11. fejezet - Végre ketten?! /I

Sziasztok!

Tudom, hogy kések, ez már egy héten kívül van, sorry.

De mivel nem szeretnélek titeket nagyon megváratni, ma gyorsan befejeztem nektek a fejezetet. Nos, most olyan lesz, ami idáig még nem volt.

Fél fejezetet kaptok. :) Na, de mielőtt még mindenki összeomlik: nem lett annyira rövid. Nézőpont kérdése. :)

Holnap ismét Pécsre kell mennem, vasárnap pedig költözök, tehát lesz tennivalóm a hétvégén. De ha minden jól megy pénteken megkapjátok a másodig felét.

Hétfőtől, pedig nekem is megkezdődik az egyetem. Még nem tudom mi minden is vár rám, de megpróbálok a heti egy fejezetnél maradni. Remélem ez sem tántorít el titeket az olvasástól.

Ui.: Mindenkinek aki suliba jár, sok szerencsét az évhez. Kitartás! Tanuljatok! :)

***

"Ahol nincs egyéb mód a szórakozásra, az igazi bölcs azt fordítja javára, ami éppen akad."

Nem tudom pontosan mikor is értem haza, az este – és inkább a hajnalban történtek után – az idő teljesen semlegessé vált számomra. Talán hajnali 3 lehetett, mivel a szomszéd ilyenkor szokta lekapcsolni a tv-jét.
Miután eljöttünk az árverésről és az étteremből is kitessékeltek minket, a Temse partján sétáltunk kéz a kézben. Egy hátulütője volt annak, hogy a lengébb ruhám mellett döntöttem. Majdnem szétfagytam. Fogvacogásomat Rob is észrevette és rám terítette az öltönyét. Ilyen szemszögből mégsem volt annyira rossz ötlet a ruhaválasztásom. Sétánk közben aprókat lélegeztem be a ruhából áradó illatából.
Mindenféléről beszélgettünk, vagy éppen csendben haladtunk előre gyönyörködve a kivilágított Londonban.
Ha eddigi életemből ki kellene emelnem a tökéletes pillanatokat, ezt mindenképpen oda sorolnám. Azonban, mint minden másnak, ennek a pillanatnak is vége lett egyszer.
Apró csókok között váltunk el egymástól. Nem mondhatni, hogy örömmel engedtem ki a karjaim közül, de erőt vettem magamon.
Odabent Bogi már aludt, így lábujjhegyen osontam a szobámba, ahol rögtön bele is vetettem magamat a pihe- puha ágyamba.

***

Körülbelül 10 perc múltán az ajtóm nyílására és a takaróm eltűnésére ébredtem. Odakintről erős fény szűrődött be. Szóval mégsem 10 percet aludtam. Nyűgösen próbáltam visszaszerezni a takarómat, de teljes mértékben lehetetlen küldetésnek indult.

- Kegyes voltam, hagytalak aludni, de most ki az ágyból! Hallani akarom az egészet. – rángatott ki az ágyból Bogi.

- Ne! Csak még 5 perc, kérlek! Hagyj! – morogtam álmos hangon.

- Ugye tudod, hogy 9 óra van. Gyerünk felkelni. Nem hagyhatsz egyedül, mert unatkozom.
Áh, a jó öreg lelkiismeret-furdalás. Ügyes húzás. Régen éreztem már. Ezzel sikerült nagyjából felébresztenie.

- Oké, ez gonosz húzás volt. De adj egy kis időt, még felébredek.

- Készültem, hoztam kávét. – nyújtott át egy gőzölgő bögre kávét. Már az illata is ínycsiklandó volt. – Na, mesélj!
Kényelmesen befészkelte magát mellém, kíváncsi tekintettel fürkészve az arcomat.
Óvatosan kortyoltam bele a kávémba. Majd nagyot sóhajtva belekezdtem a mesélésbe.
Miután már mindenről tájékoztattam, olvadó tekintettel meredt rám.

- Oh, ez annyira aranyos volt. Oké, egy kicsit túlzás volt ennyi pénzt kiszórnia, de akkor is. Mázlista vagy!
Bár kettőnk közül, mindig is én voltam a romantikusabb alkat, nem csodálkoztam, hogy ő is így reagált a történtekre. Bár nagyban még mindig a tegnap este hatása alatt álltam, a pénz terén megértettem a véleményét.

- Tudom, hogy bolond, de a gesztus volt a lényeg. – feleltem.

- Úgy vigyorogsz, mint akinek felvarrták az arcát.

- Olyan jól éreztem magamat tegnap. Legszívesebben haza se jöttem volna. Bocsi. – néztem rá bűnbánóan. – De annyira romantikus volt. Szinte tökéletes. Sétáltunk a Temze partján. Tudom, hogy szerinted ez kicsit nyálas, de nekem tetszett, amit értem tett, és tudom, hogy őszinte volt minden, amit mondott, érzem. Most tudom, mit csinálok.

- Akkor oké. örülök, hogy boldog vagy. – mondta. – És nem is vagyok ennyire borúlátó a férfiakkal szemben, oké? Én is elviselnék egy hasonló romantikus vacsorát. Csak kevesebb hírnévvel fűszerezve.

- Mondjuk az illetőt hívják Gábornak?

- Mondjuk. – bólintott. – Mondhatok valamit? De, csak mert a legjobb barátnőm vagy, oké.

- Mondd.

- Féltelek. Látom, hogy tetszik neked, és valljuk be, teljesen levett a lábadról. Ő híres, nem szeretném, ha bántana téged. Szóval csak óvatosan.

- Mondtam, tudom, mit csinálok, mit akarok. És jelenleg ezt akarom mindennél jobban. Vele lenni. Na meg a munka, persze. Idáig anyu és te is azzal húztatok, hogy miért nem szórakozok. Hát most megteszem. Szeretek vele lenni. Tisztában vagyok vele, hogy mivel jár az ami, de ez ő. Nem tudom a kettőt szétválasztani.

- Jól van. Örülök nektek. De fel vagy készülve arra is, hogy az újságok címlapján legyél?

- Nem tudom. Oké, ne ijesztgess! Ez még nem történt meg, szóval most csak hadd legyek boldog. Simán boldog. – mondtam. – Na és ha már kirántgattál, mit csináljunk ma? Csak a tiéd vagyok.

- Semmi Rob? Komolyan? Na, ezt te sem gondoltad komolyan. Vele kellene töltened a napodat, nem velem. Azt hittem megbeszéltetek valamit mára, nem?

- Nem, semmi. És nem megígértem, hogy ma veled leszek? Nem helyes, hogy ennyire elhanyagollak. Szóval mi a kívánságod?

- Oké. Hát akkor mondjuk, elmehetnénk még vásárolgatni egy kicsit. Mit szólsz?

- Áhá, London rossz hatással van rád. – mondtam vigyorogva. – Ha hagysz felöltözni, mehetünk. De beülhetnénk valahova reggelizni is.

- Kapsz 15 percet. – mondta, azzal kiviharzott a szobából.
Gyorsan rendbe szedtem magamat, felöltöztem és 10 perc múlva már indultunk is vásárolni. Mielőtt még belelendültünk volna a boltjárásba, beültünk egy könnyű kis reggelire egy kedves kis kávézóba.

- Na és hívott azóta Gábor? – kérdeztem miközben a mai második csésze kávémat fogyasztottam el.

- Igen, tegnap éppen miután elmentetek. Aranyos volt. Majdnem egy teljes órán át beszélgettünk.

- Áh, és ezt csak így mondod? Engem felkeltesz, te meg nem is mesélsz semmit sem. – vágtam be a sértődöttet.

- Nincs semmi különös, csak beszélgettünk. Tudod, nálunk nem volt semmiféle csöpögős dolog.

- Haha, nagyon vicces vagy. Kíváncsi vagyok erre a pasira. Be kell majd mutatnod!

- Ha hazajössz mindenképpen. Persze, ha akkor még mindig lesz valami közöttünk.

- Ne legyél már ennyire negatív! Mi az, hogy ha majd akkor is együtt lesztek. Még csak most ismerkedtetek, meg. De ha nincs annyi esze, hogy veled legyen, akkor meg is érdemli.

- Köszi. Még elpirulok. – mosolygott. – Na és mikor jössz haza?

- Őszintén nem tudom. Hiányzik az otthon, de most jól érzem magamat idekint is. Még nincs tervbe véve a pontos dátum. De nem ártana befejeznem a sulit.

- Tudod, hogy mindenki azt hiszi, hogy nem fogsz már hazajönni?

- Ne már! Komolyan?

- Ugyan már, teljesen beilleszkedtél. Neked ez a világ való, itt várnak rád a lehetőségek. A családon és barátokon kívül mi az, ami miatt visszamennél?

- Pontosan ez a kettő, ami miatt elmennék innen. Nem tudom, még nem gondolkoztam ezen annyira. Na, jó megfordult már a fejemben egyszer, hogy milyen lenne, ha itt élnék végleg.

A kávézóból elindulva kisebb boltokat céloztuk meg. Benéztünk egy közeli Primark-ba és különböző antik boltokba. Bogi szeretett volna valami különleges meglepetést venni anyukájának születésnapjára, így ez lett a legfőbb küldetésünk. Persze eközben végig jól éreztük magunkat. Reméltem, hogy nem érezte tényleg úgy, hogy elhanyagolnám. Próbáltam megtalálni a középutat közte és a munkám között. Nagyon jó volt, ismét vele lógni, mintha csak ismét otthon lettem volna. Egészen biztos voltam abban, ha hazamegyek, akkor az miattuk lesz. A szeretteimet nem bírtam volna cserbenhagyni, még akkor sem, ha London sokkal több lehetőséget kínált számomra.
Na és persze itt volt már Rob is. Aki már nagyon hiányzott. Akárhányszor egy szerelmes pár sétált el mellettünk, mosolyra húzódott a szám.

- Na, gyerünk haza! – szólalt meg Bogi. – Már megtaláltuk, amit kerestünk, most gyerünk, hívd fel a pasidat!

- A mai napot neked ígértem, és tök jól elvagyunk, nem? – kérdeztem.

- Látom, hogy hiányolod. – mondta beleegyezően.
Mintha csak megérezte volna, hogy pont rá gondolok, sms érkezett a mobilomra.
Tömör, de annál lényegre törőbb üzenet volt, Tőle.
„ Hiányzol. Rob”
Nem igen tudtam mit reagálni rá, csak vigyorogtam.

- Na, ki az? – kérdezte érdeklődve. – Ő az ugye? Na, írj neki gyorsan, gyerünk!
Csak ennyit írtam vissza:
„Nekem is hiányzol. Em”
Nagyon reméltem, hogy nem hagyja ennyiben, és visszaír.

- Ennyi? Nekem is hiányzol? Ne már! Komolyan, el vagy engedve, oké? Sőt nem akarok veled lenni a mai napon. Nem hanyagolhatod el, miattam.

- Nyugi már. Nem hanyagolok el senkit sem. De hazamehetünk, mert szétmegy a lábam a sok gyaloglástól.
Így hazabattyogtunk, gyorsan ledobtuk a cuccainkat és elnyúltunk a nappaliban. Sikerült megvennünk mindent, amit csak akarunk. Még a heti bevásárlásomat is megejtettük, Bogi beígért nekem egy igazi magyar ebédet holnapra. Rég nem volt olyanban részem. Sajnos Londonban sok hozzávaló nem található meg, ami a magyar konyhából nélkülözhetetlen, vagy ha mégis nem ugyanaz, mint amikor otthon készítik el. Bogi pedig százszor jobb szakács volt, mint én.
Már éppen azon gondolkoztunk, hogy nem lenne rossz ötlet elmenni este valahova, mikor megcsörrent a telefonom.

- Szia! Szóval hiányzom? – kérdezte a legszebb hangszín tulajdonosa.

- Szia! De még mennyire. Na és én? Abban reménykedtem, hogy hamarabb válaszolsz majd az sms-re. – kezdtem el húzni az agyát.

- Tudom, de Marcus felhívott és rosszabb, mint egy pletykás vénasszony. – felelte.

- Áh, ha csak Marcus miatt van, akkor meg van bocsájtva. Őt bírom.

- Tényleg? Na, akkor mit szólnál, ha hallhatnád őt játszani? Tudom, hogy ma Bogival szerettél volna lenni, de eljöhetnétek mindketten. Marcus játszik egy helyi pubban és kérte, hogy adjam át a meghívását.

- Oh, ez jól hangzik. Vársz, amíg megkérdezem?

- Persze.
Gyorsan Bogi felé fordultam.
- Mit szólnál, ha elmennénk ma egy koncertre. Rob barátja, Marcus játszik. Nagyon jó fej. Na? – Egyszerre nagyon izgatott lettem. Ha lehet ilyet mondani egy találkozás után, akkor Rob haverjai közül ő volt számomra a legszimpatikusabb. Mellesleg előbb láthatnám Robot is.
Kérlelő tekintetemből, valószínűleg kitalálta mennyire szeretnék menni.

– Oké, én benne vagyok. Legalább jól elbeszélgethetek a pasiddal, mi minden vár rá, ha összetöri a szívedet. – felelte komolyan.
Oké, reméltem ezt nem gondolta teljesen komolyan. Szegénykém biztosan meglepődne. De mi ilyenek voltunk, mindenben kiálltunk egymásért és segítettük a másikat. Sok- sok nehéz időszakból rángattuk már ki egymást. Nem is tudtam volna már nélküle elképzelni az életemet, hiszen sokkal erősebben tartottam vele a kapcsolatot, mint pár rokonommal.

- Benne van, és én is.

- Oké, reméltem, hogy nem mondasz nemet. – felelte megkönnyebbülten. - Akkor 8-ra értetek megyek. – mondta lelkesen.

- Rendben, Már várlak. – Lehetséges, hogy ezt az utolsó szót kissé túl lelkesen mondtam, de hiányzott a közelsége. Pedig még 12 órája sincs, hogy utoljára a karjai között voltam. Teljesen elvette a józan eszemet. Kezdtem úgy viselkedni, mint egy tini, aki először lesz szerelmes. Legalábbis azt hiszi, szerelmes.
Ezt én is átéltem, persze. Akkor még magába a szerelem gondolatába szerettem bele, ha jól visszagondolok. Sokszor. Szinte havonta új „szerelem” volt. Tini szerelem. Aztán pedig tényleg szerelmes lettem. És megbántottak.
Na de erre most akartam a legkevésbé visszaemlékezni. Ideje volt készülődnünk, hiszen reményeim szerint egy nagyszerű buli elé nézünk. És persze újra Rob karjaiban érezhetem magamat.