Következő fejezet

Sziasztok!
Nem tudom mennyire lesz ez rossz hír számotokra, de a következő fejezettel még nem vagyok készen. Holnap és csütörtökön nagy valószínűséggel nem lesz sok időm írni, mert az albérletemmel és egyéb dolgokkal kell majd foglalkoznom.
Bocsi!
De szerdán megpróbálom összehozni  folytatást. Nem ígérem inkább 100%- ig, nehogy koppanjak, de igyekszem.

Ui.: Fáj ám a szívemnek, hogy még mindig csak 9 megjegyzése van a fejezetnek, pedig ez volt a nagy randi. :( Nyugtassatok meg, hogy nem szálltam el nagyon a fejezet megírásával! :)

10. fejezet - Blue Elephant

Elérkeztünk a 10. fejezethez. Hát őszintén magamat ismerve sosem gondoltam volna, hogy akár idáig is eljutok.

Jelenleg eléggé sajog a csuklóm, de így jár, aki az utolsó pillanatban írja meg a beígért fejezetet, igaz?

Kérdeztétek, hogy milyen gyakorisággal kerülnek fel fejezetek. Megpróbálok hetente hozni frisst, de többre sajna nem futja az időmből. Remélem, még így is szívesen olvastok.

Ha már témánál tartunk. Nagyon örülök, hogy egyre többen rátaláltatok a történetre, de az is irtózatosan jól esne, ha a hozzászólások száma is hasonlóképpen növekedne. Nem szeretnék kommenthatárt szabni, nagyon nem, de halkan megsúgom nektek, hogy az egyik kedvenc számom a 13. ;)Nem kérek kisregényeket, pár szó is elég. :)

Vagy, ha esetleg nyomnátok nekem egyet a rendszeres olvasókra, az is megdobogtatná a szívemet, mellesleg az írásra is jobban ösztönözne.

A fejezethez kellemes olvasást! Meghatározó rész lett, és ahogyan nézegettem elég terjedelmes is.

Gondoljatok rám és a csuklómra mikor végeztetek, legalább egy komment erejéig. ;)

***

Még ma is, amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam. /Sophie Kinsella/

Annak ellenére, hogy elég későig kellet dolgoznom, olyan frissen ugrottam ki az ágyamból, mint aki 100 éves álmot álmodott. Félelemmel teli várakozással néztem a mai nap elé. A fürdőben és a konyhában is végig dúdoltam valami ismerős dallamot. Fogalmam sem volt mi is volt az, de nem akart kimenni a fejemből. Meglepő éberségemet Bogi is észrevette.

- Jó reggelt! – köszöntem. - Ugye nem ébresztettelek fel? Ne haragudj, próbáltam csendben lenni. – mondtam gyorsan.

- Dehogy haragszom, ma egy kis egyéni barangolást terveztem, neked úgyis más dolgod lesz. – mosolygott. – Egyébként a dúdolgatásod betölti a lakást.

- Bocsi. Ma fittnek érzem magamat. Nem haragszol, hogy ennyire elhanyagollak? Ígérem, hétvégén a tiéd vagyok, és elmegyünk valahova bulizni, oké?

- Nyugi, jól van. De te csak koncentrálj arra, a jóképű pasira, aki odalent vár téged. – mutatott az ablak felé.
És tényleg ott volt, rám várakozva. Napszemüvegben és baseball sapkában ült a kocsijában. Ezt a tévhitet sosem értettem, semmivel sem volt ezektől felismerhetetlenebb. Talán még könnyített is az őrült rajongók dolgán. De nem utolsó sorban kimondhatatlanul sexi lett tőle.
Gyorsan bedobáltam a táskámba a dolgaimat, majd magára hagytam Bogit. Tényleg sajnáltam, hogy most mikor itt van, nem lehetek vele. De a munkámat nem hanyagolhattam el, na és persze Robot sem.
Kedves, huncut mosollyal fogadott, mikor beültem mellé a kocsiba.

- Jó reggelt! Nagyon pontos voltál.

- Neked is. Ma nagyon csinos vagy. – mondta. „ Hát ezért volt olyan huncut a mosolya.” A bókja jól esett, talán túlságosan is. Nem mondhatni, hogy túlzásba vittem volna az öltözködést, munkában inkább a kényelmes ruhákat részesítettem előnyben. A különlegesebb darabokat az estére tartogattam.
A napom hátralevő részében ebből az aprócska megjegyzésből merítettem az erőmet. És persze abból, hogy tudtam este lesz talán az egyik nagy pillanatunk.
A forgatáson néhány tekintetben még érződött a tegnapi nap, de ennek ellenére minden zökkenőmentesen zajlott. Legnagyobb bánatomra azonban úgy tűnt pont a mai napot választották, hogy a szekér igazán beinduljon. A kiírt jelenetek száma megnőtt. Vagyis ma biztosan nem fogunk hamar elszabadulni.
A reggeli izgatottságom a nap közepére kezdett idegességbe átcsapni. Miközben Robot sminkelték már hatalmas pillangók repdestek a hasamba. Nem értem miért pont pillangóknak nevezik őket, a pillangók szép és kedves élőlénynek tűnnek. Márpedig számomra nem volt kellemes érzés. Izgultam az este miatt, reméltem, hogy az izgatottságomat nem veszi senki sem észre. Legfőképpen nem Rob.
Az erőltetett munkatempóhoz képest a délelőtt gyorsan elrepült. A felvétel után közösen indultunk a büfésátor felé.

- Komolyan gondoltad, hogy ma együtt eszünk? – kérdeztem kissé bizonytalanul. Nem mindennapos dolog volt, hogy a színészek együtt ettek volna a stábbal. Néha napján megtették persze, de legtöbbjük jobban szeretett a békés hoteljében, vagy a saját öltözőjében étkezni.

- Miért ne? Azt ne mondd, hogy olyan valakinek nézel, aki ennyire el van szállva magától. – mondta, majd kaptam egy kedves kis vállon billentést. – És amúgy sem hagynám ki, hogy veled egyek. – kacsintott.

- Ilyen szempontból teljesen támogatom az ötletedet. – válaszoltam lelkesen. – Na, és elárulod, hogy mi is lesz pontosan este?

- Az teljesen szabotálná a meglepetést. Majd meglátod. – kacsintott pajkosan.

- Jaj, ne már! Csak egy aprócska részletet. Különben honnan tudjam, mit kell felvennem. – panaszkodtam, lehet kicsit túljátszva is.

- Nem mintha számítana mi is van rajtad. – mondta halkan. Aranyos volt, szerintem még bele is pirult a saját mondatába. – De, hogy ne kelljen emiatt idegeskedned elárulom, hogy enni fogunk valahol.

- Nahát! Ezt valahogy sejtettem. Nagyon egyre jár az agyunk. – mosolyogtam rá.
Miután mindketten választottunk a mai kínálatból leültünk egy asztalhoz. Mondanom sem kell, hogy az összes szem ránk szegeződött. Észrevettem, ahogyan Sophie és Grace félénken integet Eric társaságában. Eric arcán egyszerűen csak döbbenetet láttam.

- Nem bánnád, ha ideülnének hozzánk? – kérdeztem gyorsan Robtól a srácok felé mutatva.

- Nem, persze. A két lányra emlékszem, a sminkesek mellett vannak, igaz? – Erre csak egy csúnya pillantást kapott tőlem, amire értetlenül nézett vissza. – Mi a baj?
Közben magunkhoz intettem őket, hogy nyugodtan egyenek velünk.

- A lányokra emlékszel, mi? – kérdeztem kötözködően, mire csak egy halk kuncogást kaptam tőle, ugyanis a többiek odaértek az asztalunkhoz.

- Sziasztok. – üdvözöltem őket. – Van kedvetek velünk enni? Robot biztosan ismeritek. – mondtam. – Ők pedig itt Eric, Grace, és Sophie. – céloztam most már Robnak.

- Persze, szívesen. De csak, ha nem zavarunk titeket. – Úgy látszott ezúttal Sophie volt a legbátrabb, hogy megszólaljon.

- Hát persze, hogy nem. – mondtam kedvesen. – Hiszen akkor nem hívtunk volna ide titeket.
A kezdeti bátorságuk után egy hosszú csönd következett. Legnagyobb örömömre Rob törte meg a csendet.

- A sminkeseknél vagytok lányok, ugye? Ha jól emlékszem találkoztunk már.

- Igen. Én a sminkeseknél, Grace pedig a fodrászoknál. – válaszolta Sophie egy alapos pirulás kíséretében.

- Na és Eric, te? – Őszintén büszke voltam rá, hogy nem felejtette el a nevét.

- Az elektronikásoknál vagyok. Jó kis zsebpénz kiegészítés.

- Hát az biztos. – mondtam. Semmi kétségem afelől, hogy otthon nem keresnék ilyen jól egy hasonló munkában. Persze otthon nehezebb is lenne hasonló munkát találnom, jutott eszembe hirtelen.

- Hát te jártál a legjobban, az biztos. – szaladt ki hirtelen Grace száján, mire ő is elpirult. Rob mellettem elég erősen próbálta leplezni mennyire szórakoztatja a hirtelen kialakuló helyzet.

- Miért? Mert mindenért engem ugráltatnak? – kérdeztem.

- Hé! Nem is ugráltatlak. – kérte ki gyorsan Rob magának.

- Nem te. Lisa.

- Nem tudom, hogy tudod elviselni. Az a csaj mindenkibe beleköt. Nekünk is megakarta mondani, hogyan csináljuk a dolgunkat. – mondta Sophie. – Kate majdnem kihajította a sátorból.
Kate volt a lányok főnöke, valahogy úgy, mint nekem Lisa. Csak ő sokkal kedvesebben viselkedett mindenkivel.
Az 1 órás ebédszünetünket mind az öten a büfés sátorban töltöttük. A végére már nem voltak kínos csöndek, kellemesen elcseverésztünk. Még egy kis összeruccanásra is meghívást kaptunk ma estére. Nekünk azonban más programunk volt. Sokkal kellemesebb, reméltem.
Megköszöntük mindketten a meghívást, mondván, hogy ma más programunk van – persze, azt nem mondtuk meg, hogy éppenséggel együtt. Grace furcsán méregetett minket. Ekkor jöttem rá, hogy mióta Rob elhívott a barátaihoz még nem is meséltem a lányoknak. Hirtelen kíváncsi fény gyulladt a szemeikben. Tudtam, hogy ezt nem fogom megúszni. Reménytelen eset.
Rob volt az első, aki elköszönt tőlünk, mert Steph kereste telefonon.
Természetesen a lányok villámgyorsan lecsaptak rám.

- Mi van köztetek? Nem értek rá, mi? Csak nem együtt mentek valahová megint? – zúdult rám a kérdések halma.

- Megint? – kérdezte meglepetten Eric.

- Te jó ég! Nyugi, oké? – mondtam. – Nem rohanhattok le csak így. Igen, jó volt. És igen, ma együtt nem érünk rá. Így megfelel? –kérdeztem.

- Mákos. - hangzott az egyöntetű sóhajtás a lányok részéről.

- Most én mit mondjak? - kérdezte Eric nevetve. – Nem fogok én is szívrohamot kapni. De tudod, ahhoz képest, hogy azt hittem róla, hogy egy nagyképű seggfej lesz, tök rendes a fickó.

- Köszi srácok. – Jó érzés volt, hogy nekik is szimpatikus, nem csak Boginak. Hiszen már őket is a barátaim közé soroltam.

- Na és mit csináltok ma? Hova visz? Akkor ez most randi lesz? – kérdezte Sophie.

- Fogadok, hogy valami iszonyat jó helyre mentek majd. – áradozott Grace.

- Ugyan már! A pasik nem olyan romantikusak, mint ti lányok. – Mondta Eric, mire mindhárman mérges pillantással jutalmaztuk.

- Ne rombold már le a pillanatot, Eric. – mondta Sophie.
Szívesen gyártottam volna a lányokkal az őrültebbnél őrültebb ötleteket, vajon milyen is lesz majd az estém, de a munka nem állhatott meg.
Nem is sajnáltam, mert legalább addig is Robbal lehettem. Mindannyian visszamentünk a dolgunkra, nálam ez azt jelentette, hogy megkerestem Robot.

Éppen a rendezővel beszélgetett már egy jelenet után, jobbnak láttam nem zavarni őket. Így inkább letelepedtem a hűvös sátorba. Annak ellenére, hogy Anglia nem a meleg időjárásáról volt híres, a mai napon elég erősen tűzött a nap. Ezt egyértelműen a jó jelek közé soroltam.
Azonban ez az érzés gyorsan elmúlt, mikor megláttam Rob arcát.

- Valami baj van? – kérdeztem aggódva.

- Steph hívott, hogy az egyik jótékonysági magánakciója nem úgy jött össze, ahogyan tervezte. A meglepetés embere éppen most mondta le a megjelenést, az utolsó pillanatba. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni helyette.

- Oh, a jótékonykodás jó dolog. – mondtam mosolyogva. Hirtelen sokkal rosszabbra gondoltam. – Igent mondtál?

- Igen, mivel annyi mindent köszönhetek neki. A legkisebb. hogy segítek neki, ha szükséges.

- Helyes. – mondtam. Valami azonban aggasztott, ahogyan mindezt mondta. Túlzottan levert volt ahhoz képest, hogy nem történt ezek szerint semmi tragédia sem. Legalábbis az én meglátásomban nem. – De akkor mi a baj? Milyen jótékonyságról van szó?

- Nemrég leégett egy ifjúsági center, amihez Steph-nek szép emlékei kötődtek, és ezért szervezett egy árveréses vacsorát. Elsősorban felajánlott tárgyakat árvereznek el, de Steph kerített pár lelkes, segítőkész „úriembert”- színészeket, énekeseket, híresebb emberkéket- akiket szintén elárvereznek majd.

- Szóval te is el leszel adva? – kérdeztem már mosolyogva.
Erre csak egy zavart bólintással válaszolt, majd lesütötte a fejét, miközben idegesen a hajába túrt.
Hirtelen valami rossz érzés fogott el.

- Oh, és mikor lesz ez a vacsora? – Úgy rémlett, azt mondta az illető éppen az utolsó percben mondta le a részvételt. „Jaj, kérlek ne azt mond, amire számítok!”

- Ma lesz. – sóhajtott. – Ne haragudj! Pedig már annyira jól elterveztem mindent, és erre tessék. – túrt ismét idegesen a hajába.

- Semmi baj. A jótékonyság fontosabb, én itt leszek még utána is, de Steph-nek most kell a segítség. – mondtam. Legbelül azonban nagyon szomorú voltam. Már annyira vártam ezt az estét, erre meg mielőtt elkezdődhetett volna már véget is ért. Nem tudom, miért kellett pont most meggondolnia magát annak a valakinek. Rendben, talán egyenesen dühös voltam arra az illetőre.

- Tényleg nem haragszol? Annyira szerettem volna elmenni veled! – mondta őszintén. Eltekintve attól, hogy miért is mondta ezeket a szavakat, jó érzés volt hallani őket. Megnyugodtam, hogy nem csak én vártam ennyire ezt a mai estét, hanem ő is.
De ennek az estének lőttek.

- Mi lenne, ha eljönnél velem? - kérdezte hirtelen. Fény gyulladt a szemében, mint mikor valami ötlet jut az ember eszébe. – Elkísérnél? – nézett rám kérlelő szemekkel, mintha szükség lett volna rá.

- Persze, szívesen. – feleltem gyorsan. Ha nem is egy randi, de attól még mindig vele lehetek majd.

- Oké, akkor megbeszélem majd Steph-el. Ez olyan fél elegáns este lesz, asztalokkal, meg gondolom pár unalmas emberrel, de tűrhető. – mondta izgatottan. – Akkor fel is hívom Steph-et. – azzal elviharzott.

Nem mondhatnám, hogy ugyanakkora lelkesedéssel, mint a nap elején, de vártam az estét. Igazán hízelgő volt, hogy mégis mindenképpen velem akarta tölteni az estét. A nap további része, nagy sóhajtásokkal telt el. A feladatok nagyon lassan akartak fogyni, bennem pedig egyre kevesebb volt a lelkesedés. Hálát adtam az égnek, mikor az utolsó felvételt is lefújták.
Miután végeztünk, összeszedtem a cuccaimat, Rob hazavitt. Megbeszéltük, hogy fél 8-ra értem jön. Egészen biztosan észrevette rajtam a csalódottságot, azonban ő szerintem túlzottan jól érezte már magát. Főleg azután, hogy beszélt Steph-el. Persze én is örültem, hogy beleegyezett abba, hogy elvigyen magával. De nem értettem, miért olyan izgatott még mindig.

- Fél 8-ra itt vagyok érted. – búcsúzott el egy puszi kíséretében.

Én pedig bánatosan ballagtam fel a lakásomba. Bogi már otthon volt, nem értette a rossz kedvem okát. Persze, mikor mindent elmeséltem neki próbált felvidítani.

- Ne lógasd az orrodat. Vele leszel, nem? Ne legyél negatív. Irány készülődni. – mondta.
Megfogadtam a tanácsát. Készülődés közben csak a pozitív dolgokra koncentráltam. Hogy mik is azok?
1. Steph nem ellenkezett azzal kapcsolatban, hogy együtt megyünk. Még így is egy teljes estét vele tölthetek.
2. Mindenáron azt szerette volna, ha elkísérem.
3. Még így is egy teljes estét vele tölthetek.
Több okot nem kerestem, mivel 3 a magyar igazság. És mindhárom állításom, megállta a helyét.
Bogi segített sminkelni - mivel én nagyon nem voltam a sminkelés híve - csak finoman. A ruha kiválasztással volt némi bonyodalmunk. Nem akartam se túl kiöltözni, de láthatatlanul sem szerettem volna maradni. Még ha nem is ez lesz a nagy estém, szerettem volna kissé elkápráztatni a megjelenésemmel. Végül mégis csak dűlőre jutottunk. Talán kicsit túlzásba is estem, de úgy gondoltam nem baj.
Ismét pontosan érkezett, azonban ezúttal az ajtócsengő jelezte az érkezését. Én már vagy 10 perce kész voltam, idegesen ücsörögtünk Bogival a nappaliban. Persze nyugtatni próbált, teljesen eredménytelenül. A félelmem csodával határos módon megszűnt, mikor megláttam az ajtóban. Hirtelen még a lélegzetem is elállt emlékeim szerint. Ebben azért nem vagyok biztos, mert hirtelen minden összemosódott. Azt viszont örömmel nyugtáztam, hogy ő is hasonlóképpen reagált a megjelenésemre. Lehet, hogy mégsem volt rossz választás a kicsit kihívóbb ruhát választani.

- Wow. – ennyi volt, amit ki tudott mondani.

- A wow, az jó. – mondtam boldogan. – De rád inkább azt mondanám, hogy elegáns vagy.

- Te pedig nagyon… lélegzetelállító. – felelte elakadó lélegzettel. – Mehetünk?

- Igen. – Gyorsan dobtam egy puszit Boginak, majd elindultunk.
Ezúttal is óvatosan besegített a kocsiba, sokkal nagyobb figyelmet szentelve a ruhámnak, mint azt a helyzet megkívánta volna. De nem bántam egyáltalán.

- Azt nem mondtad, miért is kell neked ott lenned. Mármint árverés, azt értem. De mégis mit árvereznek el veled kapcsolatban?

- Az árverés tárgya, egy este velem. – felelte mosolyogva.

- Oh. – Csak ennyit tudtam mondani hirtelen. – Na és mikor?

- Hát azt nem tudom. – mondta hirtelen zavarodottan.

- Érdekesen hangzik. Szóval valaki ma azért fog fizetni, hogy veled legyen egy estét. Ez kicsit ijesztő. – mondtam. – Na és persze, hogy ki mit ért alatta. – tettem hozzá kacéran.

- Csak a jó cél érdekében teszem. És különben is, sokkal csinosabb valakivel lesz randim. Nem érné meg eljátszanom az esélyemet. –kacsintott.

- Hát ennek örülök. Biztosan nagyon szép lány lehet, ha ennyire igyekszel.

- Az nem kifejezés. Gyönyörű, okos, kedves, vicces, nem utolsó sorban sexi. – ment bele a játékba.

- Vicces lennék? Tényleg?

- Ki mondta, hogy rólad beszéltem? – kérdezte komolyan, majd elnevette magát.
Attól függetlenül, hogy nem úgy alakult az esténk, ahogyan azt eredetileg elképzeltük, már egyikünkben sem volt ott az a kis csalódottság. Az én esetemben egy nagy adag csalódottság volt az. De most jól éreztem magamat. A lényeg, hogy együtt voltunk.
Hamar megérkeztünk az árverés helyszínére. Az épület ahol tartották semmiben sem tűnt ki a szomszéd épületek közül, csak annyiban, hogy a bejáratánál egy kisebb tömeg várakozott. Mi a hátsó bejáraton mentünk be, elkerülve a feltűnést.
Steph már ott volt, és nagyon izgatottnak tűnt.

- Sziasztok! Köszi, hogy eljöttél. Még meghálálom majd. Elrontottam az estéteket, igaz? – nézett ránk bocsánatkérően.

- Neked bármit. – mondta Rob. – Akkor mit is kell nekem csinálnom?

- Várnod, amíg nem szólok, hogy menj be és bűvöld el őket. – felelte Steph mosolyogva.

- Abban szerintem nem lesz hiba. Ahogy meglátják odabent kitör a 3. világháborús állapot. – mondtam viccelődve.

- Nekem gyorsan telefonálnom kell, meglesztek? – kérdezte Rob.

- Persze. Menj csak.
Hirtelen feszült lettem. Most először éreztem magamat kellemetlenül Steph társaságában.

- Szóval mi a helyzet veletek? –kérdezte nem teketóriázva. – Randiztok?

- Gondot jelent ez neked? – kérdeztem. Nem bántó szándékkal, vagy más miatt. Komolyan féltem mit szól majd a kettőnk kapcsolatához.

- Örülök nektek. – felelte őszintén. – Mikor megkértem, hogy jöjjön el ma este, szabályosan könyörgött azért, hogy elhozhasson magával, mint egy kis tini. Boldog. Szóval vigyázz rá!

- Megteszek minden tőlem telhetőt. – feleltem vidáman. Hirtelen el se tudnám mondani mi mindent éreztem akkor. Steph nem harapta le a fejemet, sőt még örült is nekem.
Rob hamar visszajött, ő is megkönnyebbültnek tűnt, mikor látott minket Stephel beszélgetni. Egyáltalán nem viselkedett úgy velem, mintha egy főnök- beosztott társalgás lett volna. Inkább régi barátként társalogtunk.
Közben az árverés is kezdetét vette. Legelőször az unalmasabb rész ment le, mikor különböző felajánlott tárgyakat – bútorokat, képeket, ékszereket, hangszereket – adtak el. Persze szerintem ez sem volt annyira semleges rész. Mindig is imádtam a régi antik dolgokat. Az érdeklődésem különös módon megoszlott az új és a régi értékek között.
Hasonlóan tudtam lelkesedni egy Monet képért, vagy egy Joe Wright filmért. Bár ha belegondolok a kettő nem is áll annyira távol egymástól.
Aztán kezdetét vette az árverés második része is. Mi csak oldalról figyeltük az eseményeket, de lemertem volna fogadni, hogy a teremben hirtelen megnőtt a nők létszáma. Különböző angol úriemberek vonultak fel az emelvényre, ahol a végén mind hasonló sorsra jutottak. Rob kissé feszülten toporgott a hátam mögött, mikor éppen őt készültek bejelenteni.

- Nyugi, biztosan nem fognak semmi erkölcstelen dolgot sem tenni veled. – mondtam neki nyugtatásképpen.

- Hát ki tudja. – mondta furcsa arckifejezéssel az arcán. Majd bátortalanul kisétált.
Ezelőtt a 3. világháborúhoz hasonlítottam volna a benti állapotokat. Tévedtem. Inkább hasonlított az apokalipszisre. Mintha az összes nőnemű személy kifordult volna magából.

- Te jó ég! – suttogtam. – Ugye tudják, hogy nem nyúlhatnak hozzá?- kérdeztem idegesen Steph-et, aki feszült arcom láttán elnevette magát. – Mármint egy este az semmi huncutságot nem takar magában.

- Nyugi, csak egy vacsora. De Rob irányít mindent. Ne izgulj, nem bántják. Nem engedném. – nyugtatott meg. De láttam, hogy valamennyire élvezi a kétségbeesésemet.
Odabentről hallgattuk a kiszűrődő hangokat.

„Nos itt ez az igen fess fiatalember. Aki, ha a papírom nem hazudik, maga Robert Pattinson.”
Hatalmas sikoly hallatszódott a neve hallatán.
„ Hölgyeim, ha kérhetném még megrémítik a fiatalembert. Javasolnám, hogy szimpátiájukat a licitek emelésével mutassák inkább ki. Nos amondó vagyok, hogy kezdődjék a játék. Ki adna az úrért 1000 fontot? 1000 font ott hátul a hölgynél abban a csinos sálban. Ki adna 1500-at? 1500 az úrtól a hölgyel pirosban. 2000 font?”

Ez így ment szinte a végtelenségig. Voltak akik feladták, de voltak igazán kitartóak is. Rob eközben, csak állt a kikiálltó úr mellett. Néha igen vicces kifejezést vett fel az arca, mikor egy-egy hölgy bekiabált valamit.
Mikor a licit már meghaladta az 5000 fontot….

„ Ki ad érte 5500- at?” „ 10000 font” – hangzott el a licit.

Hirtelen nem akartam hinni a fülemnek. Az egész kezdett eléggé eldurvulni. 10.000 font egyetlen egy vacsoráért? Kicsit beljebb mentünk mindketten, hogy jobban lássuk az eseményeket.

„10000 font a telefonos hölgytől. Mond valaki esetleg 10500-at? Igen, a sálas hölgytől. Telefonos hölgy hajlandó ennél többet kínálni?” „ 15000 font”

Na ez már teljesen elmebetegség. 15000 font? Nem normális dolog.
„15000 font. Kíván valaki többet adni? Nem. Akkor 15000 font: először, másodszor, harmadszor. 15000 fontért* a telefonos hölgyé egy kellemesen eltöltött este a fiatalemberrel. Köszönöm, hogy ezekkel az összegekkel is támogatták a….”

Ezután már nem igen figyeltem a történtekre. Steph-el egészen elképedve álltunk. Megvártuk, hogy Rob odajöjjön hozzánk. Ő nem igazán volt elképedve. Inkább elégedett képet vágott.

- Nos, azt hiszem még sosem láttam ennyire őrült árverést. – mondta végül Steph. – Ugye, most te nem vagy boldog? – kérdezte meglepetten Robot.

- Miért ne lennék? Hiszen sikeres volt az este nem? – felelte hatalmas vigyorral az arcán.

- Sikeres, igen. De 15.000 font az rengeteg pénz. Én a helyedben rettegnék attól a vacsorától. – mondtam, kissé megbántva. Örültem, hogy Steph-nek jól sikerült az estéje ezáltal, de nem esett jól, hogy Robot ennyire nem aggasztotta az a tény, hogy valami megszállott nővel kell ezért eltöltenie egy estét.

Miután Rob, Steph és egy másik rendező megbeszélték félrevonulva a további teendőket Rob visszajött hozzám.

- Minden elintézve.

- Akkor neked most menned kell, gondolom. Igaz? – kérdeztem elkeseredetten.
Nos, az este igazán viccesen zajlott, ha végig gondolom. Jól szórakoztunk. Igazából én szórakoztam jót rajta, de mindegy.

- Igen, de előtte még hazaviszlek.

- Nem kell, te csak menj a dolgodra, komolyan én majd hívok taxit.

- Persze. Még mit nem. – mondta határozottan.
Még odaintett Stephnek, aki szintén kedvesen visszaintett nekünk, majd kisétáltunk a hátsó kijáraton.

- Nem fog Steph megharagudni rád ezért?- kérdeztem már mikor úton voltunk hazafelé.

- Már miért haragudna meg? A dolgomat elvégeztem. Lett elég adomány, ahhoz, hogy felújíthassák az ifjúsági centert. – válaszolta.
Hirtelen valami lényegesre lettem figyelmes. Bár nem vagyok tősgyökeres londoni, de azt határozottan észrevettem, hogy pont az ellenkező irányba megyünk.

- Nem jó irányba megyünk, ugye tudod?

- De, szerintem pont a jó irányba megyünk. – mondta sejtelmesen.

- Rob? Mi folyik itt?

- Semmi, csak elviszlek vacsorázni, meg hasonlók. Azt hiszem, ezt nevezik randevúnak. – felelte ellenállhatatlan mosollyal az arcán.

- De…. te… neked… azzal a másik nővel kellene lenned. – nyögtem ki nehézkesen.

- Nem, nekem azzal kell lennem, aki fizetett értem. – fékezett le egy étterem előtt.

- Nem értem. – vallottam be kétségbeesetten.

- Na jó, ez így elég fura dolog. Mivel, hogy akkor magammal kellene ücsörögnöm a vacsora alatt. Gondoltam a te társaságodban sokkal érdekesebb lenne.

- Te voltál a telefonos lány? – kérdeztem meglepetten. – De hogyan?

- Régi ismerős. A nővérem barátnője, színésznő az egyik londoni kis színházban, igazán tehetséges. –mondta teljes nyugalommal. – Mégsem halaszthattam el az első randinkat, nem?
Leesett az állam.

- Csak, hogy jól értem-e? Te azért fizettél 15.000 fontot. hogy velem vacsorázhass?

- Hát, igen. – mondta zavartan. – És persze a központ miatt is. – mosolygott.

- Van fogalmad arról, hogy ez vetekszik idáig mindennel, amit valaha bárki is megtett volna egy randevúért, ugye tudod?

- Helyes. Akkor ez egy jó pontot jelent? – kacsintott, majd kisegített a kocsiból. - Még mindig káprázatosan nézel ki. – mondta.

- Köszönöm. Bolond vagy. – jelentettem ki. – Hol is vagyunk pontosan?

- Ez itt kérlek a Blue Elephant. Isteni angol ételeket készítenek.
Ahogy beléptünk nagyszerű látvány tárult elénk. Nem volt sem túl giccses, sem túl egyszerű. Pont megfelelő volt. Tökéletes. Nem voltak túl sokan, így nem kellett annyira rejtőzködni sem.
Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy tündérmesében, ahol a herceg pont velem szemben foglalt helyet.
Rendeltünk mindketten, majd miután kihozták kellemesen elfogyasztottuk. Tényleg minden tökéletes volt. Beszélgettünk, nevettünk, jól éreztük magunkat.

- Arra kíváncsi lennék, mégis kinek köszönhetően alakult így az esténk. – kérdeztem.

- Ha jól emlékszem Robert Downey Jr. volt az. De ezt még egyszer meg kell neki köszönnöm még. – mondta mosolyogva.
Közben én nem tudtam tovább tartani a nevetésemet.

- Mi az? – kérdezte kíváncsian.

- Robert Downey Jr. , komolyan? – nevettem. – Emlékszel amikor először találkoztunk?

- Azt nem lehet elfelejteni. Úgy néztél rám, mint akit hatalmas csalódás ért. A mai napig nem tudom miért. Miért is? – kérdezte kíváncsian.

- Miatta. Amikor Steph azt mondta, hogy Robert, nem is gondoltam másra, azt hittem, hogy majd ő fog belépni azon az ajtón. Aztán pedig megjelentél te. – mondtam.

Már nyoma sem volt annak a félelemnek, ami mindkettőnkben ott lappangott a kezdeti napokban. Olyan volt, mintha már évek óta ismertük volna egymást. Beszélgettünk a családról, a barátokról, az iskoláról, a színészkedésről, Londonról, az otthonomról, Los Angelesről, mindenről.
Az egyetlen dolog, ami kissé beárnyékolta az estét, hogy az éttermek sem tartanak nyitva örökké. A pincér udvariasan közölte velünk, hogy szeretnének zárni így zárás után 1 órával, ekkor vettük észre, hogy már csak mi voltunk az egyetlenek a helyiségben.
Nem győztünk elnézést kérni, miután Rob tetemes borravalót hagyott ott nekik, távoztunk.

- Gyanítom, hogy csak azért nem rúgtak ki minket, mert nem mertek odajönni hozzánk. – mondtam mikor már kéz a kézben sétáltunk a Temze partján.

- Hát egy szavuk sem lehet a borravaló után. – mondta.

- Örülök, hogy ennyire bolond vagy. – bújtam hozzá, na nem csak a hideg miatt.
Kellemes érzés volt.

- Bolond? Miért is? – kérdezte teljesen ártatlan képpel.

- Mondjuk, hogy képes voltál ennyi pénzt áldozni Steph ifjúsági központjára, hogy elhoztál ide, és mert szimplán bolond vagy, de nekem ez így tetszik.

-Akkor jó. Mert azt hittem, ha megismersz, egyenesen el fogsz menekülni előlem.

- Az nem fog megtörténni. Szerintem egy méter után kitörne a cipőm sarka. – mutattam a lábbelimre.

- Akkor a legjobb, ha jobban vigyázok rád. – vont magához közelebb.

- Emili, tudom, hogy néhány esetben az életem rosszabb mint egy cirkuszi bohózat, ezen nem tudok változtatni. Valami miatt a nők nagy része, még csak a puszta látványomtól is megőrül, de ez nekem nem fontos. Szeretem azt, ami vagyok, de jobb lenne, ha más valakit is szerethetnék. Ezt most nem azért mondom, hogy megsajnálj vagy ilyenek, csak úgy lenne fair, ha figyelmeztetnélek mielőtt, még bármibe is belevágunk. – hadarta kissé idegesen, de leállítottam.

- Csssss…. Nagy lány vagyok, tudom mit csinálok. Mellesleg kicsit már későn szólsz, ugye tudod? - kérdeztem szorosan a mellkasához bújva. Majd próbáltam a szemébe nézni. – De amíg a „mi” alatt te és én vagyunk addig, tőlem 1000 lány is sikíthat utánad az utcán, nem érdekel. – mondtam határozottan.

- Imádom, hogy ennyire eltántoríthatatlanul határozott vagy. – mondta miközben egyre kisebb lett közöttünk a távolság.

- Hát, gondolom nem árt, ha az vagyok, ennyi riválissal magam mögött.

- Nincsenek riválisok, csak te vagy és én. – mondta majd teljesen megszüntette a köztünk lévő távolságot.
Csak mi voltunk. Ő és én. A Temze partján édes kettesben, egymás karjaiban csókba forrva. Tökéletes pillanat volt, amit semmi és senki sem ronthatott el. A tökéletes emberrel voltam a boldogság szigetén.

* 15.000 Font= 5.156.000 Ft csak, hogy érezzétek ;)

9. fejezet - Újra együtt

Nem fűznék hozzá különösebb dolgokat, csak annyit hogy nagyon jól esik ám a visszajelzésetek, tegyétek továbbra is bátran. :-)

***

Minden könnyebben megy egy kis mosollyal. / Christina Dodd/

Miután Rob elment, mondanom sem kell, hogy Bogi egyből letámadott a kérdéseivel. Olyanokat tudott kérdezni, hogy a füleim is kettéálltak néha. Kissé előreszaladt a fantáziálgatásban. Pedig számomra még csak nem rég esett le, hogy érzek valamit Rob iránt. Bogi rögtön azzal piszkált, miért nem csókoltam meg. De én nem voltam olyan, aki egyből nekiesik egy pasinak. Főleg nem egy ilyen szituációban. Ezzel persze ő is nagyon tisztában volt, hiszen ismert.
De nem hagytam magamat. A saját életemet ismertem, viszont arról fogalmam sem volt mi történt vele és az otthoniakkal. A csomagokat teljesen elfelejtve leültünk a nappalim szőnyegére és kezdetét vette a kíméletlen faggatózásom. Nos, nem nagyon kellett bevetnem semminemű kínzást, mesélt ő szívesen. Jó volt hallani az otthoni barátaimról.
Elsősorban róla és Kittiről szerettem volna megtudni dolgokat. Persze a sok telefonbeszélgetés, email és msn társalgásokon át sok mindenről tudomást szereztem, de még így is kimaradtam egy csomó mindenből.
Mivel a holnapi napon csak esti forgatás lesz nem törődtünk az idővel, végigbeszélgettük a nap hátralevő részét.
Mesélt a közös ismerőseinkről, az egyetemről, a fontos pletykákról és egyebekről. Nem mintha nagy pletykás lennék, de a jó kis szaftos sztorikat nem lehetett kihagyni.

- Na mesélj, mi a helyzet Kittivel? Engem még csak fel sem hívott, hogy eljegyezték. – kérdeztem a beszélgetésünk közepén.

- Nyugi, még engem sem, szerintem még mindig a föld felett lebeg 10 méterrel. Tudod, milyen tud lenni néha.
Hát igen. Amellett, hogy imádott csacsogni, kissé „rózsaszín lány” volt. Erre nincs megfelelőbb szó, azt hiszem. Nem amolyan szőke nős stílusban, éppen ellenkezőleg. Mindig elérte amit akart, nagyon céltudatos és komoly személyisége volt, csak néha megfeledkezett az élet törvényeiről. De talán emiatt is szerettük annyira.

- Akkor megnyugodtam, már kezdtem azt hinni megharagudott rám. Utoljára talán másfél hete beszéltünk, de akkor nem említett semmi ilyesmit.

- Férjhez megy. Olyan kis mázlista. – áradozott Bogi.

- Mázlista? Nem te voltál régebben úgy ellene a házasságnak? - kérdeztem meglepetten. – Hiszen az csak egy darab papír, minek mindent elrontani egy darab papírral? – próbáltam meg utánozni a stílusát.

- Miért ne változtathatnám meg a véleményemet, ha úgy tetszik? – somolygott.
Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak én voltam titokzatos. Valami volt, amit még nem mondott el.

- Na, ki vele. Mit titkolsz? – kérdeztem izgatottan.

- Semmi komoly. Nem kell rögtön nagy feneket keríteni a dolgoknak. Egy buliban megismerkedtem egy pszichológus hallgatóval. Egy évvel felettem tanul.

- Oh, na és milyen? Jól néz ki? Aranyos? Várj, még sosem beszélgettem pasi pszichológussal. Ez tök vicces. Mesélj már!

- Szörnyű vagy! – mondta elkeseredetten. – Igen nagyon helyes. A buliban találkoztunk, beszélgettünk, kivételesen még láttam a piától. – nevetett. – Másnap pedig összefutottunk az utcán, és elmentünk este a városba. Ennyi.

- Szóval csak úgy véletlenül összefutottatok, mi? Lehet, hogy követett téged. Mi van, ha titkon pszichopata? – Már a fejemben is viccesen hangzott ez az ötlet, de kimondva még inkább. Bogi csak fejcsóválva nézett rám. – Oké, nem lesz több célzás a pszicho- részre. Ígérem.

- Köszönöm. Egyébként Gábornak hívják.

- Hmm, Gábor. Tetszik. Biztos aranyos lehetett. A lényeg, találkoztok még?

- Hát nagyon úgy néz ki. Mondtam, hogy most egy kis időre nem leszek otthon, mert meglátogatlak. Olyan aranyos volt, azt mondta, reméli sietek, hogy minél előbb találkozhassunk. Idefelé úton felhívott, pedig tudta, hogy országon kívül vagyok és jó szórakozást kívánni.

- Ezért kap egy piros pontot. El sem titkolhatnád, neked tetszik. Ez tök jó. De, ha hazamegyek, akkor majd levizsgáztatom ám. Nehogy nekem valami rosszat csináljon veled.

- Mit is veszünk rossznak? El tudnám viselni. – válaszolt kacéran.

- Oh, rossz vagy. – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, mire mindketten elkezdtünk nevetni.
Az egész este hasonló hangulatban zajlott. Ez hiányzott nekem. Egy jó nagy csajos beszélgetés. Mivel a nap számomra és számára is izgalmakkal teli volt egy gyors kései vacsora után a lefekvéshez készülődtünk. Ideiglenes szállásául a vendégszobát kapta meg. Most nagyon örültem annak, hogy mikor lakást kerestem hagytam magam rábeszélni a drágább albérletre.
Mikor már az ágyban feküdtem csak a mai nap járt a fejemben. Na és persze Rob. A holnapi nap jelentős részét nélküle kell eltöltenem. Beteges, de vágytam a forgatásra. A végén még munkamániás leszek. Persze más terveket is szövögettem magamban, hiszen holnap megmutatom Londont Boginak. Ez pedig egy valamivel jár együtt: a vásárlással.

***

Reggel a kései beszélgetés ellenére úgy pattantam ki az ágyból, mintha egy kenyérpirítóban aludtam volna. Tele voltam ötletekkel.
Miután megreggeliztünk és mindketten elfogadható állapotba kerültünk, belevetettük magunkat a Londoni városnézésbe.
Mivel még gimnazista korunkban sikerült ellátogatnunk Londonba- ha egy kis időre is- nem kellett az olyan nevezetességekhez elvinnem, mint a Big Ben, a Parlament, Trafalgar Tér vagy a Buchingham Palota.
Helyette megmutattam neki a kedvenc helyeimet. A Piccadilly Circus-nál nézelődtünk egy ideig, majd Madame Tussauds panoptikumjában csorgattuk a nyálunkat egy-egy szívdöglesztő híresség előtt. Természetesen, ahogyan az egy jó külföldihez illik ahol csak lehetett megörökítettük az ottlétünket.
A kiruccanásunk tetőpontja mégis a Top Shop-nál következett be. Na, itt nem a tv-ben reklámozott cuccokra kell gondolni. A Top Shop London ruházati áruháza. Itt rengeteg ruhából válogathattunk, viszonylag kedvező árakon. Tudtam, hogy itt még nem járt sohasem és nagyon reméltem, hogy tetszeni fog neki. Természetesen jó ötletnek találta, hogy oda is benézzünk. Hiszen vásárlásra minden nőt rá lehet venni. Na, nem azt mondom, hogy mindketten vásárláslázban égtünk volna, de egy- két csecsebecse mindig elfér a szatyorban. Ráadásul jól jött volna valami ruha arra a bizonyos randira.
Mikor ezt felvetettem neki különösen kedvet kapott a ruhák nézegetéséhez. Ha 20 ruhát nem próbáltatott fel velem, akkor egyet sem. Na és persze ott voltak még a cipők.
Néha komolyan elgondolkoztam, hogy tudnak néhányan akkora sarkú cipőkben egyáltalán felállni nemhogy azokban járni fél napon keresztül. Annyira belemelegedett, hogy úgy kellett rászólnom, nem az egész ruhatáramat szeretném lecserélni, csupán egyetlen ruhadarabra lenne szükségem. A dolgunkat igen erősen megnehezítette, hogy fogalmam sem volt arról milyen randim is lesz.
Annyira jó érzés volt kimondani: randim.
Miközben lassan már a ruhamérgezéshez közeledtem – ha van ilyen egyáltalán, ha nincs, hát majd én levédetem – olyan valakire tévedt a tekintetem, akire egyáltalán nem vágytam a mai napon. Szerencsétlenségemre ő is észrevett és odajött hozzánk.

- Sziasztok! Látom vásárolgattok. Nem is gondoltam volna, hogy ismered ezt a helyet. Micsoda véletlenek vannak, nem igaz? – próbált kedvesen társalgást kezdeményezni.

- Szia! Hát én sem gondoltam, hogy pont beléd botlunk ma. Ez egy jó hely, muszáj volt megmutatnom. – tartottam meg én is a kedves hangvételt. - Oh, bocsi, be sem mutattalak titeket egy másnak. – eszméltem fel hirtelen. – Bogi, ő itt Bianca. Bianca, ő pedig Bogi, a legjobb barátnőm.

- Örülök, hogy megismerhettelek. – mondták mindketten.

- Szóval látogatóban vagy, vagy te is itt dolgozol? – érdeklődött Bianca.

- Csak látogatóban, hiányzott a társasága. – mosolyogtunk egymásra.

- Értem. Te is…honnan is jöttetek….Szlovákia?

- Magyarország. Majdnem. – feleltem kissé indulatosan. Éreztem, hogy nem bírja ki valamiféle beszólás nélkül.

- Oh, bocsi. Rossz memória. – mondta. - Nekem most szaladnom kell, de örülök, hogy összefutottunk. Ha nem találkoznánk valami miatt többet Emili, tényleg örülök, hogy megismertelek. – azzal elment.
Legszívesebben hozzávágtam volna a csomagjainkat. Elképzeltem, ahogy az imént vett magas sarkúm véletlenül fejbe találja. Nagyon csábító lehetőség volt.

- Ő az volt, akire gondolok, igaz? Az a Bianca. Rob Biancája. – Természetesen mindent elmeséltem neki a kis esténkről, amit Rob barátjaival - köztük Biancával - töltöttem.

- Igen, ő volt az. – feleltem még kissé mérgesen. – De ne nevezd így.

- Oké, látom a zöldszemű szörny kezd kibújni. – mondta, mire tőlem egy szúrós pillantást kapott cserébe. – Teljesen megértem az ellenszenvedet. Persze, elfelejtette, hogy honnan jöttél. Ki nem állhatom az ilyen tyúkokat.

- Egyáltalán nem hiányzott, hogy elrontsa ezt a napot.

- Nyugi, semmi sincs elrontva, itt vagyok, van ruhánk, cipőnk és sok más csecsebecsénk. – Ez valahogy még nem adott elég okot arra, hogy újra vidám legyek. – Na és persze este forgatás lesz. – Ezt már nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Nemcsak azért mert tudtam, hogy akkor újra láthatom Robot, hanem azért is mert Bogi is jól tudta, hogy erre a kijelentésre újból megjön a kedvem.

- Jól van, győztél. Nem hagyom, hogy miatta legyen rossz kedvem.
Ezek után minden visszaállt a régi kerékvágásba. Megebédeltünk egy közeli kis étteremben, sétálgattunk London utcáin. Szerencsésen megáztunk, majd úgy döntöttünk hazamegyünk megszáradni.

Azért is, mert engem szólított a kötelesség. A forgatás 8-kor kezdődött ugyan, de nekem mint mindig illett volna hamarabb megjelennem.
Miután szerencsésen megérkeztünk a lakásomba és a szomszédok is üdvözölték újdonsült vendégemet nekiálltam készülődni. Nem tudtam pontosan mennyire fog elhúzódni a forgatás – este az emberek sokkal nyűgösebbek – így jobbnak láttam egy frissítő fürdőt venni. Amíg én zuhanyoztam odakint a nappaliban Bogi kiválóan feltalálta magát a TV előtt.
Éppen mikor már kezdtem volna igazán érezni a víz hatását csörögni kezdett a mobilom. El sem tudtam képzelni kinek hiányozhatok pont most, addig amíg nem láttam meg a kijelzőn lévő nevet.

- Szia! Éppen készülődöm. – mondtam. Örültem, hogy felhívott, bár nem tudtam mi miatt.

- Szia! Akkor rosszkor hívtalak, ne haragudj. Visszahívjalak? – kérdezte.

- Nem, mondd csak nyugodtan.

- Igazából csak azért hívtalak, hogy ha gondolod érted megyek. Akkor nem kellene buszoznod, vagy taxiznod.

- Oh. – Hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni. „ Értem jönne, de édes.” - Nekem előbb kellene odaérnem, ha ez neked nem baj.

- Persze hogy nem. Akkor mikorra menjek? 7 jó lesz?

- Igen, az tökéletes lesz. Köszi.

- Oké, ott leszek. Addig legyél jó. Szia.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. Te is vigyázz magadra. Szia.
Gyorsan magamra csavartam a törölközőmet és úgy futottam ki a nappaliba, ahol Bogi értetlen tekintettel mért végig. Azt hiszem túl boldog voltam ahhoz, hogy beszélni tudjak.

- Veled meg mi történt? – kérdezte. – Úgy festesz, mint aki megnyerte a lottót.

- Majdnem. Felhívott, és értem jön. – mondtam, amikor már újra képes voltam a beszédre.

- Éljen! Már azt hittem tényleg valami nyeremény.

- Hát ezt is felfoghatjuk annak, nem? Sőt szerintem sokkal jobb dolog, mint egy nyeremény. – áradoztam.

- Te tényleg reménytelenül beleestél ebbe a gyerekbe. Nem láttalak ilyennek Krisztián óta. – Láttam rajta, hogy ezt a mondatát legszívesebben visszaszívta volna.

- Kérlek, ne rontsd el most ezt pont vele. Bárkire szívesebben gondolnék most, csak ne rá keljen.

-Bocsi, nem direkt volt. – Láttam rajta, hogy tényleg megbánta amit mondott. Bár már elég rég volt, mégis rossz érzés volt rágondolnom. – Na, de öltözz, mert nem fogsz elkészülni. Mikorra lesz itt?

- 7-re. Sietek.
Gyorsan, mint a szélvész befutottam a szobámba és kiválasztottam a ruhámat. Az volt a baj, hogy ruhaválasztás terén eléggé bizonytalan voltam. Még szerencse, hogy most volt segítségem. Érdekes, de ha van az embernek egy kiszemeltje sokkal jobban odafigyel az öltözködésre. Mintha vadászaton lennék. Nem mintha idáig nem néztem volna meg mit veszek fel, de most még jobban foglalkoztatott a dolog.
Éppen elkészültem mikor újra csörgött a telefonom. Rob volt az. Elköszöntem Bogitól majd a kocsija felé vettem az irányt.
Jó volt újra látni. Hiányzott a társasága.
Igazából eddig nem figyeltem a vezetési stílusára, de roppant érdekes volt. Nos, nem állítanám, hogy én kiváló vezető volnék, de mindenképpen érdekes látvány nyújtott. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül.

- Mi olyan vicces? – kérdezte kíváncsian.

- Mondta már neked valaki, hogy elég érdekesen vezetsz?

- Igen, már hallottam hírét. Elég zavaró ám, ha váltogatnod kell a jobb és bal kormányos kocsikat. Néha már az sem tudom kinek van elsőbbsége.

- Oh, ezt előbb is mondhattad volna, akkor nem ülök be melléd. – mondtam incselkedve.

- Nem bízol bennem? Mondhatom szép. Na és milyen volt a napotok?

- Jót barangoltunk Londonban. Oh, és nem fogod kitalálni kibe botlottunk.

- Várj, kitalálom. Harry hercegbe? – Arcom láttán tudta, hogy nem talált. – Nem, Akkor feladom. Kibe?

- Biancába. Éppen ő is a Top Shopban vásárolt. Roppant kedves volt. – Reméltem, hogy ez még nem számít árulkodásnak. De nem úgy tűnt, hogy vette volna a célzásomat.

- Áh, a Top Shop. Régebben sokat kellett oda járnom vásárolni a nővéreimmel. Rossz emlékeket hoz elő bennem az a hely. Na és mit vettetek?

- Vicces téged elképzelni annyi ruha között. Nem árulom el. Titok.

- Vicces???

- Igen, határozottan vicces. Elképzeltem a szenvedő tekintetedet. – nevettem.

A lakásomtól a forgatási helyszínig rövid volt az út. Ezúttal nagyon sajnáltam, hogy ki kell szállnom a kocsijából. Odakint sokkal másabb volt. Nem tudtam hogyan viszonyuljak a helyzethez, kettőnkhöz. Mikor kiszálltunk láttam rajta, hogy ő is hasonlóan érez, de mikor azzal a felejthetetlen mosolyával nézett vissza rám sokkal könnyebb volt ezzel nem foglalkozni.
A forgatás viszonylag úgy zajlott, mint hittem. A legtöbben sokkal ingerültebbek voltak, mint napközben. Kissé Robon is meglátszott, hogy nincs teljesen hozzászokva az éjszakai felvételekhez, de tűrte, amit tűrnie kellett.
Én sem voltam annyira elragadtatva ettől a forgatási időponttól. Azáltal, hogy mindenki feszültebb lett nekem is több helyre kellett rohangálnom. Szóljak ennek, meg annak, hozzak ezt, keressem meg a következő illetőket. Egy szóval, amilyen nagy kedvel vágtam bele az estébe, a végére annak a kedvnek a kétszeresével kívántam, hogy minél előbb hazaérjek. Kivételt képeztek persze a felvételek közötti pillanatok, mikor se Robot se engem nem szólongatott senki sem. Még Lisa sem jött, hogy Rob előtt sztároltassa magát. Ezzel kapott tőlem egy képzeletbeli piros pontot. Egy ilyen átállás alatt történt meg a beszélgetés, amire titkon már nagyon vártam.

- Gondolkoztam a randinkon. – fordult felém Rob. Majd kiugrott a szívem a helyéről, mikor azt mondta randinkon.

- Igen? És meggondoltad magad? Az nem lenne valami jó hír.

- Dehogy! Éppen ellenkezőleg. Mit szólnál a holnap estéhez? Péntek révén nem kellene azzal törődnünk, hogy másnap forgatás lesz.

- Nekem tökéletes. Hacsak nincs semmi fontos pénteki tennivalód, akkor oké.

- Nincs. Csak a tiéd leszek. – mondta egy édes mosoly keretében.

Csak az enyém. Mintha ez valaha is kivitelezhető lenne. Hiszen annyi lány van, aki mindent megtenne azért, hogy akár csak egy pillantás erejéig is a közelébe juthasson. Engem pedig máris mosolyok százaival borított el. Valamilyen szinten sokan úgy érezték közük van hozzá, még ha csak egy kicsit is. De nekem a valóságban is közöm volt hozzá.
Csak az enyém. Nincs Bianca. Na jó, lehetséges kissé féltékeny vagyok rá, de miért is ne lehetnék. Ő már olyan régen ismeri őt, én pedig még egy hete sem. Nekik, kettejüknek ki tudja hány közös élményük, sztorijuk van. Ezekre az élményekre és sztorikra voltam féltékeny. Szerettem volna én is a részese lenni.
Még a hazafelé vezető úton is hasonló dolgok kavarogtak a fejemben. Leginkább a randi volt a középpontja a gondolataimnak. Ismét az ajtóig kísért, de most már nem volt annyira félénk, mint legutóbb. A nap sokkal felszabadultabban zajlott, mint idáig bármelyik. Ez az elköszönésünkre is igaz volt.
Ott állt előttem 185 cm magas tökéletességében, mosolyától édes kis ráncokkal a szája mellett. Hirtelen nagyon is hívogató lett az a száj. A tiltott gyümölcs, amely esetemben egyáltalán nem volt tiltott. Még mindig csak álltunk a köztünk lévő távolság egyre csak fogyott. Kezem alatt éreztem, ahogyan egyre gyorsabban emelkedik a mellkasa. A szívem majd kiszakadt a helyéről. Annyira csábító volt a lehetőség, annyira hívogató. Nem is tudom melyikünk tért magához előbb. Nem gondoltam volna helyesnek ezt a csókot, talán csak én vagyok ilyen megrögzött romantikus lélek, nem tudom.
Rob hangja térített végül teljesen magamhoz.

- Azt hiszem jobb, ha én most megyek. – Mondta, majd megölelt és egy csókot lehelt az arcomra.

- Nos, ebben nem vagyok teljesen biztos, de oké. Holnap találkozunk.

- Már alig várom. – felelte pajkosan. – Reggel érted jövök. Mondjuk 7-re.

- Oké. Várni foglak.

Próbáltam csendben bejutni a szobámba, hogy ne ébresszem fel Bogit. Hajnali 3 óra volt, már régen aludt. Gyorsan átöltöztem és belebújtam az ágyamba. Végig a mai nap, főleg az este járt az eszemben.
Örültem, hogy pénteket mondott és nem későbbi időpontot. Bár ott lesz a hátunk mögött egy forgatási nap, mégis izgatottan vártam a holnapi napot.
Kezdtem úgy viselkedni, mint egy kis tini. De nem érdekelt, mert kezdtem újra boldog lenni. Igazán boldog. Úgy hiszem, a felhőtlen boldogságot az ember nem sokszor tapasztalhatja meg az életében. Vannak tév-boldogságok és ott van a másik oldalon az igazi. Egyszer már azt hittem rátaláltam erre, de akkor tévedtem. Nagyon erősen szurkoltam magamnak, hogy ne most jöjjön el az ideje a második tévedésemnek.

A hírnéven túl

Természetesen kiérdemelt egy bejegyzést ezzel, úgy döntöttem mivel nem volt eddig még a történetnek tartalom leírása, e versike lesz az.

Nos nektek hogy tetszik? Nekem nagyon, még a hatása alatt vagyok. :D

Emili mert nagyot álmodni,
s átlépett az ország határain.
Meg sem állt Londonig,
családját, barátait itthon hagyta addig.
A munka tárt karokkal várta,
Lisa volt csak karrierje útjában.
Nem bánta, hogy lemaradt egy Robról,
s helyette a szerelem kopogtatott.
Napok teltek, s tudta merre visz az út,
Átlátott már a hírnéven túl.

/ Breeco/

Történelmi képkockák?!

Rob meglehetősen fontos hétvégét tudhat magáénak. Hogy miért mondom ezt? A képek majd beszélnek helyettem. :-D

Kristen és Rob fülbe suttogós képei mellett még én is képes voltam elmenni, na de ezek a képek bejegyzésért könyörögtek. Tudom, hogy nem illik teljes mértékben a történet szálaihoz, de ne haragudjatok ezért rám. Több kép ITT

8. fejezet - Mentőakció

Tudom, hogy sokat húztam a fejezetet, bocsi.
Közben megégettem a kezemet főzés közben, dolgom volt, útközben az ihlet is odaveszett, de most itt vagyok egy rekord hosszúságú fejezettel.
Tehát kommentekre fel, várom a véleményeket.
Közben az angolok nyertek a magyarok ellen. Végeredmény: 2:1 :D Csak, hogy tudjátok.

***

“A világ egy hatalmas tükör. Visszatükrözi felénk azt, amik vagyunk. Ha kedvesek, ha barátságosak és ha segítőkészek vagyunk, akkor a világ kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek fog felénk bizonyulni. A világ pontosan az, amik mi vagyunk!”

(Thomas Dreier)

Reggel verőfényes napsütésre ébredtem. Már ha létezik ilyen a mindig esős Angliában. A jó idő ellenére mégis rossz érzésem volt. Mindenekelőtt ideges voltam Bogi érkezése miatt. Már nagyon régen láttam és kíváncsi voltam mit fog szólni a jelenlegi életemhez. Hiányoztak a mindennapos beszélgetések. Persze most is beszélünk, de a neten való társalgás, vagy a telefonbeszélgetések össze sem hasonlíthatóak azzal, mikor még otthon voltam.
Még a gimnáziumból ismertem őt. Emlékszem első látásra nagyon nem volt szimpatikus számomra. Mint később kiderült, én se neki. Aztán az idő múlásával közelebb kerültünk egymáshoz. Az 5 koleszos év összerázott minket. Közben barátságok jöttek, mentek, de ő végig ott volt nekem sokkal szorosabban, mint a többiek. Persze ők is hiányoztak. Róluk már kevesebbet hallottam, mióta kijöttem. Kittiről az utolsó információm anyutól volt, miszerint hamarosan férjhez megy. Erre valahol számítottunk mind. A barátját még a gimnáziumban ismerte meg, azóta sülve-főve együtt voltak. Egy helyre mentek továbbtanulni, összeköltöztek és most összekötik az életüket is. Kitti volt közülünk a legcserfesebb, folyton az ő hangját lehetett hallani. Mindig lekötötte az ember figyelmét és unatkozni sem lehetett mellette.
Hiányzott ő is, és a bandázások is. Szerencsére mindannyian a fővárosba jártunk egyetemre, így a szálak megmaradtak. Amíg ő a barátjával – Márkkal - lakott egy albérletben, addig mi Bogival mentünk néha egymás agyára. Nem kell nagy dolgokra gondolni, jól megvoltunk ketten. Talán csak a filmek iránt érzett hatalmas vonzalmam borította ki néha. De azt be kellett ismernie, hogy nélkülem sosem nézett volna meg néhány igazán értékes filmet. Minden tökéletes volt, mindaddig amíg én el nem kezdtem többre vágyni.
Ne értse félre senki sem, szeretem én a hazámat a magam fura módján, de tisztában voltam azzal is, hogy az álmaim eléréséhez mernem kell kilépni onnan. Így váltunk külön. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a középiskolában kötődött barátságok örök életre szólnak. Már értettem miről beszélt akkor az illető. Olyan barátokra tettem szert, akiket sosem szeretnék elveszíteni. Ahogy látom, nem is fogom. Mi bizonyítaná ezt jobban annál, hogy az egyikük még Londonba is képes utánam jönni. Azzal tisztában voltam, hogy nem feltétlenül hozzám jön, de akkor is boldog lettem a hír hallatán.
Viszont még mindig nem tudtam, hogyan fogom a mai napomat kivitelezni.
Gyorsan összekaptam magam, majd elindultam. Nem tűnt túl jó ötletnek, hogy pont ma késsek el. Útközben beugrottam egy gyors reggeliért az általam ezennel törzshellyé előléptetett étterembe.
Szerencsére nem sikerült elkésnem, de Rob már ott volt mire odaértem. Legnagyobb meglepetésemre sokkal frissebbnek látszott, mint én. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy ez csak azért lehet, mert ő színész.

- Jó reggelt!- köszönt frissen és igen feldobottan.

- Jó reggelt, bár én még nem igazán látok benne semmi pozitívumot. – feleltem kissé morcosan. – Mellesleg túlzottan feldobott és friss vagy a tegnap este ellenére.

- Pont az miatt vagyok ilyen jó passzban. – mosolygott rám édesen.

- Áá, értem. Örülök, hogy a barátaid ilyen jó hatással vannak rád. – Csak remélni tudtam, hogy nem amiatt van ekkora mosoly az arcán, mert igent mondtam a randira.

- Ők is, de te jobban. – felelte egy féloldalas mosoly kíséretében.
Na ilyenkor mégis mit kellene mondania az ember lányának? Mikor valaki ilyen szemekkel néz rá. Azokkal a gyönyörű szemekkel. „ Próbáld összeszedni magad!”

- Erről nem kellene beszélnünk, szerintem. Úgy értem itt. Még mindig nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – kezdtem nagy lendülettel magyarázni. Eléggé zavarban voltam. Nem tudtam, hogy viszonyuljak ehhez a helyzethez. Az egyik felem örült, a másik teljesen össze volt zavarodva.

- Zavarban vagy, pedig nem kellene. Az nem bűn, hogy belementél egy randiba. De, ha neked jó így, nem beszélünk róla. – mondta. - Bár ez eléggé lehangoló, de ezen majd valahogy túlteszem magam.

- Nem azért, mert nem akarnám, ne értsd félre. Csak nem szeretném, hogy mások úgy nézzenek rám. Tudod….

- Megértem. - bólintott. – Akkor nem csak azért mondtál igen, mert kényszernek érezted? – érdeklődött szégyenlősen.

- Nem azért. – mondtam. – Tudod bennem is ott van egyfajta kíváncsiság.
„Oh, ezt komolyan kimondtam hangosan is?”
Ezzel a kis vallomásommal az eddiginél is szélesebb mosoly jelent meg az arcán. És ez valamiért engem is felvidított.

- Oh, szóval titkon kíváncsi vagy milyen takargatott titkaim vannak? – kezdte játékosan. – Ki kell hogy ábrándítsalak, nincs sok ilyen.

- Hát persze, te vagy maga Mr. Tökéletes. – nevettem.

Hihetetlen módon ismét sikerült pár perc alatt megtalálnunk a közös hangot. A jókedvünknek Lisa vetett véget. Milyen meglepő, nem?

- Jó reggelt! Emili ne felejtsd el, hogy 10 perc múlva megbeszélés Steph-el. És nekem is beszélnem kell veled, a csomaggal kapcsolatban. – mondta, majd sokkal kedvesebb hangon Robhoz fordult. – A sminkesek kezdenének, ha kész vagy. Ma csak 2 jeleneted lesz, 1 délelőtt és 1 délután. Emilit majd küldöm a megbeszélés után, nem lesz hosszú.

- Oké, köszi, hogy szóltál, bár Emili már elmondta egyszer mindezt. – válaszolta udvariasan, de mégis volt egy olyan érzésem, hogy legszívesebben ő is jól elküldené melegebb vidékekre.

- 10 perc, Emili. Ne késs! Mennem kell. Szép napot, Rob!

- Ismét ragyogó napnak nézek elébe, fantasztikus. Nekem most mennem kell, mielőtt még belém köt azért, hogy elkéstem. A megbeszélés után rögtön megyek a felvételhez, jó lesz így?

- Oké. Nem veszek el egyedül.

Gyorsan átszaladtam a megbeszélés helyére. Éppen Lisával egyszerre értem oda, így egy rossz szava sem lehetett hozzám. Steph már ott várt mindkettőnket. Nem mondott igazából semmi egetverő információt sem, csak a további forgatási menetrendről beszélt és arról, hogy közben neki milyen elintéznivalója van. Csak arra szeretett volna megkérni minket, hogy figyeljünk oda Robra amennyire csak lehet. Elgondolkoztam, vajon tud-e a tegnap esténkről. Hiszen ő intézte Rob sajtós ügyeit is, gondolom a magánélete számára olyan, mint egy nyitott könyv. Furcsa volt erre gondolni, hogy talán Rob magánéletének része lehetek. Fura.
Szerencsére Steph arról is tájékoztatott, amiről délután szerettem volna vele beszélni. A rajongókról. Még tegnap fordult meg a fejemben a forgatás után. Odakint megláttam a kordon mögött álló lányokat. Nem volt őket nehéz észrevenni, mivel rengetegen voltak. Kissé megesett rajtuk a szívem.
De Steph megkért minket, hogy próbáljuk meg őket távol tartani Robtól. Teljesen megértettem miért is kér minket erre, de ugyanakkor sajnáltam a kint várakozókat.
Gyorsan elmondta a mondandóját, majd szaladt is, mivel sok elintézni valója volt még.
Én pedig csapdába estem Lisával.
Szerencsére nem volt semmi okom a pánikra. Csak annak a bizonyos csomagnak a tartózkodási helyét adta meg számomra. Kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Miután megkaptam a címet, a lelkemre kötötte, hogy rögtön adjam oda neki, mikor meghozom, de csakis neki mivel az ő nevén volt a küldemény.
Mikor 10 perc magyarázás és utasítgatás után végre elengedett, fellélegeztem. Rákellett jönnöm, hogy kettesben még jobban kimutatja mennyire is nem kedvel engem.
Mikor odaértem a jelenet felvételéhez Robon már csak az utolsó simítgatásokat végezték. Igazi szívtipró ült a sminkes székben. Na nem mintha smink nélkül nem tudott volna szíveket összetörni.
Egy kedves mosolyt küldött felém, majd magához intett.

- Komolyan az ott rúzs a szádon? - hüledeztem, mikor közelebbről is megszemléltem.

- Igen. – felelte kevésbé feldobottan. – Szerintük kell. – mutatott a sminkesekre. Hirtelen figyelmes lettem Sophie-ra és Grace-re. A háttérben vigyorogtak. Gondolom a téma Rob volt.

- Hát akkor azt kellene most mondanom, hogy jól áll. – vigyorogtam.

- Hé, ha kigúnyolsz nem mondom meg mi jutott az eszembe, amivel megkönnyíteném a napodat. Talán még a barátnődért is elmehetnél.
Nem hittem a fülemnek. Komolyan azon gondolkodott, hogyan lehetne nekem jobb? Mikor neki hamarosan odakell állnia a kamera elé és egy teljesen más karaktert kell alakítania? Hihetetlen, de ugyanakkor nagyon kedves dolog volt tőle.

- Jó leszek, ígérem. Mondd, mit találtál ki.
Miközben beszéltünk, a sminkesek éppen végeztek vele, így kisétáltunk a sátorból.

- Van egy barátom, akinek csomagkihordó vállalata van. Vele elhozathatnád azt a csomagot és így időt nyerhetnél vele. Na, mit szólsz?

- Oh, ez nagyon jó ötlet. Komolyan ezen gondolkoztál, ahelyett hogy a szerepedre koncentráltál volna? - kérdeztem meglepetten.

- Tudom a szövegemet. – nyugtatott meg. – Megkeresem neked a számát, benne van a telefonomban. Jó fej a srác, csak mondd meg neki, hogy én ajánlottam. – mondta, mielőtt meghallottuk a felszólítást a kezdés miatt. – Ha már úgyis vigyázol a telómra nézd ki a számot. Harry- nek hívják. – azzal odanyomta a kezembe a telefont és ment a felvételhez.
Szerintem vagy 3 percig biztosan megkövülve álltam. Helyettem filózik a feladatom miatt, segít nekem, kezembe adja a megoldást- szó szerint- és hagyja, hogy a telefonjából keressek ki egy számot. Arra nem is gondolt, hogy simán akárki számát lenyúlhatnám tőle.
Gyorsan kikerestem Harry számát a telefonkönyvéből – megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a neveket, amiket láttam- majd tárcsáztam a számot a saját mobilomról.
Harry vette fel, kedves volt. Elmondtam neki a problémámat- hozzátéve, hogy Robtól hallottam a kis vállalkozásáról- miszerint egy címről kellene egy dobozt elhoznia, ami Lisa nevén van. Azt mondta nem probléma, a csomag egy órán belül megérkezik, csak adjam meg neki a pontos címet és nevet. Miután megtettem, kedvesen elbúcsúzott.
Örültem, hogy ezzel legalább már nem kell bajlódnom. Csomag kérdés ezennel letudva.
Na da hogyan fogok elmenni Bogiért? Az órámra néztem, amin már fél 10 volt. Már egészen biztos, hogy nem tudok 10-re érte menni a parkhoz.
Gyorsan tárcsáztam a számát. Olyan hirtelen vette fel a mobilt, mintha csak a hívásomat várta volna.

- Szia! Még nem vagyunk ott, ugye nem baj? Kissé eltévedtünk. Ne haragudj! – kérlelt gyorsan.

- Szia! Hála az égnek, attól rettegtem, hogy elkéstem. De azért minden rendben?

- Már igen, csak egy apróbb kitérőt tettünk. Kb. fél 11- re odaérünk. Akkora el tudsz szabadulni?

- Az pont jó, addigra vége a felvételnek. Az ebédszünetemben elmegyek érted.

- Oké. Mindjárt látlak London lány. Legyél jó. Majd hívj, ha a közelben leszel.
Összetettem a két kezemet, hogy eltévedtek. Tudom, nem szép dolog tőlem, de ez pont kedvezett nekem.
Úgy tűnt, ma Rob is kiváló formában volt, elég hamar sikerült felvenni a jelenetét.

- Ezzel gyorsan kész lettem. Csak azért, hogy elszabadulj a forgatásról. Megérkezett már a barátnőd?

- Eltévedtek, de fél 11 körül itt lesz. – feleltem. - Köszi a számot. Harry tényleg rendes volt, főleg mikor mondtam, hogy tőled hallottam róla. Csak nem megfenyegetted?

- Áh, dehogy. Régebbről ismerem. Néha csalni szoktam. De ez titok. Ha nincs időm ünnepekkor elmenni pár ajándékért, mindig az ő cégével hozatom el a cuccokat.

- Oh, mással intézteted el a piszkos munkát? Nem szép dolog. Pedig vásárolni jó muri. Ennyi erővel az internetről is rendelhetnél.

- Nem szeretek olyan dolgokat adni másoknak, amiből egy tucat szám van. Ezért ahonnan rendelek ott nem igen van internetes kiszállítás. Itt jön Harry a képbe. – magyarázta. – Elfelejted, hogy bizonyos helyeken még mindig hisztériát okoz a megjelenésem.

- Igaz, ezt elfelejtettem. Bocsi. Tehát nagyon kreatívan vásárolsz ajándékokat. Megjegyeztem.

- És mivel mész érte?

- Taxival. Mi mással? – kérdeztem.

- Ezt te sem gondoltad komolyan. Az egy dolog, hogy nagyon kedvesek a taxisok, de iszonyatosan megkopasztanak mire a St. James Park közelében leparkolnak. Majd én elviszlek.

- Hogy mi? Mi? Te? Engem? Mi…? Mi van?- hebegtem.

- Tudod, hogy sokat mondod, hogy mi? Elviszlek. Ráérek, véletlenül pont saját kocsival jöttem, nem azzal a nagy hullaszállítóval.

- Nem vihetsz el. – mondtam ellentmondást nem tűrően.

- Már miért ne?

- 1. Kiszúrhatnak. 2. Steph megnyúz, és Lisa is. – soroltam az okokat. Jelenleg a saját testi épségem mondjuk jobban foglalkoztatott, mint az hogy Robot lefényképeznék.

- Nyugi. De ha jól emlékszem neked oda kell menned, ahol én is ott vagyok. Nekem pedig most fontos elintézni valóm van az ebédidőmben. Szóval megyünk? – nézett rám, mint aki pontosan tudja, hogy csatát nyert.

- Őrült vagy. Különben pedig ebédidőben nem kell veled lennem, hoppá.

- Most sajnálod ugye, hogy az ebédidő hivatalosan csak 11-től van. Mennyi is van most? Negyed múlt? – vigyorgott. – Na, jössz?

- Ezért most nagyon, de nagyon utállak. Ezzel legyél tisztában. Most fogsz kirúgatni!
Miközben a kocsi felé haladtunk, még mondtam neki pár szép dolgot. De nem tűnt úgy, mint aki nagyon a szívére vette. Inkább nagyon is jól szórakozott a kétségbeesésemen. Azon imádkoztam, hogy érjünk vissza az ebédszünet végére és addig senkinek se hiányozzunk. Persze ez elég érdekes kérés volt. Még hogy pont a film főszereplőjét ne hiányolná valaki.
Mire beszálltunk a kocsiba, már kicsit lehiggadtam.

- Kifognak rúgni. – mondtam bánatosan.

- Dehogy fognak. Visszaérünk mire a jelenetem kezdődne. – nyugtatott meg.

- Te jó ég! Elfelejtettem, mi lesz a dobozzal? Át kell vennem.

- Majd átveszi valaki más. Neked fogják hozni, rajta vagy a beléptetőlistán, szóval minden oké.

- Nocsak, azt úgy mondod, mintha már hozattál volna forgatásra is valamit. Ajándék magadnak? – kérdeztem. Ha már elrángatott és feltett szándéka hogy kirúgat, akkor biztosan nem fogom békén hagyni.

- Mások is ezt csinálják, tudod? – felelte mosollyal az arcán. – Nem mintha nem élvezném, ahogyan bosszantani próbálsz, de nem kellene felhívnod a barátnődet? És megmondhatnád, hogy hova is menjek pontosan.

- A St. James Parkhoz, de csak feltűnés nélkül.

- Értettem. – szalutált. – Mondd neki, hogy ha tud akkor a Horse Guards Road- ra menjen, ott kisebb a tömeg és talán megtudok majd állni. – ezúttal én kaptam az utasítást.

- Rendben. – mondtam, majd tárcsáztam.
Ismét gyorsan felvette a telefont.

- Szia! Épp most értünk az Oxford Street-re.

- Hello! Megtudtok állni a Horse Guards Road- nál? Az ott van a Park végénél, ott megtudnánk állni. Jó az úgy?

- Oké, megoldható. Ismeri rokonom hol van. – mondta. – Tudunk? Emili kivel jössz?

- Robbal. Majd elmesélem. Ki fog rúgatni még a végén az ötleteivel. Mi nem sokára odaérünk.

- Oké. Köszi. Nem úszod meg mesélés nélkül, ugye tudod?
Mielőtt még jobban belemelegedhetett volna a beszélgetésünkbe elbúcsúztam tőle.

- Oda tudnak menni. Az Oxford Streeten vannak éppen. – mondtam. Mire ránéztem, elég érdekes tekintettel méregettet. - Mi az?

- Még sosem hallottalak magyarul beszélni. Egy kukkot sem értettem, csak a nevemet. Remélem semmi rosszat nem mondtál rólam.

- Nem mondtam, megnyugodhatsz.

- Fura az a nyelv. Bonyolultnak tűnik.

- Mert azt hiszed az angol egyszerű? - kérdeztem. - Gyakorlás kérdése.

- Megérkeztünk. - mondta hirtelen, majd bekanyarodott az utcába.
Egy kis fa árnyékában parkoltunk le.

- Köszi, hogy elhoztál. És bocsi, hogy cirkuszoltam az elején.

- Szívesen és nem baj. Bármikor.

- Ha megkérdezem miért, válaszolsz? – kérdeztem. Nem tudtam tényleg válaszolna-e.

- Igen. – válaszolta. Majd szégyenlős mosoly kíséretében hozzátette. – Tetszel nekem. – sóhajtotta. - Egyáltalán nem úgy viselkedsz velem szemben, mint a többi lány. És ez tetszik. És egyébként is más vagy. Tudom, ez most elég ütődötten hangzik. Csak szeretnélek megismerni és randira hívni. És már beleegyeztél, szóval nincs menekvés. – próbálta meg elviccelni a végét. – Szóval miért ne hozhattalak volna el? Ha nem én lennék én, tudom ez elég érdekes feltevés ismét, akkor….

- Tényleg az. – feleltem mosolyogva.

- Szóval, ha csak egy normális srác lennék, mindenféle híres melléklet nélkül, akkor ezt tettem volna. Egy barát ezt tenné, nem?

- Ez igaz. Egy barát ezt tenné. – mondtam halkan. De nem tudtam nem mosolyogni közben. – Bocsi. Ez nem vicces, tudom. Látod, nincs teljesen igazad, én sem reagálok máshogy mint bárki tenné a helyemben. Mert ez akkor is te vagy. – mosolyogtam. – De örülök, hogy belementem abba a randiba, hogy tegnap elvittél magaddal és most elhoztál ide.
Tényleg örültem neki. Már nem izgatott annyira az sem, ha éppenséggel meglátnak minket. Vagy, ha kirúgnak.
Tetszettem neki. És ő is nekem. Hirtelen eszembe jutott, hogy anyukám most nagyon örülne. Végre, randizni fogok. Nem is akárkivel, megjegyzem.
Mielőtt még folytathattuk volna a csevegésünket, egy Opel kanyarodott be az utcába. Hirtelen már csak az lebegett a szemem előtt, hogy végre újra láthatom a legjobb barátnőmet. Gyorsan kipattantam a kocsiból. Mint két őrült kis liba úgy borultunk egymás nyakába. Még pár könnycseppem is kicsordult. Tényleg nagyon hiányzott már nekem.

- Annyira jó látni végre, nagyon hiányoztál. – mondtam szipogva.

- Te is nekem. – mondta Bogi. – Ugye nem fogsz sírni? Mert akkor nekem is kell.

- Oké. – próbálkoztam nem sírni.

- Ő itt a nagybátyám unokatestvére, Gábor. – mutatott be a sofőrjének. – Na és hol a te lovagod? – kérdezte 1000 wattos mosollyal az arcán.
Robról teljesen el is felejtkeztem. Azonban ő feltalálta magát. Napszemüveg mögé rejtőzve szállt ki éppen a kocsiból.

- Nagyon örülök, hogy találkoztunk. – mondtam, majd Bogi felé fordultam. – Hát itt van.
Rob megpróbált a háttérben maradni, félénken odaintett nekünk.

- Akkor mehetünk? Már ha elbúcsúztatok. – kérdeztem.

- Persze, mehetünk. Hozom a cuccokat.
Gyorsan kivettük a kocsiból a csomagjait, majd a két igen készséges férfiú segítségével betuszkoltuk immár Rob csomagtartójába. Úgy gondoltam, ha nem kötelező inkább nem mutatom be Bogi rokonának. Miután kész lettünk, Gábor elhajtott, mi pedig hármasban maradtunk.

- Rob ő itt a legjobb barátnőm, Peller Boglárka. Bogi ő pedig Robert Pattinson, az én…. hagyjuk. – mutattam be őket egymásnak angolul, hogy ne kelljen fordítgatnom.

- Örülök, hogy megismerhettelek, már sokat hallottam rólad. – mondta Bogi. Legszívesebben oldalba böktem volna.

- Én is rólad! Örülök, hogy Emili mesélt rólam, de remélem csak jókat. – mondta Rob.

- Persze, a többit meg sem hallom. – felelte Bogi.

- Oké, örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással, de mennünk kell, ha vissza akarunk érni a forgatásra. – fordultam Rob felé. – Vezess!
Gyorsan beszálltunk a kocsiba, én előre Rob mellé, Bogi pedig hátra. Az úton eléggé szótlan volt, de végig vigyorgott. Volt rá pár ötletem mi járhat a fejében. Ezért még biztos, hogy megölöm egyszer.
Gyorsan visszaértünk a forgatásra. Mivel arra már nem volt időnk, hogy Bogit elvigyük hozzám, hát magunkkal vittük. Szerintem ez nem volt valami jó ötlet, de Rob biztatott, hogy nem lesz belőle baj.
Leparkoltunk, majd miután kiszálltunk a kocsiból Rob öltözőjéhez mentünk. Szerencsére a doboz már ott várakozott.

- Ugye nem haragszol, ha itt hagylak? De nem hiszem hogy jó ötlet lenne, ha most még a forgatáshoz is bevinnélek. – mondtam Boginak.

- Hát persze, hogy nem. Menj csak, én elleszek itt.

- Oké, sietek, ígérem.
Felkaptam a csomagot, majd visszamentünk a forgatáshoz. Rob beült a sminkesekhez, mintha mi sem történt volna. Még senki sem volt ott. Fellélegeztem. A megkönnyebbülésemet ő is észrevette.

- Látod, mondtam, hogy nem lesz semmi baj. Nem vagy éhes?

- Oké, megmondtad. De eléggé. Akarod, hogy hozzak neked valami kaját? – kérdeztem.

- Nem gondolod komolyan, hogy veled fogok kaját hozatni magamnak, ugye?

- Ez a munkám. – világosítottam fel.

- Oké, ezt most hagyjuk. Majd eszem valamit a jelenet után.
Hirtelen Lisa vágódott elő a semmiből.

- Már mindenhol kerestelek, hol voltál? - kérdezte tőlem. – És hol van az a doboz? Fontos volt, hogy elhozd, ugye nem felejtetted el.

- Persze, hogy nem. Itt van. – adtam oda neki.

- Remélem nem törted össze nagyon. Egy közel 50 éves váza van benne.

- Nem törtem össze, nyugi. – vagyis reméltem, hogy nem sérült meg. – De minek a forgatásra egy váza? – kérdeztem.

- Megtudhatnám, hogy merre jártál? És miért nem vetted fel a telefont? Még Robot is kénytelen voltam felhívni, de ő sem válaszolt. – nézett igen dühös tekintettel rám, majd Robra.
Nem hittem volna, hogy megérem azt a napot, mikor így fog ránézni.

- A forgatás miatt le kellett halkítanom és biztosan elfelejtettem visszahangosítani, bocsi. – mondtam. Arról viszont, hogy mit feleljek a kérdésére, fogalmam sem volt.

- És merre jártál, megtudhatnám? A forgatást nem hagyhatod el. Robbal kellett volna lenned egész végig. – mondta feldúltan.

- Akkor pontosan jó helyen volt. – mondta Rob hirtelen. – Ne rá haragudj, az én hibám volt az egész. Volt egy kis elintéznivalóm a városban és persze Emili elkísért. Szólnunk kellett volna, ne haragudj. – nézett rá olyan szemekkel aminek köszönhetően tudta, hogy Lisa megbocsát majd neki.

- Oh, oké. De máskor szóljatok, ha ilyen van. – mondta, majd elment.

- Köszönöm. – sóhajtottam, mikor végleg eltűnt.

- Ha nem erősködöm, hogy menjünk, nem hiszem, hogy elmentél volna. Részben az én hibám. – mondta.
A nap további része már nem volt ennyire izgalmas. Ez a forgatási nap minden energiámat kivette belőlem, pedig nem is volt annyi dolgom, ha átgondolom. Hiszen Robnak hála nem kellett átutaznom fél Londont.
A második jelenetét is viszonylag gyorsan felvették. Miután végzett és már az összes sminket lemosták róla ismét az öltözőjébe mentünk, ahol már Bogi várt rám.
Amíg Rob odabent öltözött mi kint beszélgettünk.

- Szóval ti ketten most együtt vagytok? – kérdezte.

- Nem. Mi még csak úgy vagyunk. Tegnap este vele voltam és a haverjaival. Előtte meg vacsiztunk. Ez annak számít? – kérdeztem.

- Most viccelsz? Számold hozzá, hogy elhozott elém is.

- És kisegített, hogy Lisa ne harapja le a fejemet. – egészítettem ki a listát. - Jaj, Bogi!

- Oké. Mondok valamit, de ne üss meg. Neked nagyon is bejön. Vagy tévedek?

- Nem. De nem eshetek bele. Pont bele!

- Éljen! Bevallottad! – ujjongott.

- Jól van, csak ne ilyen hangosan. – csitítgattam. – Még meghallják.
Örültem, hogy végre itt van. De már nagyon vártam, hogy végre hazaérjünk és kettesben tudjunk beszélgetni anélkül, hogy bárki meghalljon minket.

- És ha meghallják? Úgysem értik. Nem hiszem, hogy annyi magyar lenne a közelben.

Ha tudná, mekkorát téved. Biztosan nem csak az a két magyar lány volt odakint a tömegben.
Rob elég gyorsan végzett. Felajánlotta, hogy hazavisz minket, ha már úgyis a csomagtartójában van a cuccunk. Nem utasítottam vissza. Nem lett volna értelme. És valahol legbelül nem igazán szerettem volna még annak ellenére sem elszakadni tőle, hogy Bogi már itt volt mellettem.
Hazavitt minket, sőt még a táskákat is segített felvinni a lakásomba. Mikor a cuccok már a nappaliban díszelegtek és Rob éppen távozni készült, Bogit hirtelen roppantul érdekelni kezdte a lakás többi helyisége.
Robbal éppen az előszobában búcsúzkodtunk.

- Köszi az egész napot. Nélküled elvesztem volna. – mondtam.

- Nincs mit. Én is elvesznék nélküled. – felelte.
Tudom, hogy ez csak egy egyszerű mondat volt a szájából, de nagyon tetszett, hogy kimondta. Kellemes érzés volt.

- Biztosan nem kérsz enni valamit? Vagy inni? Miattam elmaradt az ebédszüneted.

- De neked is. Majd a hotelben eszem valamit. Ti most biztosan beszélgetnétek, szóval nem kellene tovább rontanom a levegőt. – mondta egy rettentően sexi mosoly kíséretében. – De majd máskor.

- Hát akkor, szia. – mondtam.

- Szia! – mondta ő is. Majd megölelt.
Ez már nem volt annyira félénk ölelés, mint tegnap este egyikünk részéről sem. Sőt szinte már természetesnek éreztem. Jó érzés volt hozzábújni, a karjai között lenni. Még ha nem is volt olyan romantikus, hiszen csak egy búcsúölelés volt. Már egyáltalán nem volt furcsa érzés.
Ladies and Gentlemen, hivatalosan is belezúgtam Robert Pattinsonba.

Változások, ajánlás

Két változás is történt az oldalon, ezek közül az egyik igen szembetűnő.
Van az oldalnak saját fejléce. Éljen!
A fejléc Eloisa keze alól került ki. Hatalmas köszönet neki. Én még mindig csak távolról barátkozom a képszerkesztőkkel. :-)
Ezentúl a fejezetek javításánál Breeco mellett Eloisa is besegít majd, így remélhetőleg teljesen hibátlan részeket olvashattok majd.
Itt szeretném ismét megköszönni nekik a támogatást, mert nélkülük nem kezdtem volna el a történetet és sosem jutottam volna el eddig sem.
Köszi! :-)

Oldalra felkerült napközben egy zenelejátszó, mert most ehhez volt kedvem. Majd még szépítgetem azt is tovább, mint az oldalt. Jelenleg olyan számokat raktam fel, amik segítenek azt írásban.

Más tészta. Breeconak van egy saját szereplős története. Sztárok és Rob nélkül ugyan, de nagyszerű történetet ír. Teljes szívemmel ajánlom nektek. Olvasásra és kommentekre fel! :-)
http://wearedreamingastory.blogspot.com/

7. fejezet - Este

 Először is bocsi a késésért, de meghoztam a várt részt.
A kommenteket olvasgatva rájöttem, hogy sokkal többen olvastok, mint hittem volna, köszönöm.
Kitettem a srácokról oldalra képeket, nem sokára érkezik az új szereplőről is. Nem húzom az időt tessék olvasni. Remélem nem lesz csalódás. Most kiderül ki is a kis fekete.... :-)

***

A jókedv olyan, mint egy villámlás, amely egy tündöklő pillanatra áttör a felhők sötét takaróján; a vidámság napfényt lop a lélekbe, és azt állandó, véget nem érő nyugalommal tölti meg.

Az asztalnál szinte tapintani lehetett a hirtelen kialakuló feszültséget. Sosem bírtam elviselni, ha ok nélkül bánnak velem lenézően. Pedig az újonnan érkezett hölgyemény minden szavából az sugárzott irányomba. Nekem pedig fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki az ellenszenvét. Bár ahogyan arra a kijelentésemre reagált, hogy Robbal jöttem, nem volt nehéz kitalálni. A kínos csendet Bobby törte meg.

- Húú, ez az! Cica harc! Na, srácok, kire fogadtok? – kiabálta, miközben sikerült felállnia anélkül, hogy felborított volna bármit is az asztalon.

- Hé, nyugi haver. Nem lesz itt semmiféle karom fitogtatás. Inkább tedd le magadat. – nyugtatgatta Sam barátját. – Lehetséges, hogy nem mutattuk be egymásnak a két hölgyet? – vigyorgott erőteljesen Robra.

- Bocsi, ez kiment a fejemből. Emili, ő itt Bianca. Bianca, ő pedig Emili. – mutatott be minket hivatalosan.
Bianca, nem tagadom még a neve sem volt szimpatikus. De ezzel még nem lettem okosabb. Mi köze van a fiúkhoz? És Robhoz?
Mindazonáltal úgy láttam, nekem kell az okosabbnak lennem.

- Szia, Emili. – mondtam elővéve a legbájosabb mosolyomat és kezet nyújtottam neki.

- Szia. Bocsi az előbbiért, csak a fiúknál néha követhetetlen kit cipelnek ide magukkal. Sokszor meg is van az ára, lásd Bobby-t. Szegény, nem érdemli meg, hogy így összetörjék a szívét. – sóhajtott. – De honnan is ismered te Robot?

- A forgatáson az egyik asszisztense vagyok.

- Oh, hát én is asszisztens akarok lenni akkor. – vigyorgott. - Nem is mondtad, hogy újabban a munkán kívül is kapcsolatban lehetnek a színészekkel. – bökte oldalba Robot. – Mindig is David Tennant-tal akartam bulizni.

- Hát, ez sokkal több felelősséggel jár, tudod. Nem csak buliból áll. – válaszoltam Biancának.
Lehet, hogy csak én láttam úgy, hogy Bianca nem bír valami túlzottan. Fogalmam sincs. De a csípős megjegyzéseket mind nekem szánta. Engem pedig nem olyan fából faragtak, aki csak úgy hagyja, hogy mások rajta köszörüljék a nyelvüket.

– David Tennant kissé idős lenne hozzád, nem? Persze, van, akinek nem a kor nem számít, igaz? Inkább másra mennek.

- Pont ahogy mondod. Felháborító milyen kis nyomulós, tyúkok szaladgálnak London utcáin.

- Hát, legalább egy dologban egyetértünk valamelyest.

Idáig azt éreztem, hogy nem különösebben kedvel. Hát ez az érzés megváltozott. Valami miatt egyenesen gyűlöletet éreztem az irányából. Szerencsére tovább nem kellett a csípős megjegyzéseit hallgatnom. Bobby úgy döntött egyedül indul a hátsó terasz meghódítására, de 2 métert sem tudott egyedül megtenni. Így a nagy cigis banda elkísérte. Marcussal és Tommal maradtam az asztalnál. Valami miatt nem éreztem felhőtlen boldogságot, hogy Bianca is kiment. Viszont örültem, mert most megtudhattam mi is fűzi Biancát a fiúkhoz.

- Bobby eléggé eláztatta magát, ne haragudj. Egyébként rendes srác. – mondta Tom miután hármasban maradtunk az asztalnál.

- Nem rég szakított a barátnőjével, igaz?

- A csaj kidobta, valami cégtulajdonos selyemfiú miatt. Ez kicsit kikészítette. De holnapra jobban lesz, csak szereti ilyenkor kitisztítani magát. Elég érdekes hitvallás, de ő Bobby. – magyarázta Marcus.

- Értem. Na és mi a helyzet Biancával? – érdeklődtem. – Ő a ti kis ötösfogatotok lány tagja, vagy valamelyikőtöknek esetleg, ő…..

- Áh, dehogy. Csak jóban vagyunk. Általában nem ilyen kötözködő.

- Azért ez nem ilyen egyszerű. Több van itt, mint haverság Marcus. Tudod te is. Ezért ilyen most Bia.

- Oh, ugyan már. Bia okos csaj. Felnőtt. Nem fog mindig azon álmodozni, kérlek. – forgatta meg Marcus a szemeit, mintha Tom valami baromságot mondott volna.

- Oké, miről is van szó? – kérdeztem.

- Ez egy elég kínos dolog, tudod. – kezdte Tom.

- Ígérem, nem pletykálom el senkinek sem. De valamiért nem szívlel, és tudni szeretném, miért.

- Oké. – sóhajtott Marcus. – Tudod Bia Rob szomszédságában lakott. Mármint egy utcában nőttek fel. A családjaik jóban voltak. Bia pedig belezúgott Robba. Ez van. – mondta. – De ez nem azt jelenti, hogy még mindig szerelmes lenne belé. – célozta Tomnak.

- Mindenki abban hisz, amiben akar. De Bia akkor is máshogy néz Robra, mint rád, vagy rám.

- Persze, hogy máshogy néz rád, hiszen én sokkal jobban nézek ki, haver. – mondta Marcus.

- Bia szerelmes Robba, értem. Vagy volt. Na és Rob? Ő… - érdeklődtem tovább, bár nem értem miért feszegettem.

- Ő tisztázta, hogy csak úgy tekint rá, mint a kishúgára, csak barátok Rob szemében.

- De miért nem bír engem? – kérdeztem.

- Hogy miért? Most viccelsz? Ez tök egyértelmű. – nevetett Tom.

- Hát nekem nem annyira. Nem is ismerem, és nem tettem semmi rosszat sem, de mióta belépett, csak burkoltan sérteget.

- Oké, tudod, mi pasik vagyunk, ti meg csajok. – próbált rávilágítani Marcus.

- Hah, komolyan mondod? Ezt idáig nem is vettem észre, de köszi, hogy felvilágosítottál Marcus.– állapítottam meg átszellemült tekintettel. - Lehet, hogy neked is ki kellene szellőztetned a fejedet.

- Marcus csak arra próbált rávilágítani, hogy Bia most a potenciális vetélytársat látja benned. – magyarázta Tom.

- Hogy mi van? Na ne. – sóhajtottam fel. - Csak az asszisztense vagyok, az istenért. – néztem rájuk nagy szemekkel, de nem igazán hatotta meg őket.

- Az lehet, de itt vagy. És ide nem hoz el akárkit magával Rob. – mondta Marcus.

- Pontosan. Ne hidd azt, hogy mindenkit idehoz a forgatásról. Pláne nem olyanokat, akiket még csak 2 napja ismer.

- Ez akkor is őrültség. Az. – mondtam ki hangosan is amire gondoltam.
Szerintük Rob és én. Nem, még az elképzelés is butaság. És egyébként sem lenne jó ötlet. Nagyon nem. Még a gondolat is felesleges, mivel nekem nem jön be.
Ezen magamnak is el kellett mosolyodnom. Ugyanis ez nem volt teljesen igaz. Nem tudtam volna azt mondani, hogy nem jön be Rob, mint pasi. Kedves volt, vicces a maga angol módján, nem volt elszállva magától, egész nap közvetlenül viselkedett. Jól nézett ki, bár a haja néha külön életet élt, de ez igazán aranyossá tette. Néha bizonytalanul áthelyezte a testsúlyát egyik lábáról a másikra, vagy idegesen beletúrt a már úgyis kócos bozontjába. Mikor mosolygott kis ráncok jelentek meg a szeme és a szája sarkán. Imádtam a csibészi mosolyát.
„ Imádtam? Mi van?”
Akkor hirtelen leesett minden. Nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok belé, hiszen az hülyeség lenne. Csak 2 napja ismerem. De azt már nem tudtam letagadni, hogy ne éreznék iránta valamit, ami több mint szimpla szimpátia. Ezek szerint Bianca joggal volt velem annyira ellenszenves. Fogalmam sem volt mit kezdjek ezzel az új felfedezésemmel. Én és Rob. Azon kaptam magamat, hogy a „Mi” kifejezést ízlelgetem. Teljesen szétestem. Nem kellett volna eljönnöm ide, hiba volt.
A filozofálgatásomból Marcus rántott vissza a valóságba.

- Ezzel most nagyon meg leptünk, igaz?- kérdezte, majd kérdő tekintetem láttán hozzátette. – Robra gondolok.

- Tuti, hogy érez irántad valamit. Tetszel neki. Nagyon is, Em. – mondta Tom. – Ne vágj már ilyen elkeseredett képet, jézusom. Mintha valami rossz hírt közöltünk volna veled.

- Nem, félreértitek, csak meglepődtem és kicsit összezavartatok. De miért veletek beszélem én ezt meg? – tértem magamhoz hirtelen.

- Nálunk jobban nem sokan ismerik még Patty-t.

- Ez egy idióta becenév, tudjátok?- kérdeztem mosolyogva.

- Kinek van idióta beceneve?- kérdezte Rob vigyorogva mögöttem állva.
Nem is vettem észre, hogy időközben visszatértek a cigi szünetből. Egész más szemmel tekintettem Robra ezúttal. És már teljesen megértettem miért haragszik rám Bia. Egy ilyen pasiért én is harcoltam volna, és kitúrtam volna a barátnőjét mellőle, ha szükséges lett volna. Bár én nem vagyok Rob barátnője. Sőt, semmiféle kapcsolatban nem álltunk egymással, de ő mégis elhozott magával.
Egy teljesen új Rob állt mellettem ezekben a pillanatokban.

- Éppenséggel neked. – mondta Tom, miközben Bobby-t próbálták beültetni a boksz-ba. Miután visszaültették az asztalhoz, pár perc után Sam vállán találta meg a számára ideális nyugvóhelyet.

- Mint egy nagyra nőtt csecsemő. – jegyezte meg Sam.
A továbbiakban Bianca nem fűzött hozzá semmiféle kellemetlen dolgot sem a jelenlétemhez. Elgondolkodtam, esetleg Rob odakint mondhatott-e valamit ezzel kapcsolatban neki. Ha igen, hálás voltam azért, mert kezdtem magamat igazán jól érezni.
Az este fennmaradó részében Marcus felvetette, hogy menjenek és játszanak egyet a színpadon. Mivel Bobby teljesen kiütötte magát, így csak Marcus és Sam tudott játszani nekünk. Sam óvatosan lefejtette magáról a közben rátekeredő Bobbyt, majd fogták a gitárjaikat és felmentek a színpadra. Hogy honnan szereztek gitárokat? Mivel ez volt a törzshelyük, hátul a tulaj irodájában volt mindannyiuknak egy-egy sajátjuk.
Erre csak a szememet tudtam forgatni. Őrültek voltak mind.
Fantasztikus hangulatot teremtettek az egész helyen. Csodálkoztam miért nem váltak még mindenki számára ismerté, hiszen nagyon jól zenéltek. Ismerték egymás dalait, minden számhoz volt valami hozzáfűznivalójuk, amin a közönség csak nevetni tudott. Eszembe jutott, hogy Rob mesélte, ő is tud játszani.

- Te nem vágynál a színpadra? – fordultam hozzá.

- Régebben néha énekelgettem klubokban ahol tartottak amatőr esteket, de ma már nem járok ilyen helyekre. Csak otthon pengetem. – válaszolta szomorúan.

- Hiányzik neked. – ez megállapítás volt, nem kérdés. – Miért nem mész most fel? A fiúk biztosan odaadnák az egyik gitárt. Kíváncsi vagyok, hogy játszol élőben.

- Áh, tudod mi történne, ha felmennék oda? Kő kövön nem maradna. Az egy dolog, hogy itt nem másznak ránk, de jobb megbújni, hidd el. – mosolygott rám az ellenállhatatlan mosolyával, miközben feszengve beletúrt a hajába.

Tovább nem feszegettük ezt a témát. Bianca 1 után távozott tőlünk, mert reggel korán kell kelnie a munkája miatt. Őszintén annyira nem hiányoltam a jelenlétét. Mintha biztonságban éreztem volna magam, ha nincs itt a közelben. Annak ellenére, hogy ki nem állhatott, rendes lány volt.
Miután a fiúk kizenélték magukat, visszaültek hozzánk. Jót beszélgettünk, elhangzott pár érdekes sztori is. Legtöbb középpontjában Rob állt. Megtudhattam, hogyan ismerkedtek meg, hogy tanította meg Marcus Robot gitározni, milyen bátortalan volt régebben a lányokkal – nem mintha most Casanovához lehetne hasonlítani- és még sok egyéb dolgot fedtek fel előttem. Nagyon jól éreztük magunkat. Bobby lassacskán kezdett ébredezni, ezt elég hangosan tette, és a reggel is egyre csak közeledett, így lassan búcsúzkodni kezdtünk.
Természetesen Rob most sem engedte, hogy fizessek. Ezzel kicsit felhúzott, de ahhoz, hogy leálljak vele vitatkozni túl fáradt voltam. Lehetséges, hogy az ital is közrejátszott kissé.
A fiúk iszonyúan aranyosak voltak, mindannyian megölelgettek kifelé menet, Tom valamit odasúgott Robnak, de sajnos nem hallottam mit. Csak remélni tudtam, hogy nem rólam. Kezdtem lassan paranoiás lenni.
- Bobby-ra vigyázzatok. – szóltam utánuk, mikor betették barátjukat a taxi hátuljába.

- Nyugi, jó kezekben lesz. Jó éjt nektek! – köszönt el végül Sam is.

Ahhoz képest, hogy eleinte aggódtam a miatt, hogy valaki lefotózza Robot a nyílt utcán, meglepően kihalt volt a környék. Szerencsére.
Mi is a kocsi felé vettük az irányt.

- Tudod, nem igazán így terveztem ezt az estét, de remélem nem bántottak meg annyira a fiúk. – szólt Rob, mikor már a kocsihoz értünk.

- Most viccelsz? Nagyon jó volt az este. Örülök, hogy rávettél, hogy eljöjjek.
Erre csak szégyenlősen mosolygott, nem mondott semmit sem, csak csendben kinyitotta előttem az ajtót, majd ő is beszállt.
Az úton különösebben nem beszélgettünk lehet látta rajtam, hogy fáradt voltam. Csodálkoztam rajta, hogy egyből eltalált a lakásomig. Pedig néha még én is eltévedek. Na persze ő itt nőtt fel. Gyorsan hazaértünk.

- Köszönöm az estét. A vacsit és a többit is. Jól éreztem magamat. – mondtam miután leállította a motort.

- Tényleg? Ennek örülök. – mondta. – Ez azt jelenti, hogy máskor is eljönnél velem? Nem feltétlenül kocsmára gondoltam. – köszörülte meg a torkát félénken.
Nem tudtam megállni mosolygás nélkül. Annyira hihetetlen volt, hogy erről beszélünk. Itt ülök Robbal egy kocsiban, aki éppen randevúra hív. Nem azért volt hihetetlen, mert ő volt Robert Pattinson, aki után a földön élő minden 2. lány epekedik, vagy azért mert világsztár. Csak nem láttam az okot, miért pont engem szúrt ki magának. Mellesleg még mindig együtt dolgoztunk. Már kezdtem arra gondolni, bár ne kaptam volna meg ezt az állást.

- Rob, ez nem lenne valami célravezető.

- Szerintem, pedig pontosan az lenne. Tudom, miért mondod. Megértem, együtt dolgozunk, de ez nem kizáró ok. Egy esélyt azért kaphatnék, nem? – nézett rám olyan szemekkel, amit még a Shrekből a Kandúr is megirigyelhetett volna.
Nem tudtam mit felelni. Egyik felem igent mondott volna, a másik pedig serényen tiltakozott.

- Lehet ez most érdekesen fog hangzani, de különleges vagy. Csak ezt te nem látod. Nem úgy reagálsz dolgokra, mint ahogy várnám. Én a te helyedben biztosan nekimentem volna Bia-nak, de te nem. – mondta. - Kivágod magadat a helyzetekből. Higgadt tudsz maradni, és természetesen viselkedsz velem is. Ez nagyon nagy szó, tudod. Mellesleg a fiúk odavoltak érted. –kacsintott rám incselkedve.

- Egy randi. Egy. Csak egy. És utána, semmi. Ha nem olyan lesz, akkor sem lesz semmi baj. Nem fogjuk kellemetlenül érezni magunkat. – mondtam, bár a határozottságom teljesen elveszett.

- Oké. – megbeszéltük. – Semmi kellemetlen.

- Semmi. Mennem kellene. – intettem az ajtó felé a fejemmel.
- Igen, nekem is. Holnap korán kezdünk, és sok dolog lesz. – mondta.
Hirtelen elég nagy lett a feszültség odabent. És mintha a fűtést is felcsavarták volna. Körülbelül egy percig csak csendben ültünk és néztünk ki a fejünkből. Hirtelen ocsúdtam fel.

- Akkor én megyek. – nyúltam az ajtókilincs felé.

- Oh, oké. – pattant ki ő is a kocsiból, majd gyorsan mellém lépett.
Tökéletes angol úriemberhez méltóan elkísért a bejáratig. Bennem pedig elég érdekes gondolatok kezdtek életre kelni. Ismét a „Mi” szócska jutott az eszembe. Valahogy sokkal közelebbinek éreztem. Nem csak egy szónak, már anyagot is láttam mögötte. Hiszen bárhogy is próbálnám magamat győzködni arról, hogy mennyire nem tetszik Rob, hiábavaló lenne.
Az ajtóhoz érve újfajta idegesség éledt fel bennem. De Rob tényleg tökéletesen udvarias volt.

- Akkor, holnap reggel látlak. – mondta.

- Már ha felébredek időben.

- Azon gondolkoztam, hogy sok lenne-e, ha reggel érted jönnék.- kérdezte igen csak bizonytalanul.

- Nem hiszem, hogy rögtön nagydobra kellene dobnunk, ezt. Hogy mi… tudod.

- Oké. –kissé elkeseredett, de reméltem, hogy megérti, miért mondom. Nem szerettem volna, ha hiába pletykálnak az emberek. – Akkor egy jó éjt ölelés?

- Az még jöhet. – azzal megölelt. Nem volt semmi hátsó szándék az ölelésében. Nem kezdett el a keze vándorolni, vagy ilyenek, ahogy más pasik megtették volna. Nem használta ki a hirtelen keletkezett helyzetet.
Miután elváltunk egymástól, kinyitottam az ajtót, majd ő is visszament a kocsijához.
Mire felértem a lakásomba Rob kocsija már nem parkolt odalent. Gyorsan lezuhanyoztam, majd hullafáradtan feküdtem le az ágyamba. Az álmok hamar hatalmukba kerítettek. Mondanom sem kell ki volt a főszereplő.

Díjak!

Ismételten gazdagabb lettem. :-) Ezúttal két díjjal is megjutalmazták az oldalt.
A köszönet ismételten Puszmót illeti, akinek lassan nem tudok kellőképpen hálálkodni.
Egy új történetbe kezdett bele nem rég, ezt is figyelmetekbe ajánlom: http://verkotelez.blogspot.com

5 titok a történetről és rólam:

1. Az ötletet Rob Mo-on való tartózkodása adta, amin sajnos nem tudtam jelen lenni.
2. Az első 3 fejezetet kézzel írtam órákon (ejnye) és délután. Ezt utána ugye be is kellett gépelni, szörnyű volt. :-)
3. Sosem teszem fel anélkül a fejezeteket, hogy Breeco el ne olvasná. Kell a nyugtázása.
4. Pár részre előre már kész a történet váza, nekem tetszik.
5. Romantikus típus vagyok, ez fontos. :-)

Akinek tovább adom:

http://theimmortalheart.blogspot.com/
http://rpattzfanfictions.blogspot.com/
http://twilightfic.blogspot.com/

A köszönet ismét Puszmónak szól. :-)

1.Köszönd meg.
2.Rakd ki a blogodba.
3.Írj magadról három dolgot
4.Add tovább legalább három embernek.
5.Hagyj üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad.

1. Régen hosszú volt a hajam, de mára már levágattam és sokkal jobban tetszik.
2. Szeretném befesteni az ajtómat kékre, de anyu nem engedi.
3. Bal kezes vagyok.

Akiknek továbbadom:
http://www.lionandlamb-love.blogspot.com/
http://vampirhercegem.blogspot.com/
http://wearedreamingastory.blogspot.com/
http://edwardandalice.blog.hu/