11. fejezet - Végre ketten?! /II

És íme a 2. része a fejezetnek. Ez lett a hosszabb. :)
Imádtam írni, nekem nagyon tetszik. Tehát már csak a ti véleményetek van hátra. :)
Hajrá!
Jó olvasást!
Puß

***

Gyorsan elkészültünk mindketten, egyikünk sem vitte túlzásba a kiöltözést, nem volt szükséges. Először még büszke is voltam magamra, amiért ilyen gyorsan sikerült ruhát választanom, de miután rájöttem, hogy így sokkal több felesleges időnk maradt, már nem voltam annyira boldog. Szinte 5 percenként nézegettem a nappaliban lévő faliórára, ezzel sikeresen az őrületbe kergetve Bogit. Kezdett elpárologni a lelkiismeret furdalásom is, szerencsére. Megtaláltam azt a módot, amivel egyiküket sem kell elhanyagolnom. Egyszerre tölthetem velük az időmet. Ez a tény és az, hogy hamarosan Rob lép be az ajtómon, teljesen felcsigázott.
Máskor mindig azért mérgelődtem milyen gyorsan repül az idő, de most csigalassúsággal teltek a percek.
Eszembe jutott, hogy már pár napja nem beszéltem anyuékkal, úgyhogy gyorsan felhívtam őket. Tudom, nem szép dolog tőlem, hiszen megígértem ezentúl többet beszélünk majd, de hát nem lóghatok egyfolytában a telefonon. Nem igaz? Otthon nem történt semmi különös, legalábbis nekem nem mondott semmit anyu. Otthon sosem történt semmi. Persze nekem be kellett számolnom az elmúlt napjaimról. Mikor megemlítettem Robot, rögtön nagyobb lett az érdeklődése, na és persze az aggódása is. Anyák. Nem beszéltünk annyit, mert már közeledett a 8 óra, hála az égnek. De mindenképpen a lelkemre kötötte amint lehetőségem lesz, hívjam fel, hogy töviről hegyire elregéljem neki, mi is van köztem és Rob között.

- Mit gondolsz nem kellett volna inkább a másik fölsőt felvennem? – kérdezte Bogi.

- Hacsak nem pasizni akarsz, akkor ez tökéletes. – feleltem vigyorogva. – Mi lenne, ha Gábor rájönne, hogy kihívó ruhákban engedtelek ki egy csomó pasi közé?

- Hé, nem fogadtam vakságot, és még nem is hivatalos köztünk ez az egész.

- Ja, nem hivatalos, de könyörgöm órákat beszéltek telefonon. Tudod, mennyibe kerül egy hívás otthonról?

- Oké. Ez esetben köszönöm, hogy ennyire vigyázol rá. Anyuci! – vigyorgott.
Erre csak kiöltöttem rá a nyelvemet.

Rob mint idáig mindig, most is pontosan érkezett. Amint megszólalt az ajtócsengő, már rohantam is ajtót nyitni.
Hihetetlenül káprázatos mosollyal nézett rám, majd gyorsan behúztam az előszobába.

- Hello! – leheltem egy csókot az ajkára.

- Szia! Ha tudom, hogy ilyen lesz a fogadtatásom, jöttem volna előbb. – mondta huncutul. – De nem akartalak titeket elválasztani egymástól.

- Jöhettél volna korábban is. Egész nap hiányoztál.

- Te is nekem. – kaptam meg a második csókunkat a mai napon. Ez jóval energikusabbra sikerült.

- Mehetünk? – kérdeztem izgatottan.

- Igen. Bogi?

- Szólok neki. Be jössz?

- Persze. – fogta meg a kezemet, és hagyta, hogy beljebb vezessem.
Bogi éppen a táskáját hozta ki a szobából.

- Hello! Azt hittem be se hívod. – jegyezte meg Bogi.

- Szia! Örülök, hogy megint találkozunk. – mondta udvariasan Rob, majd legnagyobb meglepetésemre megölelték egymást.
Idáig attól féltem, hogy Bogi esetleg tényleg beváltja ígéretét és elbeszélget Robbal, de ezután csak mosolyogva pislogott felém.
- Akkor indulás!

- Szóval a barátod zenész? – kérdezte Bogi hátulról, amikor már a kocsiban voltunk. Én elől ültem Rob mellett, kezét végig a kezemen tartotta.

- Igen. Nagyon jól játszik gitáron, ő tanított meg engem is játszani. De ez most csak egy kis helyi kocsma, néha szoktak élő zenét is hozni. Nem lesznek sokan, de a hangulat jó.

- Pontosan kik azok a „nem sokan”? - kérdeztem.
Nem tudom észrevette-e a hangomban megbúvó feszültséget. Nem volt kedvem ma Biancához. Szerettem volna, ha ez a mi esténk lesz a megjegyzései és a puszta jelenléte nélkül.

- Sam éppen máshol játszik, ő nem jön. Ja és Bianca is dolgozik.
„Dolgozik? Ez az! Úgy kell neki. ” A legszebb öröm a káröröm.

- Oh, az kár. – feleltem szomorúan. - De még Londonban van Sam? Vagy máshol is játszik? Turné?

- Egy kis turnéja van Franciaországban. Szóval ma csak Marcus, Tom és Bobby lesz ott. Már, ha Bobby kijózanodott. – nézett rám a napszemüvege mögül.
Kicsit tovább tartott az út, mint az eddigi helyekre, ahova elvitt magával. De megérte várni. A hely nem volt feltűnő, sem óriási. Odabent is visszafogott volt a berendezés. Azt azonban nem állítottam volna, hogy nincsenek odabent sokan. A hely tömve volt.
Egy hátsó enyhén elszigetelt részbe ültünk le. Az asztalnál már ott ült az említett hármas.
Marcus volt a leggyorsabb az üdvözlésben.

- Hello! Végre ideértetek. – ölelt meg erősen. – Látom, összejött a gyereknek. – mutatott a fejével Rob felé.
- Tudtam én, hogy nem kell sokat várnunk, hogy újra lássunk. – kaptam Tomtól is az üdvözlő szavakat.

- Oké, örülünk, hogy itt vagytok. De mindenki csak Emilivel foglalkozik. Ki a csinos barátnőd? – kérdezte Bobby kaján vigyorral a képén. Sejtettem, hogy még mindig nem tette túl magát azon a csajon.

- Bogi, a legjobb barátnőm. Látogatóba jött hozzám. Ők pedig itt Rob barátai: Marcus, Tom és Bobby. – mutattam be őket egymásnak.

- Nagyon örvendek hölgyem. – ölelte át Bobby Bogit, majd maga mellé ültette.
Mi is beültünk az asztal mögé, majd rendeltünk.

- Tudjátok ez a Magyarország egy tuti hely lehet, ha ilyen gyönyörű lányok vannak arrafelé. – közölte nagyon diplomatikusan Bobby. - Van barátod?- kérdezte Bogit.

- Mondjuk, hogy van.

- Mondjuk? Milyen az a „mondjuk”?

- Mielőtt kijöttem Londonba megismertem valakit, és ha hazamegyek komolyabban tervezem vele. – felelte.

- Én a pasi helyében biztos nem engedtelek volna el magam mellől. Nagy hiba volt. – kacsintott rá, miközben a pohara után nyúlt.

- Csak okosan, oké? – kérte tőle Rob. – Még rossz hírét viteted Angliának.

- Értettem, jó leszek. De nem hazudtam egy szót sem. – nézett rá ismét barátnőmre.
A továbbiakban visszavett Bogi felé irányuló, - olykor félre nem érthető célzásaiból-, de nem telt el nélkülük 10 perc sem az este végéig.
Jót beszélgettünk, iszogattunk, majd Marcus felvonult a színpadra. A többiek a pubban valószínűleg már jól ismerték, mert intenzív tapssal fogadták.

- Te nem játszol ma? – kérdeztem Bobbyt.

- Viccelsz? Lassan már a saját sörét se tudja majd felemelni. – mondta Tom rosszalló tekintettel meredve barátjára.

- Ugyan már! Talán nekem nincs jogom a gyászhoz?

- Haver, szakított veled, nem meghalt! Szörnyen nézel ki. – mondta Rob.

- Folyton cseszegettek. Oké, akkor ezennel bejelentem, hogy túlléptem rajta. Ma ez volt az utolsó korty söröm. – mondta határozottan Bobby, de mielőtt még letette volna a poharát még lehúzta a benne lévő tartalmat.

- Na, erre kíváncsi leszek. Van 50 Fontom rá, hogy ma megint nekem kell ágyba raknom.

- Szép kis barát vagy, mondhatom. Köszi haver! – mondta csalódottan. – Senki sem tartja, ne már, hol a bizalom? Rob? – nézett rá reménykedve.

- Na jól van, tartom. De ha inni mersz, tartozol nekem.

- Egy kortyot sem! –tolta el magától az üres poharat.
Közben Marcus is befejezte a számát, és visszaült hozzánk.
- Na, miről maradtam le? – kérdezte.

- Csak arról, hogy Robot 50 Fonttól fogom megfosztani. Bobby pedig túl van a barátnőjén, és ma már nem iszik. –felelte barátjának Tom.

- Áh, szóval megint bemutatkoztatok. – mosolygott ránk Marcus.

– De most ha megbocsájtotok, nekem ki kell mennem. Pia helyett kell a cigi. Valaki? Lányok esetleg?

- Én megyek. –állt fel gyorsan Marcus.

- Bocsi, de egyikünk sem dohányzik. – feleltem.

- Baj, ha én is kimegyek? – kérdezte tőlem Rob.

- Menj csak. – mondtam, de még előtte kapott egy puszit a szájára.
Végül Tom is velük tartott. Ez valami olyasmi lehet, mint a lányoknál a közös WC-re menés, gondoltam. Így csak ketten marattunk Bogival az asztalnál.

- Na, milyenek? – kérdeztem izgatottan. Reméltem, hogy Bobby jelenlegi állapota nem rettentette el nagyon a srácoktól.

- Jó fejek. Még Bobby is, ha nem vesszük, hogy jelenleg tök részeg. – mondta vigyorogva.

- Tényleg szimpik? Oh, úgy féltem, hogy nem fogod őket bírni. – sóhajtottam.

- Tényleg. Nyugi. És ez a hely is tök jó. Marcus nagyon jól játszik. Tudod, ha Gábor nem várna otthon…talán. – mosolygott.

- Hé, kislány! Vigyázz mit beszélsz! Én képviselem Gábor védelmét. – figyelmeztettem.

- Nem gondoltam komolyan. De a fiúk tényleg jó fejek. Már nem féltelek annyira, ha visszamegyek.

- Mi? Ugye nem most gondoltad? – néztem rá riadtan.

- Nem, nem szabadulsz meg tőlem olyan hamar. – nyugtatott.
A színpadon egymás után váltották magukat a különböző előadók. Mint Marcus elmondta sokszor rendeznek ilyen estéket, hogy a kezdő zenészek tudjanak találkozni a közönségükkel.
A fiúk hamar visszaértek, így ismét teljes volt a csapat. Rob kényelemesen befészkelte magát mellém a sarokba. Kezeink az asztal alatt ismét összefonódtak. Tudom, hogy az érzés kissé beteges, de annyival jobban éreztem magamat, mikor itt volt a közelemben. Teljesen elvesztem, ahogyan az arcára néztem. Szörnyen önző lettem, szerettem volna, ha az egész világ megszűnne körülöttünk és csak ő és én lennénk.
A többiek valami érdekes dologról beszélhettek, mert mindannyian nevettek, de ebből nem sokat fogott fel az agyam. Nagyon úgy tűnt, hogy ő sem. Tényleg úgy viselkedtünk, mint két tini. Össze-összemosolyodtunk, apró csókokat váltottunk - néha nem is olyan aprókat.

- Na, de gyereket! – kiáltott fel Marcus. – Khmm… Mi is itt vagyunk ám! – nevettek mindannyian.

- Ugyan már, hagyd őket! – mondta barátjának Bobby. – Én még emlékszem, mikor én is ilyen boldog voltam. – sóhajtott.

- Uh, eljutottunk a boldogságtól az önsajnálatig. – jegyezte meg Tom. – Rob lassan készítheted a pénztárcádat.
Nem igazán foglalkoztunk a fiúk megjegyzéseivel. Mi csak minden percet ki akartunk használni, hogy együtt legyünk. És ez sikerült is. A továbbiakban is megpróbáltunk egymásra figyelni.
Mint minden este ennek is a vége felé jártunk. Tom morgolódott az orra alatt, mert ki kellett fizetnie az 50 Fontot Robnak. Bobby az este végére majdnem teljesen kijózanodott.

- Örülünk, hogy megismerhettünk téged is. – mondta Marcus az este végével, mikor a hely már a záráshoz készülődött. A többiek is bőszen bólogattak Bogira nézve, majd elköszöntek tőle.

- Bocsi, hogy az elején nyomulós voltam. De tényleg egy szavam sem volt hazugság, ha az a magyar gyerek nem jön be, tudod hol találj meg. – kacsintott rá Bogira.

- És persze nektek is örülünk. – tette hozzá Tom a Robbal alkotott kettősünkre célozva. – Szóval most nekünk is be kell szerezni egy barátnőt srácok, mert így nagyon gázok vagyunk. Főleg, ha így előttünk faljátok egymást. – csóválta meg a fejét.

- Ideje mennünk mielőtt innen is kidobnak minket. – mondta Rob. Így elbúcsúztunk és elindultunk hazafelé.
Rob csakúgy, mint odabent az egész este alatt idekint sem engedte el egy pillanatra sem a kezemet. Gyors puszit kaptam a homlokomra, majd beszálltunk a kocsiba.

- Milyen volt az este?

- Jó volt, kedvelem a barátaidat, főleg Marcust. – néztem rá mosolyogva.

- Ők is kedvelnek téged, na és persze téged is Bogi. – szólt hátra. – Főleg Bobby. Bocsi miatta, egyébként tud normális lenni, csak mióta szakított vele a barátnője eléggé kivan.

- Nincs semmi. Jó kis este volt. Bírom az ilyen kis angol kocsmákat.

- Köszi, hogy elhoztál. Kár, hogy Sam nem volt ott.

- Majd legközelebb, édes. – kaptam egy apró csókot az arcomra mikor éppen egy piros lámpa előtt álltunk. – És talán Bia is ott lesz.
Erre kicsit elhúztam a számat.

– De Bia-t nem hiszem, hogy annyira hiányoljátok majd, igaz?
Meglepetten néztem rá, nem tudtam, hogy észrevette a köztünk lévő ellenszenvet.

- Nem vagyok annyira jó színésznő, mint kellene. Sajnálom! Csak egyfolytában azt éreztette velem, hogy nem szívesen lát a köreitekben.

- Enyhe kifejezés! Burkoltan utál téged. – tette hozzá Bogi. – Bocsi, hogy ezt mondom.

- Ő csak félt engem, valahogy úgy, mint téged Bogi. – nézett a visszapillantóba.

- Helyes meglátás. Szóval vigyázz magadra és rá is, vagy velem találod szemben magadat. – mondta halálos komolysággal Bogi hátulról. Óvatosan hátrapillantottam, de csak a mosolygó arcával találtam magamat szemben.
Fellélegeztem, ennyivel megúsztam a nagy beszélgetést közöttük. Nem lett semmiféle lefejezés, elriasztás sem egyebek, amelyektől titkon rettegtem. A legjobb barátnőm kedveli őt és a barátai is elfogadtak minket együtt.
Közben begurultunk a házunk elé. És felmentünk a lakásba.
Az ajtó előtt Rob vonakodva állt meg. Kérdő tekintettel néztem fel rá.

- Mi a baj? –kérdeztem, mikor már Bogi odabent volt.

- Talán nekem mennem kellene. – mondta.

- Még korán van. – néztem a telefonomra. – Csak éjfél! – megfogtam a kezét és behúztam az ajtón. Csakúgy, mint mielőtt elindultunk volna most is csókolózni kezdtünk. Azonban ezúttal sokkal intenzívebben. Éreztem ahogyan Rob kezei a hátamról a csípőm felé haladnak, miközben beletúrtam a hajába. Csak addig szakadtunk el egymástól, amíg levegőhöz jutottunk.
Sosem voltam ennyire rámenős eddigi kapcsolataimban, hirtelen tettemen én magam voltam a legjobban meglepődve. Nem tehettem róla ezt a viselkedést ő váltotta ki belőlem. A kezeim lejjebb siklottak egészen a mellkasáig, éreztem milyen gyorsan emelkedik ujjaim alatt. Hirtelen szakította meg csókunkat.

- Tényleg mennem kellene. – mondta még mindig megemelkedett pulzusszámmal, de a szemei maradásról árulkodtak. – Ez most nem lenne a legokosabb dolog tőlem.

- Én nem bánnám, ha maradnál még. – Komolyan csodálkoztam magamon. Egy randi és a mai este után arra kérem, hogy maradjon itt éjszakára? Nem mondtuk ki nyíltan, de istenem, nem kávéra invitáltam.

- Nem arról van szó, hogy nem szeretnék maradni. – nézett mélyen a szemembe, tekintete perzselő volt. – De Bogi…. – mutatott befelé.

- Áh, igaz. – vettem nagy levegőt. – Én nem vagyok ilyen. De annyira hiányoztál egy nap után is. – Bújtam vissza a karjai közé.

- Tudom, nekem is. – szorított magához. – Mi lenne, ha holnapot együtt töltenénk. Hétfőtől úgyis erőltetett tempóban forgatás lesz. Nem hiszem, hogy majd lesz még energiád velem lenni a napok után.

- Már hogy ne lenne. De holnap együtt főzünk. Magyaros nap lesz, ide idézi Bogi nekem a hazai konyhát. De mondjuk eljöhetnél. Mit szólnál hozzá? – néztem rá kérlelő tekintettel. Hát lehet nekem nemet mondani?

- Hmm… még nem ettem magyar kaját, oké. Legalább látlak majd.

- Nagyon remélem, hogy sietsz. – nyomtam egy rövid csókot a szájára. De ő nem úgy tervezte, hogy ez egy rövid csók legyen, így megint egymás karjaiban találtuk egymást, hevesen csókolózva.
Ezúttal én szakítottam meg a pillanatot.

- Oké, tényleg menned kell. – néztem rá reményeim szerint nagyon határozott tekintettel.

- Légy jó! Holnap jövök. – dobott felém egy újabb sexi mosolyt.

- Várlak! – mondtam, majd magunkra zártam a bejárati ajtót.

- Tehát holnap vendégünk lesz? – kérdezte Bogi mire a nappaliba értem.

- Hallgatóztál? Igen. Nem baj ugye?

- Tudod vékonyak a falak. – felelte vigyorogva. – Akkor reggel majd leszaladok még venni pár dolgot, mert nem hiszem, hogy elég lenne 3 főnek amint van.

- Oké. Én hulla leszek úgyis reggel. Bocsi. – Gyorsan kibújtam a cipőmből és leültem az egyik fotelbe.
Nem szólt semmit, csak az arcomat kezdte el fürkészni.

- Mi van? Te jó ég, mit hallottál.

- Nyugi semmi pikáns részletet. Bár megjegyzem, hogy a tükörből khmm… látni lehet idebent mindent. – kuncogott.
- Te!!!!

- Nyugi. – emelte fel védekezően a kezeit. – Bent voltam a szobámban átöltözni, csak inni jöttem ki. – mutatott a bögréjére. - De megváltoztál, tudsz róla? –kérdő tekintettel meredtem rá. - Jó értelemben. Ő olyan éltető erővel hat rád. Nyoma sincs annak a lánynak, akivel még pár nappal ezelőtt beszéltem msn-en.

- Ez most akkor mit is jelent? – kérdeztem kíváncsian.

- Ez azt jelenti, hogy barátnői áldásomat adom rátok.