Ronda, büdös, lusta disznó vagyok, tudom. :$
Azért szeretném megjegyezni, hogy nem segít, ha nem kapok visszajelzéseket. 52 rendszeres olvasóból 4 ember tisztelt meg?! :O Az első két hetet duzzogással töltöttem, utána pedig simán maga alá temetett az egyetem. :(
De vidám dolgok is jöjjenek... Breeco új fejlécet készített nekem. Köszönöm! Imádom. Olyan szép rajta Emili....
Szerinte meg fogtok gyilkolni a fejezet után, remélem addig nem fajulnak el a dolgok. :)) 45. fejezet, ez nálam kereknek számít. :D Juj, annyira jót írtam közben és most szenvedek, hogy még nem láthatjátok, mert "még én sem tudom mikor fog megtörténni". De, jajj...szóval lehet néha elveszek a közeljövőben, de azért nem adom fel.
Csezemo: Ne izgulj, tudom mit ígértem, nem hagyom abba befejezetlenül. Csak nem mindig van időm. Első az egyetem, aztán jöhet Robci. ;)
Puß
Gitka
Ui.: Ha itt nem is, FB-on néha jelentkezem ám.
***
"Ez az élet egyik nagy tragédiája: hogy valami, valami mindig történik. "
/Doktor House/
Amíg volt társaságom jól éreztem magam, viszont, abban a percben, ahogy magamra maradtam, mérhetetlen unalom tört rám. Az unalom pár óra elteltével intenzív szenvedésbe ment át. Rob forgatott, Nina dolgozott, Bogi folyton foglaltat jelzett. Akárkit próbáltam telefonon elérni, dolga volt. Egyedül én voltam dolog nélkül.
Néha elvittem Belit sétálni, úgy tűnt, ő sokkal jobban élvezi ezt az időt, mint én. Nekem sem lett volna vele kifejezetten problémám, ha nem lettem volna nyűgös a természetellenesen sok szabadidőmtől. A létező összes újság álláshirdetését átnyálaztam. Semmi. Tuti, hogy minden állást az ismerősök ismerősén keresztül szereztek meg maguknak mások. Protekció. Utáltam ezt a szót.
Na persze engem is nyaggatott vele Rob. Majd ő megkéri Steph-et, nézzen utána nekem, nincs-e valahol szükség egy „fiatal, ultratehetséges és ultraszexi újságíróra”. Ez voltam én. Bár kétlem, hogy az álláshirdetésekben valahol is kritérium lenne a „szexi” jelző, de az adott helyzetben, igen hízelgő volt számomra ezt hallani a szájából.
Új hobbit találtam magamnak: lakásátrendezés. Társaság nélkül kénytelen voltam egyedül tologatni. Eredeti terv szerint Robbal töltöttem volna a délutánomat, de délután 4 óra után beláttam, hogy ebből nem sok minden lesz, így nem állhattam tovább, hogy a bútorok az eddigi szögből méregessenek.
Mivel egész végig morogtam, sokkal könnyebben ment a munka. A végére sokkal jobban elfáradtam, mintha elmentem volna futni, vagy valami ilyesmi. Ha ilyen eseménytelenül telnek az elkövetkeződő napjaim, lehetséges valami űzhető sport után kell néznem. Mégsem rendezhetem át mindennap a lakást… Bár miért is ne? Ki tiltja meg? Úgy nézett ki a nappali őrült nagy kanapéja lett az utolsó szó, nem mozdult semerre sem.
- Hellooo! – köszöntem az ajtófélfán kopogó személynek. - Pont jókor jöttél. Gyere és segíts megtolni! – mutattam a nappali közepén álló bútordarabra.
- Te jó ég, itt meg mi folyik?! Te átrendezed a lakást? – nézett rám elképedve Sam.
- Miért ne? – vontam vállat. – Na, tolod vagy hagyod, hogy egyedül szenvedjek vele? - tettem csípőre a kezemet.
- Ezt te csináltad teljesen egyedül? – kérdezte, miután az új helyére állítottuk a kanapét.
- Hát mivel tök egyedül vagyok. – tártam szét a karjaimat. – Unatkozom! – fakadtam ki.
- Igazán szólhattál volna, szívesen átjöttem volna korábban is.
- Korábban még nem volt a tervben, hogy csatateret csinálok a lakásból. Ahogy az sem, hogy halálra unom magamat. Különben is azt hittem nem vagy a városban. Mi szél hozott errefelé?
- Bevallom igazából Robhoz jöttem, azt mondta telefonban, hogy legkésőbb 4 körül befejezi a forgatást. – pillantott az órájára, amin egyértelműen fél 6-ot mutatott a számláló.
- Iiiigen, azt mondta. Mostanában sok mindent csak mond. – húztam el a számat csalódottan. Oké, belül mérges voltam. Igazából emiatt is kezdtem el őrült módon, mázsás bútorokat tologatni.
- Ah, szóval megint elhúzzák. Ember, az utóbbi két hétben ez a harmadik alkalom, hogy nem tudok vele beszélni. Holnap pedig elutazom.
- Sajnálom. Viszont örülök, hogy itt vagy, valószínűleg itt szakadtam volna meg, ha nem jössz. Kérsz valamit inni? – vonultam ki a konyhába Sammel a nyomomban.
- Köszi, egy sör jól jönne. Ha nem baj, megvárnám ezt az idiótát.
- Csak nyugodtan – kivételesen nem szálltam Rob védelmébe, megérdemelte az idióta jelzőt- mondom, hogy unatkozom. Már csak órák kérdése és itt lesz.
- Szóval még mindig nincs semmi munkád, amivel elfoglalhatnád magadat? – kérdezte.
- Igazából van, bármikor írhatok forgatókönyvet, vagy valamit. Ha őszinte akarok lenni, elég termékeny voltam az utóbbi időben. Az otthoni újságnak is írogatok, de ez mind beltéri meló. Oxigénre van szükségem, de egyedül nem buli még Los Angeles sem.
- Mintha legutóbb azt mondtad volna, hogy megismerkedtél valami csajjal. Miért nem mész el vele bulizni? Értem én, hogy Robbal szívesebben lennél, de legalább kimozdulnál.
- Úgy látszik, rajtam kívül mindenki dolgozik. Nem ér rá. – feleltem szomorúan.
- Gyere velem Vancouverbe!
- Hát persze, induljunk máris! Így is elég keveset látom Robot, nem akarok még rátenni egy lapáttal.
- De ugye nem vesztetek össze emiatt? – kérdezte óvatosan.
- Még nem.
- Jól érzem, hogy a hangsúly a mégen volt? – húzta össze a szemöldökét.
- Te, két hete próbálsz vele beszélni, én viszont a megérkezésem óta csak ígéreteket kapok a közös programokra. Félek, kezd beszűkülni a szókészlete a ’majd holnap’ és a ’majd hétvégén’ kettős közé. De valahogy sosem jön el az a ’majd’. – ujjaim türelmetlenül dobogtak a konyhapulton.
Végül két órás késéssel, elcsigázott, fáradt tekintettel toppant be az ajtón életem szerelme. Na, ez volt az oka, hogy a ’még’ nem következett be. Kinek lett volna kedve veszekedni egy ilyen fáradt emberrel?
- Szia szívem! – kaptam meg az üdvözlő csókomat. Azért örültem, hogy a munka után rögtön én vagyok az első az életében.
- Késtél. – jegyeztem meg.
- Tudom, el sem tudom mondani mennyire sajnálom. Szörnyű vagyok, amiért mostanában mindent csak halogatok - nézett rám bocsánatkérő pillantással. - És amiért nem hívtalak vissza múlt héten. – fordult Sam felé.
- Aha, szóval észrevetted a hívásomat legalább. De most mindenképpen elmondom mit is akartam mondani. – Rob elgyötört pillantása láttán megsürgette szavait. – Na, gondoltam csaphatnánk egy közös bulit valamikor, de látom, szarul nézel ki, ez mostanság nem lesz esedékes.
- Bulizni akarsz? – kérdezte Rob.
- Hé, még meg sem ünnepeltük, hogy Emili itt van! – mondta felháborodást színlelve.
Ez kedves gesztus volt tőle. Nekem őszintén eszembe sem jutott, hogy ezt ünnepelni kellene. Mondjuk talán, mert nekem már az is ünnepnapnak számított, ha Robbal lehetek. - Egyébként is rég buliztunk már egy nagyot együtt.
- Háát nem tudom… - túrt bele gondolkozva a hajába. – Mit szólsz? - kérdezett engem.
- Én benne vagyok! – mondtam boldogan. – Bármiben, ami társaságot jelent.
- Akkor mi benne vagyunk. – nézett rám Rob. Tudtam, hogy valószínűleg a lelkiismeret furdalása miatt vállalta csak be bulit, igazából nem sok kedve van hozzá. Ismertem, mint a rosszpénzt.
- Ezt te csináltad? – hüledezett rögtön, amint egy levegővételnyi idő alatt felmérte a lakást.
- Sam segített. – tereltem rögtön. Tudtam, hogy nem repdesne az örömtől, ha tudná teljesen egyedül tologattam a bútorokat. Így utólag vizsgálva elég egy beteg ötlet volt a részemről. Sajgott a derekam.
- Aha, az utolsó bútornál. A többi mind az ő műve. – bólogatott hevesen Sam.
- Nem mondod komolyan, hogy képes voltál tök egyedül átrendezni a lakást!
- De mondom! Unatkozom, az istenért! – fakadtam ki először az ő jelenlétében. Hát idáig sikerült elnyomnom.
- Na, asszem most jött el a pillanat, amikor a felesleges harmadik fél diszkréten elillan. Aztán csak okosan! És gondolkodjatok a bulin! – köszönt el Sam, majd szinte lábujjhegyen kiosont a házból.
- Egy büdös disznó vagyok! És egy szörnyű, szörnyű alak is emellett. Tudom, hogy mindent csak halogatok, mióta csak megjöttél. Hidd el, hogy minden vágyam, hogy végre veled tölthessek egy napot. Elmenjünk valahova, csak te meg én. Semmi munka. Megígértem azt is, hogy körbenézünk a városban is, de idáig semmi nem történt. Egy dög vagyok. De ne haragudj rám, kérlek!
- Nem haragszom én, csak… hiányzol! Én is ugyanolyan szörnyű vagyok, ennyi erővel, mint te. Tudom, hogy dolgozol, mégis dörmögök miatta magamban. Hiányzol és az is hiányzik, hogy végre legyen valami munkám!
- Még mindig él az ajánlatom… –kezdte.
- Igen tudom, tudom. Legyen belőlem is valami kis protekciós csirke? Ugyan már! Kár próbálkoznod, a válaszom ’nem’ marad. De azért köszönöm. – csókoltam szájon.
- Szóval a beajánlás teljesen kizárt, ezt értem.
- Pontosan. Semmilyen körülmények között. – ráztam meg a fejemet.
- Na és ha tudnék egy állásról, ami esetleg tetszene neked? Az még rendben lenne, ha megsúgnám?
- Az attól függ. Hogyan jutottál hozzá az információhoz?
- Esküszöm, senkinek nem esett bántódása. – vigyorgott, miközben ünnepélyesen a szívére tette a kezét.
- Nagyon vicces - nevettem. – Lefizettél érte valakit?
- Ha a szó szoros értelmében vesszük, nem.
- Na, és ha a szó nem szoros értelmében? – már nagyon, nagyon furdalta az oldalamat, mégis mi lehet ez a dolog. Pontosan tudta mennyire kivagyok a semmittevés miatt. Direkt kínzott. Na, de csak várja meg, mit kap ezért még…
- Steph- től tudom, és mivel én fizetem, ha nagyon szigorúan veszed… Akkor nem is mondok semmit. – rántotta meg a vállát, majd elindult befelé a házba.
- Naaa, ne csináld már!
- Te mondtad, hogy nem akarsz semmiféle, nem jogosan megszerzett információhoz jutni. – rántotta meg ismét a vállát. – Pedig, ennek biztos örültél volna. – szaladt vigyorba a szája.
- Most komolyan ezt fogod csinálni? – fontam duzzogva keresztbe a karjaimat.
- Szóval hallani szeretnéd? – simította meg édesen az arcomat.
- Igen, szeretném. – pillantottam rá kérlelőn.
- Megüresedett újságírói posztra keresnek embert egy magazinnál… jaj, mi is volt a neve... valami filmes pedig. – ráncolta a szemöldökét.
- Tudom, hogy emlékszel rá, ne csináld. Van egy csomó filmes újság! Ne színészkedj most nekem!
- Oh, meg van! - kapott színpadiasan a fejéhez. – Valami Variety-t emlegetett. Ismerős?
- Komolyan? Mikor? Hol? Most ugye nem csak szórakozol?! Oh, istenem. – kapkodtam levegő után - Megyek!!- ugrottam örömömben a nyakába.
- Szóval ismered. Héé, héé, csak óvatosan. Ma így is megkínoztak.
- Oh, szegénykém. Hol fáj? – kérdeztem hízelegve.
- Oh, hát itt például. – mutatott a hátára. – Egész nap talpon voltam, szinte le sem ültem.
- Akkor jót tenne neki egy forró zuhany, mit gondolsz?
- De csak, ha meg is masszírozod…
***
Bogi: Mi a helyzet LA-girl? J
Em: Már LA- girl vagyok? Oh, hogy hiányzik a London- girl. L Na, de akkor nevet is váltok… várjál…
LA- girl: Na, tessék!
Bogi: Oké, de ne terelj. Na, mi baj?
LA- girl: Már semmi, ne figyelj rám… Képzeld, megyek egy álláshirdetésre. J
Bogi: Szuper! Mi a meló?
LA-girl: A Variety keres újságírót. J J Hurrá!
Bogi: Aha, ha te mondod, akkor biztos jó. Szóval: Hurrááá!!! Jaj, de ez így nem jó… nekem is kell vmi spéci név…
LA-girl: BP girl? J
Bogi: Az nem jó…
LA- girl: Miért nem Bp-n vagy? Ha otthon, üdvözlöm a családot. J
Bogi: Oké majd átadom, ha otthon leszek.
LA- girl: Miért most nem ott vagy? Ha nem ott vagy és nem Bp-n akkor hol? :O
BP- girl: Na tessék, így már én is speckó vagyok. J
LA- girl: Nem válaszoltál a kérdésre. HOL VAGY?
BP- girl: Mondtam én, hogy nem Bp-n vagyok?
LA-girl: De azt sem mondtad, hogy ott vagy… és ha nem vagy ott, sem otthon, akkor továbbra is él a kérdés: hol nyugszik jelenleg a kicsiny popsid?
BP- girl: Jó látni, hogy végre jó a kedved. J
LA- girl: Te vagy az, aki folyamat terelsz itt nekem! És a telefont sem veszed fel… Nem akarsz mondani valamit?
BP- girl: Nem.
LA- girl: Én várok…
BP-girl: aki kíváncsi hamar megöregszik :P
LA- girl: Ne akard, hogy elővegyem a barátnői szigoromat. Ne már!!! Ez csak egy egyszerű kérdés. Csak kíváncsi vagyok, mit csinálsz máshol. J De, ha nem akarsz válaszolni, hát jó. :P
BP- girl: Egy barátomnál vagyok, na így jó?
LA-girl: Egy barátodnál vagy és velem beszélgetsz ahelyett, hogy vele lennél? Jaj, de rendes vagy! :D <3 De ne hanyagold el miattam. Majd beszélünk, ha már otthon leszel.
BP- girl: Még egy darabig itt leszek, nem baj. J
LA- girl: Majd inkább telefonon… Rob éppen nem forgat…
BP- girl: Oké, akkor majd felhívlak holnap. J
LA- girl: Várj, holnap kiállításra megyek Ninával, majd hívlak utána, oks?
BP- girl: Ööö… nem tudom mi lesz még holnap, lehet rokonom tervez valami érdekeset. Majd hívlak én.
LA-girl: Nem azt mondtad, h. egy barátnál vagy? Most barát, v. rokon?
BP- girl: De. össze- visszaírogatok itt. Bocsi. XDD Na, menjél a pasidhoz, majd hívlak.
LA-girl: Oké, de telefonban nem úszod meg. Valami van itt… sejtem én, h. mi J Ne fossál, szóltam én már be neked valaha is valami komolyat?
BP- girl: Nincs itt semmi. Várj, mire gondolsz?
LA-girl: Te összejöttél Gáborral… újra… és ez nem gáz, komolyan. J Örülök, ha végre egyenesben leszel. Még, ha ő is az. Nincs is vele semmi bajom… az anyján kívül.
BP- girl: Jah… hát köszi. J
LA- girl: Részleteket majd… na, menjél bújni. XD Puß
BP-girl: Pá
Bogi volt a legjobb barátnőm, életem jelentős részét vele töltöttem. Ez azt a következményt vonta maga után, hogy már akkor is tudtam, mikor sántikál tilosban, ha nem hallottam a hangját. És most pontosan ez történt, valamit titkolt előlem. Olyan furcsa volt mostanában, amikor beszéltem vele. Mintha félne valamit elmondani, vagy csak nem tudná, mit szólnék hozzá. Vagy egyszerűen… áh, nem tudom. Furcsa volt, mert idáig mindent elmondtunk egymásnak. Bármi történt, ő volt az első, akit felcsörgettem. És ez fordítva is így volt. London után persze kicsit változott a helyzet, de miután visszaköltöztem ismét megszokottá vált. Most egyáltalán nem az volt a gond, hogy aggódnék, talán eltávolodunk egymástól. Valami éppen történik vele és én nem tudom mi az. Ráncos vénasszony leszek, mire megöregszem, tudom, tudom. De fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Tényleg összejött Gáborral? Ha igen, mikor, hol, hogyan történt? Részleteket akartam. Mindent.
***
- Gyere velem akkor. – ajánlottam fel a lehetőséget Robnak.
- Hát persze. Inkább kihagyom, bocsi.
- Miért, tök muris lenne. – vigyorogtam. – Most képzeld el, egy rakat fotós lesz ott, újságírók, mondjam még?
- Eleget hallottam. Te csak szórakozz jól! – tolt ki finoman egy csók után az ajtón. Gyorsan taxiba pattantam és már mentem is. Továbbra sem voltam olyan bátor, hogy egyedül induljak.
- Hello! Hát eljöttél. Jaj, annyira örülök. – ölelt meg gyorsan Nina. – Egy csomó embernek be akarlak mutatni. – húzott maga után a tömegben.
- Hú, jó sokan vannak. – jegyeztem meg. – Hé, még nem is láttam a képeidet.
- Azok csak képek, nem szaladnak el. Különben sem olyan jók, mint ahogy itt istenítik őket. Most itt hízelegnek, holnap meg bőghetek az újságok felett, ahol a sárgaföldig alázzák a fotóimat.
- Ne legyél ilyen negatív!
- Negatív? Ő? Kérlek! Ez a csaj, nem tud nem pozitív, nem pörgős lenni. Szerintem kiskorában lenyelt egy örökmozgót. – szólalt meg mellettünk egy jól öltözött pasi.
- Na, tessék. Ő az egyik, akinek mindenáron be akartalak mutatni. Patrik, Emili, Em ő itt Patrik, nevezzük jobb kezemnek. Nélküle nem lennék ma sehol. Beszélgessetek, én hízelgek kicsit azoknak a firkászoknak. – bökött a fejével egy fotó előtt pezsgőzgető 50-es éveiben járó ürge felé.
- Szia, Emili! – mutatkoztam be.
- Nina már rengeteget mesélt rólad, gondolom ez fordítva nem így van. Hiába, én csak a managere vagyok.
- És ezt láthatóan sajnálod. – jegyeztem meg. – Sajnálom, nem sokat említett.
- Egy kicsit rávilágíthatnál a dolgokra nála. Igazán hálás lennék. – mosolygott. – Viszont rólad én mindent tudok. Igazi világutazó vagy. – vigyorgott. Nina társaságában úgy látszott mindenki meglepően barátságos és vidám emberke volt. Patrick is állandóan vigyorgott.
- Hát úgy is mondhatjuk. – néztem vissza rá kedvesen.
A továbbiakba fogalmam sem volt, mire is bólogattam, nem igazán figyeltem. Majdnem leesett az állam. Ez meg mit keres itt?! Ki kellett találnom mégis, hogyan került ide ez a nőszemély. Nina szerint a társaság fele ismeri egymást. Szóval vagy tartozik valakihez, vagy… mi a jó fenét keres itt?!
- Hé, ismered azt a csajt, ott? – mutattam finoman „miss. mindig-a-legjobbkor-felbukkanó-nőszemélyre”.
Nem volt szükségem szóban kifejezhető válaszra, a történések hirtelen felpörögtek. Nina egyenesen felé sétált és karjai közé zárta Biancát.
- Mi… a…fene? – csúszott ki hangosan a számon. Megkövülve álltam a jelenetet kémlelve. Ezek ketten ismerik egymást? Olyan nincs! Ki van csukva!
- Minden rendben? – kérdezte aggódva Patrick.
- Fogalmam sincs, mi történik. – vallottam be.
- Meglepettnek tűnsz. – állapította meg.
- Igazán? – kérdeztem. – Inkább sokkolva érzem magamat.
Hát még mit éreztem, amikor Nina egyenesen odavezette hozzánk Biancát. El kellet nyelnem egy kisebb kuncogást, amikor láttam, hogy ugyanannyira meglepődött találkozásunkon, mint én az imént.
- Srácok, szeretném nektek bemutatni egy régi barátomat Londonból. – pörgött fel rögtön Nina az izgatottságtól. Hát, ezzel most nem igazán fogsz sikert elérni, bocsi. Ez a csaj zsigerből utál engem. Barátnők?! Mégis hogyan barátkozhatott össze Nina, aki alapvetően vidám csaj pont Biancával?! Láttam valaha is minden hátsó gondolat nélkül, ártatlanul mosolyogni? Biztos, hogy nem. Aztán valami fejbekólintott.
- Te vagy Nina?! – hőköltem hátra hirtelen. – Az a Nina?
- Mi… a…fene? – csúszott ki hangosan a számon. Megkövülve álltam a jelenetet kémlelve. Ezek ketten ismerik egymást? Olyan nincs! Ki van csukva!
- Minden rendben? – kérdezte aggódva Patrick.
- Fogalmam sincs, mi történik. – vallottam be.
- Meglepettnek tűnsz. – állapította meg.
- Igazán? – kérdeztem. – Inkább sokkolva érzem magamat.
Hát még mit éreztem, amikor Nina egyenesen odavezette hozzánk Biancát. El kellet nyelnem egy kisebb kuncogást, amikor láttam, hogy ugyanannyira meglepődött találkozásunkon, mint én az imént.
- Srácok, szeretném nektek bemutatni egy régi barátomat Londonból. – pörgött fel rögtön Nina az izgatottságtól. Hát, ezzel most nem igazán fogsz sikert elérni, bocsi. Ez a csaj zsigerből utál engem. Barátnők?! Mégis hogyan barátkozhatott össze Nina, aki alapvetően vidám csaj pont Biancával?! Láttam valaha is minden hátsó gondolat nélkül, ártatlanul mosolyogni? Biztos, hogy nem. Aztán valami fejbekólintott.
- Te vagy Nina?! – hőköltem hátra hirtelen. – Az a Nina?
