Sziasztok!
Meglepit hoztam! Legalábbis nekem az. Fogalmam sincs honnan jött az ihlet, de ilyen gyorsan még életemben nem írtam. Szóval nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre.
Továbbra is ilyen hirtelenek lesznek a friss időpontjai, mivel most aztán tényleg benne vagyok a vizsgaidőszakban.
De Karácsonyra mindenképpen készülök valamivel, ha addigra rájövök a kivitelezés mikéntjére. :D
Ui.: A gardróbbal kicsit elvagyok maradva, de most nincs időm ruhát keresni. Sorry!
Jó olvasást!
Puß
Gitka
***
"A gyűlölet egy olyan érzés, ami az értékek kipusztulásához vezet."
/José Ortega y Gasset/
"Melegre vágyom,
izzani hevülésig,
fénnyé válni,
a Napba repülni,
s napsugárként
szemedben megpihenni."
/Garay Zsuzsanna/
Az elkövetkezendő hetekben minden felgyorsult és nem csak filmes értelemben. Kaptam hideget, meleget. Az idő szorított minket, a rendező minél előbb be akarta fejezni a forgatást, ezzel is pénzt spórolva, hiszen nem egy nagy produkcióról volt szó. Mivel Rob – szerencsémre – nem főszerepet játszott, három héttel Bogi hazautazása után befejezte a forgatást. Így az én munkám is véget ért. Könnyes búcsút vettem a többiektől, persze nem Sophie- tól vagy Grace- től, velük továbbra is tartottam a kapcsolatot. Néha a munkanapjuk után felhívtak, hogy beüljünk valahova beszélgetni. Na és persze a bulis estéket sem hanyagoltuk. Nem fájt ennyire az elválás Lisától. Az utolsó napomon - gondolva mégsem lenne helyes dolog, ha ennyire furcsán válnánk el – megkerestem.
- Szia! Ne haragudj. Zavarlak? – kérdeztem, miközben beléptem a nyitott ajtón. Éppen a cuccait pakolta össze. Még szerencse, hogy én ezzel már kész voltam.
- Nem zavarsz, pakolok. Mit akarsz? – kérdezte. Az volt a baj, hogy sosem tudtam igazán eldönteni éppen milyen értelemben mondja, amit.
- Csak gondoltam, elköszönök még mielőtt végzünk. Nem akartam csak úgy lelépni.
- Oh, hát ez nagyon rendes dolog tőled. – nézett fel rám egy gúnyos vigyorral az arcán. – Akkor, szia. – mondta, majd folytatta a pakolászást.
Nem tudom miért nem mentem el. Talán egyszerűen nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy az emberek minden oknál fogva ennyire utáljanak.
- Lisa, figyelj. Én nem tudom mivel bántottalak meg, de bármi is legyen az, nagyon sajnálom. – kezdtem kicsit félénk hangon. – Nem volt szándékos. Nem szeretném, ha ilyen hamis benyomással válnánk el egymástól.
- Jaj, kérlek! Nem kell, hogy itt megjátszd magadat. Pontosan ismerem a fajtádat…
- Mégis miről beszélsz? É nem játszom meg magamat. Tényleg nem tudom, miért érzel ellenem ilyen fokú ellenszenvet.
- Ja, persze. Tudod talán még ki is nézem belőled, hogy ennyire ostoba vagy. – mondta.
Már a teljes figyelme az enyém volt, a dolgairól elfelejtkezett. Jobb lett volna, nem megkérdeznem ezt az egészet, de már megtettem. Az pedig, hogy ostobának nevezett…. kiverte a biztosítékot.
- Oké. Lehetne, hogy ne sértegess? Tényleg nem emlékszem, hogy bármit is tettem volna ellened.
- Igen?! Akkor segítek kicsit, hogy megértsd… Neked nem is kellene itt lenned. Szépen otthon kellett volna maradnod… De nem, neked világot kellett látnod, igaz?! És elvenni mások elől a lehetőséget… Nem értem, miért vett fel Steph egyáltalán. Talán gondolta, hogy majd Rob jól elszórakozik veled… És igaza is lett, nem? Gratulálok, megcsináltad a karrieredet nagylány! – üvöltötte a képembe.
Ledöbbenve álltam az elhangzott szavak után. Mégis mit kellett volna mondanom? Nekem is vissza kellett volna ordítanom az igazat?
- Sajnálom, hogy így látod. Nem állt szándékomban elvenni előled semmiféle munkát, sem lehetőséget. – próbáltam higgadt módon elmondani, amit szerettem volna. - Nem tudom, miért pont engem vettek fel a munkára, de te voltál végig a főnök. És te is itt vagy, szóval nem egészen értem még most sem, mi a baj, de mindegy. Az pedig, amit Robról mondtál, nem igaz.
- Szóval nem vagy együtt vele a forgatás első pár napja óta? – szakított félbe.
- De igen, de egyáltalán nem azért, amiért hiszed. Nem akarok ebből semmiféle hasznot húzni.
- Hát persze, mind ezt mondjátok. Tudod drágám, nem ez az első ilyen eset, amit láttam a forgatásokon. Nem most jöttem le a falvédőről.
- Sajnálom, hogy így látod. – mondtam.
- Szeretnél még egyéb dolgot eljátszani nekem, vagy folytathatom a cuccaim összeszedését? – kérdezte.
- Nem, csak elköszönni jöttem.
- Hát, szia.
- Szia. – mondtam, majd kisiettem a szobából.
Nem is éreztem mekkora adrenalin száguldott bennem az egész beszélgetés alatt. Most, hogy kijöttem hirtelen minden intenzívebb lett. Nem voltam felkészülve egy ilyenfajta „beszélgetésre”. Igazából leordította a fejemet mindenféle hülye indokkal. Szörnyen éreztem magamat. Semmire sem vágytam jobban, mint hazamenni, lezuhanyozni és belebújni a meleg ágyamba. Persze, csak képletesen, hiszen nyár közepe volt. Idén Londonhoz képest iszonyú hőség volt. De szükségem volt valami melegre, hogy jobban érezzem magamat és biztonságban. Egyszerre valamiféle paranoia jött rám. Úgy éreztem bármelyik mellettem elhaladó ember letámadhat. Szinte futva tettem meg a Rob öltözőjéig tartó utat. Mire beértem már folytak a könnyeim. Azért imádkoztam, hogy minél előbb megtaláljam a benti rumliban az összepakolt táskámat és közben Rob még véletlenül se toppanjon be, hogy gyorsan eltűnhessek.
Persze a tervem nem sikerült.
Hallottam a folyosóról beszűrődő hangokat. Rob éppen elköszönt az egyik világítóstól. Esélyem sem volt elmenekülni. Igyekeztem gyorsan letörölni a könnyeimet az arcomról, de az arcomra kiülő érzelmek eltűntetése sikertelen volt. Nem voltam én annyira jó színésznő.
„Hogy gondolhatja akkor Lisa mégis azt, hogy egy színészkedő kis p***a vagyok?”
Nos, igen vannak azok a dolgok, amikre még csak gondolni sem szabad, mert akkor az ember újra elveszti az uralmat az érzelmei felett. Ez is egy ilyen mondat volt.
Táskámmal az ölemben rogytam össze az egyik fotel mellett. Könnyeim ismét ömleni kezdtek.
Valószínűleg ráhoztam a frászt, mikor belépett az öltözőbe. Még csak rágondolni sem akartam, hogy is festhettem az adott szituációban.
- Kicsim, mi a baj? – térdelt le gyorsan mellém. Karjai automatikusan körém fonódtak.
- Csak menjünk el, oké? – szipogtam.
- Oké. – bólogatott. Láttam az arcán, hogy semmit sem ért, de felsegített. – Minden rendben?
- Ne most. Csak el akarok menni innen. Ha van valami dolgod még, maradj nyugodtan. – néztem fel rá könnyes szemekkel.
Táskámmal az ölemben rogytam össze az egyik fotel mellett. Könnyeim ismét ömleni kezdtek.
Valószínűleg ráhoztam a frászt, mikor belépett az öltözőbe. Még csak rágondolni sem akartam, hogy is festhettem az adott szituációban.
- Kicsim, mi a baj? – térdelt le gyorsan mellém. Karjai automatikusan körém fonódtak.
- Csak menjünk el, oké? – szipogtam.
- Oké. – bólogatott. Láttam az arcán, hogy semmit sem ért, de felsegített. – Minden rendben?
- Ne most. Csak el akarok menni innen. Ha van valami dolgod még, maradj nyugodtan. – néztem fel rá könnyes szemekkel.
- Nem, majd Steph elintézi, amit még kell, én már végeztem. Mehetünk.
Amíg haza nem értünk nem kérdezősködött. De amint zárt helyre értünk, kivette a cuccaimat a kezemből, majd egyenesen a kanapéhoz vezetett.
- És most mond el mi a baj, kérlek. – fordított szembe magához.
- Csak túlreagáltam a dolgokat, ennyi az egész. – feleltem. Nem gondoltam, hogy jó ötlet lenne elmondani, mi is történt.
- Persze, és ezért találtalak a padlón zokogva, igaz? Em, kérlek, mondd el mi a baj. Valaki telefonált otthonról? Valami baj van, Bogi az? Vagy összevesztél valakivel? Kérlek, csak mond el, hadd segítsek.
- Hát olyan összeveszés féle.
- Oké. Kivel vesztél össze? Bogival? – kérdezte.
- Nem, nem vele. – ráztam meg a fejemet, miközben közelebb vettem a zsebkendős dobozkát.
- Akkor valaki mással otthonról? – folytatta a találgatást. Ismét megingattam a fejemet.
- Valakivel a forgatásról? - bólogattam.
- Értem. Grace-szel? - újabb fejrázás.
- Sophie? - És még egy.
- Ajaj, Lisa? – kérdezte félve.
- Igen, vele. De csak túlreagáltam, nincs semmi baj. – Tudtam , ha elmondom neki az igazat, akkor nagyon fel fogja húzni magát. És meg is értettem volna, de nem akartam semmi rosszat sem Lisának.
- Mi történt? És ne próbáld meg elferdíteni a sztorit, mert ismerlek. Nem tudsz színészkedni. – simította meg az arcomat. Azt viszont nem tudhatta, hogy ez a szó ismét elindít majd bennem valamit. – Mi a baj? Ne sírj! Na látod, most már muszáj lesz elmondanod!
- Igazából annyira idióta vagyok. – kezdtem neki két orrfújás közben. – Nem kellett volna megkeresnem. Én csak gondoltam elköszönök tőle. – néztem fel rá bocsánatkérően.
- Szóval elköszöntél tőle. Ez kedves volt tőled, tekintve, hogy nem hiszem, hogy neki ilyen valaha is az eszébe jutott volna.
- Igen, de hülyeség volt. Eléggé bunkón vette az egészet, én pedig nem tudta megállni, hogy ne kérdezzem meg, miért utál ennyire.
- Gondolom válaszolt, ha ennyire megbántott vele.
- Csak túlreagáltam, mondom. – legyintettem. Próbáltam felállni, de visszahúzott maga mellé.
- Áá. Amíg el nem meséled nem mész sehová sem. Mit mondott?
- Megkérdeztem, miért utál, mire az derült ki, hogy nagyjából amiatt, hogy megkaptam az állást melletted.
- Oh, szóval féltékeny. Ezt mindig is gondoltuk. De mivel bántott meg ennyire? Még mindig nem értem. – ingatta meg a fejét tanácstalanul.
- Azt hiszi, hogy érdekből vagyok veled. – mondtam alig hallhatóan. Mire felhördült mellettem. – De én nem. Tényleg nem azért. – kezdtem pánikolni.
- Hé, ilyen baromság még csak meg sem fordult a fejemben. És ezzel nem kellene törődnöd. Lisa csak féltékeny rád. Mégis, hogy gondolhat valaki ekkora sületlenséget, nem értem. Jaj, kicsim, ezért borultál ki ennyire?
- Csak hirtelen ért. Szinte azt üvöltötte az arcomba ezzel, hogy egy ribanc vagyok. Mégis hogy kellett volna reagálnom? Rob, én szeretlek. Tényleg. – néztem a szemeibe.
- Tudom. Én is szeretlek. – csókolt meg. – Szerencséje, hogy ez az utolsó munkanap, mert különben holnap nagyon megkapná a magáét az a kis…
- Csss… Látod, pont ezért nem akartam elmondani. – tettem az ujjamat a szájára.
Végül a kellemes zuhany után valami sokkal puhább és kényelmesebb dologhoz bújhattam hozzá az ágyamban.
***
Lassacskán kettős ruhatáram alakult ki. Egy az albérletben, egy pedig Rob hotelbeli szobájában. Miután Bogi hazament rengeteget győzködött arról, hogy költözzem hozzá. Szerinte nagyon nem helyénvaló, hogy egyedül lakom egy lakásban. Mikor közöltem vele, hogy nincs riasztóm, rögtön a telefonért nyúlt. Addig nem volt hajlandó békén hagyni, amíg be nem szereltethetett egy riasztórendszert. Mert hozzáköltözni nem voltam hajlandó. Nem azért mert korainak éreztem - bár igaz, hogy nem is lett volna annyira magától értődő a másfél hónapos együttlétünk után – csak nem rajongtam egy szállodába való beköltözés lehetőségéért.
- Akkor felmondom a szobafoglalásomat és veszünk egy lakást. – jött elő a fantasztikus ötletével, miközben éppen elejteni készültem egy tányért.
- Egy lakást akarsz venni? – kérdeztem enyhén meglepődve.
- Miért ne? Hiszen itt lakom Londonban, mármint papíron ez a szülővárosom, nem igaz? És még sincs lakásom. Anyu különben is kiugrana a bőréből. Már elég régóta rágja miatta a fülemet. Nem szereti, hogy szállodákban alszom, ha itthon vagyok.
- Oké, ebből a szempontból nem tűnik annyira rossz ötletnek.
- Persze, hogy nem. Mindent átgondoltam. És a legjobb az egészben, ha majd visszajövök, te ott vársz majd rám.
- Ha visszajössz honnan is? – kérdeztem meglepődve.
- Ma beszéltem Steph- el. Egy hét múlva kezdődik a promóciós körutam. Vissza kell mennem L.A. – be.
- Oh, értem. Elmész. – fordultam vissza a *csetreshez, mintha valami nagyon felkeltette volna a figyelmemet.
- És vissza is jövök, amint tudok. Hidd el, nekem sincs sok kedvem ehhez az egészhez. – ölelt meg hátulról.
- Tudom, csak nem számítottam rá, hogy már jövő héten el kell menned. – fordultam felé.
- Gyere velem! – kiáltott fel. – Nem értem, ez miért csak most jut az eszembe. Gyere velem, kérlek!
- Nem lehet. Emlékszel? Még mindig állástalan vagyok. – mutattam magamra. – Maradnom kell.
- Állástalan vagy, mert nem engeded, hogy segítsek. – világított rá a dolgokra.
- Igen, mert nem akarok azért megkapni egy munkát, mert te beajánlottál.
- Túl jó vagy. – nyomott egy csókot a homlokomra. – Gyere velem!
- Nem. Maradok.
- De akkor szörnyen fogsz hiányozni nekem.
- Lehet, de akkor talán hamarabb visszajössz hozzám.
- Uh, milyen egy furfangos banya vagy te igazából. – simított végig a karomon.
- Ezért vagy még itt, nem igaz? – kezdtem óvatosan kihámozni az ingjéből.
- Hát, most, hogy mondod, lehet, hogy máshol kellene lennünk. – azzal hirtelen felkapott a hátára. Egy pohárral kevesebb. Meg sem állt a háló ajtajáig, ahol talpra állított.
- Na, mi van, máris kifáradtál? – kérdeztem szemtelenül.
- A kifárasztás jogát meghagyom neked. Viszont a küszöbön átcipelős történetet kicsivel későbbre tervezem.
- Őrült vagy, és én így szeretlek. – csókoltam meg szenvedélyesen átvéve ezzel az elkövetkező órák irányítását.
***
Mint kiderült, mikor Rob arról a nagyszerű ötletéről beszélt, hogy feladja a lakosztályát és vesz egy Londoni lakást, már 2 napja egy ház tulajdonosa volt. Legnagyobb döbbenetemre. A hírt minden előzetes dolog nélkül közölte velem éppen egy nappal azelőtt, hogy a szüleihez mentünk volna.
- Komolyan vettél egy lakást?
- Igen. – mondta a reakcióimat vizsgálgatva. – Haragszol?
- Nem tudom, mit gondoljak.
- Költözz hozzám!
- Költözzem hozzád, miközben te nem lennél ott? Így érted?
- Gondoljuk át ésszerűen. Oké? Csak adj esélyt, hogy elmondjam. – állított meg, mikor látta, hogy éppen félbe akarom szakítani. – Ha hozzám költöznél, nem kellene folyton egymáshoz rohangálnunk, nem kellene annyit aggódnom miattad, ha éppen nem vagy velem. És nem kellene kiadnod az albérletedért sem pénzt, így már azért sem kellene annyira izgulnod.
- Na persze. Ne is képzeld! Igenis én is fogok beleadni.
- Szóval odajössz? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Csak mert ésszerűek az érveid. De egy valamiről elfelejtkeztél.
- Miről? – nézett rám elgondolkozva.
- Rólunk. Nem lesz ez korai? Úgy értem, együtt élni valakivel nem egészen ugyanaz, mint együtt tölteni napokat.
- Ettől nem félek. Veled akarok lenni a nap minden percében. Menni fog, érzem. Szeretlek.
Így történt, hogy a nagy elhatározásom, miszerint nem költözök hozzá szinte 10 perc alatt foszlott széjjel.
Természetesen igaza lett. Anyukája mérhetetlenül boldog volt a hír miatt. Mikor kettesben maradtunk a nappalijukban Clare kifejtette, hogy szerinte nekem köszönhetően tette meg Rob ezt a lépést. Elsősorban amiatt jöttünk el Rob szüleihez, hogy el tudjanak búcsúzni egymástól, hiszen 2 hétig biztosan távol lesz majd.
- Miért nem mész vele? – kérdezte Claire.
- Munkát kellene magamnak találnom. És nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne vele mennem. Nem hiszem, hogy látnom kellene, mi van ilyenkor körülötte.
- Lenne munkád, ha engednéd, hogy segítsek. – jegyezte meg Rob, miközben behozta az italokat a konyhából.
- Ne hagyd magadat Emili, igazad van. – mondta nekem Richard. – Ne nézz így rám fiam, teljes mértékben egyetértek Emilivel, amiért nem a könnyebb utat választja.
- Szóval mind ellenem vagytok, értem én.
- És mi lesz a lakással? – érdeklődött Claire.
Félve pillantottam Robra.
- Úgy döntöttünk nem hagyjuk üresen. Em odaköltözik. Így amíg nem leszek Londonban, sokkal nyugodtabb lesz.
- Jaj, drágám, nagyon örülök nektek. – ölelt magához Clare az este végén, mikor elbúcsúztunk.
- Attól féltem anyukád majd ellene lesz ennek az egésznek. – mondtam, miközben éppen a pizsamámat vettem magamra.
- Látja, hogy iszonyúan fontos vagy nekem. – húzott magához. – Mellesleg, erre nem hiszem, hogy szükséged lesz ma este. – fogta meg a fölsőm csücskét.
- Áh, úgy látod?
- Ne hagyd magadat Emili, igazad van. – mondta nekem Richard. – Ne nézz így rám fiam, teljes mértékben egyetértek Emilivel, amiért nem a könnyebb utat választja.
- Szóval mind ellenem vagytok, értem én.
- És mi lesz a lakással? – érdeklődött Claire.
Félve pillantottam Robra.
- Úgy döntöttünk nem hagyjuk üresen. Em odaköltözik. Így amíg nem leszek Londonban, sokkal nyugodtabb lesz.
- Jaj, drágám, nagyon örülök nektek. – ölelt magához Clare az este végén, mikor elbúcsúztunk.
- Attól féltem anyukád majd ellene lesz ennek az egésznek. – mondtam, miközben éppen a pizsamámat vettem magamra.
- Látja, hogy iszonyúan fontos vagy nekem. – húzott magához. – Mellesleg, erre nem hiszem, hogy szükséged lesz ma este. – fogta meg a fölsőm csücskét.
- Áh, úgy látod?
- Úgy. Kell egy kis emlékeztető a hideg napokra, amikor nem leszel mellettem.
- Nyár közepe van. Csak nem beteg leszel, hogy fázol?
- Lehet. Súlyos szex hiányban szenvedek.
- Akkor azt mindenképpen orvosolni kell. – másztam mellé. – Aztán a végén még meggyanúsítasz, hogy függőt csinálok belőled.
- Te egy olyan valaki vagy az életemben, akit sosem fogok megunni. Mindig többet akarok majd belőled.
*csetres= mosatlan edény
