9. fejezet - Újra együtt

Nem fűznék hozzá különösebb dolgokat, csak annyit hogy nagyon jól esik ám a visszajelzésetek, tegyétek továbbra is bátran. :-)

***

Minden könnyebben megy egy kis mosollyal. / Christina Dodd/

Miután Rob elment, mondanom sem kell, hogy Bogi egyből letámadott a kérdéseivel. Olyanokat tudott kérdezni, hogy a füleim is kettéálltak néha. Kissé előreszaladt a fantáziálgatásban. Pedig számomra még csak nem rég esett le, hogy érzek valamit Rob iránt. Bogi rögtön azzal piszkált, miért nem csókoltam meg. De én nem voltam olyan, aki egyből nekiesik egy pasinak. Főleg nem egy ilyen szituációban. Ezzel persze ő is nagyon tisztában volt, hiszen ismert.
De nem hagytam magamat. A saját életemet ismertem, viszont arról fogalmam sem volt mi történt vele és az otthoniakkal. A csomagokat teljesen elfelejtve leültünk a nappalim szőnyegére és kezdetét vette a kíméletlen faggatózásom. Nos, nem nagyon kellett bevetnem semminemű kínzást, mesélt ő szívesen. Jó volt hallani az otthoni barátaimról.
Elsősorban róla és Kittiről szerettem volna megtudni dolgokat. Persze a sok telefonbeszélgetés, email és msn társalgásokon át sok mindenről tudomást szereztem, de még így is kimaradtam egy csomó mindenből.
Mivel a holnapi napon csak esti forgatás lesz nem törődtünk az idővel, végigbeszélgettük a nap hátralevő részét.
Mesélt a közös ismerőseinkről, az egyetemről, a fontos pletykákról és egyebekről. Nem mintha nagy pletykás lennék, de a jó kis szaftos sztorikat nem lehetett kihagyni.

- Na mesélj, mi a helyzet Kittivel? Engem még csak fel sem hívott, hogy eljegyezték. – kérdeztem a beszélgetésünk közepén.

- Nyugi, még engem sem, szerintem még mindig a föld felett lebeg 10 méterrel. Tudod, milyen tud lenni néha.
Hát igen. Amellett, hogy imádott csacsogni, kissé „rózsaszín lány” volt. Erre nincs megfelelőbb szó, azt hiszem. Nem amolyan szőke nős stílusban, éppen ellenkezőleg. Mindig elérte amit akart, nagyon céltudatos és komoly személyisége volt, csak néha megfeledkezett az élet törvényeiről. De talán emiatt is szerettük annyira.

- Akkor megnyugodtam, már kezdtem azt hinni megharagudott rám. Utoljára talán másfél hete beszéltünk, de akkor nem említett semmi ilyesmit.

- Férjhez megy. Olyan kis mázlista. – áradozott Bogi.

- Mázlista? Nem te voltál régebben úgy ellene a házasságnak? - kérdeztem meglepetten. – Hiszen az csak egy darab papír, minek mindent elrontani egy darab papírral? – próbáltam meg utánozni a stílusát.

- Miért ne változtathatnám meg a véleményemet, ha úgy tetszik? – somolygott.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak én voltam titokzatos. Valami volt, amit még nem mondott el.

- Na, ki vele. Mit titkolsz? – kérdeztem izgatottan.

- Semmi komoly. Nem kell rögtön nagy feneket keríteni a dolgoknak. Egy buliban megismerkedtem egy pszichológus hallgatóval. Egy évvel felettem tanul.

- Oh, na és milyen? Jól néz ki? Aranyos? Várj, még sosem beszélgettem pasi pszichológussal. Ez tök vicces. Mesélj már!

- Szörnyű vagy! – mondta elkeseredetten. – Igen nagyon helyes. A buliban találkoztunk, beszélgettünk, kivételesen még láttam a piától. – nevetett. – Másnap pedig összefutottunk az utcán, és elmentünk este a városba. Ennyi.

- Szóval csak úgy véletlenül összefutottatok, mi? Lehet, hogy követett téged. Mi van, ha titkon pszichopata? – Már a fejemben is viccesen hangzott ez az ötlet, de kimondva még inkább. Bogi csak fejcsóválva nézett rám. – Oké, nem lesz több célzás a pszicho- részre. Ígérem.

- Köszönöm. Egyébként Gábornak hívják.

- Hmm, Gábor. Tetszik. Biztos aranyos lehetett. A lényeg, találkoztok még?

- Hát nagyon úgy néz ki. Mondtam, hogy most egy kis időre nem leszek otthon, mert meglátogatlak. Olyan aranyos volt, azt mondta, reméli sietek, hogy minél előbb találkozhassunk. Idefelé úton felhívott, pedig tudta, hogy országon kívül vagyok és jó szórakozást kívánni.

- Ezért kap egy piros pontot. El sem titkolhatnád, neked tetszik. Ez tök jó. De, ha hazamegyek, akkor majd levizsgáztatom ám. Nehogy nekem valami rosszat csináljon veled.

- Mit is veszünk rossznak? El tudnám viselni. – válaszolt kacéran.

- Oh, rossz vagy. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, mire mindketten elkezdtünk nevetni.
Az egész este hasonló hangulatban zajlott. Ez hiányzott nekem. Egy jó nagy csajos beszélgetés. Mivel a nap számomra és számára is izgalmakkal teli volt egy gyors kései vacsora után a lefekvéshez készülődtünk. Ideiglenes szállásául a vendégszobát kapta meg. Most nagyon örültem annak, hogy mikor lakást kerestem hagytam magam rábeszélni a drágább albérletre.
Mikor már az ágyban feküdtem csak a mai nap járt a fejemben. Na és persze Rob. A holnapi nap jelentős részét nélküle kell eltöltenem. Beteges, de vágytam a forgatásra. A végén még munkamániás leszek. Persze más terveket is szövögettem magamban, hiszen holnap megmutatom Londont Boginak. Ez pedig egy valamivel jár együtt: a vásárlással.

***

Reggel a kései beszélgetés ellenére úgy pattantam ki az ágyból, mintha egy kenyérpirítóban aludtam volna. Tele voltam ötletekkel.
Miután megreggeliztünk és mindketten elfogadható állapotba kerültünk, belevetettük magunkat a Londoni városnézésbe.
Mivel még gimnazista korunkban sikerült ellátogatnunk Londonba- ha egy kis időre is- nem kellett az olyan nevezetességekhez elvinnem, mint a Big Ben, a Parlament, Trafalgar Tér vagy a Buchingham Palota.
Helyette megmutattam neki a kedvenc helyeimet. A Piccadilly Circus-nál nézelődtünk egy ideig, majd Madame Tussauds panoptikumjában csorgattuk a nyálunkat egy-egy szívdöglesztő híresség előtt. Természetesen, ahogyan az egy jó külföldihez illik ahol csak lehetett megörökítettük az ottlétünket.
A kiruccanásunk tetőpontja mégis a Top Shop-nál következett be. Na, itt nem a tv-ben reklámozott cuccokra kell gondolni. A Top Shop London ruházati áruháza. Itt rengeteg ruhából válogathattunk, viszonylag kedvező árakon. Tudtam, hogy itt még nem járt sohasem és nagyon reméltem, hogy tetszeni fog neki. Természetesen jó ötletnek találta, hogy oda is benézzünk. Hiszen vásárlásra minden nőt rá lehet venni. Na, nem azt mondom, hogy mindketten vásárláslázban égtünk volna, de egy- két csecsebecse mindig elfér a szatyorban. Ráadásul jól jött volna valami ruha arra a bizonyos randira.
Mikor ezt felvetettem neki különösen kedvet kapott a ruhák nézegetéséhez. Ha 20 ruhát nem próbáltatott fel velem, akkor egyet sem. Na és persze ott voltak még a cipők.
Néha komolyan elgondolkoztam, hogy tudnak néhányan akkora sarkú cipőkben egyáltalán felállni nemhogy azokban járni fél napon keresztül. Annyira belemelegedett, hogy úgy kellett rászólnom, nem az egész ruhatáramat szeretném lecserélni, csupán egyetlen ruhadarabra lenne szükségem. A dolgunkat igen erősen megnehezítette, hogy fogalmam sem volt arról milyen randim is lesz.
Annyira jó érzés volt kimondani: randim.
Miközben lassan már a ruhamérgezéshez közeledtem – ha van ilyen egyáltalán, ha nincs, hát majd én levédetem – olyan valakire tévedt a tekintetem, akire egyáltalán nem vágytam a mai napon. Szerencsétlenségemre ő is észrevett és odajött hozzánk.

- Sziasztok! Látom vásárolgattok. Nem is gondoltam volna, hogy ismered ezt a helyet. Micsoda véletlenek vannak, nem igaz? – próbált kedvesen társalgást kezdeményezni.

- Szia! Hát én sem gondoltam, hogy pont beléd botlunk ma. Ez egy jó hely, muszáj volt megmutatnom. – tartottam meg én is a kedves hangvételt. - Oh, bocsi, be sem mutattalak titeket egy másnak. – eszméltem fel hirtelen. – Bogi, ő itt Bianca. Bianca, ő pedig Bogi, a legjobb barátnőm.

- Örülök, hogy megismerhettelek. – mondták mindketten.

- Szóval látogatóban vagy, vagy te is itt dolgozol? – érdeklődött Bianca.

- Csak látogatóban, hiányzott a társasága. – mosolyogtunk egymásra.

- Értem. Te is…honnan is jöttetek….Szlovákia?

- Magyarország. Majdnem. – feleltem kissé indulatosan. Éreztem, hogy nem bírja ki valamiféle beszólás nélkül.

- Oh, bocsi. Rossz memória. – mondta. - Nekem most szaladnom kell, de örülök, hogy összefutottunk. Ha nem találkoznánk valami miatt többet Emili, tényleg örülök, hogy megismertelek. – azzal elment.
Legszívesebben hozzávágtam volna a csomagjainkat. Elképzeltem, ahogy az imént vett magas sarkúm véletlenül fejbe találja. Nagyon csábító lehetőség volt.

- Ő az volt, akire gondolok, igaz? Az a Bianca. Rob Biancája. – Természetesen mindent elmeséltem neki a kis esténkről, amit Rob barátjaival - köztük Biancával - töltöttem.

- Igen, ő volt az. – feleltem még kissé mérgesen. – De ne nevezd így.

- Oké, látom a zöldszemű szörny kezd kibújni. – mondta, mire tőlem egy szúrós pillantást kapott cserébe. – Teljesen megértem az ellenszenvedet. Persze, elfelejtette, hogy honnan jöttél. Ki nem állhatom az ilyen tyúkokat.

- Egyáltalán nem hiányzott, hogy elrontsa ezt a napot.

- Nyugi, semmi sincs elrontva, itt vagyok, van ruhánk, cipőnk és sok más csecsebecsénk. – Ez valahogy még nem adott elég okot arra, hogy újra vidám legyek. – Na és persze este forgatás lesz. – Ezt már nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Nemcsak azért mert tudtam, hogy akkor újra láthatom Robot, hanem azért is mert Bogi is jól tudta, hogy erre a kijelentésre újból megjön a kedvem.

- Jól van, győztél. Nem hagyom, hogy miatta legyen rossz kedvem.
Ezek után minden visszaállt a régi kerékvágásba. Megebédeltünk egy közeli kis étteremben, sétálgattunk London utcáin. Szerencsésen megáztunk, majd úgy döntöttünk hazamegyünk megszáradni.

Azért is, mert engem szólított a kötelesség. A forgatás 8-kor kezdődött ugyan, de nekem mint mindig illett volna hamarabb megjelennem.
Miután szerencsésen megérkeztünk a lakásomba és a szomszédok is üdvözölték újdonsült vendégemet nekiálltam készülődni. Nem tudtam pontosan mennyire fog elhúzódni a forgatás – este az emberek sokkal nyűgösebbek – így jobbnak láttam egy frissítő fürdőt venni. Amíg én zuhanyoztam odakint a nappaliban Bogi kiválóan feltalálta magát a TV előtt.
Éppen mikor már kezdtem volna igazán érezni a víz hatását csörögni kezdett a mobilom. El sem tudtam képzelni kinek hiányozhatok pont most, addig amíg nem láttam meg a kijelzőn lévő nevet.

- Szia! Éppen készülődöm. – mondtam. Örültem, hogy felhívott, bár nem tudtam mi miatt.

- Szia! Akkor rosszkor hívtalak, ne haragudj. Visszahívjalak? – kérdezte.

- Nem, mondd csak nyugodtan.

- Igazából csak azért hívtalak, hogy ha gondolod érted megyek. Akkor nem kellene buszoznod, vagy taxiznod.

- Oh. – Hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni. „ Értem jönne, de édes.” - Nekem előbb kellene odaérnem, ha ez neked nem baj.

- Persze hogy nem. Akkor mikorra menjek? 7 jó lesz?

- Igen, az tökéletes lesz. Köszi.

- Oké, ott leszek. Addig legyél jó. Szia.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. Te is vigyázz magadra. Szia.
Gyorsan magamra csavartam a törölközőmet és úgy futottam ki a nappaliba, ahol Bogi értetlen tekintettel mért végig. Azt hiszem túl boldog voltam ahhoz, hogy beszélni tudjak.

- Veled meg mi történt? – kérdezte. – Úgy festesz, mint aki megnyerte a lottót.

- Majdnem. Felhívott, és értem jön. – mondtam, amikor már újra képes voltam a beszédre.

- Éljen! Már azt hittem tényleg valami nyeremény.

- Hát ezt is felfoghatjuk annak, nem? Sőt szerintem sokkal jobb dolog, mint egy nyeremény. – áradoztam.

- Te tényleg reménytelenül beleestél ebbe a gyerekbe. Nem láttalak ilyennek Krisztián óta. – Láttam rajta, hogy ezt a mondatát legszívesebben visszaszívta volna.

- Kérlek, ne rontsd el most ezt pont vele. Bárkire szívesebben gondolnék most, csak ne rá keljen.

-Bocsi, nem direkt volt. – Láttam rajta, hogy tényleg megbánta amit mondott. Bár már elég rég volt, mégis rossz érzés volt rágondolnom. – Na, de öltözz, mert nem fogsz elkészülni. Mikorra lesz itt?

- 7-re. Sietek.
Gyorsan, mint a szélvész befutottam a szobámba és kiválasztottam a ruhámat. Az volt a baj, hogy ruhaválasztás terén eléggé bizonytalan voltam. Még szerencse, hogy most volt segítségem. Érdekes, de ha van az embernek egy kiszemeltje sokkal jobban odafigyel az öltözködésre. Mintha vadászaton lennék. Nem mintha idáig nem néztem volna meg mit veszek fel, de most még jobban foglalkoztatott a dolog.
Éppen elkészültem mikor újra csörgött a telefonom. Rob volt az. Elköszöntem Bogitól majd a kocsija felé vettem az irányt.
Jó volt újra látni. Hiányzott a társasága.
Igazából eddig nem figyeltem a vezetési stílusára, de roppant érdekes volt. Nos, nem állítanám, hogy én kiváló vezető volnék, de mindenképpen érdekes látvány nyújtott. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül.

- Mi olyan vicces? – kérdezte kíváncsian.

- Mondta már neked valaki, hogy elég érdekesen vezetsz?

- Igen, már hallottam hírét. Elég zavaró ám, ha váltogatnod kell a jobb és bal kormányos kocsikat. Néha már az sem tudom kinek van elsőbbsége.

- Oh, ezt előbb is mondhattad volna, akkor nem ülök be melléd. – mondtam incselkedve.

- Nem bízol bennem? Mondhatom szép. Na és milyen volt a napotok?

- Jót barangoltunk Londonban. Oh, és nem fogod kitalálni kibe botlottunk.

- Várj, kitalálom. Harry hercegbe? – Arcom láttán tudta, hogy nem talált. – Nem, Akkor feladom. Kibe?

- Biancába. Éppen ő is a Top Shopban vásárolt. Roppant kedves volt. – Reméltem, hogy ez még nem számít árulkodásnak. De nem úgy tűnt, hogy vette volna a célzásomat.

- Áh, a Top Shop. Régebben sokat kellett oda járnom vásárolni a nővéreimmel. Rossz emlékeket hoz elő bennem az a hely. Na és mit vettetek?

- Vicces téged elképzelni annyi ruha között. Nem árulom el. Titok.

- Vicces???

- Igen, határozottan vicces. Elképzeltem a szenvedő tekintetedet. – nevettem.

A lakásomtól a forgatási helyszínig rövid volt az út. Ezúttal nagyon sajnáltam, hogy ki kell szállnom a kocsijából. Odakint sokkal másabb volt. Nem tudtam hogyan viszonyuljak a helyzethez, kettőnkhöz. Mikor kiszálltunk láttam rajta, hogy ő is hasonlóan érez, de mikor azzal a felejthetetlen mosolyával nézett vissza rám sokkal könnyebb volt ezzel nem foglalkozni.
A forgatás viszonylag úgy zajlott, mint hittem. A legtöbben sokkal ingerültebbek voltak, mint napközben. Kissé Robon is meglátszott, hogy nincs teljesen hozzászokva az éjszakai felvételekhez, de tűrte, amit tűrnie kellett.
Én sem voltam annyira elragadtatva ettől a forgatási időponttól. Azáltal, hogy mindenki feszültebb lett nekem is több helyre kellett rohangálnom. Szóljak ennek, meg annak, hozzak ezt, keressem meg a következő illetőket. Egy szóval, amilyen nagy kedvel vágtam bele az estébe, a végére annak a kedvnek a kétszeresével kívántam, hogy minél előbb hazaérjek. Kivételt képeztek persze a felvételek közötti pillanatok, mikor se Robot se engem nem szólongatott senki sem. Még Lisa sem jött, hogy Rob előtt sztároltassa magát. Ezzel kapott tőlem egy képzeletbeli piros pontot. Egy ilyen átállás alatt történt meg a beszélgetés, amire titkon már nagyon vártam.

- Gondolkoztam a randinkon. – fordult felém Rob. Majd kiugrott a szívem a helyéről, mikor azt mondta randinkon.

- Igen? És meggondoltad magad? Az nem lenne valami jó hír.

- Dehogy! Éppen ellenkezőleg. Mit szólnál a holnap estéhez? Péntek révén nem kellene azzal törődnünk, hogy másnap forgatás lesz.

- Nekem tökéletes. Hacsak nincs semmi fontos pénteki tennivalód, akkor oké.

- Nincs. Csak a tiéd leszek. – mondta egy édes mosoly keretében.

Csak az enyém. Mintha ez valaha is kivitelezhető lenne. Hiszen annyi lány van, aki mindent megtenne azért, hogy akár csak egy pillantás erejéig is a közelébe juthasson. Engem pedig máris mosolyok százaival borított el. Valamilyen szinten sokan úgy érezték közük van hozzá, még ha csak egy kicsit is. De nekem a valóságban is közöm volt hozzá.
Csak az enyém. Nincs Bianca. Na jó, lehetséges kissé féltékeny vagyok rá, de miért is ne lehetnék. Ő már olyan régen ismeri őt, én pedig még egy hete sem. Nekik, kettejüknek ki tudja hány közös élményük, sztorijuk van. Ezekre az élményekre és sztorikra voltam féltékeny. Szerettem volna én is a részese lenni.
Még a hazafelé vezető úton is hasonló dolgok kavarogtak a fejemben. Leginkább a randi volt a középpontja a gondolataimnak. Ismét az ajtóig kísért, de most már nem volt annyira félénk, mint legutóbb. A nap sokkal felszabadultabban zajlott, mint idáig bármelyik. Ez az elköszönésünkre is igaz volt.
Ott állt előttem 185 cm magas tökéletességében, mosolyától édes kis ráncokkal a szája mellett. Hirtelen nagyon is hívogató lett az a száj. A tiltott gyümölcs, amely esetemben egyáltalán nem volt tiltott. Még mindig csak álltunk a köztünk lévő távolság egyre csak fogyott. Kezem alatt éreztem, ahogyan egyre gyorsabban emelkedik a mellkasa. A szívem majd kiszakadt a helyéről. Annyira csábító volt a lehetőség, annyira hívogató. Nem is tudom melyikünk tért magához előbb. Nem gondoltam volna helyesnek ezt a csókot, talán csak én vagyok ilyen megrögzött romantikus lélek, nem tudom.
Rob hangja térített végül teljesen magamhoz.

- Azt hiszem jobb, ha én most megyek. – Mondta, majd megölelt és egy csókot lehelt az arcomra.

- Nos, ebben nem vagyok teljesen biztos, de oké. Holnap találkozunk.

- Már alig várom. – felelte pajkosan. – Reggel érted jövök. Mondjuk 7-re.

- Oké. Várni foglak.

Próbáltam csendben bejutni a szobámba, hogy ne ébresszem fel Bogit. Hajnali 3 óra volt, már régen aludt. Gyorsan átöltöztem és belebújtam az ágyamba. Végig a mai nap, főleg az este járt az eszemben.
Örültem, hogy pénteket mondott és nem későbbi időpontot. Bár ott lesz a hátunk mögött egy forgatási nap, mégis izgatottan vártam a holnapi napot.
Kezdtem úgy viselkedni, mint egy kis tini. De nem érdekelt, mert kezdtem újra boldog lenni. Igazán boldog. Úgy hiszem, a felhőtlen boldogságot az ember nem sokszor tapasztalhatja meg az életében. Vannak tév-boldogságok és ott van a másik oldalon az igazi. Egyszer már azt hittem rátaláltam erre, de akkor tévedtem. Nagyon erősen szurkoltam magamnak, hogy ne most jöjjön el az ideje a második tévedésemnek.