Íme a kicsike.
Kivételesen videó is tartozik hozzá, mert szerintem így lesz teljes az érzés. :)
Nem fűzök hozzá semmi mást, mint: élvezzétek. ;)
Hideget, meleget kommentbe! :)
Puß
Gitka
***
"Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani."
/Így jártam anyátokkal c.sorozat/
/Így jártam anyátokkal c.sorozat/
A történések teljesen összemosódtak. Hogy hogyan is jutottunk a Hotelig a London Eye- tól, valahogy teljesen elveszett az agyamban keletkezett ködben. Mégis minden pillanatot elraktároztam magamban: ahogyan egymást ölelve szálltunk ki az óriáskerékből, az egymásba fonódó ujjainkat az autóban, minden apró csókot miközben a mélygarázsból settenkedtünk felfelé. Rá kellett ébrednem valójában mekkora tapasztalata is van ebben az egészben. Mármint a mellékutak, hátsó ajtók megtalálásában. Egyébként, inkább édes volt semmiképpen sem viselkedett macsóként. Több tényt, ha próbálnék sem tudnék feleleveníteni, valahol a felfelé vezető úton teljesen elvesztem. Emlékeztetnem kellett magamat a helyes légzésre, de nagyon úgy tűnt ezt a kihívást teljes mértékben elveszítettem. Ebben nagy szerepet játszottak a testemet átölelő kezek, amelyek nem igazán akartak egy helyben maradni. Ez ugyanúgy elmondható volt rólam is. Mintha egy teljesen új, felszabadultabb személyiség kezdett volna napról- napra, óráról- órára kibontakozni bennem. Bár miközben Rob mellkasához simultam ráébredtem, hogy talán már percekről beszélhetek csak.
Minden olyan gyorsan történt. Pár napja még csak egy elkeseredettségét elnyomni próbálkozó, kissé magányos lány voltam. Most pedig egy magabiztos és szerelmes nő.
Minden olyan gyorsan történt. Pár napja még csak egy elkeseredettségét elnyomni próbálkozó, kissé magányos lány voltam. Most pedig egy magabiztos és szerelmes nő.
Nem igen foglalkoztunk olyan tényekkel, hogy valószínűleg a liftben elhelyezett biztonsági felvételeken valaki éppenséggel nagyon jól szórakozik. De nem is tettünk semmi olyan dolgot, ami éppen kompromittáló lehetett volna. Még…
Hirtelen kellett szétválnunk, mikor társaságot kaptunk a liftben egy idősebb házaspár személyében. Meglepően nem kaptunk egy megrovó pillantást sem, csak kedvesen mosolyogtak ránk. Összefonódó kezeik láttán nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjam el. Olyan aranyosak voltak.
„A szerelem tényleg nem ismeri az idő fogalmát”- gondoltam magamban. Óvatosan Robra pillantottam, aki folyamatosan engem nézett. A szemeiből még mindig a tökéletes és végtelen boldogság sugárzott felém. Apró, csókot adtam az arcára, mire szorosan magához húzott. Szerencsére a következő szinten kiszálltunk, nem hittem volna, hogy képesek lettünk volna még pár percet visszafogott állapotban eltölteni odabent. Kifelé Rob illedelmesen elköszönt a házaspártól, és további kellemes estét kívánt. Pont ezért imádom annyira….
Most úszott be a gondolataim közé, vajon mennyi lehet az idő? A hotel folyosója szokatlanul csendes és kihalt volt. Más emberekkel nem is találkoztunk. Bár ezt annak a számlájára írtam, hogy Rob lakosztálya szinte mindentől elszeparálva helyezkedett el. Mindent a magánéletért.
A lakosztályba érve mindkettőnkön egyfajta tartózkodó állapot jelentkezett. A nappali közepén álltunk egymás karjaiban. Óvatosan felnéztem csillogó szemeibe, majd gondolataim elkalandoztak egyre lejjebb, amíg tekintetem meg nem állt ajkainál. Lágy csókot leheltem rá, majd ismét felpillantottam a szemeibe. Nem kellett volna, teljesen elvesztem. Óvatosan, csókolt vissza, a buliból kifelé jövet váltott csókunk semmiben sem hasonlított erre. Sokkal óvatosabb volt, mint akkor.
- Szeretlek Emili! – nézett a szemeimbe, miután óvatosan véget vetett csókunknak. Valószínűleg ő is csak akkor ébredt rá a szavainak súlyára, mikor már visszavonhatatlanok voltak. Ijedt arccal nézett rám.
Hirtelen kellett szétválnunk, mikor társaságot kaptunk a liftben egy idősebb házaspár személyében. Meglepően nem kaptunk egy megrovó pillantást sem, csak kedvesen mosolyogtak ránk. Összefonódó kezeik láttán nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjam el. Olyan aranyosak voltak.
„A szerelem tényleg nem ismeri az idő fogalmát”- gondoltam magamban. Óvatosan Robra pillantottam, aki folyamatosan engem nézett. A szemeiből még mindig a tökéletes és végtelen boldogság sugárzott felém. Apró, csókot adtam az arcára, mire szorosan magához húzott. Szerencsére a következő szinten kiszálltunk, nem hittem volna, hogy képesek lettünk volna még pár percet visszafogott állapotban eltölteni odabent. Kifelé Rob illedelmesen elköszönt a házaspártól, és további kellemes estét kívánt. Pont ezért imádom annyira….
Most úszott be a gondolataim közé, vajon mennyi lehet az idő? A hotel folyosója szokatlanul csendes és kihalt volt. Más emberekkel nem is találkoztunk. Bár ezt annak a számlájára írtam, hogy Rob lakosztálya szinte mindentől elszeparálva helyezkedett el. Mindent a magánéletért.
A lakosztályba érve mindkettőnkön egyfajta tartózkodó állapot jelentkezett. A nappali közepén álltunk egymás karjaiban. Óvatosan felnéztem csillogó szemeibe, majd gondolataim elkalandoztak egyre lejjebb, amíg tekintetem meg nem állt ajkainál. Lágy csókot leheltem rá, majd ismét felpillantottam a szemeibe. Nem kellett volna, teljesen elvesztem. Óvatosan, csókolt vissza, a buliból kifelé jövet váltott csókunk semmiben sem hasonlított erre. Sokkal óvatosabb volt, mint akkor.
- Szeretlek Emili! – nézett a szemeimbe, miután óvatosan véget vetett csókunknak. Valószínűleg ő is csak akkor ébredt rá a szavainak súlyára, mikor már visszavonhatatlanok voltak. Ijedt arccal nézett rám.
– És ezt most nem azért mondom, hogy bebiztosítsam a ma estét. – szaladt mosolyba az arca. – Szeretlek! – mondta hirtelen egyszerűséggel.
Más esetben - más emberrel- talán megijedtem volna. De nem éreztem félelmet. Ami a legfurcsább, boldog voltam, hogy kimondta, mert én is így éreztem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire kevés idő alatt így fogok bárkihez is kötődni. Vagy azt sem, hogy bárkinek újból őszintén elmondhatom majd: - Szeretlek! - mondtam ki én is hangosan, ami a gondolataimban kavargott.
- Én is szeretlek! – simítottam végig arcát. – Ez az egész annyira abszurd. Nem akarok felébredni. – bújtam hozzá szerelmesen.
Más esetben - más emberrel- talán megijedtem volna. De nem éreztem félelmet. Ami a legfurcsább, boldog voltam, hogy kimondta, mert én is így éreztem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire kevés idő alatt így fogok bárkihez is kötődni. Vagy azt sem, hogy bárkinek újból őszintén elmondhatom majd: - Szeretlek! - mondtam ki én is hangosan, ami a gondolataimban kavargott.
- Én is szeretlek! – simítottam végig arcát. – Ez az egész annyira abszurd. Nem akarok felébredni. – bújtam hozzá szerelmesen.
- Tudom, én sem. – simított végig a hátamon. – Nagyon bénán hangzana, ha azt mondanám soha életemben nem voltam még ennyire bizonytalan, mint most?
- Nem hangzana bénán, csak őszintén. – feleltem halkan. Majd óvatosan kissé eltávolodva tőle végig simítottam mellkasát, miközben ismét belenéztem szemeibe. Szeméről ismét a szájára siklott a tekintetem. A következő pillanatban egyikünkben sem volt már a legapróbb nyoma sem a bizonytalanságnak, vagy a félelemnek. Mert volt bennem egy aprócska félelem. Valamiféle határvonalat készültünk átlépni éppen. Egy határvonalat, amelytől egész biztosan megváltozik mindkettőnk élete. Bár ezt a változás már eddig is észleltem.
Kezeimet lassan végigvezettem egyre szaporábban emelkedő mellkasán, miközben próbáltam megszabadítani a felesleges ruhadarabtól. Finoman simítottam végig csupasz mellkasán, miközben újra arcára pillantottam. Egyfajta csodálkozást olvastam le róla. Talán meglepte, hogy pont én vagyok az, aki kezdetét veszi ennek az egész estének. De tovább ezen már nem volt időm gondolkodni. Vigyázva, lassú mozdulatokkal húzta le rólam a pólómat, majd az egyik fotelre helyezte. Hirtelen minden előjel nélkül két keze közé fogta arcomat és vágyakozva megcsókolt. Ebben a csókban minden elfojtott érzés benne volt. Karjaiba kapott, így jutottunk be a hálóba, ahol a már ismert ágy fogadott. Gyengéden fektetett le az ágyra, ahol sokkal túlfűtöttebb módon folytattuk mindazt, amit odakint elkezdtünk…
***
Reggel – legalábbis úgy sejtettem, hogy a reggel fényei szűrődnek be az ablakon – apró cirógatásokra ébredtem. Nem tudtam megállni, hogy bele ne kuncogjak. Két zöld szempár tekintetével találtam szemben magamat.
- Jó reggelt! – súgta a fülembe. Addig fészkelődtem amíg hozzá nem simultam a mellkasához.
- Jó reggelt! - köszöntem vissza apró ásítás kíséretében.
Rob mélyen a szemeimbe nézett, majd óvatosan arrébb tette két rakoncátlan tincsemet, hogy akadálytalanul csókhoz jusson. Nekem pedig ez ellen semmi ellenvetésem nem volt. Ami óvatos reggeli „jó reggelt” csóknak indult átcsapott kicsit sem ártatlan csókba. Halk sóhaj kíséretében hajtottam vissza a fejemet a párnára.
- Ezt az ébresztést minden reggel el tudnám viselni. – néztem még mindig ugyanabba a boldogságtól sugárzó tekintetbe, amely tegnap este óta semmit sem változott. Sőt ha lehet, csak még káprázatosabb lett.
- Oké, meglátom mit tehetek ez érdekében. A kérvényeket hozzám kell benyújtani. – búgta a fülembe, miközben már a nyakamnál éreztem apró leheleteit.
- Jó reggelt! – súgta a fülembe. Addig fészkelődtem amíg hozzá nem simultam a mellkasához.
- Jó reggelt! - köszöntem vissza apró ásítás kíséretében.
Rob mélyen a szemeimbe nézett, majd óvatosan arrébb tette két rakoncátlan tincsemet, hogy akadálytalanul csókhoz jusson. Nekem pedig ez ellen semmi ellenvetésem nem volt. Ami óvatos reggeli „jó reggelt” csóknak indult átcsapott kicsit sem ártatlan csókba. Halk sóhaj kíséretében hajtottam vissza a fejemet a párnára.
- Ezt az ébresztést minden reggel el tudnám viselni. – néztem még mindig ugyanabba a boldogságtól sugárzó tekintetbe, amely tegnap este óta semmit sem változott. Sőt ha lehet, csak még káprázatosabb lett.
- Oké, meglátom mit tehetek ez érdekében. A kérvényeket hozzám kell benyújtani. – búgta a fülembe, miközben már a nyakamnál éreztem apró leheleteit.
- Remélem pozitív lesz az elbírálás, uram. – játszottam jókedvűen tovább.
Mielőtt újabb csókban merültünk volna egymásba, szinte fülsértő hangzással szólalt meg a telefon.
- Igen. – vette fel Rob kissé duzzogva a készüléket. Volt egy sejtésem, hogy éppen alattomos terveiben akadályozták meg. – Igen, köszönöm. Viszlát. – tette le a telefont.
- Ki volt az? – kérdeztem kíváncsian, miközben hátulról hozzásimultam.
- Ébresztés. – mondta szomorúan.
- Hány óra van? – kérdeztem meglepetten.
- 6 óra. Reggeli? – fordult szembe velem.
- Az jól esne. – nyújtóztam egyet, pont úgy kalkulálva, hogy kezem a nyaka köré kerüljenek. – És egy fürdő is jól esne. – tettem hozzá, mire felcsillant a szeme.
- Egyedül! – tettem hozzá, mire kissé lehervadt az arcáról a mosoly.
- Jó leszek. – ígérte cinkos mosollyal az arcán.
- Hát persze, hogy az lennél, én viszont nem biztosan. – nyomtam egy csókot az arcára, majd kipattantam az ágyból a magamra csavart takaróval.
Jobban mondva pattantam volna, ha nem éreztem volna olyan szorosan magam körül a kezeit. Próbáltam szavak nélkül elmagyarázni azt, ami most bennem kavarog. Egy csók és egy sóhaj következtében enyhített a szorításon, ebből úgy gondoltam, hogy megértette.
- Útálom a hétköznapokat. – jelentette ki határozottan.
- Akkor ezt a napot és a tegnapot is utálod? – kérdeztem tettetett csalódottsággal.
- Ezek voltak a kedvenc napjaim. – felelte gyorsan.
- Na látod. – simítottam végig az orrán játékosan.
- De az más, semmi kedvem sincs elengedni ma.
- Nem is kell. Kössünk egyezséget. - ajánlottam. – Te szerzel kaját, én letusolok és aztán nem kell elengedned egy pillanatra sem. Ígérem, hogy egész nap ott leszek a sarkadban.
Mielőtt újabb csókban merültünk volna egymásba, szinte fülsértő hangzással szólalt meg a telefon.
- Igen. – vette fel Rob kissé duzzogva a készüléket. Volt egy sejtésem, hogy éppen alattomos terveiben akadályozták meg. – Igen, köszönöm. Viszlát. – tette le a telefont.
- Ki volt az? – kérdeztem kíváncsian, miközben hátulról hozzásimultam.
- Ébresztés. – mondta szomorúan.
- Hány óra van? – kérdeztem meglepetten.
- 6 óra. Reggeli? – fordult szembe velem.
- Az jól esne. – nyújtóztam egyet, pont úgy kalkulálva, hogy kezem a nyaka köré kerüljenek. – És egy fürdő is jól esne. – tettem hozzá, mire felcsillant a szeme.
- Egyedül! – tettem hozzá, mire kissé lehervadt az arcáról a mosoly.
- Jó leszek. – ígérte cinkos mosollyal az arcán.
- Hát persze, hogy az lennél, én viszont nem biztosan. – nyomtam egy csókot az arcára, majd kipattantam az ágyból a magamra csavart takaróval.
Jobban mondva pattantam volna, ha nem éreztem volna olyan szorosan magam körül a kezeit. Próbáltam szavak nélkül elmagyarázni azt, ami most bennem kavarog. Egy csók és egy sóhaj következtében enyhített a szorításon, ebből úgy gondoltam, hogy megértette.
- Útálom a hétköznapokat. – jelentette ki határozottan.
- Akkor ezt a napot és a tegnapot is utálod? – kérdeztem tettetett csalódottsággal.
- Ezek voltak a kedvenc napjaim. – felelte gyorsan.
- Na látod. – simítottam végig az orrán játékosan.
- De az más, semmi kedvem sincs elengedni ma.
- Nem is kell. Kössünk egyezséget. - ajánlottam. – Te szerzel kaját, én letusolok és aztán nem kell elengedned egy pillanatra sem. Ígérem, hogy egész nap ott leszek a sarkadban.
- Ez így tökéletesen hangzik. – ment bele a rögtönzött tervembe.
Gyorsan letusoltam, a forró víz igazán hasznosnak bizonyult. Mikor kiléptem a zuhany alól tudatosult bennem, hogy nincs mit felvennem. Már megint. Nem libbenhetek be a forgatásra tegnap esti bulis öltözékembe. Az nem járja. Így magamra csavartam egy száraz törölközőt és besétáltam a konyhának nevezhető részbe, ahol már terülj - terülj asztalkám fogadott. Nem hiszem, hogy valakinek is eszébe jutott volna használni ezt a helyiséget, hiszen a szobaszerviz percek alatt teljesített minden kérést.
Gyorsan letusoltam, a forró víz igazán hasznosnak bizonyult. Mikor kiléptem a zuhany alól tudatosult bennem, hogy nincs mit felvennem. Már megint. Nem libbenhetek be a forgatásra tegnap esti bulis öltözékembe. Az nem járja. Így magamra csavartam egy száraz törölközőt és besétáltam a konyhának nevezhető részbe, ahol már terülj - terülj asztalkám fogadott. Nem hiszem, hogy valakinek is eszébe jutott volna használni ezt a helyiséget, hiszen a szobaszerviz percek alatt teljesített minden kérést.
Megjelenésem hasonló reakciókat váltott ki, mint sejtettem.
- Ha ma így fogsz mindenhova követni, azt hiszem meg kell erősíttetni a testőri védelmemet. – húzott magához.
- Nincs mit felvennem, nem mehetek a tegnapi szerelésemben, az furán jönne ki. – feleltem.
- Legalább minden férfi felfogná a forgatáson, hogy esélyük sincs nálad. – csókolt a nyakamba. Itt éreztem azt, ha most nem állítom meg, később már nem fogom tudni…. Sem akarni. Óvatosan eltoltam magamtól.
- Megígérted, hogy jó leszel. – emlékeztettem.
- Az csak akkor lett volna érvényben, ha együtt zuhanyoztunk volna. – felelte.
- Látod, hova vezetett volna. – néztem játékosan a szemébe. – Eszünk?
- Parancsolj!- húzta ki előttem az egyik széket, majd leült mellém, hogy az egyik kezemet rabul ejtse. – Rájöttem, hogy fogalmam sincs mit szoktál reggelizni, így szinte mindent felhozattam. – mosolygott.
Az asztalon körülbelül 10 ember számára elegendő kaja tornyosult.
- Egy croissant megteszi. – vettem egyet magam elé. – Egy kis kávéval. – mutattam az asztal túloldalára.
Miközben elrágcsáltam a reggelimet, ő is végzett a magáéval. Velem ellentétben inkább maradt a tipikus angol reggelinél. Ezen el kellett mosolyodnom. Most valahogy a szokottnál is angolosabban festett a villásreggelijével.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian.
- Csak aranyos voltál. – feleltem. Kérdőn nézett rám.
- Mi aranyos abban, hogy éppen eszem? – kérdezte még mindig tanácstalanul.
- Most valahogy annyira angolnak látszol. – adtam választ a kérdésére, majd egy puszit az arcára. – Az angol reggeliddel, meg a muffinokkal körülvéve. – magyaráztam mosolyogva.
- Ha ma így fogsz mindenhova követni, azt hiszem meg kell erősíttetni a testőri védelmemet. – húzott magához.
- Nincs mit felvennem, nem mehetek a tegnapi szerelésemben, az furán jönne ki. – feleltem.
- Legalább minden férfi felfogná a forgatáson, hogy esélyük sincs nálad. – csókolt a nyakamba. Itt éreztem azt, ha most nem állítom meg, később már nem fogom tudni…. Sem akarni. Óvatosan eltoltam magamtól.
- Megígérted, hogy jó leszel. – emlékeztettem.
- Az csak akkor lett volna érvényben, ha együtt zuhanyoztunk volna. – felelte.
- Látod, hova vezetett volna. – néztem játékosan a szemébe. – Eszünk?
- Parancsolj!- húzta ki előttem az egyik széket, majd leült mellém, hogy az egyik kezemet rabul ejtse. – Rájöttem, hogy fogalmam sincs mit szoktál reggelizni, így szinte mindent felhozattam. – mosolygott.
Az asztalon körülbelül 10 ember számára elegendő kaja tornyosult.
- Egy croissant megteszi. – vettem egyet magam elé. – Egy kis kávéval. – mutattam az asztal túloldalára.
Miközben elrágcsáltam a reggelimet, ő is végzett a magáéval. Velem ellentétben inkább maradt a tipikus angol reggelinél. Ezen el kellett mosolyodnom. Most valahogy a szokottnál is angolosabban festett a villásreggelijével.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian.
- Csak aranyos voltál. – feleltem. Kérdőn nézett rám.
- Mi aranyos abban, hogy éppen eszem? – kérdezte még mindig tanácstalanul.
- Most valahogy annyira angolnak látszol. – adtam választ a kérdésére, majd egy puszit az arcára. – Az angol reggeliddel, meg a muffinokkal körülvéve. – magyaráztam mosolyogva.
- Te pedig annyira nem angolnak, hogy nem ezt eszed. – vágott vissza mosollyal az arcán.
Kivettem a kezéből a villát és bekaptam a rajta lévő falaltot.
- Na és most? – kérdeztem közelítve az arcához.
- Nagyon angolos. – válaszolta alig hallhatóan. Úgy látszott akármennyire is próbálkoztunk mindig ugyanoda jutottunk ki.
- De reggelire általában péksütit eszem. Vagy szendvicset. Legalábbis mióta itt vagyok.
- Megjegyeztem. – nyomott ismét egy puszit az arcomra.
Befejeztük a reggelinket, Rob nem hagyta, hogy nagyjából összetakarítsam a tányérokat így otthagytam.
- Viszont még mindig nincs mit felvennem. – közöltem tanácstalanul.
- Mi lenne, ha hazavinnélek? Akkor ruhát cserélhetnél. – tanácsolta.
- Oké. Ez jó ötlet. Talán még időre is beérünk. – néztem az órára.
- Meg lesz. Simán végzünk addigra, ha csak nem fogsz sokáig tollászkodni. – tette hozzá szinte már nevetve.
- Nem is! Ezt még megbánod. – szóltam utána.
Gyorsan magamra kapkodtam a tegnap esti ruháimat, mire felöltöztem már Rob is teljes tökéletességében állt előttem.
- Képes voltál nélkülem felöltözni? – kérdezte morcosan, miközben magához vont.
- Ezt én is kérdezhetném. – simultam hozzá. – De sietnünk kell. Lehet, hogy én sem szeretem a hétköznapokat. – feleltem.
Ugyanazon az útvonalon hagytuk el a hotelt, amin be is jutottunk. Kész csoda, hogy nem találkoztunk egyetlen egy fotóssal sem. Ezért hálát adtam az égnek. Nem hiányzott volna, ha pont ebben a szerelésben Robbal együtt kapnak le minket. Nem mintha titkoltam volna, de az csak egy csomó kellemetlenséget vont volna maga után. Magyarázkodások otthon, stb. És különben is, szerettem volna, ha amennyire csak lehet olyanok maradunk, mint két teljesen hétköznapi szerelmes. Már amennyire ez Robbal lehetséges volt.
Valamit azonban teljesen elfelejtettem a rózsaszín ködnek köszönhetően. Hogy a lakásom nem igazán mondható üresnek. Erre akkor ébredtem rá igazából, mikor Robbal ismételten összegabalyodva próbáltunk valamiféle haladást produkálni. Ekkor ütköztünk egy halk torokköszörülésbe. Bogi éppen a nappali foteljében ült egy meleg kávéval a kezében. Arcából ítélve meglehetősen erősnek kellett lennie annak a kávénak. Éppen nagy szemekkel méregetett minket, miközben próbálta elnyelni a mosolyát.
- Hoppá! – csúszott ki a számon. – Jó reggelt! – próbáltam illővé varázsolni a kinézetemet.
- Nektek is. – felelte, még mindig vigyorogva. – Milyen volt az éjszakátok? – kérdezte, immár nekem célozva, magyarul.
- És neked? – kérdeztem vissza megnyomva mindkét szót.
- Van egy olyan érzésem, hogy neked élvezetesebb volt.
Rob mellettem értetlen szemekkel nézett rám, szegény. Az biztos, hogy Bogi sem fogja megúszni ezt az egészet. Ahogy ő is, én is kíváncsi voltam minden egyes részletre a tegnap estével kapcsolatban. Ezt a beszélgetést azonban később kell, hogy megejtsük. Abban pedig biztos voltam, hogy nem fogok belemenni minden egyes részletbe, bizonyos okoknál fogva.
Robot ott hagytam a nappaliban Bogival, remélve, hogy pillantásomból érthetően leszűrte: viselkedjen. Magamra kaptam az első használható ruhát, ami az utamba került, majd gyorsan bevágódtam a fürdőbe, hogy nagyjából elrendezzem a teendőimet.
Mindez körülbelül 15 percet vett igénybe, úgyhogy rettentően ügyesnek éreztem magamat, amiért nem kellett a tollászkodásom miatt sokat rám várni. Magamhoz kaptam a táskámat a szükséges dolgokkal együtt.
- Kész is vagyok. – perdültem ki Robhoz.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Igen, végeztem. – feleltem. – Majd felhívlak a forgatásról. – mondtam Boginak.
Tudtam magamról, hogy úgysem bírnám ki estig, hogy ne beszéljek vele.
- Rendben. – felelte, még mindig rejtett mosollyal az arcán.
- Kész is vagyok. – perdültem ki Robhoz.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Igen, végeztem. – feleltem. – Majd felhívlak a forgatásról. – mondtam Boginak.
Tudtam magamról, hogy úgysem bírnám ki estig, hogy ne beszéljek vele.
- Rendben. – felelte, még mindig rejtett mosollyal az arcán.
Javíthatatlan, de így szeretem. Ő a legjobb barátnőm. Reméltem, hogy tényleg jól érezte magát az este, még miután mi olyan cselesen leléptünk. Erre a gondolatra, felelevenedtek előttem az elmúlt este képei. „Hülye hétköznapok” – sóhajtottam magamban. Ha nem kellene a forgatásra igyekeznünk éppen, valószínűleg még mindig egymás karjaiban feküdnénk. Vagy a zuhany alatt…
„Erre ne is gondolj” – figyelmeztettem magamat.
Komoly erőfeszítésbe telt, hogy beszállva a kocsiba nem vetettem rá magamat Robra. Az efféle gondolatokat száműznöm kellett valahogyan az agyamból, így megszállottan bámultam ki a kocsiból.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Persze. – néztem rá. Az aggódás jeleit véltem felfedezni az arcán. – Nincs semmi baj, tényleg, csak elgondolkoztam.
- Min? – érdeklődött.
- Az titok. – pirultam bele a válaszomba valószínűleg. A szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik. Imádtam, hogy ennyire boldog. És én is az voltam.
A forgatás ugyanúgy folytatódott, mint tegnap. Annyi különbséggel talán, hogy ezúttal sokkal kisebb kedvvel vetettem bele magamat a dolgokban. Persze, ez nem volt igaz arra, amikor a dologhoz Robnak is köze volt. Tényleg betartotta az ígéretét, amikor csak lehetett ott toporgott mellettem, én pedig szintén. Amennyire csak lehetett nem veszítettük el egymást szem elől. Délfelé kaptam egy sms- t Grace- től, hogy mit szólnánk, ha most pénteken megejtenénk azt a bizonyos csajos estét. Egyik felem boldogan írt volna igent azonnal, a másik pedig mindennél jobban vágyott arra, hogy a hétvégét teljes egészébe Robbal tölthesse. Na, erre most mit írhattam volna?! Természetesen igent pötyögtem vissza. A forgatáson azonban egyikükkel sem sikerült összefutnom.
Lisával azonban annál inkább. Ami azt illeti elég morcos volt. Ekkor jutott eszembe, hogy nem is láttam a tegnap esti bulin.
„Létezne, hogy senkinek sem jutott eszébe meghívni?!” Volt egy olyan tippem, hogy így volt. Kissé megesett rajta a szívem, azonban ez az érzés meg is szűnt, amikor olyan elintézni valót sózott a nyakamba, ami sejtésem szerint nem rám tartozott volna, mellesleg pedig pont a Robtól legtávolabbi szegletben volt.
Lisával azonban annál inkább. Ami azt illeti elég morcos volt. Ekkor jutott eszembe, hogy nem is láttam a tegnap esti bulin.
„Létezne, hogy senkinek sem jutott eszébe meghívni?!” Volt egy olyan tippem, hogy így volt. Kissé megesett rajta a szívem, azonban ez az érzés meg is szűnt, amikor olyan elintézni valót sózott a nyakamba, ami sejtésem szerint nem rám tartozott volna, mellesleg pedig pont a Robtól legtávolabbi szegletben volt.
Ez volt az egyetlen alkalom a nap során, amikor nem voltunk együtt.
Ígéretemhez híven felhívtam Bogit is, mivel már nem tudtam tovább várni. Kíváncsi voltam. Természetesen most is villámgyorsan vette fel a telefont.
- Hello! Ne mesélj! Mindent tudni akarok, már persze, ha olyan környezetben vagy. – mondta szinte egy levegővel.
Gyorsa körbepillantottam. Hát nem mondanám, hogy éppen olyan környezetben voltam.
- Szia! Nem igazán. De mesélj! Rendben hazataláltál?
- Igen. Bobby annyira…. – vett egy mély lélegzetet. – … rendes volt. – találta meg végül a legmegfelelőbb szót.
- Akkor oké. Ennyi? Mesélj, mi volt?
- Csak táncoltunk, tiszta őrült volt mellesleg egész este. Meg, hát kicsit be is csiccsentettünk.
- Igen, azt sejtettem a nagy bögre kávéból. – mondtam fülig érő szájjal. – Nem volt semmi?
- Nem, megértette, hogy tényleg szeretném, ha valami lenne otthon Gáborral, szóval jól viselkedett. Sőt még a többi pasit is szépen elterelte mellőlem. Egyszóval: rendes volt.
- Hello! Ne mesélj! Mindent tudni akarok, már persze, ha olyan környezetben vagy. – mondta szinte egy levegővel.
Gyorsa körbepillantottam. Hát nem mondanám, hogy éppen olyan környezetben voltam.
- Szia! Nem igazán. De mesélj! Rendben hazataláltál?
- Igen. Bobby annyira…. – vett egy mély lélegzetet. – … rendes volt. – találta meg végül a legmegfelelőbb szót.
- Akkor oké. Ennyi? Mesélj, mi volt?
- Csak táncoltunk, tiszta őrült volt mellesleg egész este. Meg, hát kicsit be is csiccsentettünk.
- Igen, azt sejtettem a nagy bögre kávéból. – mondtam fülig érő szájjal. – Nem volt semmi?
- Nem, megértette, hogy tényleg szeretném, ha valami lenne otthon Gáborral, szóval jól viselkedett. Sőt még a többi pasit is szépen elterelte mellőlem. Egyszóval: rendes volt.
- Akkor jó, kicsit féltettelek.
- Engem, ugyan. Viszont veled mi volt? – bújt ki a hangjából a kíváncsi énje.
- Hmmm. Nagyon édes volt, romantikus. – fogtam halkabbra a hangomat.
- Bővebben? Hova tűntetek?
- A London Eye- hoz először.
- Omg! És fel is ültél rá? - hüledezett. Pontosan tudta rólam, hogy mennyire tériszonyos vagyok.
- Igen, fel, de először nagyon nem akartam. De meggyőzött, ki nem hagytam volna.
- Na, azt meghiszem, hogy meg tudott győzni. Van pár tippem.
- Hehehe. Igen, van pár elég jól beváló ötlete. – tettem hozzá.
- Na és utána, mi volt? – kíváncsiskodott tovább
- Hát azt már nehéz lenne elmondani telefonban úgy, hogy itt vannak körülöttem. – jegyeztem meg belepirulva már a puszta említésbe is.
- Ah, mindenre nekem kell, hogy emlékeztesselek?! – váltott magyarra. – Nem értem miért beszélünk angolul, mondd magyarul. Ki vele!
- Nyugi. – feleltem immár magyarra váltva. – De ez akkor sem annyira publikus téma.
- Okké. Szóval ti ketten…. – kezdett bele.
- Igen?
- Vele töltötted az éjszakát? Csak egy igent mondj, vagy egy nemet, könyörgöm. – szinte már láttam ahogyan a nappali közepén ugrál.
- Igen. – feleltem halkan.
- Igen, mint igen ott aludtál, vagy igen, mint tudod te azt. – faggatott tovább.
- Hagyatkozz a piszkosabb fantáziádra. – feleltem már teljesen vörös fejjel.
A vonal túlsó végéről csak egy hangos sikítást hallottam, ami elég szokatlan reakció volt Bogitól.
- Jól vagy? - kérdeztem félénken.
- Végre, nem gondolkozol, ez az. – mondta.
- Mi az, hogy nem gondolkozom? – kérdeztem felháborodottan. – Én igen is mindent végig gondoltam. – jegyeztem meg. Bár jól belegondolva, ez nem egészen volt igaz. Most először történt meg az életemben, hogy a szívemre hallgattam nem pedig az eszemre. De ennek örültem.
- Jól van, ha hazajössz mindent elmesélsz majd. – ez kijelentésnek szánta.
- Bizonyos keretek között. – tettem hozzá. – Most viszont megyek, mert Lisa szúrós szemekkel közeledik felém.
- Bizonyos keretek között. – tettem hozzá. – Most viszont megyek, mert Lisa szúrós szemekkel közeledik felém.
- Oké, szia!
Pillanatokkal később már a jól ismert arccal találtam szemben magamat.
- Igen? – kérdeztem. Fogalmam sem volt róla, most éppen mi lehet a problémája, hiszen mindent megcsináltam. Kezdtem néha úgy érezni magamat mintha az ő személyi asszisztense lettem volna nem is Robé.
- Mivel nem voltál elérhető telefonon, engem kért meg Rob, hogy keresselek meg. Az öltőző kocsiban van.
- Oh, oké. Nem mondta mi a baj? – kérdeztem. Ma már volt pár utam a jelmezesekhez, mivel rossz kiegészítőt adtak oda, reméltem hogy nem megint azzal van probléma.
Pillanatokkal később már a jól ismert arccal találtam szemben magamat.
- Igen? – kérdeztem. Fogalmam sem volt róla, most éppen mi lehet a problémája, hiszen mindent megcsináltam. Kezdtem néha úgy érezni magamat mintha az ő személyi asszisztense lettem volna nem is Robé.
- Mivel nem voltál elérhető telefonon, engem kért meg Rob, hogy keresselek meg. Az öltőző kocsiban van.
- Oh, oké. Nem mondta mi a baj? – kérdeztem. Ma már volt pár utam a jelmezesekhez, mivel rossz kiegészítőt adtak oda, reméltem hogy nem megint azzal van probléma.
- Nem, csak annyit mondott, hogy nem talál téged. Jobb ha sietsz! – mondta. – És, ha lehet ne ilyenkor intézd a személyes traccspartikat. – tette hozzá.
Ez egyszer igaza volt, tényleg nem most kellett volna telefonálnom. Szinte rohanva jutottam el Robhoz, majdnem beestem az öltöző ajtaján.
- Huh. – kapkodtam levegő után. – Mi a baj? Lisa mondta, hogy keresel, de telefonáltam. Jól le is lettem cseszve. – meséltem gyorsan. – Szóval mi van?
- Semmi különös. – húzott magához. – Csak hiányoztál. – mondta magától érthetően. Bennem pedig egyszerűen felment a pumpa.
- Komolyan?! Ezért futottam idáig? Azt hittem baj van. – néztem rá szigorúan. – Nem hívhatsz ide mindig, ha hiányzom. – mondtam már kicsit lágyabb hangon. Tudtam pontosan mit is érzett, nekem is hiányzott, hogy ilyen közel legyek hozzá.
- Tudom, ne haragudj! – kért bocsánatot mint egy rossz kisgyerek, akit leszidtak otthon.
- Hát nem is tudom. – mondtam szem forgatva. – Szörnyű, hogy jelenleg nem tudok rád haragudni.
- Szeretlek! Szeretek! Szeretlek! – mondta miközben, minden szónak egy-egy aprócska csókkal adott nyomatékot.
- Ha ezt nem hagyod abba, akkor nagyon ki fogunk kapni.
- Kikapni? Kitől? – kérdezte. – Én mára végeztem, szóval te is. – közölte.
- Tényleg? – fújtam ki a levegőt. – Végre! Akkor elviselek még pár perc kényeztetést. – fontam a kezeimet szorosan a nyaka köré.
A pár percből fél óra lett,de hát nehéz volt elszakadnunk egymástól. Miközben hazafelé autókáztunk, teljesen elvesztem az arcába. Nem akartam tőle elszakadni, de tudtam, hogy muszáj lesz. Elmeséltem neki a csajos este dolgot is, kicsit csalódott volt, de megígértette velem, hogy a hétvége további részét csak is vele fogom tölteni. Erre valószínűleg túl gyorsan mondtam igent.
Hosszú csókkal váltunk el egymástól, de nem végleg a mai napra. A végére egészen mást terveztem….
A hálószoba ( ismét): [1] [2]
A fürdő: [1] [2] [3]
A videó megtekintése csak saját felelősségre ajánlott. ;) Az okozott következményekért felelősséget nem vállalok. Leginkább csak nőnemű olvasóim számára. :D
![[1]](http://kephost.hu/image-3EC9_4CC3415E.jpg){kind=link}
![[2]](http://kephost.hu/image-EAD9_4CC3415E.jpg){kind=link}
![[1]](http://kephost.hu/image-BCFE_4CC3405C.jpg){kind=link}
![[2]](http://kephost.hu/image-FE25_4CC3405C.jpg){kind=link}
![[3]](http://kephost.hu/image-AE5F_4CC3405C.jpg){kind=link}
![[ London Eye ]](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/da/London_Eye_at_night_2_edit.jpg/800px-London_Eye_at_night_2_edit.jpg){kind=link}
