. A megbeszélés után rögtön megyek a felvételhez, jó lesz így?
- Oké. Nem veszek el egyedül.
Gyorsan átszaladtam a megbeszélés helyére. Éppen Lisával egyszerre értem oda, így egy rossz szava sem lehetett hozzám. Steph már ott várt mindkettőnket. Nem mondott igazából semmi egetverő információt sem, csak a további forgatási menetrendről beszélt és arról, hogy közben neki milyen elintéznivalója van. Csak arra szeretett volna megkérni minket, hogy figyeljünk oda Robra amennyire csak lehet. Elgondolkoztam, vajon tud-e a tegnap esténkről. Hiszen ő intézte Rob sajtós ügyeit is, gondolom a magánélete számára olyan, mint egy nyitott könyv. Furcsa volt erre gondolni, hogy talán Rob magánéletének része lehetek. Fura.
Szerencsére Steph arról is tájékoztatott, amiről délután szerettem volna vele beszélni. A rajongókról. Még tegnap fordult meg a fejemben a forgatás után. Odakint megláttam a kordon mögött álló lányokat. Nem volt őket nehéz észrevenni, mivel rengetegen voltak. Kissé megesett rajtuk a szívem.
De Steph megkért minket, hogy próbáljuk meg őket távol tartani Robtól. Teljesen megértettem miért is kér minket erre, de ugyanakkor sajnáltam a kint várakozókat.
Gyorsan elmondta a mondandóját, majd szaladt is, mivel sok elintézni valója volt még.
Én pedig csapdába estem Lisával.
Szerencsére nem volt semmi okom a pánikra. Csak annak a bizonyos csomagnak a tartózkodási helyét adta meg számomra. Kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Miután megkaptam a címet, a lelkemre kötötte, hogy rögtön adjam oda neki, mikor meghozom, de csakis neki mivel az ő nevén volt a küldemény.
Mikor 10 perc magyarázás és utasítgatás után végre elengedett, fellélegeztem. Rákellett jönnöm, hogy kettesben még jobban kimutatja mennyire is nem kedvel engem.
Mikor odaértem a jelenet felvételéhez Robon már csak az utolsó simítgatásokat végezték. Igazi szívtipró ült a sminkes székben. Na nem mintha smink nélkül nem tudott volna szíveket összetörni.
Egy kedves mosolyt küldött felém, majd magához intett.
- Komolyan az ott rúzs a szádon? - hüledeztem, mikor közelebbről is megszemléltem.
- Igen. – felelte kevésbé feldobottan. – Szerintük kell. – mutatott a sminkesekre. Hirtelen figyelmes lettem Sophie-ra és Grace-re. A háttérben vigyorogtak. Gondolom a téma Rob volt.
- Hát akkor azt kellene most mondanom, hogy jól áll. – vigyorogtam.
- Hé, ha kigúnyolsz nem mondom meg mi jutott az eszembe, amivel megkönnyíteném a napodat. Talán még a barátnődért is elmehetnél.
Nem hittem a fülemnek. Komolyan azon gondolkodott, hogyan lehetne nekem jobb? Mikor neki hamarosan odakell állnia a kamera elé és egy teljesen más karaktert kell alakítania? Hihetetlen, de ugyanakkor nagyon kedves dolog volt tőle.
- Jó leszek, ígérem. Mondd, mit találtál ki.
Miközben beszéltünk, a sminkesek éppen végeztek vele, így kisétáltunk a sátorból.
- Van egy barátom, akinek csomagkihordó vállalata van. Vele elhozathatnád azt a csomagot és így időt nyerhetnél vele. Na, mit szólsz?
- Oh, ez nagyon jó ötlet. Komolyan ezen gondolkoztál, ahelyett hogy a szerepedre koncentráltál volna? - kérdeztem meglepetten.
- Tudom a szövegemet. – nyugtatott meg. – Megkeresem neked a számát, benne van a telefonomban. Jó fej a srác, csak mondd meg neki, hogy én ajánlottam. – mondta, mielőtt meghallottuk a felszólítást a kezdés miatt. – Ha már úgyis vigyázol a telómra nézd ki a számot. Harry- nek hívják. – azzal odanyomta a kezembe a telefont és ment a felvételhez.
Szerintem vagy 3 percig biztosan megkövülve álltam. Helyettem filózik a feladatom miatt, segít nekem, kezembe adja a megoldást- szó szerint- és hagyja, hogy a telefonjából keressek ki egy számot. Arra nem is gondolt, hogy simán akárki számát lenyúlhatnám tőle.
Gyorsan kikerestem Harry számát a telefonkönyvéből – megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a neveket, amiket láttam- majd tárcsáztam a számot a saját mobilomról.
Harry vette fel, kedves volt. Elmondtam neki a problémámat- hozzátéve, hogy Robtól hallottam a kis vállalkozásáról- miszerint egy címről kellene egy dobozt elhoznia, ami Lisa nevén van. Azt mondta nem probléma, a csomag egy órán belül megérkezik, csak adjam meg neki a pontos címet és nevet. Miután megtettem, kedvesen elbúcsúzott.
Örültem, hogy ezzel legalább már nem kell bajlódnom. Csomag kérdés ezennel letudva.
Na da hogyan fogok elmenni Bogiért? Az órámra néztem, amin már fél 10 volt. Már egészen biztos, hogy nem tudok 10-re érte menni a parkhoz.
Gyorsan tárcsáztam a számát. Olyan hirtelen vette fel a mobilt, mintha csak a hívásomat várta volna.
- Szia! Még nem vagyunk ott, ugye nem baj? Kissé eltévedtünk. Ne haragudj! – kérlelt gyorsan.
- Szia! Hála az égnek, attól rettegtem, hogy elkéstem. De azért minden rendben?
- Már igen, csak egy apróbb kitérőt tettünk. Kb. fél 11- re odaérünk. Akkora el tudsz szabadulni?
- Az pont jó, addigra vége a felvételnek. Az ebédszünetemben elmegyek érted.
- Oké. Mindjárt látlak London lány. Legyél jó. Majd hívj, ha a közelben leszel.
Összetettem a két kezemet, hogy eltévedtek. Tudom, nem szép dolog tőlem, de ez pont kedvezett nekem.
Úgy tűnt, ma Rob is kiváló formában volt, elég hamar sikerült felvenni a jelenetét.
- Ezzel gyorsan kész lettem. Csak azért, hogy elszabadulj a forgatásról. Megérkezett már a barátnőd?
- Eltévedtek, de fél 11 körül itt lesz. – feleltem. - Köszi a számot. Harry tényleg rendes volt, főleg mikor mondtam, hogy tőled hallottam róla. Csak nem megfenyegetted?
- Áh, dehogy. Régebbről ismerem. Néha csalni szoktam. De ez titok. Ha nincs időm ünnepekkor elmenni pár ajándékért, mindig az ő cégével hozatom el a cuccokat.
- Oh, mással intézteted el a piszkos munkát? Nem szép dolog. Pedig vásárolni jó muri. Ennyi erővel az internetről is rendelhetnél.
- Nem szeretek olyan dolgokat adni másoknak, amiből egy tucat szám van. Ezért ahonnan rendelek ott nem igen van internetes kiszállítás. Itt jön Harry a képbe. – magyarázta. – Elfelejted, hogy bizonyos helyeken még mindig hisztériát okoz a megjelenésem.
- Igaz, ezt elfelejtettem. Bocsi. Tehát nagyon kreatívan vásárolsz ajándékokat. Megjegyeztem.
- És mivel mész érte?
- Taxival. Mi mással? – kérdeztem.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. Az egy dolog, hogy nagyon kedvesek a taxisok, de iszonyatosan megkopasztanak mire a St. James Park közelében leparkolnak. Majd én elviszlek.
- Hogy mi? Mi? Te? Engem? Mi…? Mi van?- hebegtem.
- Tudod, hogy sokat mondod, hogy mi? Elviszlek. Ráérek, véletlenül pont saját kocsival jöttem, nem azzal a nagy hullaszállítóval.
- Nem vihetsz el. – mondtam ellentmondást nem tűrően.
- Már miért ne?
- 1. Kiszúrhatnak. 2. Steph megnyúz, és Lisa is. – soroltam az okokat. Jelenleg a saját testi épségem mondjuk jobban foglalkoztatott, mint az hogy Robot lefényképeznék.
- Nyugi. De ha jól emlékszem neked oda kell menned, ahol én is ott vagyok. Nekem pedig most fontos elintézni valóm van az ebédidőmben. Szóval megyünk? – nézett rám, mint aki pontosan tudja, hogy csatát nyert.
- Őrült vagy. Különben pedig ebédidőben nem kell veled lennem, hoppá.
- Most sajnálod ugye, hogy az ebédidő hivatalosan csak 11-től van. Mennyi is van most? Negyed múlt? – vigyorgott. – Na, jössz?
- Ezért most nagyon, de nagyon utállak. Ezzel legyél tisztában. Most fogsz kirúgatni!
Miközben a kocsi felé haladtunk, még mondtam neki pár szép dolgot. De nem tűnt úgy, mint aki nagyon a szívére vette. Inkább nagyon is jól szórakozott a kétségbeesésemen. Azon imádkoztam, hogy érjünk vissza az ebédszünet végére és addig senkinek se hiányozzunk. Persze ez elég érdekes kérés volt. Még hogy pont a film főszereplőjét ne hiányolná valaki.
Mire beszálltunk a kocsiba, már kicsit lehiggadtam.
- Kifognak rúgni. – mondtam bánatosan.
- Dehogy fognak. Visszaérünk mire a jelenetem kezdődne. – nyugtatott meg.
- Te jó ég! Elfelejtettem, mi lesz a dobozzal? Át kell vennem.
- Majd átveszi valaki más. Neked fogják hozni, rajta vagy a beléptetőlistán, szóval minden oké.
- Nocsak, azt úgy mondod, mintha már hozattál volna forgatásra is valamit. Ajándék magadnak? – kérdeztem. Ha már elrángatott és feltett szándéka hogy kirúgat, akkor biztosan nem fogom békén hagyni.
- Mások is ezt csinálják, tudod? – felelte mosollyal az arcán. – Nem mintha nem élvezném, ahogyan bosszantani próbálsz, de nem kellene felhívnod a barátnődet? És megmondhatnád, hogy hova is menjek pontosan.
- A St. James Parkhoz, de csak feltűnés nélkül.
- Értettem. – szalutált. – Mondd neki, hogy ha tud akkor a Horse Guards Road- ra menjen, ott kisebb a tömeg és talán megtudok majd állni. – ezúttal én kaptam az utasítást.
- Rendben. – mondtam, majd tárcsáztam.
Ismét gyorsan felvette a telefont.
- Szia! Épp most értünk az Oxford Street-re.
- Hello! Megtudtok állni a Horse Guards Road- nál? Az ott van a Park végénél, ott megtudnánk állni. Jó az úgy?
- Oké, megoldható. Ismeri rokonom hol van. – mondta. – Tudunk? Emili kivel jössz?
- Robbal. Majd elmesélem. Ki fog rúgatni még a végén az ötleteivel. Mi nem sokára odaérünk.
- Oké. Köszi. Nem úszod meg mesélés nélkül, ugye tudod?
Mielőtt még jobban belemelegedhetett volna a beszélgetésünkbe elbúcsúztam tőle.
- Oda tudnak menni. Az Oxford Streeten vannak éppen. – mondtam. Mire ránéztem, elég érdekes tekintettel méregettet. - Mi az?
- Még sosem hallottalak magyarul beszélni. Egy kukkot sem értettem, csak a nevemet. Remélem semmi rosszat nem mondtál rólam.
- Nem mondtam, megnyugodhatsz.
- Fura az a nyelv. Bonyolultnak tűnik.
- Mert azt hiszed az angol egyszerű? - kérdeztem. - Gyakorlás kérdése.
- Megérkeztünk. - mondta hirtelen, majd bekanyarodott az utcába.
Egy kis fa árnyékában parkoltunk le.
- Köszi, hogy elhoztál. És bocsi, hogy cirkuszoltam az elején.
- Szívesen és nem baj. Bármikor.
- Ha megkérdezem miért, válaszolsz? – kérdeztem. Nem tudtam tényleg válaszolna-e.
- Igen. – válaszolta. Majd szégyenlős mosoly kíséretében hozzátette. – Tetszel nekem. – sóhajtotta. - Egyáltalán nem úgy viselkedsz velem szemben, mint a többi lány. És ez tetszik. És egyébként is más vagy. Tudom, ez most elég ütődötten hangzik. Csak szeretnélek megismerni és randira hívni. És már beleegyeztél, szóval nincs menekvés. – próbálta meg elviccelni a végét. – Szóval miért ne hozhattalak volna el? Ha nem én lennék én, tudom ez elég érdekes feltevés ismét, akkor….
- Tényleg az. – feleltem mosolyogva.
- Szóval, ha csak egy normális srác lennék, mindenféle híres melléklet nélkül, akkor ezt tettem volna. Egy barát ezt tenné, nem?
- Ez igaz. Egy barát ezt tenné. – mondtam halkan. De nem tudtam nem mosolyogni közben. – Bocsi. Ez nem vicces, tudom. Látod, nincs teljesen igazad, én sem reagálok máshogy mint bárki tenné a helyemben. Mert ez akkor is te vagy. – mosolyogtam. – De örülök, hogy belementem abba a randiba, hogy tegnap elvittél magaddal és most elhoztál ide.
Tényleg örültem neki. Már nem izgatott annyira az sem, ha éppenséggel meglátnak minket. Vagy, ha kirúgnak.
Tetszettem neki. És ő is nekem. Hirtelen eszembe jutott, hogy anyukám most nagyon örülne. Végre, randizni fogok. Nem is akárkivel, megjegyzem.
Mielőtt még folytathattuk volna a csevegésünket, egy Opel kanyarodott be az utcába. Hirtelen már csak az lebegett a szemem előtt, hogy végre újra láthatom a legjobb barátnőmet. Gyorsan kipattantam a kocsiból. Mint két őrült kis liba úgy borultunk egymás nyakába. Még pár könnycseppem is kicsordult. Tényleg nagyon hiányzott már nekem.
- Annyira jó látni végre, nagyon hiányoztál. – mondtam szipogva.
- Te is nekem. – mondta Bogi. – Ugye nem fogsz sírni? Mert akkor nekem is kell.
- Oké. – próbálkoztam nem sírni.
- Ő itt a nagybátyám unokatestvére, Gábor. – mutatott be a sofőrjének. – Na és hol a te lovagod? – kérdezte 1000 wattos mosollyal az arcán.
Robról teljesen el is felejtkeztem. Azonban ő feltalálta magát. Napszemüveg mögé rejtőzve szállt ki éppen a kocsiból.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – mondtam, majd Bogi felé fordultam. – Hát itt van.
Rob megpróbált a háttérben maradni, félénken odaintett nekünk.
- Akkor mehetünk? Már ha elbúcsúztatok. – kérdeztem.
- Persze, mehetünk. Hozom a cuccokat.
Gyorsan kivettük a kocsiból a csomagjait, majd a két igen készséges férfiú segítségével betuszkoltuk immár Rob csomagtartójába. Úgy gondoltam, ha nem kötelező inkább nem mutatom be Bogi rokonának. Miután kész lettünk, Gábor elhajtott, mi pedig hármasban maradtunk.
- Rob ő itt a legjobb barátnőm, Peller Boglárka. Bogi ő pedig Robert Pattinson, az én…. hagyjuk. – mutattam be őket egymásnak angolul, hogy ne kelljen fordítgatnom.
- Örülök, hogy megismerhettelek, már sokat hallottam rólad. – mondta Bogi. Legszívesebben oldalba böktem volna.
- Én is rólad! Örülök, hogy Emili mesélt rólam, de remélem csak jókat. – mondta Rob.
- Persze, a többit meg sem hallom. – felelte Bogi.
- Oké, örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással, de mennünk kell, ha vissza akarunk érni a forgatásra. – fordultam Rob felé. – Vezess!
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, én előre Rob mellé, Bogi pedig hátra. Az úton eléggé szótlan volt, de végig vigyorgott. Volt rá pár ötletem mi járhat a fejében. Ezért még biztos, hogy megölöm egyszer.
Gyorsan visszaértünk a forgatásra. Mivel arra már nem volt időnk, hogy Bogit elvigyük hozzám, hát magunkkal vittük. Szerintem ez nem volt valami jó ötlet, de Rob biztatott, hogy nem lesz belőle baj.
Leparkoltunk, majd miután kiszálltunk a kocsiból Rob öltözőjéhez mentünk. Szerencsére a doboz már ott várakozott.
- Ugye nem haragszol, ha itt hagylak? De nem hiszem hogy jó ötlet lenne, ha most még a forgatáshoz is bevinnélek. – mondtam Boginak.
- Hát persze, hogy nem. Menj csak, én elleszek itt.
- Oké, sietek, ígérem.
Felkaptam a csomagot, majd visszamentünk a forgatáshoz. Rob beült a sminkesekhez, mintha mi sem történt volna. Még senki sem volt ott. Fellélegeztem. A megkönnyebbülésemet ő is észrevette.
- Látod, mondtam, hogy nem lesz semmi baj. Nem vagy éhes?
- Oké, megmondtad. De eléggé. Akarod, hogy hozzak neked valami kaját? – kérdeztem.
- Nem gondolod komolyan, hogy veled fogok kaját hozatni magamnak, ugye?
- Ez a munkám. – világosítottam fel.
- Oké, ezt most hagyjuk. Majd eszem valamit a jelenet után.
Hirtelen Lisa vágódott elő a semmiből.
- Már mindenhol kerestelek, hol voltál? - kérdezte tőlem. – És hol van az a doboz? Fontos volt, hogy elhozd, ugye nem felejtetted el.
- Persze, hogy nem. Itt van. – adtam oda neki.
- Remélem nem törted össze nagyon. Egy közel 50 éves váza van benne.
- Nem törtem össze, nyugi. – vagyis reméltem, hogy nem sérült meg. – De minek a forgatásra egy váza? – kérdeztem.
- Megtudhatnám, hogy merre jártál? És miért nem vetted fel a telefont? Még Robot is kénytelen voltam felhívni, de ő sem válaszolt. – nézett igen dühös tekintettel rám, majd Robra.
Nem hittem volna, hogy megérem azt a napot, mikor így fog ránézni.
- A forgatás miatt le kellett halkítanom és biztosan elfelejtettem visszahangosítani, bocsi. – mondtam. Arról viszont, hogy mit feleljek a kérdésére, fogalmam sem volt.
- És merre jártál, megtudhatnám? A forgatást nem hagyhatod el. Robbal kellett volna lenned egész végig. – mondta feldúltan.
- Akkor pontosan jó helyen volt. – mondta Rob hirtelen. – Ne rá haragudj, az én hibám volt az egész. Volt egy kis elintéznivalóm a városban és persze Emili elkísért. Szólnunk kellett volna, ne haragudj. – nézett rá olyan szemekkel aminek köszönhetően tudta, hogy Lisa megbocsát majd neki.
- Oh, oké. De máskor szóljatok, ha ilyen van. – mondta, majd elment.
- Köszönöm. – sóhajtottam, mikor végleg eltűnt.
- Ha nem erősködöm, hogy menjünk, nem hiszem, hogy elmentél volna. Részben az én hibám. – mondta.
A nap további része már nem volt ennyire izgalmas. Ez a forgatási nap minden energiámat kivette belőlem, pedig nem is volt annyi dolgom, ha átgondolom. Hiszen Robnak hála nem kellett átutaznom fél Londont.
A második jelenetét is viszonylag gyorsan felvették. Miután végzett és már az összes sminket lemosták róla ismét az öltözőjébe mentünk, ahol már Bogi várt rám.
Amíg Rob odabent öltözött mi kint beszélgettünk.
- Szóval ti ketten most együtt vagytok? – kérdezte.
- Nem. Mi még csak úgy vagyunk. Tegnap este vele voltam és a haverjaival. Előtte meg vacsiztunk. Ez annak számít? – kérdeztem.
- Most viccelsz? Számold hozzá, hogy elhozott elém is.
- És kisegített, hogy Lisa ne harapja le a fejemet. – egészítettem ki a listát. - Jaj, Bogi!
- Oké. Mondok valamit, de ne üss meg. Neked nagyon is bejön. Vagy tévedek?
- Nem. De nem eshetek bele. Pont bele!
- Éljen! Bevallottad! – ujjongott.
- Jól van, csak ne ilyen hangosan. – csitítgattam. – Még meghallják.
Örültem, hogy végre itt van. De már nagyon vártam, hogy végre hazaérjünk és kettesben tudjunk beszélgetni anélkül, hogy bárki meghalljon minket.
- És ha meghallják? Úgysem értik. Nem hiszem, hogy annyi magyar lenne a közelben.
Ha tudná, mekkorát téved. Biztosan nem csak az a két magyar lány volt odakint a tömegben.
Rob elég gyorsan végzett. Felajánlotta, hogy hazavisz minket, ha már úgyis a csomagtartójában van a cuccunk. Nem utasítottam vissza. Nem lett volna értelme. És valahol legbelül nem igazán szerettem volna még annak ellenére sem elszakadni tőle, hogy Bogi már itt volt mellettem.
Hazavitt minket, sőt még a táskákat is segített felvinni a lakásomba. Mikor a cuccok már a nappaliban díszelegtek és Rob éppen távozni készült, Bogit hirtelen roppantul érdekelni kezdte a lakás többi helyisége.
Robbal éppen az előszobában búcsúzkodtunk.
- Köszi az egész napot. Nélküled elvesztem volna. – mondtam.
- Nincs mit. Én is elvesznék nélküled. – felelte.
Tudom, hogy ez csak egy egyszerű mondat volt a szájából, de nagyon tetszett, hogy kimondta. Kellemes érzés volt.
- Biztosan nem kérsz enni valamit? Vagy inni? Miattam elmaradt az ebédszüneted.
- De neked is. Majd a hotelben eszem valamit. Ti most biztosan beszélgetnétek, szóval nem kellene tovább rontanom a levegőt. – mondta egy rettentően sexi mosoly kíséretében. – De majd máskor.
- Hát akkor, szia. – mondtam.
- Szia! – mondta ő is. Majd megölelt.
Ez már nem volt annyira félénk ölelés, mint tegnap este egyikünk részéről sem. Sőt szinte már természetesnek éreztem. Jó érzés volt hozzábújni, a karjai között lenni. Még ha nem is volt olyan romantikus, hiszen csak egy búcsúölelés volt. Már egyáltalán nem volt furcsa érzés.
Ladies and Gentlemen, hivatalosan is belezúgtam Robert Pattinsonba.
Közben megégettem a kezemet főzés közben, dolgom volt, útközben az ihlet is odaveszett, de most itt vagyok egy rekord hosszúságú fejezettel.
Tehát kommentekre fel, várom a véleményeket.
Közben az angolok nyertek a magyarok ellen. Végeredmény: 2:1 :D Csak, hogy tudjátok.
***
“A világ egy hatalmas tükör. Visszatükrözi felénk azt, amik vagyunk. Ha kedvesek, ha barátságosak és ha segítőkészek vagyunk, akkor a világ kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek fog felénk bizonyulni. A világ pontosan az, amik mi vagyunk!”
(Thomas Dreier)
Reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Már ha létezik ilyen a mindig esős Angliában. A jó idő ellenére mégis rossz érzésem volt. Mindenekelőtt ideges voltam Bogi érkezése miatt. Már nagyon régen láttam és kíváncsi voltam mit fog szólni a jelenlegi életemhez. Hiányoztak a mindennapos beszélgetések. Persze most is beszélünk, de a neten való társalgás, vagy a telefonbeszélgetések össze sem hasonlíthatóak azzal, mikor még otthon voltam.
Még a gimnáziumból ismertem őt. Emlékszem első látásra nagyon nem volt szimpatikus számomra. Mint később kiderült, én se neki. Aztán az idő múlásával közelebb kerültünk egymáshoz. Az 5 koleszos év összerázott minket. Közben barátságok jöttek, mentek, de ő végig ott volt nekem sokkal szorosabban, mint a többiek. Persze ők is hiányoztak. Róluk már kevesebbet hallottam, mióta kijöttem. Kittiről az utolsó információm anyutól volt, miszerint hamarosan férjhez megy. Erre valahol számítottunk mind. A barátját még a gimnáziumban ismerte meg, azóta sülve-főve együtt voltak. Egy helyre mentek továbbtanulni, összeköltöztek és most összekötik az életüket is. Kitti volt közülünk a legcserfesebb, folyton az ő hangját lehetett hallani. Mindig lekötötte az ember figyelmét és unatkozni sem lehetett mellette.
Hiányzott ő is, és a bandázások is. Szerencsére mindannyian a fővárosba jártunk egyetemre, így a szálak megmaradtak. Amíg ő a barátjával – Márkkal - lakott egy albérletben, addig mi Bogival mentünk néha egymás agyára. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jól megvoltunk ketten. Talán csak a filmek iránt érzett hatalmas vonzalmam borította ki néha. De azt be kellett ismernie, hogy nélkülem sosem nézett volna meg néhány igazán értékes filmet. Minden tökéletes volt, mindaddig amíg én el nem kezdtem többre vágyni.
Ne értse félre senki sem, szeretem én a hazámat a magam fura módján, de tisztában voltam azzal is, hogy az álmaim eléréséhez mernem kell kilépni onnan. Így váltunk külön. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a középiskolában kötődött barátságok örök életre szólnak. Már értettem miről beszélt akkor az illető. Olyan barátokra tettem szert, akiket sosem szeretnék elveszíteni. Ahogy látom, nem is fogom. Mi bizonyítaná ezt jobban annál, hogy az egyikük még Londonba is képes utánam jönni. Azzal tisztában voltam, hogy nem feltétlenül hozzám jön, de akkor is boldog lettem a hír hallatán.
Viszont még mindig nem tudtam, hogyan fogom a mai napomat kivitelezni.
Gyorsan összekaptam magam, majd elindultam. Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy pont ma késsek el. Útközben beugrottam egy gyors reggeliért az általam ezennel törzshellyé előléptetett étterembe.
Szerencsére nem sikerült elkésnem, de Rob már ott volt mire odaértem. Legnagyobb meglepetésemre sokkal frissebbnek látszott, mint én. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy ez csak azért lehet, mert ő színész.
- Jó reggelt!- köszönt frissen és igen feldobottan.
- Jó reggelt, bár én még nem igazán látok benne semmi pozitívumot. – feleltem kissé morcosan. – Mellesleg túlzottan feldobott és friss vagy a tegnap este ellenére.
- Pont az miatt vagyok ilyen jó passzban. – mosolygott rám édesen.
- Áá, értem. Örülök, hogy a barátaid ilyen jó hatással vannak rád. – Csak remélni tudtam, hogy nem amiatt van ekkora mosoly az arcán, mert igent mondtam a randira.
- Ők is, de te jobban. – felelte egy féloldalas mosoly kíséretében.
Na ilyenkor mégis mit kellene mondania az ember lányának? Mikor valaki ilyen szemekkel néz rá. Azokkal a gyönyörű szemekkel. „ Próbáld összeszedni magad!”
- Erről nem kellene beszélnünk, szerintem. Úgy értem itt. Még mindig nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – kezdtem nagy lendülettel magyarázni. Eléggé zavarban voltam. Nem tudtam, hogy viszonyuljak ehhez a helyzethez. Az egyik felem örült, a másik teljesen össze volt zavarodva.
- Zavarban vagy, pedig nem kellene. Az nem bűn, hogy belementél egy randiba. De, ha neked jó így, nem beszélünk róla. – mondta. - Bár ez eléggé lehangoló, de ezen majd valahogy túlteszem magam.
- Nem azért, mert nem akarnám, ne értsd félre. Csak nem szeretném, hogy mások úgy nézzenek rám. Tudod….
- Megértem. - bólintott. – Akkor nem csak azért mondtál igen, mert kényszernek érezted? – érdeklődött szégyenlősen.
- Nem azért. – mondtam. – Tudod bennem is ott van egyfajta kíváncsiság.
„Oh, ezt komolyan kimondtam hangosan is?”
Ezzel a kis vallomásommal az eddiginél is szélesebb mosoly jelent meg az arcán. És ez valamiért engem is felvidított.
- Oh, szóval titkon kíváncsi vagy milyen takargatott titkaim vannak? – kezdte játékosan. – Ki kell hogy ábrándítsalak, nincs sok ilyen.
- Hát persze, te vagy maga Mr. Tökéletes. – nevettem.
Hihetetlen módon ismét sikerült pár perc alatt megtalálnunk a közös hangot. A jókedvünknek Lisa vetett véget. Milyen meglepő, nem?
- Jó reggelt! Emili ne felejtsd el, hogy 10 perc múlva megbeszélés Steph-el. És nekem is beszélnem kell veled, a csomaggal kapcsolatban. – mondta, majd sokkal kedvesebb hangon Robhoz fordult. – A sminkesek kezdenének, ha kész vagy. Ma csak 2 jeleneted lesz, 1 délelőtt és 1 délután. Emilit majd küldöm a megbeszélés után, nem lesz hosszú.
- Oké, köszi, hogy szóltál, bár Emili már elmondta egyszer mindezt. – válaszolta udvariasan, de mégis volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben ő is jól elküldené melegebb vidékekre.
- 10 perc, Emili. Ne késs! Mennem kell. Szép napot, Rob!
- Ismét ragyogó napnak nézek elébe, fantasztikus. Nekem most mennem kell, mielőtt még belém köt azért, hogy elkéstem. A megbeszélés után rögtön megyek a felvételhez, jó lesz így?
- Oké. Nem veszek el egyedül.
Gyorsan átszaladtam a megbeszélés helyére. Éppen Lisával egyszerre értem oda, így egy rossz szava sem lehetett hozzám. Steph már ott várt mindkettőnket. Nem mondott igazából semmi egetverő információt sem, csak a további forgatási menetrendről beszélt és arról, hogy közben neki milyen elintéznivalója van. Csak arra szeretett volna megkérni minket, hogy figyeljünk oda Robra amennyire csak lehet. Elgondolkoztam, vajon tud-e a tegnap esténkről. Hiszen ő intézte Rob sajtós ügyeit is, gondolom a magánélete számára olyan, mint egy nyitott könyv. Furcsa volt erre gondolni, hogy talán Rob magánéletének része lehetek. Fura.
Szerencsére Steph arról is tájékoztatott, amiről délután szerettem volna vele beszélni. A rajongókról. Még tegnap fordult meg a fejemben a forgatás után. Odakint megláttam a kordon mögött álló lányokat. Nem volt őket nehéz észrevenni, mivel rengetegen voltak. Kissé megesett rajtuk a szívem.
De Steph megkért minket, hogy próbáljuk meg őket távol tartani Robtól. Teljesen megértettem miért is kér minket erre, de ugyanakkor sajnáltam a kint várakozókat.
Gyorsan elmondta a mondandóját, majd szaladt is, mivel sok elintézni valója volt még.
Én pedig csapdába estem Lisával.
Szerencsére nem volt semmi okom a pánikra. Csak annak a bizonyos csomagnak a tartózkodási helyét adta meg számomra. Kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Miután megkaptam a címet, a lelkemre kötötte, hogy rögtön adjam oda neki, mikor meghozom, de csakis neki mivel az ő nevén volt a küldemény.
Mikor 10 perc magyarázás és utasítgatás után végre elengedett, fellélegeztem. Rákellett jönnöm, hogy kettesben még jobban kimutatja mennyire is nem kedvel engem.
Mikor odaértem a jelenet felvételéhez Robon már csak az utolsó simítgatásokat végezték. Igazi szívtipró ült a sminkes székben. Na nem mintha smink nélkül nem tudott volna szíveket összetörni.
Egy kedves mosolyt küldött felém, majd magához intett.
- Komolyan az ott rúzs a szádon? - hüledeztem, mikor közelebbről is megszemléltem.
- Igen. – felelte kevésbé feldobottan. – Szerintük kell. – mutatott a sminkesekre. Hirtelen figyelmes lettem Sophie-ra és Grace-re. A háttérben vigyorogtak. Gondolom a téma Rob volt.
- Hát akkor azt kellene most mondanom, hogy jól áll. – vigyorogtam.
- Hé, ha kigúnyolsz nem mondom meg mi jutott az eszembe, amivel megkönnyíteném a napodat. Talán még a barátnődért is elmehetnél.
Nem hittem a fülemnek. Komolyan azon gondolkodott, hogyan lehetne nekem jobb? Mikor neki hamarosan odakell állnia a kamera elé és egy teljesen más karaktert kell alakítania? Hihetetlen, de ugyanakkor nagyon kedves dolog volt tőle.
- Jó leszek, ígérem. Mondd, mit találtál ki.
Miközben beszéltünk, a sminkesek éppen végeztek vele, így kisétáltunk a sátorból.
- Van egy barátom, akinek csomagkihordó vállalata van. Vele elhozathatnád azt a csomagot és így időt nyerhetnél vele. Na, mit szólsz?
- Oh, ez nagyon jó ötlet. Komolyan ezen gondolkoztál, ahelyett hogy a szerepedre koncentráltál volna? - kérdeztem meglepetten.
- Tudom a szövegemet. – nyugtatott meg. – Megkeresem neked a számát, benne van a telefonomban. Jó fej a srác, csak mondd meg neki, hogy én ajánlottam. – mondta, mielőtt meghallottuk a felszólítást a kezdés miatt. – Ha már úgyis vigyázol a telómra nézd ki a számot. Harry- nek hívják. – azzal odanyomta a kezembe a telefont és ment a felvételhez.
Szerintem vagy 3 percig biztosan megkövülve álltam. Helyettem filózik a feladatom miatt, segít nekem, kezembe adja a megoldást- szó szerint- és hagyja, hogy a telefonjából keressek ki egy számot. Arra nem is gondolt, hogy simán akárki számát lenyúlhatnám tőle.
Gyorsan kikerestem Harry számát a telefonkönyvéből – megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a neveket, amiket láttam- majd tárcsáztam a számot a saját mobilomról.
Harry vette fel, kedves volt. Elmondtam neki a problémámat- hozzátéve, hogy Robtól hallottam a kis vállalkozásáról- miszerint egy címről kellene egy dobozt elhoznia, ami Lisa nevén van. Azt mondta nem probléma, a csomag egy órán belül megérkezik, csak adjam meg neki a pontos címet és nevet. Miután megtettem, kedvesen elbúcsúzott.
Örültem, hogy ezzel legalább már nem kell bajlódnom. Csomag kérdés ezennel letudva.
Na da hogyan fogok elmenni Bogiért? Az órámra néztem, amin már fél 10 volt. Már egészen biztos, hogy nem tudok 10-re érte menni a parkhoz.
Gyorsan tárcsáztam a számát. Olyan hirtelen vette fel a mobilt, mintha csak a hívásomat várta volna.
- Szia! Még nem vagyunk ott, ugye nem baj? Kissé eltévedtünk. Ne haragudj! – kérlelt gyorsan.
- Szia! Hála az égnek, attól rettegtem, hogy elkéstem. De azért minden rendben?
- Már igen, csak egy apróbb kitérőt tettünk. Kb. fél 11- re odaérünk. Akkora el tudsz szabadulni?
- Az pont jó, addigra vége a felvételnek. Az ebédszünetemben elmegyek érted.
- Oké. Mindjárt látlak London lány. Legyél jó. Majd hívj, ha a közelben leszel.
Összetettem a két kezemet, hogy eltévedtek. Tudom, nem szép dolog tőlem, de ez pont kedvezett nekem.
Úgy tűnt, ma Rob is kiváló formában volt, elég hamar sikerült felvenni a jelenetét.
- Ezzel gyorsan kész lettem. Csak azért, hogy elszabadulj a forgatásról. Megérkezett már a barátnőd?
- Eltévedtek, de fél 11 körül itt lesz. – feleltem. - Köszi a számot. Harry tényleg rendes volt, főleg mikor mondtam, hogy tőled hallottam róla. Csak nem megfenyegetted?
- Áh, dehogy. Régebbről ismerem. Néha csalni szoktam. De ez titok. Ha nincs időm ünnepekkor elmenni pár ajándékért, mindig az ő cégével hozatom el a cuccokat.
- Oh, mással intézteted el a piszkos munkát? Nem szép dolog. Pedig vásárolni jó muri. Ennyi erővel az internetről is rendelhetnél.
- Nem szeretek olyan dolgokat adni másoknak, amiből egy tucat szám van. Ezért ahonnan rendelek ott nem igen van internetes kiszállítás. Itt jön Harry a képbe. – magyarázta. – Elfelejted, hogy bizonyos helyeken még mindig hisztériát okoz a megjelenésem.
- Igaz, ezt elfelejtettem. Bocsi. Tehát nagyon kreatívan vásárolsz ajándékokat. Megjegyeztem.
- És mivel mész érte?
- Taxival. Mi mással? – kérdeztem.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. Az egy dolog, hogy nagyon kedvesek a taxisok, de iszonyatosan megkopasztanak mire a St. James Park közelében leparkolnak. Majd én elviszlek.
- Hogy mi? Mi? Te? Engem? Mi…? Mi van?- hebegtem.
- Tudod, hogy sokat mondod, hogy mi? Elviszlek. Ráérek, véletlenül pont saját kocsival jöttem, nem azzal a nagy hullaszállítóval.
- Nem vihetsz el. – mondtam ellentmondást nem tűrően.
- Már miért ne?
- 1. Kiszúrhatnak. 2. Steph megnyúz, és Lisa is. – soroltam az okokat. Jelenleg a saját testi épségem mondjuk jobban foglalkoztatott, mint az hogy Robot lefényképeznék.
- Nyugi. De ha jól emlékszem neked oda kell menned, ahol én is ott vagyok. Nekem pedig most fontos elintézni valóm van az ebédidőmben. Szóval megyünk? – nézett rám, mint aki pontosan tudja, hogy csatát nyert.
- Őrült vagy. Különben pedig ebédidőben nem kell veled lennem, hoppá.
- Most sajnálod ugye, hogy az ebédidő hivatalosan csak 11-től van. Mennyi is van most? Negyed múlt? – vigyorgott. – Na, jössz?
- Ezért most nagyon, de nagyon utállak. Ezzel legyél tisztában. Most fogsz kirúgatni!
Miközben a kocsi felé haladtunk, még mondtam neki pár szép dolgot. De nem tűnt úgy, mint aki nagyon a szívére vette. Inkább nagyon is jól szórakozott a kétségbeesésemen. Azon imádkoztam, hogy érjünk vissza az ebédszünet végére és addig senkinek se hiányozzunk. Persze ez elég érdekes kérés volt. Még hogy pont a film főszereplőjét ne hiányolná valaki.
Mire beszálltunk a kocsiba, már kicsit lehiggadtam.
- Kifognak rúgni. – mondtam bánatosan.
- Dehogy fognak. Visszaérünk mire a jelenetem kezdődne. – nyugtatott meg.
- Te jó ég! Elfelejtettem, mi lesz a dobozzal? Át kell vennem.
- Majd átveszi valaki más. Neked fogják hozni, rajta vagy a beléptetőlistán, szóval minden oké.
- Nocsak, azt úgy mondod, mintha már hozattál volna forgatásra is valamit. Ajándék magadnak? – kérdeztem. Ha már elrángatott és feltett szándéka hogy kirúgat, akkor biztosan nem fogom békén hagyni.
- Mások is ezt csinálják, tudod? – felelte mosollyal az arcán. – Nem mintha nem élvezném, ahogyan bosszantani próbálsz, de nem kellene felhívnod a barátnődet? És megmondhatnád, hogy hova is menjek pontosan.
- A St. James Parkhoz, de csak feltűnés nélkül.
- Értettem. – szalutált. – Mondd neki, hogy ha tud akkor a Horse Guards Road- ra menjen, ott kisebb a tömeg és talán megtudok majd állni. – ezúttal én kaptam az utasítást.
- Rendben. – mondtam, majd tárcsáztam.
Ismét gyorsan felvette a telefont.
- Szia! Épp most értünk az Oxford Street-re.
- Hello! Megtudtok állni a Horse Guards Road- nál? Az ott van a Park végénél, ott megtudnánk állni. Jó az úgy?
- Oké, megoldható. Ismeri rokonom hol van. – mondta. – Tudunk? Emili kivel jössz?
- Robbal. Majd elmesélem. Ki fog rúgatni még a végén az ötleteivel. Mi nem sokára odaérünk.
- Oké. Köszi. Nem úszod meg mesélés nélkül, ugye tudod?
Mielőtt még jobban belemelegedhetett volna a beszélgetésünkbe elbúcsúztam tőle.
- Oda tudnak menni. Az Oxford Streeten vannak éppen. – mondtam. Mire ránéztem, elég érdekes tekintettel méregettet. - Mi az?
- Még sosem hallottalak magyarul beszélni. Egy kukkot sem értettem, csak a nevemet. Remélem semmi rosszat nem mondtál rólam.
- Nem mondtam, megnyugodhatsz.
- Fura az a nyelv. Bonyolultnak tűnik.
- Mert azt hiszed az angol egyszerű? - kérdeztem. - Gyakorlás kérdése.
- Megérkeztünk. - mondta hirtelen, majd bekanyarodott az utcába.
Egy kis fa árnyékában parkoltunk le.
- Köszi, hogy elhoztál. És bocsi, hogy cirkuszoltam az elején.
- Szívesen és nem baj. Bármikor.
- Ha megkérdezem miért, válaszolsz? – kérdeztem. Nem tudtam tényleg válaszolna-e.
- Igen. – válaszolta. Majd szégyenlős mosoly kíséretében hozzátette. – Tetszel nekem. – sóhajtotta. - Egyáltalán nem úgy viselkedsz velem szemben, mint a többi lány. És ez tetszik. És egyébként is más vagy. Tudom, ez most elég ütődötten hangzik. Csak szeretnélek megismerni és randira hívni. És már beleegyeztél, szóval nincs menekvés. – próbálta meg elviccelni a végét. – Szóval miért ne hozhattalak volna el? Ha nem én lennék én, tudom ez elég érdekes feltevés ismét, akkor….
- Tényleg az. – feleltem mosolyogva.
- Szóval, ha csak egy normális srác lennék, mindenféle híres melléklet nélkül, akkor ezt tettem volna. Egy barát ezt tenné, nem?
- Ez igaz. Egy barát ezt tenné. – mondtam halkan. De nem tudtam nem mosolyogni közben. – Bocsi. Ez nem vicces, tudom. Látod, nincs teljesen igazad, én sem reagálok máshogy mint bárki tenné a helyemben. Mert ez akkor is te vagy. – mosolyogtam. – De örülök, hogy belementem abba a randiba, hogy tegnap elvittél magaddal és most elhoztál ide.
Tényleg örültem neki. Már nem izgatott annyira az sem, ha éppenséggel meglátnak minket. Vagy, ha kirúgnak.
Tetszettem neki. És ő is nekem. Hirtelen eszembe jutott, hogy anyukám most nagyon örülne. Végre, randizni fogok. Nem is akárkivel, megjegyzem.
Mielőtt még folytathattuk volna a csevegésünket, egy Opel kanyarodott be az utcába. Hirtelen már csak az lebegett a szemem előtt, hogy végre újra láthatom a legjobb barátnőmet. Gyorsan kipattantam a kocsiból. Mint két őrült kis liba úgy borultunk egymás nyakába. Még pár könnycseppem is kicsordult. Tényleg nagyon hiányzott már nekem.
- Annyira jó látni végre, nagyon hiányoztál. – mondtam szipogva.
- Te is nekem. – mondta Bogi. – Ugye nem fogsz sírni? Mert akkor nekem is kell.
- Oké. – próbálkoztam nem sírni.
- Ő itt a nagybátyám unokatestvére, Gábor. – mutatott be a sofőrjének. – Na és hol a te lovagod? – kérdezte 1000 wattos mosollyal az arcán.
Robról teljesen el is felejtkeztem. Azonban ő feltalálta magát. Napszemüveg mögé rejtőzve szállt ki éppen a kocsiból.
- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – mondtam, majd Bogi felé fordultam. – Hát itt van.
Rob megpróbált a háttérben maradni, félénken odaintett nekünk.
- Akkor mehetünk? Már ha elbúcsúztatok. – kérdeztem.
- Persze, mehetünk. Hozom a cuccokat.
Gyorsan kivettük a kocsiból a csomagjait, majd a két igen készséges férfiú segítségével betuszkoltuk immár Rob csomagtartójába. Úgy gondoltam, ha nem kötelező inkább nem mutatom be Bogi rokonának. Miután kész lettünk, Gábor elhajtott, mi pedig hármasban maradtunk.
- Rob ő itt a legjobb barátnőm, Peller Boglárka. Bogi ő pedig Robert Pattinson, az én…. hagyjuk. – mutattam be őket egymásnak angolul, hogy ne kelljen fordítgatnom.
- Örülök, hogy megismerhettelek, már sokat hallottam rólad. – mondta Bogi. Legszívesebben oldalba böktem volna.
- Én is rólad! Örülök, hogy Emili mesélt rólam, de remélem csak jókat. – mondta Rob.
- Persze, a többit meg sem hallom. – felelte Bogi.
- Oké, örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással, de mennünk kell, ha vissza akarunk érni a forgatásra. – fordultam Rob felé. – Vezess!
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, én előre Rob mellé, Bogi pedig hátra. Az úton eléggé szótlan volt, de végig vigyorgott. Volt rá pár ötletem mi járhat a fejében. Ezért még biztos, hogy megölöm egyszer.
Gyorsan visszaértünk a forgatásra. Mivel arra már nem volt időnk, hogy Bogit elvigyük hozzám, hát magunkkal vittük. Szerintem ez nem volt valami jó ötlet, de Rob biztatott, hogy nem lesz belőle baj.
Leparkoltunk, majd miután kiszálltunk a kocsiból Rob öltözőjéhez mentünk. Szerencsére a doboz már ott várakozott.
- Ugye nem haragszol, ha itt hagylak? De nem hiszem hogy jó ötlet lenne, ha most még a forgatáshoz is bevinnélek. – mondtam Boginak.
- Hát persze, hogy nem. Menj csak, én elleszek itt.
- Oké, sietek, ígérem.
Felkaptam a csomagot, majd visszamentünk a forgatáshoz. Rob beült a sminkesekhez, mintha mi sem történt volna. Még senki sem volt ott. Fellélegeztem. A megkönnyebbülésemet ő is észrevette.
- Látod, mondtam, hogy nem lesz semmi baj. Nem vagy éhes?
- Oké, megmondtad. De eléggé. Akarod, hogy hozzak neked valami kaját? – kérdeztem.
- Nem gondolod komolyan, hogy veled fogok kaját hozatni magamnak, ugye?
- Ez a munkám. – világosítottam fel.
- Oké, ezt most hagyjuk. Majd eszem valamit a jelenet után.
Hirtelen Lisa vágódott elő a semmiből.
- Már mindenhol kerestelek, hol voltál? - kérdezte tőlem. – És hol van az a doboz? Fontos volt, hogy elhozd, ugye nem felejtetted el.
- Persze, hogy nem. Itt van. – adtam oda neki.
- Remélem nem törted össze nagyon. Egy közel 50 éves váza van benne.
- Nem törtem össze, nyugi. – vagyis reméltem, hogy nem sérült meg. – De minek a forgatásra egy váza? – kérdeztem.
- Megtudhatnám, hogy merre jártál? És miért nem vetted fel a telefont? Még Robot is kénytelen voltam felhívni, de ő sem válaszolt. – nézett igen dühös tekintettel rám, majd Robra.
Nem hittem volna, hogy megérem azt a napot, mikor így fog ránézni.
- A forgatás miatt le kellett halkítanom és biztosan elfelejtettem visszahangosítani, bocsi. – mondtam. Arról viszont, hogy mit feleljek a kérdésére, fogalmam sem volt.
- És merre jártál, megtudhatnám? A forgatást nem hagyhatod el. Robbal kellett volna lenned egész végig. – mondta feldúltan.
- Akkor pontosan jó helyen volt. – mondta Rob hirtelen. – Ne rá haragudj, az én hibám volt az egész. Volt egy kis elintéznivalóm a városban és persze Emili elkísért. Szólnunk kellett volna, ne haragudj. – nézett rá olyan szemekkel aminek köszönhetően tudta, hogy Lisa megbocsát majd neki.
- Oh, oké. De máskor szóljatok, ha ilyen van. – mondta, majd elment.
- Köszönöm. – sóhajtottam, mikor végleg eltűnt.
- Ha nem erősködöm, hogy menjünk, nem hiszem, hogy elmentél volna. Részben az én hibám. – mondta.
A nap további része már nem volt ennyire izgalmas. Ez a forgatási nap minden energiámat kivette belőlem, pedig nem is volt annyi dolgom, ha átgondolom. Hiszen Robnak hála nem kellett átutaznom fél Londont.
A második jelenetét is viszonylag gyorsan felvették. Miután végzett és már az összes sminket lemosták róla ismét az öltözőjébe mentünk, ahol már Bogi várt rám.
Amíg Rob odabent öltözött mi kint beszélgettünk.
- Szóval ti ketten most együtt vagytok? – kérdezte.
- Nem. Mi még csak úgy vagyunk. Tegnap este vele voltam és a haverjaival. Előtte meg vacsiztunk. Ez annak számít? – kérdeztem.
- Most viccelsz? Számold hozzá, hogy elhozott elém is.
- És kisegített, hogy Lisa ne harapja le a fejemet. – egészítettem ki a listát. - Jaj, Bogi!
- Oké. Mondok valamit, de ne üss meg. Neked nagyon is bejön. Vagy tévedek?
- Nem. De nem eshetek bele. Pont bele!
- Éljen! Bevallottad! – ujjongott.
- Jól van, csak ne ilyen hangosan. – csitítgattam. – Még meghallják.
Örültem, hogy végre itt van. De már nagyon vártam, hogy végre hazaérjünk és kettesben tudjunk beszélgetni anélkül, hogy bárki meghalljon minket.
- És ha meghallják? Úgysem értik. Nem hiszem, hogy annyi magyar lenne a közelben.
Ha tudná, mekkorát téved. Biztosan nem csak az a két magyar lány volt odakint a tömegben.
Rob elég gyorsan végzett. Felajánlotta, hogy hazavisz minket, ha már úgyis a csomagtartójában van a cuccunk. Nem utasítottam vissza. Nem lett volna értelme. És valahol legbelül nem igazán szerettem volna még annak ellenére sem elszakadni tőle, hogy Bogi már itt volt mellettem.
Hazavitt minket, sőt még a táskákat is segített felvinni a lakásomba. Mikor a cuccok már a nappaliban díszelegtek és Rob éppen távozni készült, Bogit hirtelen roppantul érdekelni kezdte a lakás többi helyisége.
Robbal éppen az előszobában búcsúzkodtunk.
- Köszi az egész napot. Nélküled elvesztem volna. – mondtam.
- Nincs mit. Én is elvesznék nélküled. – felelte.
Tudom, hogy ez csak egy egyszerű mondat volt a szájából, de nagyon tetszett, hogy kimondta. Kellemes érzés volt.
- Biztosan nem kérsz enni valamit? Vagy inni? Miattam elmaradt az ebédszüneted.
- De neked is. Majd a hotelben eszem valamit. Ti most biztosan beszélgetnétek, szóval nem kellene tovább rontanom a levegőt. – mondta egy rettentően sexi mosoly kíséretében. – De majd máskor.
- Hát akkor, szia. – mondtam.
- Szia! – mondta ő is. Majd megölelt.
Ez már nem volt annyira félénk ölelés, mint tegnap este egyikünk részéről sem. Sőt szinte már természetesnek éreztem. Jó érzés volt hozzábújni, a karjai között lenni. Még ha nem is volt olyan romantikus, hiszen csak egy búcsúölelés volt. Már egyáltalán nem volt furcsa érzés.
Ladies and Gentlemen, hivatalosan is belezúgtam Robert Pattinsonba.
2010. augusztus 4., szerda
Változások, ajánlás
Két változás is történt az oldalon, ezek közül az egyik igen szembetűnő.
Van az oldalnak saját fejléce. Éljen!
A fejléc Eloisa keze alól került ki. Hatalmas köszönet neki. Én még mindig csak távolról barátkozom a képszerkesztőkkel. :-)
Ezentúl a fejezetek javításánál Breeco mellett Eloisa is besegít majd, így remélhetőleg teljesen hibátlan részeket olvashattok majd.
Itt szeretném ismét megköszönni nekik a támogatást, mert nélkülük nem kezdtem volna el a történetet és sosem jutottam volna el eddig sem.
Köszi! :-)
Oldalra felkerült napközben egy zenelejátszó, mert most ehhez volt kedvem. Majd még szépítgetem azt is tovább, mint az oldalt. Jelenleg olyan számokat raktam fel, amik segítenek azt írásban.
Más tészta. Breeconak van egy saját szereplős története. Sztárok és Rob nélkül ugyan, de nagyszerű történetet ír. Teljes szívemmel ajánlom nektek. Olvasásra és kommentekre fel! :-)
http://wearedreamingastory.blogspot.com/
Van az oldalnak saját fejléce. Éljen!
A fejléc Eloisa keze alól került ki. Hatalmas köszönet neki. Én még mindig csak távolról barátkozom a képszerkesztőkkel. :-)
Ezentúl a fejezetek javításánál Breeco mellett Eloisa is besegít majd, így remélhetőleg teljesen hibátlan részeket olvashattok majd.
Itt szeretném ismét megköszönni nekik a támogatást, mert nélkülük nem kezdtem volna el a történetet és sosem jutottam volna el eddig sem.
Köszi! :-)
Oldalra felkerült napközben egy zenelejátszó, mert most ehhez volt kedvem. Majd még szépítgetem azt is tovább, mint az oldalt. Jelenleg olyan számokat raktam fel, amik segítenek azt írásban.
Más tészta. Breeconak van egy saját szereplős története. Sztárok és Rob nélkül ugyan, de nagyszerű történetet ír. Teljes szívemmel ajánlom nektek. Olvasásra és kommentekre fel! :-)
http://wearedreamingastory.blogspot.com/
2010. augusztus 2., hétfő
7. fejezet - Este
Először is bocsi a késésért, de meghoztam a várt részt.
A kommenteket olvasgatva rájöttem, hogy sokkal többen olvastok, mint hittem volna, köszönöm.
Kitettem a srácokról oldalra képeket, nem sokára érkezik az új szereplőről is. Nem húzom az időt tessék olvasni. Remélem nem lesz csalódás. Most kiderül ki is a kis fekete.... :-)
***
Az asztalnál szinte tapintani lehetett a hirtelen kialakuló feszültséget. Sosem bírtam elviselni, ha ok nélkül bánnak velem lenézően. Pedig az újonnan érkezett hölgyemény minden szavából az sugárzott irányomba. Nekem pedig fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki az ellenszenvét. Bár ahogyan arra a kijelentésemre reagált, hogy Robbal jöttem, nem volt nehéz kitalálni. A kínos csendet Bobby törte meg.
- Húú, ez az! Cica harc! Na, srácok, kire fogadtok? – kiabálta, miközben sikerült felállnia anélkül, hogy felborított volna bármit is az asztalon.
- Hé, nyugi haver. Nem lesz itt semmiféle karom fitogtatás. Inkább tedd le magadat. – nyugtatgatta Sam barátját. – Lehetséges, hogy nem mutattuk be egymásnak a két hölgyet? – vigyorgott erőteljesen Robra.
- Bocsi, ez kiment a fejemből. Emili, ő itt Bianca. Bianca, ő pedig Emili. – mutatott be minket hivatalosan.
Bianca, nem tagadom még a neve sem volt szimpatikus. De ezzel még nem lettem okosabb. Mi köze van a fiúkhoz? És Robhoz?
Mindazonáltal úgy láttam, nekem kell az okosabbnak lennem.
- Szia, Emili. – mondtam elővéve a legbájosabb mosolyomat és kezet nyújtottam neki.
- Szia. Bocsi az előbbiért, csak a fiúknál néha követhetetlen kit cipelnek ide magukkal. Sokszor meg is van az ára, lásd Bobby-t. Szegény, nem érdemli meg, hogy így összetörjék a szívét. – sóhajtott. – De honnan is ismered te Robot?
- A forgatáson az egyik asszisztense vagyok.
- Oh, hát én is asszisztens akarok lenni akkor. – vigyorgott. - Nem is mondtad, hogy újabban a munkán kívül is kapcsolatban lehetnek a színészekkel. – bökte oldalba Robot. – Mindig is David Tennant-tal akartam bulizni.
- Hát, ez sokkal több felelősséggel jár, tudod. Nem csak buliból áll. – válaszoltam Biancának.
Lehet, hogy csak én láttam úgy, hogy Bianca nem bír valami túlzottan. Fogalmam sincs. De a csípős megjegyzéseket mind nekem szánta. Engem pedig nem olyan fából faragtak, aki csak úgy hagyja, hogy mások rajta köszörüljék a nyelvüket.
– David Tennant kissé idős lenne hozzád, nem? Persze, van, akinek nem a kor nem számít, igaz? Inkább másra mennek.
- Pont ahogy mondod. Felháborító milyen kis nyomulós, tyúkok szaladgálnak London utcáin.
- Hát, legalább egy dologban egyetértünk valamelyest.
Idáig azt éreztem, hogy nem különösebben kedvel. Hát ez az érzés megváltozott. Valami miatt egyenesen gyűlöletet éreztem az irányából. Szerencsére tovább nem kellett a csípős megjegyzéseit hallgatnom. Bobby úgy döntött egyedül indul a hátsó terasz meghódítására, de 2 métert sem tudott egyedül megtenni. Így a nagy cigis banda elkísérte. Marcussal és Tommal maradtam az asztalnál. Valami miatt nem éreztem felhőtlen boldogságot, hogy Bianca is kiment. Viszont örültem, mert most megtudhattam mi is fűzi Biancát a fiúkhoz.
- Bobby eléggé eláztatta magát, ne haragudj. Egyébként rendes srác. – mondta Tom miután hármasban maradtunk az asztalnál.
- Nem rég szakított a barátnőjével, igaz?
- A csaj kidobta, valami cégtulajdonos selyemfiú miatt. Ez kicsit kikészítette. De holnapra jobban lesz, csak szereti ilyenkor kitisztítani magát. Elég érdekes hitvallás, de ő Bobby. – magyarázta Marcus.
- Értem. Na és mi a helyzet Biancával? – érdeklődtem. – Ő a ti kis ötösfogatotok lány tagja, vagy valamelyikőtöknek esetleg, ő…..
- Áh, dehogy. Csak jóban vagyunk. Általában nem ilyen kötözködő.
- Azért ez nem ilyen egyszerű. Több van itt, mint haverság Marcus. Tudod te is. Ezért ilyen most Bia.
- Oh, ugyan már. Bia okos csaj. Felnőtt. Nem fog mindig azon álmodozni, kérlek. – forgatta meg Marcus a szemeit, mintha Tom valami baromságot mondott volna.
- Oké, miről is van szó? – kérdeztem.
- Ez egy elég kínos dolog, tudod. – kezdte Tom.
- Ígérem, nem pletykálom el senkinek sem. De valamiért nem szívlel, és tudni szeretném, miért.
- Oké. – sóhajtott Marcus. – Tudod Bia Rob szomszédságában lakott. Mármint egy utcában nőttek fel. A családjaik jóban voltak. Bia pedig belezúgott Robba. Ez van. – mondta. – De ez nem azt jelenti, hogy még mindig szerelmes lenne belé. – célozta Tomnak.
- Mindenki abban hisz, amiben akar. De Bia akkor is máshogy néz Robra, mint rád, vagy rám.
- Persze, hogy máshogy néz rád, hiszen én sokkal jobban nézek ki, haver. – mondta Marcus.
- Bia szerelmes Robba, értem. Vagy volt. Na és Rob? Ő… - érdeklődtem tovább, bár nem értem miért feszegettem.
- Ő tisztázta, hogy csak úgy tekint rá, mint a kishúgára, csak barátok Rob szemében.
- De miért nem bír engem? – kérdeztem.
- Hogy miért? Most viccelsz? Ez tök egyértelmű. – nevetett Tom.
- Hát nekem nem annyira. Nem is ismerem, és nem tettem semmi rosszat sem, de mióta belépett, csak burkoltan sérteget.
- Oké, tudod, mi pasik vagyunk, ti meg csajok. – próbált rávilágítani Marcus.
- Hah, komolyan mondod? Ezt idáig nem is vettem észre, de köszi, hogy felvilágosítottál Marcus.– állapítottam meg átszellemült tekintettel. - Lehet, hogy neked is ki kellene szellőztetned a fejedet.
- Marcus csak arra próbált rávilágítani, hogy Bia most a potenciális vetélytársat látja benned. – magyarázta Tom.
- Hogy mi van? Na ne. – sóhajtottam fel. - Csak az asszisztense vagyok, az istenért. – néztem rájuk nagy szemekkel, de nem igazán hatotta meg őket.
- Az lehet, de itt vagy. És ide nem hoz el akárkit magával Rob. – mondta Marcus.
- Pontosan. Ne hidd azt, hogy mindenkit idehoz a forgatásról. Pláne nem olyanokat, akiket még csak 2 napja ismer.
- Ez akkor is őrültség. Az. – mondtam ki hangosan is amire gondoltam.
Szerintük Rob és én. Nem, még az elképzelés is butaság. És egyébként sem lenne jó ötlet. Nagyon nem. Még a gondolat is felesleges, mivel nekem nem jön be.
Ezen magamnak is el kellett mosolyodnom. Ugyanis ez nem volt teljesen igaz. Nem tudtam volna azt mondani, hogy nem jön be Rob, mint pasi. Kedves volt, vicces a maga angol módján, nem volt elszállva magától, egész nap közvetlenül viselkedett. Jól nézett ki, bár a haja néha külön életet élt, de ez igazán aranyossá tette. Néha bizonytalanul áthelyezte a testsúlyát egyik lábáról a másikra, vagy idegesen beletúrt a már úgyis kócos bozontjába. Mikor mosolygott kis ráncok jelentek meg a szeme és a szája sarkán. Imádtam a csibészi mosolyát.
„ Imádtam? Mi van?”
Akkor hirtelen leesett minden. Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen az hülyeség lenne. Csak 2 napja ismerem. De azt már nem tudtam letagadni, hogy ne éreznék iránta valamit, ami több mint szimpla szimpátia. Ezek szerint Bianca joggal volt velem annyira ellenszenves. Fogalmam sem volt mit kezdjek ezzel az új felfedezésemmel. Én és Rob. Azon kaptam magamat, hogy a „Mi” kifejezést ízlelgetem. Teljesen szétestem. Nem kellett volna eljönnöm ide, hiba volt.
A filozofálgatásomból Marcus rántott vissza a valóságba.
- Ezzel most nagyon meg leptünk, igaz?- kérdezte, majd kérdő tekintetem láttán hozzátette. – Robra gondolok.
- Tuti, hogy érez irántad valamit. Tetszel neki. Nagyon is, Em. – mondta Tom. – Ne vágj már ilyen elkeseredett képet, jézusom. Mintha valami rossz hírt közöltünk volna veled.
- Nem, félreértitek, csak meglepődtem és kicsit összezavartatok. De miért veletek beszélem én ezt meg? – tértem magamhoz hirtelen.
- Nálunk jobban nem sokan ismerik még Patty-t.
- Ez egy idióta becenév, tudjátok?- kérdeztem mosolyogva.
- Kinek van idióta beceneve?- kérdezte Rob vigyorogva mögöttem állva.
Nem is vettem észre, hogy időközben visszatértek a cigi szünetből. Egész más szemmel tekintettem Robra ezúttal. És már teljesen megértettem miért haragszik rám Bia. Egy ilyen pasiért én is harcoltam volna, és kitúrtam volna a barátnőjét mellőle, ha szükséges lett volna. Bár én nem vagyok Rob barátnője. Sőt, semmiféle kapcsolatban nem álltunk egymással, de ő mégis elhozott magával.
Egy teljesen új Rob állt mellettem ezekben a pillanatokban.
- Éppenséggel neked. – mondta Tom, miközben Bobby-t próbálták beültetni a boksz-ba. Miután visszaültették az asztalhoz, pár perc után Sam vállán találta meg a számára ideális nyugvóhelyet.
- Mint egy nagyra nőtt csecsemő. – jegyezte meg Sam.
A továbbiakban Bianca nem fűzött hozzá semmiféle kellemetlen dolgot sem a jelenlétemhez. Elgondolkodtam, esetleg Rob odakint mondhatott-e valamit ezzel kapcsolatban neki. Ha igen, hálás voltam azért, mert kezdtem magamat igazán jól érezni.
Az este fennmaradó részében Marcus felvetette, hogy menjenek és játszanak egyet a színpadon. Mivel Bobby teljesen kiütötte magát, így csak Marcus és Sam tudott játszani nekünk. Sam óvatosan lefejtette magáról a közben rátekeredő Bobbyt, majd fogták a gitárjaikat és felmentek a színpadra. Hogy honnan szereztek gitárokat? Mivel ez volt a törzshelyük, hátul a tulaj irodájában volt mindannyiuknak egy-egy sajátjuk.
Erre csak a szememet tudtam forgatni. Őrültek voltak mind.
Fantasztikus hangulatot teremtettek az egész helyen. Csodálkoztam miért nem váltak még mindenki számára ismerté, hiszen nagyon jól zenéltek. Ismerték egymás dalait, minden számhoz volt valami hozzáfűznivalójuk, amin a közönség csak nevetni tudott. Eszembe jutott, hogy Rob mesélte, ő is tud játszani.
- Te nem vágynál a színpadra? – fordultam hozzá.
- Régebben néha énekelgettem klubokban ahol tartottak amatőr esteket, de ma már nem járok ilyen helyekre. Csak otthon pengetem. – válaszolta szomorúan.
- Hiányzik neked. – ez megállapítás volt, nem kérdés. – Miért nem mész most fel? A fiúk biztosan odaadnák az egyik gitárt. Kíváncsi vagyok, hogy játszol élőben.
- Áh, tudod mi történne, ha felmennék oda? Kő kövön nem maradna. Az egy dolog, hogy itt nem másznak ránk, de jobb megbújni, hidd el. – mosolygott rám az ellenállhatatlan mosolyával, miközben feszengve beletúrt a hajába.
Tovább nem feszegettük ezt a témát. Bianca 1 után távozott tőlünk, mert reggel korán kell kelnie a munkája miatt. Őszintén annyira nem hiányoltam a jelenlétét. Mintha biztonságban éreztem volna magam, ha nincs itt a közelben. Annak ellenére, hogy ki nem állhatott, rendes lány volt.
Miután a fiúk kizenélték magukat, visszaültek hozzánk. Jót beszélgettünk, elhangzott pár érdekes sztori is. Legtöbb középpontjában Rob állt. Megtudhattam, hogyan ismerkedtek meg, hogy tanította meg Marcus Robot gitározni, milyen bátortalan volt régebben a lányokkal – nem mintha most Casanovához lehetne hasonlítani- és még sok egyéb dolgot fedtek fel előttem. Nagyon jól éreztük magunkat. Bobby lassacskán kezdett ébredezni, ezt elég hangosan tette, és a reggel is egyre csak közeledett, így lassan búcsúzkodni kezdtünk.
Természetesen Rob most sem engedte, hogy fizessek. Ezzel kicsit felhúzott, de ahhoz, hogy leálljak vele vitatkozni túl fáradt voltam. Lehetséges, hogy az ital is közrejátszott kissé.
A fiúk iszonyúan aranyosak voltak, mindannyian megölelgettek kifelé menet, Tom valamit odasúgott Robnak, de sajnos nem hallottam mit. Csak remélni tudtam, hogy nem rólam. Kezdtem lassan paranoiás lenni.
- Bobby-ra vigyázzatok. – szóltam utánuk, mikor betették barátjukat a taxi hátuljába.
- Nyugi, jó kezekben lesz. Jó éjt nektek! – köszönt el végül Sam is.
Ahhoz képest, hogy eleinte aggódtam a miatt, hogy valaki lefotózza Robot a nyílt utcán, meglepően kihalt volt a környék. Szerencsére.
Mi is a kocsi felé vettük az irányt.
- Tudod, nem igazán így terveztem ezt az estét, de remélem nem bántottak meg annyira a fiúk. – szólt Rob, mikor már a kocsihoz értünk.
- Most viccelsz? Nagyon jó volt az este. Örülök, hogy rávettél, hogy eljöjjek.
Erre csak szégyenlősen mosolygott, nem mondott semmit sem, csak csendben kinyitotta előttem az ajtót, majd ő is beszállt.
Az úton különösebben nem beszélgettünk lehet látta rajtam, hogy fáradt voltam. Csodálkoztam rajta, hogy egyből eltalált a lakásomig. Pedig néha még én is eltévedek. Na persze ő itt nőtt fel. Gyorsan hazaértünk.
- Köszönöm az estét. A vacsit és a többit is. Jól éreztem magamat. – mondtam miután leállította a motort.
- Tényleg? Ennek örülök. – mondta. – Ez azt jelenti, hogy máskor is eljönnél velem? Nem feltétlenül kocsmára gondoltam. – köszörülte meg a torkát félénken.
Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Annyira hihetetlen volt, hogy erről beszélünk. Itt ülök Robbal egy kocsiban, aki éppen randevúra hív. Nem azért volt hihetetlen, mert ő volt Robert Pattinson, aki után a földön élő minden 2. lány epekedik, vagy azért mert világsztár. Csak nem láttam az okot, miért pont engem szúrt ki magának. Mellesleg még mindig együtt dolgoztunk. Már kezdtem arra gondolni, bár ne kaptam volna meg ezt az állást.
- Rob, ez nem lenne valami célravezető.
- Szerintem, pedig pontosan az lenne. Tudom, miért mondod. Megértem, együtt dolgozunk, de ez nem kizáró ok. Egy esélyt azért kaphatnék, nem? – nézett rám olyan szemekkel, amit még a Shrekből a Kandúr is megirigyelhetett volna.
Nem tudtam mit felelni. Egyik felem igent mondott volna, a másik pedig serényen tiltakozott.
- Lehet ez most érdekesen fog hangzani, de különleges vagy. Csak ezt te nem látod. Nem úgy reagálsz dolgokra, mint ahogy várnám. Én a te helyedben biztosan nekimentem volna Bia-nak, de te nem. – mondta. - Kivágod magadat a helyzetekből. Higgadt tudsz maradni, és természetesen viselkedsz velem is. Ez nagyon nagy szó, tudod. Mellesleg a fiúk odavoltak érted. –kacsintott rám incselkedve.
- Egy randi. Egy. Csak egy. És utána, semmi. Ha nem olyan lesz, akkor sem lesz semmi baj. Nem fogjuk kellemetlenül érezni magunkat. – mondtam, bár a határozottságom teljesen elveszett.
- Oké. – megbeszéltük. – Semmi kellemetlen.
- Semmi. Mennem kellene. – intettem az ajtó felé a fejemmel.
- Igen, nekem is. Holnap korán kezdünk, és sok dolog lesz. – mondta.
Hirtelen elég nagy lett a feszültség odabent. És mintha a fűtést is felcsavarták volna. Körülbelül egy percig csak csendben ültünk és néztünk ki a fejünkből. Hirtelen ocsúdtam fel.
- Akkor én megyek. – nyúltam az ajtókilincs felé.
- Oh, oké. – pattant ki ő is a kocsiból, majd gyorsan mellém lépett.
Tökéletes angol úriemberhez méltóan elkísért a bejáratig. Bennem pedig elég érdekes gondolatok kezdtek életre kelni. Ismét a „Mi” szócska jutott az eszembe. Valahogy sokkal közelebbinek éreztem. Nem csak egy szónak, már anyagot is láttam mögötte. Hiszen bárhogy is próbálnám magamat győzködni arról, hogy mennyire nem tetszik Rob, hiábavaló lenne.
Az ajtóhoz érve újfajta idegesség éledt fel bennem. De Rob tényleg tökéletesen udvarias volt.
- Akkor, holnap reggel látlak. – mondta.
- Már ha felébredek időben.
- Azon gondolkoztam, hogy sok lenne-e, ha reggel érted jönnék.- kérdezte igen csak bizonytalanul.
- Nem hiszem, hogy rögtön nagydobra kellene dobnunk, ezt. Hogy mi… tudod.
- Oké. –kissé elkeseredett, de reméltem, hogy megérti, miért mondom. Nem szerettem volna, ha hiába pletykálnak az emberek. – Akkor egy jó éjt ölelés?
- Az még jöhet. – azzal megölelt. Nem volt semmi hátsó szándék az ölelésében. Nem kezdett el a keze vándorolni, vagy ilyenek, ahogy más pasik megtették volna. Nem használta ki a hirtelen keletkezett helyzetet.
Miután elváltunk egymástól, kinyitottam az ajtót, majd ő is visszament a kocsijához.
Mire felértem a lakásomba Rob kocsija már nem parkolt odalent. Gyorsan lezuhanyoztam, majd hullafáradtan feküdtem le az ágyamba. Az álmok hamar hatalmukba kerítettek. Mondanom sem kell ki volt a főszereplő.
A kommenteket olvasgatva rájöttem, hogy sokkal többen olvastok, mint hittem volna, köszönöm.
Kitettem a srácokról oldalra képeket, nem sokára érkezik az új szereplőről is. Nem húzom az időt tessék olvasni. Remélem nem lesz csalódás. Most kiderül ki is a kis fekete.... :-)
***
A jókedv olyan, mint egy villámlás, amely egy tündöklő pillanatra áttör a felhők sötét takaróján; a vidámság napfényt lop a lélekbe, és azt állandó, véget nem érő nyugalommal tölti meg.
Az asztalnál szinte tapintani lehetett a hirtelen kialakuló feszültséget. Sosem bírtam elviselni, ha ok nélkül bánnak velem lenézően. Pedig az újonnan érkezett hölgyemény minden szavából az sugárzott irányomba. Nekem pedig fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki az ellenszenvét. Bár ahogyan arra a kijelentésemre reagált, hogy Robbal jöttem, nem volt nehéz kitalálni. A kínos csendet Bobby törte meg.
- Húú, ez az! Cica harc! Na, srácok, kire fogadtok? – kiabálta, miközben sikerült felállnia anélkül, hogy felborított volna bármit is az asztalon.
- Hé, nyugi haver. Nem lesz itt semmiféle karom fitogtatás. Inkább tedd le magadat. – nyugtatgatta Sam barátját. – Lehetséges, hogy nem mutattuk be egymásnak a két hölgyet? – vigyorgott erőteljesen Robra.
- Bocsi, ez kiment a fejemből. Emili, ő itt Bianca. Bianca, ő pedig Emili. – mutatott be minket hivatalosan.
Bianca, nem tagadom még a neve sem volt szimpatikus. De ezzel még nem lettem okosabb. Mi köze van a fiúkhoz? És Robhoz?
Mindazonáltal úgy láttam, nekem kell az okosabbnak lennem.
- Szia, Emili. – mondtam elővéve a legbájosabb mosolyomat és kezet nyújtottam neki.
- Szia. Bocsi az előbbiért, csak a fiúknál néha követhetetlen kit cipelnek ide magukkal. Sokszor meg is van az ára, lásd Bobby-t. Szegény, nem érdemli meg, hogy így összetörjék a szívét. – sóhajtott. – De honnan is ismered te Robot?
- A forgatáson az egyik asszisztense vagyok.
- Oh, hát én is asszisztens akarok lenni akkor. – vigyorgott. - Nem is mondtad, hogy újabban a munkán kívül is kapcsolatban lehetnek a színészekkel. – bökte oldalba Robot. – Mindig is David Tennant-tal akartam bulizni.
- Hát, ez sokkal több felelősséggel jár, tudod. Nem csak buliból áll. – válaszoltam Biancának.
Lehet, hogy csak én láttam úgy, hogy Bianca nem bír valami túlzottan. Fogalmam sincs. De a csípős megjegyzéseket mind nekem szánta. Engem pedig nem olyan fából faragtak, aki csak úgy hagyja, hogy mások rajta köszörüljék a nyelvüket.
– David Tennant kissé idős lenne hozzád, nem? Persze, van, akinek nem a kor nem számít, igaz? Inkább másra mennek.
- Pont ahogy mondod. Felháborító milyen kis nyomulós, tyúkok szaladgálnak London utcáin.
- Hát, legalább egy dologban egyetértünk valamelyest.
Idáig azt éreztem, hogy nem különösebben kedvel. Hát ez az érzés megváltozott. Valami miatt egyenesen gyűlöletet éreztem az irányából. Szerencsére tovább nem kellett a csípős megjegyzéseit hallgatnom. Bobby úgy döntött egyedül indul a hátsó terasz meghódítására, de 2 métert sem tudott egyedül megtenni. Így a nagy cigis banda elkísérte. Marcussal és Tommal maradtam az asztalnál. Valami miatt nem éreztem felhőtlen boldogságot, hogy Bianca is kiment. Viszont örültem, mert most megtudhattam mi is fűzi Biancát a fiúkhoz.
- Bobby eléggé eláztatta magát, ne haragudj. Egyébként rendes srác. – mondta Tom miután hármasban maradtunk az asztalnál.
- Nem rég szakított a barátnőjével, igaz?
- A csaj kidobta, valami cégtulajdonos selyemfiú miatt. Ez kicsit kikészítette. De holnapra jobban lesz, csak szereti ilyenkor kitisztítani magát. Elég érdekes hitvallás, de ő Bobby. – magyarázta Marcus.
- Értem. Na és mi a helyzet Biancával? – érdeklődtem. – Ő a ti kis ötösfogatotok lány tagja, vagy valamelyikőtöknek esetleg, ő…..
- Áh, dehogy. Csak jóban vagyunk. Általában nem ilyen kötözködő.
- Azért ez nem ilyen egyszerű. Több van itt, mint haverság Marcus. Tudod te is. Ezért ilyen most Bia.
- Oh, ugyan már. Bia okos csaj. Felnőtt. Nem fog mindig azon álmodozni, kérlek. – forgatta meg Marcus a szemeit, mintha Tom valami baromságot mondott volna.
- Oké, miről is van szó? – kérdeztem.
- Ez egy elég kínos dolog, tudod. – kezdte Tom.
- Ígérem, nem pletykálom el senkinek sem. De valamiért nem szívlel, és tudni szeretném, miért.
- Oké. – sóhajtott Marcus. – Tudod Bia Rob szomszédságában lakott. Mármint egy utcában nőttek fel. A családjaik jóban voltak. Bia pedig belezúgott Robba. Ez van. – mondta. – De ez nem azt jelenti, hogy még mindig szerelmes lenne belé. – célozta Tomnak.
- Mindenki abban hisz, amiben akar. De Bia akkor is máshogy néz Robra, mint rád, vagy rám.
- Persze, hogy máshogy néz rád, hiszen én sokkal jobban nézek ki, haver. – mondta Marcus.
- Bia szerelmes Robba, értem. Vagy volt. Na és Rob? Ő… - érdeklődtem tovább, bár nem értem miért feszegettem.
- Ő tisztázta, hogy csak úgy tekint rá, mint a kishúgára, csak barátok Rob szemében.
- De miért nem bír engem? – kérdeztem.
- Hogy miért? Most viccelsz? Ez tök egyértelmű. – nevetett Tom.
- Hát nekem nem annyira. Nem is ismerem, és nem tettem semmi rosszat sem, de mióta belépett, csak burkoltan sérteget.
- Oké, tudod, mi pasik vagyunk, ti meg csajok. – próbált rávilágítani Marcus.
- Hah, komolyan mondod? Ezt idáig nem is vettem észre, de köszi, hogy felvilágosítottál Marcus.– állapítottam meg átszellemült tekintettel. - Lehet, hogy neked is ki kellene szellőztetned a fejedet.
- Marcus csak arra próbált rávilágítani, hogy Bia most a potenciális vetélytársat látja benned. – magyarázta Tom.
- Hogy mi van? Na ne. – sóhajtottam fel. - Csak az asszisztense vagyok, az istenért. – néztem rájuk nagy szemekkel, de nem igazán hatotta meg őket.
- Az lehet, de itt vagy. És ide nem hoz el akárkit magával Rob. – mondta Marcus.
- Pontosan. Ne hidd azt, hogy mindenkit idehoz a forgatásról. Pláne nem olyanokat, akiket még csak 2 napja ismer.
- Ez akkor is őrültség. Az. – mondtam ki hangosan is amire gondoltam.
Szerintük Rob és én. Nem, még az elképzelés is butaság. És egyébként sem lenne jó ötlet. Nagyon nem. Még a gondolat is felesleges, mivel nekem nem jön be.
Ezen magamnak is el kellett mosolyodnom. Ugyanis ez nem volt teljesen igaz. Nem tudtam volna azt mondani, hogy nem jön be Rob, mint pasi. Kedves volt, vicces a maga angol módján, nem volt elszállva magától, egész nap közvetlenül viselkedett. Jól nézett ki, bár a haja néha külön életet élt, de ez igazán aranyossá tette. Néha bizonytalanul áthelyezte a testsúlyát egyik lábáról a másikra, vagy idegesen beletúrt a már úgyis kócos bozontjába. Mikor mosolygott kis ráncok jelentek meg a szeme és a szája sarkán. Imádtam a csibészi mosolyát.
„ Imádtam? Mi van?”
Akkor hirtelen leesett minden. Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen az hülyeség lenne. Csak 2 napja ismerem. De azt már nem tudtam letagadni, hogy ne éreznék iránta valamit, ami több mint szimpla szimpátia. Ezek szerint Bianca joggal volt velem annyira ellenszenves. Fogalmam sem volt mit kezdjek ezzel az új felfedezésemmel. Én és Rob. Azon kaptam magamat, hogy a „Mi” kifejezést ízlelgetem. Teljesen szétestem. Nem kellett volna eljönnöm ide, hiba volt.
A filozofálgatásomból Marcus rántott vissza a valóságba.
- Ezzel most nagyon meg leptünk, igaz?- kérdezte, majd kérdő tekintetem láttán hozzátette. – Robra gondolok.
- Tuti, hogy érez irántad valamit. Tetszel neki. Nagyon is, Em. – mondta Tom. – Ne vágj már ilyen elkeseredett képet, jézusom. Mintha valami rossz hírt közöltünk volna veled.
- Nem, félreértitek, csak meglepődtem és kicsit összezavartatok. De miért veletek beszélem én ezt meg? – tértem magamhoz hirtelen.
- Nálunk jobban nem sokan ismerik még Patty-t.
- Ez egy idióta becenév, tudjátok?- kérdeztem mosolyogva.
- Kinek van idióta beceneve?- kérdezte Rob vigyorogva mögöttem állva.
Nem is vettem észre, hogy időközben visszatértek a cigi szünetből. Egész más szemmel tekintettem Robra ezúttal. És már teljesen megértettem miért haragszik rám Bia. Egy ilyen pasiért én is harcoltam volna, és kitúrtam volna a barátnőjét mellőle, ha szükséges lett volna. Bár én nem vagyok Rob barátnője. Sőt, semmiféle kapcsolatban nem álltunk egymással, de ő mégis elhozott magával.
Egy teljesen új Rob állt mellettem ezekben a pillanatokban.
- Éppenséggel neked. – mondta Tom, miközben Bobby-t próbálták beültetni a boksz-ba. Miután visszaültették az asztalhoz, pár perc után Sam vállán találta meg a számára ideális nyugvóhelyet.
- Mint egy nagyra nőtt csecsemő. – jegyezte meg Sam.
A továbbiakban Bianca nem fűzött hozzá semmiféle kellemetlen dolgot sem a jelenlétemhez. Elgondolkodtam, esetleg Rob odakint mondhatott-e valamit ezzel kapcsolatban neki. Ha igen, hálás voltam azért, mert kezdtem magamat igazán jól érezni.
Az este fennmaradó részében Marcus felvetette, hogy menjenek és játszanak egyet a színpadon. Mivel Bobby teljesen kiütötte magát, így csak Marcus és Sam tudott játszani nekünk. Sam óvatosan lefejtette magáról a közben rátekeredő Bobbyt, majd fogták a gitárjaikat és felmentek a színpadra. Hogy honnan szereztek gitárokat? Mivel ez volt a törzshelyük, hátul a tulaj irodájában volt mindannyiuknak egy-egy sajátjuk.
Erre csak a szememet tudtam forgatni. Őrültek voltak mind.
Fantasztikus hangulatot teremtettek az egész helyen. Csodálkoztam miért nem váltak még mindenki számára ismerté, hiszen nagyon jól zenéltek. Ismerték egymás dalait, minden számhoz volt valami hozzáfűznivalójuk, amin a közönség csak nevetni tudott. Eszembe jutott, hogy Rob mesélte, ő is tud játszani.
- Te nem vágynál a színpadra? – fordultam hozzá.
- Régebben néha énekelgettem klubokban ahol tartottak amatőr esteket, de ma már nem járok ilyen helyekre. Csak otthon pengetem. – válaszolta szomorúan.
- Hiányzik neked. – ez megállapítás volt, nem kérdés. – Miért nem mész most fel? A fiúk biztosan odaadnák az egyik gitárt. Kíváncsi vagyok, hogy játszol élőben.
- Áh, tudod mi történne, ha felmennék oda? Kő kövön nem maradna. Az egy dolog, hogy itt nem másznak ránk, de jobb megbújni, hidd el. – mosolygott rám az ellenállhatatlan mosolyával, miközben feszengve beletúrt a hajába.
Tovább nem feszegettük ezt a témát. Bianca 1 után távozott tőlünk, mert reggel korán kell kelnie a munkája miatt. Őszintén annyira nem hiányoltam a jelenlétét. Mintha biztonságban éreztem volna magam, ha nincs itt a közelben. Annak ellenére, hogy ki nem állhatott, rendes lány volt.
Miután a fiúk kizenélték magukat, visszaültek hozzánk. Jót beszélgettünk, elhangzott pár érdekes sztori is. Legtöbb középpontjában Rob állt. Megtudhattam, hogyan ismerkedtek meg, hogy tanította meg Marcus Robot gitározni, milyen bátortalan volt régebben a lányokkal – nem mintha most Casanovához lehetne hasonlítani- és még sok egyéb dolgot fedtek fel előttem. Nagyon jól éreztük magunkat. Bobby lassacskán kezdett ébredezni, ezt elég hangosan tette, és a reggel is egyre csak közeledett, így lassan búcsúzkodni kezdtünk.
Természetesen Rob most sem engedte, hogy fizessek. Ezzel kicsit felhúzott, de ahhoz, hogy leálljak vele vitatkozni túl fáradt voltam. Lehetséges, hogy az ital is közrejátszott kissé.
A fiúk iszonyúan aranyosak voltak, mindannyian megölelgettek kifelé menet, Tom valamit odasúgott Robnak, de sajnos nem hallottam mit. Csak remélni tudtam, hogy nem rólam. Kezdtem lassan paranoiás lenni.
- Bobby-ra vigyázzatok. – szóltam utánuk, mikor betették barátjukat a taxi hátuljába.
- Nyugi, jó kezekben lesz. Jó éjt nektek! – köszönt el végül Sam is.
Ahhoz képest, hogy eleinte aggódtam a miatt, hogy valaki lefotózza Robot a nyílt utcán, meglepően kihalt volt a környék. Szerencsére.
Mi is a kocsi felé vettük az irányt.
- Tudod, nem igazán így terveztem ezt az estét, de remélem nem bántottak meg annyira a fiúk. – szólt Rob, mikor már a kocsihoz értünk.
- Most viccelsz? Nagyon jó volt az este. Örülök, hogy rávettél, hogy eljöjjek.
Erre csak szégyenlősen mosolygott, nem mondott semmit sem, csak csendben kinyitotta előttem az ajtót, majd ő is beszállt.
Az úton különösebben nem beszélgettünk lehet látta rajtam, hogy fáradt voltam. Csodálkoztam rajta, hogy egyből eltalált a lakásomig. Pedig néha még én is eltévedek. Na persze ő itt nőtt fel. Gyorsan hazaértünk.
- Köszönöm az estét. A vacsit és a többit is. Jól éreztem magamat. – mondtam miután leállította a motort.
- Tényleg? Ennek örülök. – mondta. – Ez azt jelenti, hogy máskor is eljönnél velem? Nem feltétlenül kocsmára gondoltam. – köszörülte meg a torkát félénken.
Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Annyira hihetetlen volt, hogy erről beszélünk. Itt ülök Robbal egy kocsiban, aki éppen randevúra hív. Nem azért volt hihetetlen, mert ő volt Robert Pattinson, aki után a földön élő minden 2. lány epekedik, vagy azért mert világsztár. Csak nem láttam az okot, miért pont engem szúrt ki magának. Mellesleg még mindig együtt dolgoztunk. Már kezdtem arra gondolni, bár ne kaptam volna meg ezt az állást.
- Rob, ez nem lenne valami célravezető.
- Szerintem, pedig pontosan az lenne. Tudom, miért mondod. Megértem, együtt dolgozunk, de ez nem kizáró ok. Egy esélyt azért kaphatnék, nem? – nézett rám olyan szemekkel, amit még a Shrekből a Kandúr is megirigyelhetett volna.
Nem tudtam mit felelni. Egyik felem igent mondott volna, a másik pedig serényen tiltakozott.
- Lehet ez most érdekesen fog hangzani, de különleges vagy. Csak ezt te nem látod. Nem úgy reagálsz dolgokra, mint ahogy várnám. Én a te helyedben biztosan nekimentem volna Bia-nak, de te nem. – mondta. - Kivágod magadat a helyzetekből. Higgadt tudsz maradni, és természetesen viselkedsz velem is. Ez nagyon nagy szó, tudod. Mellesleg a fiúk odavoltak érted. –kacsintott rám incselkedve.
- Egy randi. Egy. Csak egy. És utána, semmi. Ha nem olyan lesz, akkor sem lesz semmi baj. Nem fogjuk kellemetlenül érezni magunkat. – mondtam, bár a határozottságom teljesen elveszett.
- Oké. – megbeszéltük. – Semmi kellemetlen.
- Semmi. Mennem kellene. – intettem az ajtó felé a fejemmel.
- Igen, nekem is. Holnap korán kezdünk, és sok dolog lesz. – mondta.
Hirtelen elég nagy lett a feszültség odabent. És mintha a fűtést is felcsavarták volna. Körülbelül egy percig csak csendben ültünk és néztünk ki a fejünkből. Hirtelen ocsúdtam fel.
- Akkor én megyek. – nyúltam az ajtókilincs felé.
- Oh, oké. – pattant ki ő is a kocsiból, majd gyorsan mellém lépett.
Tökéletes angol úriemberhez méltóan elkísért a bejáratig. Bennem pedig elég érdekes gondolatok kezdtek életre kelni. Ismét a „Mi” szócska jutott az eszembe. Valahogy sokkal közelebbinek éreztem. Nem csak egy szónak, már anyagot is láttam mögötte. Hiszen bárhogy is próbálnám magamat győzködni arról, hogy mennyire nem tetszik Rob, hiábavaló lenne.
Az ajtóhoz érve újfajta idegesség éledt fel bennem. De Rob tényleg tökéletesen udvarias volt.
- Akkor, holnap reggel látlak. – mondta.
- Már ha felébredek időben.
- Azon gondolkoztam, hogy sok lenne-e, ha reggel érted jönnék.- kérdezte igen csak bizonytalanul.
- Nem hiszem, hogy rögtön nagydobra kellene dobnunk, ezt. Hogy mi… tudod.
- Oké. –kissé elkeseredett, de reméltem, hogy megérti, miért mondom. Nem szerettem volna, ha hiába pletykálnak az emberek. – Akkor egy jó éjt ölelés?
- Az még jöhet. – azzal megölelt. Nem volt semmi hátsó szándék az ölelésében. Nem kezdett el a keze vándorolni, vagy ilyenek, ahogy más pasik megtették volna. Nem használta ki a hirtelen keletkezett helyzetet.
Miután elváltunk egymástól, kinyitottam az ajtót, majd ő is visszament a kocsijához.
Mire felértem a lakásomba Rob kocsija már nem parkolt odalent. Gyorsan lezuhanyoztam, majd hullafáradtan feküdtem le az ágyamba. Az álmok hamar hatalmukba kerítettek. Mondanom sem kell ki volt a főszereplő.
Díjak!
Ismételten gazdagabb lettem. :-) Ezúttal két díjjal is megjutalmazták az oldalt.
A köszönet ismételten Puszmót illeti, akinek lassan nem tudok kellőképpen hálálkodni.
Egy új történetbe kezdett bele nem rég, ezt is figyelmetekbe ajánlom: http://verkotelez.blogspot.com
5 titok a történetről és rólam:
1. Az ötletet Rob Mo-on való tartózkodása adta, amin sajnos nem tudtam jelen lenni.
2. Az első 3 fejezetet kézzel írtam órákon (ejnye) és délután. Ezt utána ugye be is kellett gépelni, szörnyű volt. :-)
3. Sosem teszem fel anélkül a fejezeteket, hogy Breeco el ne olvasná. Kell a nyugtázása.
4. Pár részre előre már kész a történet váza, nekem tetszik.
5. Romantikus típus vagyok, ez fontos. :-)
Akinek tovább adom:
http://theimmortalheart.blogspot.com/
http://rpattzfanfictions.blogspot.com/
http://twilightfic.blogspot.com/
1.Köszönd meg.
2.Rakd ki a blogodba.
3.Írj magadról három dolgot
4.Add tovább legalább három embernek.
5.Hagyj üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad.
1. Régen hosszú volt a hajam, de mára már levágattam és sokkal jobban tetszik.
2. Szeretném befesteni az ajtómat kékre, de anyu nem engedi.
3. Bal kezes vagyok.
Akiknek továbbadom:
http://www.lionandlamb-love.blogspot.com/
http://vampirhercegem.blogspot.com/
http://wearedreamingastory.blogspot.com/
http://edwardandalice.blog.hu/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)