36. fejezet - Cserekereskedelem

Sziasztok!

MTV Movie Awards és BD treaser trailer izgalmak közepette meghoztam a következő fejezetet. Remélem azért, ha nem akkora várakozással, de azért vártátok és kapok majd egy- két kommentet. :))
És ha már felkerült korábban, akit érdekel:

Az ihletért köszönet Steven Blunt-nak, az idézetért pedig Breeco-nak. :))
Kellemes olvasást!





Puß
Gitka
***
 "Talán különös dolog ilyet mondani, de egyedül a fejlődésben, az átalakulásban és a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot.”/Anne Morrow Lindbergh/

"Egy napon miután uralmunk alá hajtottuk a szelet, a hullámokat, az árapályt, és a gravitációt, talán hasznosíthatnánk a szeretet energiáit is. Akkor a világtörténelem során másodszor, az ember újra felfedezi majd a tüzet.”/Pierre Teilhard De Chardin/

Végül a teljes hétvége elszállt. Bár egész végig együtt voltunk, úgy éreztem a külön töltött időt mégsem pótolta. Reggel cirógatásra ébredtem. Szerelmem kutató pillantásával találtam szemben magamat.

- Jó reggelt! Felébresztettelek? – kérdezte csendben, miközben egy hajszálammal játszadozott. Kócos haja az égnek meredt, de így is szemet gyönyörködtető látványt nyújtott mellettem. Hogy lehet valaki ennyire bódító hatással rám?

- Nem baj, úgy is kelnünk kell, nem igaz? – feleltem ásítás közben.

- Sokkal szívesebben maradnék a puha, meleg ágyban veled. – mondta, majd hirtelen fölém gurult. Már csak azt észleltem, hogy kezeivel a derekam mögé nyúlva szorosan von magához. Csábító volt a helyzet. Miért pont egy színész rabolta el ilyen mértékben a szívemet? Nem igen volt időm többet a „mi volna ha” témán elmélkedni. Hiába lebegett ott előttem a tudat, hogy ha ebbe belelendülünk és engedek a csábításnak komoly késésnek nézünk elébe, de teljesen elvesztem. Hatalmába kerített.

Mondják, hogy a média romboló hatással van az emberi kapcsolatokra. Hát jelen pillanatban szívesen felvilágosítottam volna valakit arról, hogy ezek közül a telefon a legrosszabb találmány. Miért mindig a legrosszabb pillanatban kell csörögnie?

- Oh, komolyan! – sóhajtottam.

- Nocsak, már nem is vagy annyira felelősségteljes. Rossz hatással vagyok rád. – mondta, miközben az ágy mellett kutatott a telefonja után.

- Ha arra célzol, hogy miattad nem izgat, ha elkésünk, akkor igen. Rossz hatással vagy rám. Még mindig. – grimaszoltam. – Ki az?

- Lehet, hogy bajban vagyok… Az asszisztensem. – emelte füléhez a telefont. – Igen… oké, köszi. Megjegyeztem. Szia!

- Bajban vagy? – kérdeztemm miközben a mellkasára kuckoltam magamat. – Vagy esetleg azért hívott az asszisztensed, hogy elújságolja, ma elmarad a forgatás. – kezdtem el gyártani a különböző elméleteket. - Olyan fantasztikusan haladtok, hogy kapsz egy nap szünetet. Természetesen ezt velem kell eltöltened… Lenne is egy- két ötletem. – túrtam bele az éjszaka után igen szétdúlt hajába.

 - Nem lenne rossz, de nem. Csak emlékeztetett egy- két dologra.

- Kár. Akkor menned kell. – gördültem le mellé.

- Szóval kidobsz? – nevetett fel mellettem.

- Gyakorlatilag igen. – mondtam, miközben megpróbáltam kituszkolni az ágyból. – Nem hagyhatjuk, hogy más kapjon szidást helyetted. – koppintottam finoman a fejére.

Miután egyedül maradtam, megpróbáltam visszatérni a szokásos mindennapjaimhoz és leültem a gép elé, hogy összedobjak egy cikket. Időutazás, új technológiák, aliennek, meg egy rakás alternatív jövőteória. Csupa űrbigyó, ami sosem fogott meg igazán. Persze az embereket foglalkoztatja a jövő, és ha már gondolkodunk, gondolkodjunk nagyban, nem igaz?
Hol leszek én pár év múlva? – szökött be a kérdés a fejembe. Bármire szívesebben odafigyeltem, mint erre az idióta írásra. Ma valahogy nem ment. Aztán a csodálatos technológia szakította meg kínszenvedésemet.

- Ajánlom, hogy fontos legyen…- dörmögtem a telefonba Dávidnak. – Éppen egy űrbigyós cikkel szenvedek.

- A filmnek lőttek, zéró, felejtsd el! Elegem van. – kelt ki rögtön magából.

- Várj! Mi van?! – pattantam fel a kényelmes székemből.

- Mindjárt fent vagyok Pesten, akkor elmondok mindent. Csak most piszkosul ki vagyok akadva. Az a barom visszamondta, pedig ő lett volna a legnagyobb támogatónk! Mindjárt ott vagyok. Szia! – azzal letette.

- Hát ez remek! – dobtam el dühösen a telefont. Nem igazán hatott meg, ahogy éles koppanás kíséretében darabjaira hullott.
Miért mindig velem történnek ezek a dolgok? Más emberek is ilyen szerencsétlenek, vagy csak én kapom ezt? Végre boldog voltam és akkor beüt a baj.
Nem sokat kellett várnom, hogy Dávid megérkezzen. Rosszabbul festett, mint a telefonban hallottakból sejtettem.

- Mondd, hogy van itthon valami pia! – rontott be a lakásba, minden előzmény nélkül.

- Szia… öhhmm… nem tudom. – válaszoltam zavarodottan, miközben elsuhant mellettem egyenesen a hűtő irányába. Egyáltalán nem volt rá jellemző ez a stílus. Innen tudtam, hogy nekünk befellegzett.

- Szóval nekünk lőttek? – húztam ki egy széket mellette.

- Aha. – húzta meg a sörösüveget. – Hívott az ürge, egy csomó üzleti dologra hivatkozott nekem, meg ilyenek. Kértem tőle egy találkozót, de nem akar. Azt mondja, sajnálja, de előre nem látott dolgok közbejöttek neki. – húzta meg újra az üveget. -  Egyszerűen gyáva a pasas, hogy a képünkbe mondja.

- Átírom egy két helyen a forgatókönyvet és akkor valamennyivel kevesebb pénzből is kijövünk. – vetettem fel.

- Nem, nem. Te is tudod, hogy ez így a jó. Bele ne piszkálj!

- Akkor mit csinálunk? – kérdeztem.

- Bárcsak lenne valami fenomenális tervem, de semmi. – válaszolta.

- Hé, tarthatnánk egy kiárusítást a ruháidból! – vetettem oda az ötletet. Ez rögtön feloldotta a fagyos hangulatot.

- Persze, még mit nem. Ha már nem lesz filmem, legalább nézzek ki rendesen. Viszont a TE kis filmgyűjteményedre tuti sokan ugranának az ebay-en! – nevetett fel mellettem.

- Oké, oké. Fifty- fifty, visszavágtál. Nem bántjuk a kicsikéimet. – nyugtáztam. – Hát, elég szegényes listánk van eddig.

- Ja, tudom. – nézett rám reményvesztetten. – Kérsz egy sört? – vett ki egy újabb üveget a hűtőből. Fogalmam sem volt, ki vásárolt be egyáltalán, egyikünk sem volt valami nagy sörözős. Végül mégis egy üveg sör landolt a kezemben…

** *

Hangok szűrődtek be a szobába, de furcsa módon igen élesen jutott el minden hang a tudatomhoz. Aztán kinyitottam a szememet, vagyis erősen próbálkoztam. Ki a fene kapcsolta fel a lámpát?! Reflektor van a szobában? Mit keres egy reflektor az én szobámban? Hékás, én nem rendeltem semmiféle reflektort sem. Mi ez itt kérem szépen, nem a Broadway-n vagyunk, ez itt Budapest! Miután sikeresen teljesítettem a szemkinyitásra irányuló akciót, végre körülnéztem. Két igen fontos kérdés szökkent be a fejembe. Egy: mi a fenét keresek a nappali szőnyegén? És kettő… Az most nem jut az eszembe. Lényegtelen, legyintettem.
Léptek zajára lettem figyelmes.

- Hellooo! – üdvözöltem újdonsült vendégeimet heves karlendítésekkel

- Szia! Minden rendben? – guggolt le mellém Rob aggódó tekintettel.

- Hát persze. – bólintottam. – Minden oké csajok? – hajoltam ki Rob buksija mellett, hogy Bogit és Ágit is szemügyre vehessem. Jókedvűnek látszottak, csak nincs bajuk.

- Oké, enyém a nappali részleg, tiétek a konyha. – fordult Rob a lányok felé.

- Olyan jó, hogy így megértitek egymást. – paskoltam meg az arcát. - De, mondták már, hogy mennyire furcsán formálod az angol szavakat? – tettem fel egy költői kérdést számára. – Néha biztosan nehéz nekik megérteni téged. Ági és Zsuzsi odavannak ám érted, tudtad? Kint ácsorognak a forgatáson, hogy lássanak, integethetnél nekik, vagy valami.

- Igen tudom, már mesélted. Majd intézek valamit.– mosolygott rám. Hogy ma milyen felhőtlen kedve van mindenkinek! Ezer-tutiszázalék, hogy ez az UFO-k műve.

- Te mindenre odafigyelsz, olyan kedves vagy és én úgy, de úgy szeretlek. – tártam ki a karjaimat, hogy lássa mennyire is szeretem.

- Te részeg vagy. – húzott fel kacarászva a szőnyegről. – Elfelejtettem, hogy milyen vicces részeg is vagy.

- Hééé… én nem vagyok részeg. – kértem ki magamnak. – Mi nem is ittunk. Ugye Dávid? – Hol van Dávid? Oh te jó ég! Baj van! – fordultam meg hirtelen tengelyem körül. - Valaki elrabolta Dávidot. – kiáltottam. Rob kacarászva próbált megtartani az egyensúlyomban.

- Nincs semmi baja. – nyugtatgatott. - Ágiék éppen most próbálják felhúzni a konyhapadlóról.

- Mit keresett odalent? – kérdeztem, miközben közelebb hajoltam Rob füléhez, hogy belesúghassak egy nagy titkot. – A konyhapadló nagyon hideg.

- Igen? – kérdezte vissza érdeklődve, miközben én lelkesen bólogattam. – Ezt a titkos információt úgy hiszem jobb, ha tőled hallja majd. Miután kialudtad magadat. – tanácsolta.

- Oké. - egyeztem bele ásítás közepette. – Álmos vagyok. – hajtottam a fejemet egyik vállára.

- Akkor most irány az ágyikó. – vetette át egyik kezemet a nyaka mögött, majd a karjaiba kapott.

- Uh, te vagy az én szőke hercegem, csak barna kiadásban. – bújtam hozzá. – Mi lennem, ha befestenénk szőkére? – villant be tökéletes ötlet a fejembe. Azt hiszem egy pillanatra Rob megtorpant velem a szobába vezető úton, de lehetséges, hogy csupán egy aprócska meteor csapódott a Földnek és azt érzékeltem.

- Huhúú, támadnak a kis zöld emberkék. – csúszott ki a számon kacarászva.

- Kis zöld emberkék? – nézett rám tanácstalanul Rob. – Kicsim, hánynod kell? – simította végig a kezét a homlokomon, miután sikeresen landoltam az ágyikóban. Megráztam a fejemet.

- Akkor mit szeretnél? – kérdezte aggódva.

- Vörös hajat akarok! – próbáltam gyorsan kivánszorogni az ágyból.

- Uh, uhh…Talán várjunk ezekkel a nagy tervekkel, amíg járni tudsz, oké?

- Jól állna a vörös, mindig is vörös akartam lenni. - elmélkedtem. – A vörös sexy! Kell valami újítás az életembe.

- Rendben. Hajat festeni nem tudok most neked, de mást tehetek érted. Mit szeretnél?

- Hogy bújj ide mellém. – hajtottam fel a takaró egyik csücskét magam mellett.

- Hozok neked vész esetére ide valamit, ha hánynod kell, aztán bújok, oké? – Bólintottam, többre már nem igen futotta az energiámból. Lehet, hogy valójában egy gonosz álommanó áll minden hátterében… Ásítottam. Igen, biztosan.

- Aú! – masszíroztam meg a halántékomat.

- Felébredtél, vagy csak egy újabb téves riasztás? – kérdezte vigyorogva az ágy végéből Rob.

- Téves riasztás? – kérdeztem, miközben megnyújtóztattam a tagjaimat. - Nem húznád be a függönyt? – kértem.

- Be van húzva. – közölte Rob a rossz hírt.

- Oh, oohhh. Azt hiszem kicsit becsiccsenthettem. Mennyi az idő?

- Hajnali 5 óra van.

- Végig itt ültél mellettem? – kérdeztem. – Úr isten, fáradt leszel a forgatáson! Nem kellett volna itt éjszakáznod mellettem.

- Hé, semmi baj. Aludtam egy kicsit melletted, amíg orrba nem vágtál. – masszírozta meg az orrnyergét.

- Jaj, sajnálom! – kértem elnézést gyorsan. – Mennyire voltam szörnyű? – kérdeztem, előre félve a választól.

- Nem mondanám, hogy szörnyű voltál, inkább édes. Nem tudtam, hogy ittasan is ennyire kreatív tudsz lenni. – nevetett fel. – Dávid veled ellentétben szinte meg sem szólalt.

- Sajnálom! – hajtottam le a fejemet.

- Azért elárulhatnád, hogy honnan jött az a sok alienes beszólásod.

- Jaj, neee!! Azt hittem azt csak álmodtam. – sóhajtottam. – Mielőtt Dávid megjött, egy idegenekkel kapcsolatos filmes cikken dolgoztam.

- Dávid motyogott valamit, de elmeséld a teljes sztorit? Miért is jutottatok a lerészegedés útjára?
Mindent elmeséltem neki, igazából csak most döbbentem rá, mennyire is szomorú voltam az egész miatt. Végül is ezért kuncsorogtunk mindenkinek az elmúlt hónapokban.

- Segíthetek valamit? – kérdezte vállamat simogatva.

- Van fölös pár milkád kölcsönbe, amit oda tudnál passzolni? – kérdeztem nevetgélve. Még mindig nem tisztult ki a fejem teljesen.

- Ami azt illeti... – fordította arcomat maga felé.

- Na, jó ezt most nem komolyan kérdeztem, oké? – bújtam ki a kezei közül, amikor hirtelen elkapott a hányinger.

- Én teljesen komolyan gondoltam. – mondta. Mielőtt leállíthattam volna, belém fojtotta a szót. – Tekintsd egyfajta cserekereskedelemnek. – javasolta.

- Mégis hogy gondolod? – emeltem el kezét a szám elől, hogy végre szóhoz juthassak. – Mit kapnál te cserébe?

- Téged! – felelte mosolyogva.

- Rob, próbálok egyedül boldogulni, magam megszerezni a dolgokat, hogy csinálhassak valamit. Erre azt akarod, hogy fogadjak el tőled pénzt, csak azért mert a barátnőd vagyok? Ez eléggé olyan lenne, mintha kifeküdtem volna magamnak, nem gondolod? – kérdeztem.

- Rossz oldalról közelíted meg. Figyelj! – fogta kezei közé az enyéimet. – Mindig onnan kell segítséget kérni, ahonnan kaphatsz is, nem igaz? És ki tudna jobban és szívesebben segíteni neked, mint azok, akik szeretnek téged? És én szeretlek. A szőkeherceged szeret téged! - fordította maga felé az arcomat mosolyogva.

- Jaj ne! Miért nem csak egy hülye álom volt!

- Emili, figyeltél arra, amit mondtam? – kérdezte. – Ha ez így neked nem felel meg, akkor pontosítunk. Természetesen nem csak úgy odadobnék neked egy rakás pénzt. Minden egyes fontról elszámolást akarok, és kegyetlenül rátok küldöm majd az ügyvédeket. – mosolygott rám. - Producer akarok lenni, részesedni a film bevételeiből. Csak hagyd, hogy segítsek. – kérlelt.

- Beszélnem kell Dáviddal. – néztem a szemeibe egy halvány mosolyt megengedve magamnak. Utáltam, hogy mindig igaza van!

- Én benne vagyok! – nyílt ki hirtelen az ajtó. Dávid állt lelkes tekintettel a szobám küszöbén.

- Te meg mióta hallgatózol itt? – kérdeztem felháborodva.

- Csak a szőkeherceges résznél kapcsolódtam be, de én benne vagyok. Nyugi, semmi mocskos dolgot nem hallottam, ha ettől féltek. – hátrált meg egy kicsit.
- Dávid! – szóltam rá erényesen.

- Oké, oké. De ezt most komolyan gondoltad, ugye? – kérdezte Robot.

- Halálosan. – felelte.

- Oh, ez az! – bokszolt boldogan Dávid a levegőbe. – Ne vedd személyes dolognak Em, de ezt meg kell tennem. – Először nem értettem mit akar, aztán két lépéssel ott termett az ágyamnál és megölelte Robot. – Az életünket mentetted meg. Mindig is bírtalak. Tartozom eggyel.

- Majd egyszer visszakérem. – kiáltotta ki Rob, a szobából távozó Dávid után.

- Mellesleg ki az a szőkeherceg? – kukucskált vissza az ajtóból Dávid. 

- Kifelé! – tátogtam oda neki.

- Mit szólnál, ha a szőkeherceg meghívna egy reggelire a konyhába? – állt fel mellőlem és a kezét nyújtotta.

- A barnaherceg meghívásának jobban örülnék. – kacsintottam rá, miután kikászálódtam az ágyból.  – Oh, akkor a vörös hajamról való beszélgetésünket sem álmodtam, igaz?

- Nem, azt sem. – nyomott egy csókot a homlokomra, majd végigmért. – Azt hiszem a vörös haj is remekül állna neked. Illene a szemedhez. – csókolt meg végre úgy igazából.

- Jó reggelt! – köszönt egyszerre a lánykórus az asztal mellől.

- Nincs kicsit korán egyébként még, hogy itt reggelizgessetek? – kérdeztem zavarodottan. Mintha Rob azt mondta volna, még csak 5 óra van. Nem sokkal múlhatott még csak fél 6, túl fitt volt mindenki.

- Kicsit, de felébredtünk és éhesek voltunk. – vonta meg a vállát Zsuzsi.

- Én csak morcos vagyok, amiért engem kihagytatok a buliból. – ásított mögöttem Bogi karikás szemekkel.

- Bocsi, nem terveztük be. – szólalt meg Dávid. – Mellesleg ki vett sört egyáltalán? – nézett körbe az asztalnál. Az asztal végén a lánykórus aktívan lapított.

- Köszönjük, hogy támogattátok a tegnap esténket. – mutattam fel hüvelykujjamat a lányoknak köszönésképpen.

- Megpiáltátok az összes…- kezdte Ági szontyolodottan.

- Szerintem, ezt nem akarod befejezni. – állította meg Bogi. – Hidd el, jobb, hogy ők rúgtak be, mint ti. Így a mi titkunk lesz, amúgy csak a szüleitek öltek volna meg minket.

- Mellesleg a bort jobban szeretjük. – jegyeztem meg. A szomorúságom teljesen elmúlt, hiszen újra minden rendben volt a film körül.

- A pezsgő jobban illik az ünnepléshez. – jegyezte meg Dávid.

- Mennem kell. - súgta Rob a fülembe.

- De, még csak… ohh…- pillantottam az órára. Gyorsan röpült az idő, akárhányszor csak a közelemben volt.

- Későn végzem. – mondta.

- Esti forgatás lesz? –csillant fel egyből a lányok szeme.

- Igen. – válaszolta Rob nevetve. – Nem néznél be később? – kérdezte.

- Be kellene mennünk a szerkesztőségbe. – mutattam Dávidra. – Mi lenne, ha a szállodában várnálak? – kérdeztem.

- Rendben, akkor ott találkozunk. –nyomott egy újabb csókot a számra. – Sziasztok! Lányok a forgatáson találkozunk. – kacsintott rájuk, mire mindketten ráolvadtak az étkezőasztalra.

- Én nem akartam ma bemenni a szerkesztőségbe. – panaszolta Dávid. – Muszáj?

- Nem, nem muszáj. – csóváltam a fejemet. – Mi a terved mára? – kérdeztem felé és Bogi felé fordulva.

- Nincs semmi különös, örömködöm, hogy mégis összejön a film, ez teljes napos elfoglaltság lesz, azt hiszem. Talán egy kis vásárlással meg is ünneplem. Miért? – kérdezte Dávid.

- Bogi? – kérdeztem izgatottan, amikor végre összeállt a fejemben az ötletem.

- Nincs terv. Mit találtál ki? – kérdezte izgatottan. Ismert annyira, hogy pontosan tudja, hogy jelen pillanatban valami őrültség motoszkál a fejemben.

- Akkor elmegyünk vásárolni, ti pedig segítetek nekem kiválasztani az új hajszínemet. – tártam eléjük a csodálatos tervemet.

- Hajszínt akarsz váltani? – húzta Ági a száját.

- Szerintem remek ötlet. – lelkendezett Dávid. – Tudom is, hogy mi állna nagyon jól neked.

- Na, erre kíváncsi leszek, mindjárt kész is vagyok. – szaladt gyorsan Bogi a szobájába.

A lányok villámgyorsan megreggeliztek, aztán el is húzták a csíkot a forgatásra. Mi – a hármas fogat – útra keltünk, egyenes úton az első drogéria felé, ahol újdonsült hajszínemet kiválaszthattam. Azt hiszem, életemben először fordult elő, hogy Dávid határozottan egyetértett egy vásárlás során a választásommal.
Hazaérve a bevásárló körútról, Bogi kezelése alá vetettem magamat. Gyorsan meg voltunk, épp időben érkeztem a szállodába. Ezúttal a portás készségesen felengedett, szerencsére. Tudtam, hogy őrült ötlet, amit csináltam, de változást akartam. Úgy döntöttem, hogy ezen túl nem engedem, hogy akármi is az utamba állhasson. Változások kellenek az életemben és őrültségek. A hajszínváltás volt az első a sorban. Alig vártam, hogy Rob belépjen az ajtón. Már vagy ötször végigjártam az egész lakosztályt, vagy húszszor igazgattam meg a hajamat a tükörben, mire végre nyílt az ajtó.

- Tádám! – léptem Rob elé félénken. Valami hasonló reakcióra számítottam tőle, mint amit most reagált. Néma döbbenet.

- Kicsim, mondj valamit, mert azt hiszem, hogy rémesen festek. – kérleltem.

- Nem, ez jó! – szólalt meg végre. – Tényleg. - mondta, miután eléggé csalódott képet vághattam.

- Tényleg? – léptem hozzá közelebb.

- Határozottan. Most olyan kis skótul nézel ki. – nevetett fel. – De jó értelemben. Már csak az akcentus hiányzik.

- Skótul? – kérdeztem fintorogva.

- Volt egyszer egy ismerősöm, akinek pont ilyen árnyalatú volt a haja. Skót volt.

- Értem, akkor tetszik? – kérdeztem.

- Igen, igen, igen. – nyomott minden alkalommal egy- egy csókot az ajkamra. – Vagy mondjam inkább, hogy olyan Vörös Szonjásan festesz? – kérdezte vigyorogva.

- Tudtad, hogy régen ő egyfajta szexszimbólum volt egyes férfiak körében? – kérdeztem vissza huncut mosollyal.

- Kiderítjük, hogy rám milyen hatással lett volna? – kérdezte.

- Én benne vagyok. – majd hagytam, hogy maga után húzzon a hálószobába.
***
Ilyen lett Emili új kinézete: