Remélem mindenkinek kellemes a szünete (már akinek most van). Mindjárt vége lesz! :'(
Most viszonylag gyors voltam. :$ Köszönöm a kommenteket, olyan aranyosak vagytok. :) Igyekszem gyorsabban elkészülni a fejezetekkel, mint az utóbbi időben sikerült. Tudom, hogy bosszantó ennyit várni. Mintha sosem lenne vége... pedig egyszer vége lesz. :P De hát az élet néha közbeszól. Szóval remélem velem vagytok még.
A javítást most is köszönöm drága Breecomnak. :)
A képek nem az enyéim, ezt gondolom mondanom sem kell, de gyönyörködjetek bennük kedvetekre.
Ui: Nem tudok mit csinálni a betűméretekkel, megmakacsolta magát a szerkesztőm.
Jó olvasást!
Puß
Gitka
***
"Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet."
/Márai Sándor/
- Jóóó reggelt, álomszuszék! – hallatszódott a reggeli üdvözlete. Az ágy mellett állt, onnan figyelt.
Egy ásítás közben én is elnyomtam egy ’jó reggeltet’ és ülő helyzetbe nyomtam magam. Rég nézett rám vissza egy ennyire csillogó szempár, mint most.
- Hasadra süt a nap. – mászott vissza mellém az ágyra, miután megpaskoltam a mellettem lévő üres helyet. – Megmutassam, hova? – kérdezte, de a választ már nem várta meg. Két keze egyből a hasamra vándorolt, simogatták azt. Majd hamarosan aprócska csókokkal borította be az általa már igenis látott ’kicsiny dombot’.
Nem tudtam elképzelni valaha voltam-e már ilyen boldog. Kutattam az agyamba, de nem volt semmi ehhez fogható. Talán miután megkérte a kezemet és tudatosult bennem, hogy Ő igenis Velem akarja életének hátralevő napjait eltölteni. De nem, még akkor sem éreztem ennyire teljesnek az életet. Bizonyára elcsépelt közhelyként hat, de így igaz. Most pedig kettősünk kiegészül egy aprócska kis manóval.
Elmélázásomat, mint legtöbbször, a telefon pittyegése szakította félbe. SMS-t kapott Steph-től.
„Kikerült a médiába a lánykérés, ezt már nem tudom visszahívni. Bocsi! Készüljetek a fotósüldözésre! S”
„Gondolom, nem akartok nyilatkozni ez ügyben… S”
Jelen pillanatban ez a hír nem tűnt nagyon rémisztőnek. Viszont, ha rápillantottam a hasamon nyugvó kezeire, egyből elkezdett zakatolni a szívem a félelemtől, ami még meg sem fogalmazódott bennem egészen.
Egy ásítás közben én is elnyomtam egy ’jó reggeltet’ és ülő helyzetbe nyomtam magam. Rég nézett rám vissza egy ennyire csillogó szempár, mint most.
- Hasadra süt a nap. – mászott vissza mellém az ágyra, miután megpaskoltam a mellettem lévő üres helyet. – Megmutassam, hova? – kérdezte, de a választ már nem várta meg. Két keze egyből a hasamra vándorolt, simogatták azt. Majd hamarosan aprócska csókokkal borította be az általa már igenis látott ’kicsiny dombot’.
Nem tudtam elképzelni valaha voltam-e már ilyen boldog. Kutattam az agyamba, de nem volt semmi ehhez fogható. Talán miután megkérte a kezemet és tudatosult bennem, hogy Ő igenis Velem akarja életének hátralevő napjait eltölteni. De nem, még akkor sem éreztem ennyire teljesnek az életet. Bizonyára elcsépelt közhelyként hat, de így igaz. Most pedig kettősünk kiegészül egy aprócska kis manóval.
Elmélázásomat, mint legtöbbször, a telefon pittyegése szakította félbe. SMS-t kapott Steph-től.
„Kikerült a médiába a lánykérés, ezt már nem tudom visszahívni. Bocsi! Készüljetek a fotósüldözésre! S”
„Gondolom, nem akartok nyilatkozni ez ügyben… S”
Jelen pillanatban ez a hír nem tűnt nagyon rémisztőnek. Viszont, ha rápillantottam a hasamon nyugvó kezeire, egyből elkezdett zakatolni a szívem a félelemtől, ami még meg sem fogalmazódott bennem egészen.
- El kell mennünk az orvoshoz! – közölte. – Látni szeretném. - Ragyogtak fel újra a szemei.
- Rendben. – egyeztem bele. Nekem sem volt egyéb vágyam, mint az orvostól hallani, tényleg állapotos vagyok. Ugyanakkor kicsit féltem is. Mi lesz, ha a teszt tévedett és mégsem? Biztos voltam, hogy nagyon elszomorodnék. Hiába csináltam két tesztet, hiába mutatott minden jel arra, hogy bővül a család, mégis ott volt egy kicsiny félsz.
- Rendben. – egyeztem bele. Nekem sem volt egyéb vágyam, mint az orvostól hallani, tényleg állapotos vagyok. Ugyanakkor kicsit féltem is. Mi lesz, ha a teszt tévedett és mégsem? Biztos voltam, hogy nagyon elszomorodnék. Hiába csináltam két tesztet, hiába mutatott minden jel arra, hogy bővül a család, mégis ott volt egy kicsiny félsz.
- Ugye nem félsz? – kérdezte.
- Egy kicsit. Mi van, ha a teszt tévedett? – kérdeztem.
- Szeretnéd, ha így lenne? – kérdezte. Láttam, ahogy leolvad a mosoly az arcáról.
- Dehogy! – jelentettem ki. – Ezt meg mégis honnan veszed?
- Pontosan ismerem a kis titkolt, karrierista énedet. – pöckölte meg játékosan, kicsit felenyhülve az orromat.
- Írni nagy hassal is lehet, karrierista énem köszöni szépen, jól van és örül a babának! – csókoltam meg az állát. – Úgy értem, ha van baba. És remélem, hogy van. Csak azt mondom, talán nem kellene előre beleélnünk magunkat. – simítottam végig kissé borostás arcán.
- Értem mit mondasz, de nem megy! – mosolygott rám. – Nagy valószínűséggel apa vagyok, már most is! – simított végig ismét a hasamon. - Legszívesebben világgá kürtölném.
- Megteheted.
- Első dolgom lesz levelet írni a Sun-nak. – tréfálkozott. – De előbb elviszlek a dokihoz.
Nem mondanám, hogy robogtunk úti célunk felé, inkább csak tötyögtünk.
- Miért álltunk meg? – kérdeztem csodálkozva. Gyorsaságunkat tekintve nem sok változást okozott, hogy megálltunk. Csodálkoztam, hogy egyáltalán már a főúton vagyunk.
- Már sárga volt a lámpa – vonta meg a vállát.
- Ugye tudod, hogy ez a szabály a városi közlekedésben eléggé eltörpül? – néztem rá értetlenül. Micsoda hirtelen nagy óvatosság következett be a vezetési stílusába!
- Be kell tartani a szabályokat, nem hiányzik, hogy most lekapcsoljanak. – vont vállat.
- Olyan lassan vezetsz, hogy akár Miss Daisy sofőrje is lehetnél! – jelentettem ki a harmadik sárga lámpás incidensünk után. – Mondd csak, tervezzük, hogy a mai napon odaérünk?
- Nem vezetek lassan, csak ügyelek a biztonságos vezetésre. – nézett rám a szeme sarkából. Éppen csak egy másodpercre pillantott el az úttestről, hogy rám fordítsa a tekintetét.
- És mióta figyelsz te oda ennyire, hogy betartsd a szabályokat, mondd csak?! – kérdeztem mosollyal az arcomon. Kezdett derengeni a lehetséges ok és ettől iszonyat jó érzés hatalmasodott el rajtam. Tőle szerettem volna hallani.
- Mert… azért, mert.
- Te… Féltesz engem? – kérdeztem. – Mármint minket. – tettem a kezeimet a hasamra.
- És ha igen, az baj? – kérdezte.
- Nem, roppantul aranyos. Sőt… Szexi.
- A lassú vezetésem szexi? Hmm… Gyanakodnom kellett volna, hogy mindenre beindulsz!
Az egyik legjobb lehetőség, hogy celebeket kapj lencsevégre LA-ben a Sunset Boulevard környéke. Ezt minden hírességvadász, LA-be látogató turista és minden paparazzi jól tudja. Ebből kiindulva minden kicsit híresebb ember, ha teheti, messziről elkerüli ezt a környéket. Mondjuk, ha máshol lennének az orvosi rendelők, akkor oda menne minden kíváncsiskodó. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere. De a legeslegfontosabb helyet a plasztikai sebészet foglalja el. Az a fotósok kedvence. Tökéletes hely az „előtte/utána” stílusú cikkek mellékleteinek elkészítéséhez. A fogorvosi rendelők környéke már nem örvend akkora népszerűségnek. Még a papikban is van annyi emberség, hogy tudják fájós fogú embereket jobb nem felbosszantani. A háziorvosi körzet szintén semleges. Mindenki lesz beteg egyszer. Ennyi és pont. A továbbiakban nem érdekes a történet. A gyermekorvosi rendelő előtt azok tanyáznak, akik a családosokat próbálják lencsevégre kapni. Valószínűleg Brad Pittnek és Angelina Jolienak sem ez a kedvenc helye a városban. Az állatorvos előtt szinte senki nem áll készenlétben. Mini ölebeket cipelő Paris Hiltonokat minden jelentősebb buli helyen talál magának az ember. Hülyék is lennének naphosszat itt csövezni!
És akkor ott van a nőgyógyászat…
És itt vagyunk mi is.
Természetesen minden jobb helyen vannak olyan bejáratok és parkolóházak, amelyek biztonságosak. Kivéve, ha szándékodban áll az újságok hasábjain viszont látni magadat. Nem biztos, hogy az lenne a megfelelő módja, hogy bejelentsd a családnak a jó hírt. Már ha van hír…
Remegő térdekkel, görcsben álló gyomorral szálltam ki a kocsiból. Rob egy szempillantás alatt az ajtóm előtt termett, vigyázó tekintettel és mozdulatokkal segített fel az ülésről.
Szemei örömtől csillogtak, ahogy ránéztem.
- Tudok ám járni egyedül is. – jegyeztem meg, mikor karon ragadott, hogy támasztékul kínálhassa testét.
- Tudom én azt. – felelte, majd karjaiba fonta kezemet és a bejárat irányába indult, karján velem.
Ha ideges is volt, egy cseppet sem mutatta ki. Irigykedtem rá, mint mindig. Én nem voltam képes ilyen nyugodt lelkiállapotot varázsolni magamra. Nem, amíg az orvos meg nem cáfolja félelmeimet, amik tegnap óta a fejemben motoszkálnak.
Mi van, ha a teszt tévedett?
Mi van, ha nincs is baba?
Vagy, ami még szörnyűbb: ha valami nincs rendben vele?! Nem viselném el.
- Ne aggódj! – dörzsölte meg mosolyogva a kézfejemet.
- Hogy én? Dehogy! – füllentettem.
- Rémes színésznő lennél – nyomott egy puszit a fejem búbjára. – Szeretlek!
- Ahham. – dörmögtem, bár igazából inkább csak annyi hallatszott, hogy egy nagy sóhaj hagyja el a mellkasomat. Aztán jött egy kedves nő - mint mindig akárhányszor itt jártam – aki bekísért egy privát várakozó helyiségbe, ahonnan pár perc múlva be is szólított a doktor.
Megvizsgált, kérdéseket tett fel és természetesen jól belém szúrt egy tűt is a vérvételhez. Minden ilyenkor szokásos dolgon átestem, gondolom. Végig idegesen gyűrögettem kezeimet, amíg Rob el nem kapta ölemből azokat, hogy a sajátjai közé vehesse. Dr. Connor kedves volt, mosolygós, mint mindig, nem csoda hogy annyian jártak hozzá hollywoodi körökből. Bepróbálkozott pár viccel is, de akkorra már annyira feszült voltam, hogy egy Jóbarátok- maratonnal sem lehetett volna kizökkenteni belőle.
Aztán megkért, hogy feküdjek fel az ágyra, hogy megnézhessen az ultrahanggal, amíg a vérvizsgálat eredményei elkészülnek. Elképesztő a technika. Régen még csak foltokat láthattak a nők, ma pedig már pár nap után elképesztő felvételek tárulhattak a szemük elé. Lefeküdtem az ágyra és felhajtottam a fölsőmet a hasamról. Lopott pillantásokat vetettem Robra, aki most kezdett abba az állapotba kerülni, amiben én már egy órája evickéltem. Üdv a klubban!
- Nos, természetesen ha nem is látunk semmit, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs is idebent semmi. – magyarázta a doktor mosolyogva, miközben működésbe hozta a gépet. - Csupán azt, hogy még nem elég nagy, hogy láthassuk.
Megszorítottam Rob kezét, ő pedig megpuszilta a homlokomat.
- Szeretlek! – suttogta a fülembe.
Aprócska mosoly futott végig az arcomon. Ha csak vak lárma volt az egész, akkor sincs semmi, hiszen együtt vagyunk, nem igaz? Talán még nem éltem bele magam túlságosan…
- Nos, lássuk csak… - kezdte el mozgatni hasamon az ultrahangot a doktor, mi pedig kíváncsian hajoltunk közelebb a monitorhoz. – Igen, igen… - folytatta a doktor elgondolkozva.
- Nos?! – kérdezte Rob izgatottan.
- Lát valamit? – kérdeztem én is. Zakatolt a szívem ettől a bizonytalanságtól. Mondjon már valami biztosat!
Dr. Connor felénk fordította a monitort és beszélni kezdett, miközben a monitoron mutogatott. – Nos, ez itt a méhe, Emili. Itt láthatnak egy aprócska kis pontocskát, ami idáig rendben fejlődik. A méhe is tökéletes állapotban van, minden szintje megfelelő, úgy látom.
- Kis… pontocska? – kérdezte remegő hanggal Rob.
- Oh, igen. Itt, látják? Ő az. – mutatott rá egy fél babszemnyi kis pontra a monitoron. – Még kell egy kis idő, amíg jobban kivehető lesz, de ott van.
- Ott van? – kérdeztem, miközben szemeim megteltek könnyekkel.
- Gratulálok! Minden jel arra mutat, hogy ön terhes, Emili. Kisbabájuk lesz. Oh, a vérvétel eredményei is megérkeztek. – lépett vissza az íróasztalához, hogy leolvashassa az eredményeket. – Igen, minden jel szerint. Gratulálok!
- Te jó ég. – lehelte mellettem Rob.
- Oh, igen. Egy aprócska dolog. Csak a biztonság kedvéért. Nincs okuk a pánikra. Azt szoktam tanácsolni a legtöbb páciensemnek, hogy még ne mondják el a családjuknak. Szoktunk tartani egy úgynevezett biztonsági időkorlátot. Várják meg, amíg 2-3 hónapos lesz a magzat. Mivel említette, hogy az édesanyjának volt egy sikertelen terhessége… De, önöknek nincs mitől félniük. Ez csupán rutin szokás.
Nem tudom, hogy kerültem le az asztalról, hogy öltöztem fel, hogy újra normális állapotba kerüljek. Arról sem voltak emlékeim, hogyan kerültünk ki a rendelőből, vagy hogyan jutottunk vissza a lakásba. Képes volt Rob ilyen állapotban vezetni?
Mert én teljesen sokkban voltam.
A kanapén ülve kezdtek visszakúszni a dolgok a tudatomig. Rob mellettem ült, levakarhatatlan vigyorral és bambán előre meredő szemekkel az arcán.
- Rob… - suttogtam remegő hangokkal.
- Igen kicsim? – fordult hozzám a még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán.
- Anya leszek… - gyűltek könnyek ismételten a szemembe.
- Igen, nagyon úgy néz ki! – csúszott közelebb, hogy körém fonhassa karjait.
- Szülők leszünk… - pityeregtem.
- Hát nagyon remélem, hogy én vagyok az apja. – nevetett fel, majd kisimított egy hajtincset a könnyektől nedves arcomból. Eredetileg keményen oldalba akartam vágni, de csak egy kis fészkelődésre futotta. Már rázkódtak a vállaim a sírástól.
- Lesz egy kisbabánk… - zokogtam.
Mintha a szervezetem csak a hivatalos megerősítésre várt volna. Miután megtudtuk az orvostól, hogy tényleg terhes vagyok, a testem egyből bekapcsolt. Mintha addig csupán bemelegítő fokozatban működött volna, most pedig valaki felnyomta volna maximális fokozatra. Első reggelemen negyed óráig kuksoltam a mosdóban a WC kagyló fölött. Mindezt hajnali fél 6kor. Rob úgy futott ki utánam a szobából, mintha már órák óta fent lett volna.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva, az ajtó előtt toporogva.
- Nem. – nyitottam ki bosszankodva az ajtót. – A gyereked korán kelő.
- Uhum… - fészkelődött feszengve tipikus férfiként, aki nem tudja, mit is mondjon ilyen helyzetekben. – De rendben vagy? – kérdezte.
- Azon kívül, hogy éhes vagyok, minden rendben.
Annak ellenére, hogy a nap legfontosabb étkezése, sosem voltam nagy reggeliző hírében. Mármint mindig ettem, de sosem sokat. Most viszont mindent befaltam, amit Rob elém rakott, pedig aztán nem sajnált semmit sem.
- Köszönöm, ez finom volt.
- Akkor elmúlt a reggeli morgós hangulatod? – kérdezte mosolyogva.
- Nem szoktam meg, hogy hajnalok hajnalán rosszullét miatt rohangáljak. – feleltem elszégyellve magam.
- Legalább ezzel is emlékeztetőt kapunk a kis bogyóról odabent. – tette a kezét a hasamra, majd egy csókot lehelt a számra, amit kicsit intenzívebben sikerült viszonoznom, mint várta volna.
- Szabad ezt? – nézett rám égő tekintettel.
- Terhes vagyok, nem cukorból. Nem fogok elolvadni közben. – húztam közelebb egy újabb csókra.
- És amit a doki mondott…? Hogy óvatosnak kell lenni és ne szóljunk?
- Igen, vigyáznom kell magamra, ezt tudom. De ez nem azt jelenti, hogy nem szabad jól éreznem magam. És én most szeretnék egy kis kényeztetést. – simítottam végig kihívóan a mellkasán. Aztán megszűnt közöttünk a szavakon keresztüli kommunikáció.
- Tényleg nem kellene elmondanunk egyenlőre senkinek sem. – merengtem el később a tükör előtt, miközben Rob felhúzta a zipzárt a ruhámon.
- Senkinek sem? Valószínűleg nem fogunk egyből a bulvárhoz szaladni a hírrel, de senkinek sem?!
- Jobb elővigyázatosnak lenni. Nem szeretnék úgy járni, mint Kitti. – feleltem alig hallhatóan, mire Rob óvatos gyorsasággal maga felé fordított.
- Nem fogsz úgy járni! – jelentette ki nagyon határozottan.
- Ezt nem tudhatod.
- Nincs más dolgunk, mint nagyon vigyázni rád. Minden rendben lesz. A doki csak azt mondta, hogy rutin duma.
- De a felmenőim között már történt sikertelen terhesség… - pillantottam szomorúan félre, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Én akkor is tudom, hogy minden rendben lesz. Azt mondta makkegészséges vagy. De, rendben van. Legyen egyenlőre a mi kis titkunk. Csak hármunké. – tette újra a hasamra a kezét. – Aztán, majd elmondjuk, ha már túljutottunk azon a bizonyos időn. Rendben?
- Rendben. – bólintottam hozzábújva.
- Addig pedig készülj, hogy teljes felügyelet alatt leszel.
Akkor még nem vettem komolyan az ajkait elhagyó kijelentését. A következő napokban olyan mondatok hagyták el a száját, mint:
„Egy felnőtt számára szükséges a napi 2 liter folyadékbevitel. Ha hozzáadjuk a baba szükségleteit, akkor az jön ki, hogy: igyál több folyadékot! – nyújtotta felém a vizes üveget.”
„A napi vitaminbevitel fontos. A gyümölcsökből sokkal értékesebbeket lehet kinyerni, mint azokból a tablettákból. Facsarjak még narancslét?”
Meg voltam győződve róla, ha soha többet nem leszek képes ránézni a vízre és a narancslére, az az ő hibája lesz. Egy hét alatt beszereztünk minden terhességgel kapcsolatos könyvet, ami csak valaha kiadásban megjelent. Ő bújta az angolokat, én pedig a magyar nyelvűeket. Csupán akkor voltunk bajban, amikor valaki beállított hozzánk, bejelentkezés nélkül. Ilyenkor kerültek be a legfurcsább helyekre a könyvek, mint a könyvespolc mögé, fotel és minden olyan tárgy alá, ami alá csak be lehetett dugni valamit, a mikróba vagy éppen Beli kuckójába. Így érthető volt, miért volt néhány könyvön fognyom.
A nagy boldogságfelhő közepette, ami csak a miénk volt az esküvőt is szervezni kellett. Ezért kénytelenek voltunk néha napján elhagyni a házat. Nem is beszélve a forgatási dolgok intézéséről.
Nos, Steph pár nappal ezelőtti üzenete nem tévedett. A média teljesen megőrült. Nem értettem az egész felhajtást. Rengetegen házasodnak meg, na és?! Igen, mi is. Szinte mást nem is láttam a nap végére, csupán kis fehér pontokat a vakuktól.
Elképzelni sem tudtam, hogy reagálnának a másik hírre.
- Egy kicsit. Mi van, ha a teszt tévedett? – kérdeztem.
- Szeretnéd, ha így lenne? – kérdezte. Láttam, ahogy leolvad a mosoly az arcáról.
- Dehogy! – jelentettem ki. – Ezt meg mégis honnan veszed?
- Pontosan ismerem a kis titkolt, karrierista énedet. – pöckölte meg játékosan, kicsit felenyhülve az orromat.
- Írni nagy hassal is lehet, karrierista énem köszöni szépen, jól van és örül a babának! – csókoltam meg az állát. – Úgy értem, ha van baba. És remélem, hogy van. Csak azt mondom, talán nem kellene előre beleélnünk magunkat. – simítottam végig kissé borostás arcán.
- Értem mit mondasz, de nem megy! – mosolygott rám. – Nagy valószínűséggel apa vagyok, már most is! – simított végig ismét a hasamon. - Legszívesebben világgá kürtölném.
- Megteheted.
- Első dolgom lesz levelet írni a Sun-nak. – tréfálkozott. – De előbb elviszlek a dokihoz.
Nem mondanám, hogy robogtunk úti célunk felé, inkább csak tötyögtünk.
- Miért álltunk meg? – kérdeztem csodálkozva. Gyorsaságunkat tekintve nem sok változást okozott, hogy megálltunk. Csodálkoztam, hogy egyáltalán már a főúton vagyunk.
- Már sárga volt a lámpa – vonta meg a vállát.
- Ugye tudod, hogy ez a szabály a városi közlekedésben eléggé eltörpül? – néztem rá értetlenül. Micsoda hirtelen nagy óvatosság következett be a vezetési stílusába!
- Be kell tartani a szabályokat, nem hiányzik, hogy most lekapcsoljanak. – vont vállat.
- Olyan lassan vezetsz, hogy akár Miss Daisy sofőrje is lehetnél! – jelentettem ki a harmadik sárga lámpás incidensünk után. – Mondd csak, tervezzük, hogy a mai napon odaérünk?
- Nem vezetek lassan, csak ügyelek a biztonságos vezetésre. – nézett rám a szeme sarkából. Éppen csak egy másodpercre pillantott el az úttestről, hogy rám fordítsa a tekintetét.
- És mióta figyelsz te oda ennyire, hogy betartsd a szabályokat, mondd csak?! – kérdeztem mosollyal az arcomon. Kezdett derengeni a lehetséges ok és ettől iszonyat jó érzés hatalmasodott el rajtam. Tőle szerettem volna hallani.
- Mert… azért, mert.
- Te… Féltesz engem? – kérdeztem. – Mármint minket. – tettem a kezeimet a hasamra.
- És ha igen, az baj? – kérdezte.
- Nem, roppantul aranyos. Sőt… Szexi.
- A lassú vezetésem szexi? Hmm… Gyanakodnom kellett volna, hogy mindenre beindulsz!
Az egyik legjobb lehetőség, hogy celebeket kapj lencsevégre LA-ben a Sunset Boulevard környéke. Ezt minden hírességvadász, LA-be látogató turista és minden paparazzi jól tudja. Ebből kiindulva minden kicsit híresebb ember, ha teheti, messziről elkerüli ezt a környéket. Mondjuk, ha máshol lennének az orvosi rendelők, akkor oda menne minden kíváncsiskodó. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere. De a legeslegfontosabb helyet a plasztikai sebészet foglalja el. Az a fotósok kedvence. Tökéletes hely az „előtte/utána” stílusú cikkek mellékleteinek elkészítéséhez. A fogorvosi rendelők környéke már nem örvend akkora népszerűségnek. Még a papikban is van annyi emberség, hogy tudják fájós fogú embereket jobb nem felbosszantani. A háziorvosi körzet szintén semleges. Mindenki lesz beteg egyszer. Ennyi és pont. A továbbiakban nem érdekes a történet. A gyermekorvosi rendelő előtt azok tanyáznak, akik a családosokat próbálják lencsevégre kapni. Valószínűleg Brad Pittnek és Angelina Jolienak sem ez a kedvenc helye a városban. Az állatorvos előtt szinte senki nem áll készenlétben. Mini ölebeket cipelő Paris Hiltonokat minden jelentősebb buli helyen talál magának az ember. Hülyék is lennének naphosszat itt csövezni!
És akkor ott van a nőgyógyászat…
És itt vagyunk mi is.
Természetesen minden jobb helyen vannak olyan bejáratok és parkolóházak, amelyek biztonságosak. Kivéve, ha szándékodban áll az újságok hasábjain viszont látni magadat. Nem biztos, hogy az lenne a megfelelő módja, hogy bejelentsd a családnak a jó hírt. Már ha van hír…
Remegő térdekkel, görcsben álló gyomorral szálltam ki a kocsiból. Rob egy szempillantás alatt az ajtóm előtt termett, vigyázó tekintettel és mozdulatokkal segített fel az ülésről.
Szemei örömtől csillogtak, ahogy ránéztem.
- Tudok ám járni egyedül is. – jegyeztem meg, mikor karon ragadott, hogy támasztékul kínálhassa testét.
- Tudom én azt. – felelte, majd karjaiba fonta kezemet és a bejárat irányába indult, karján velem.
Ha ideges is volt, egy cseppet sem mutatta ki. Irigykedtem rá, mint mindig. Én nem voltam képes ilyen nyugodt lelkiállapotot varázsolni magamra. Nem, amíg az orvos meg nem cáfolja félelmeimet, amik tegnap óta a fejemben motoszkálnak.
Mi van, ha a teszt tévedett?
Mi van, ha nincs is baba?
Vagy, ami még szörnyűbb: ha valami nincs rendben vele?! Nem viselném el.
- Ne aggódj! – dörzsölte meg mosolyogva a kézfejemet.
- Hogy én? Dehogy! – füllentettem.
- Rémes színésznő lennél – nyomott egy puszit a fejem búbjára. – Szeretlek!
- Ahham. – dörmögtem, bár igazából inkább csak annyi hallatszott, hogy egy nagy sóhaj hagyja el a mellkasomat. Aztán jött egy kedves nő - mint mindig akárhányszor itt jártam – aki bekísért egy privát várakozó helyiségbe, ahonnan pár perc múlva be is szólított a doktor.
Megvizsgált, kérdéseket tett fel és természetesen jól belém szúrt egy tűt is a vérvételhez. Minden ilyenkor szokásos dolgon átestem, gondolom. Végig idegesen gyűrögettem kezeimet, amíg Rob el nem kapta ölemből azokat, hogy a sajátjai közé vehesse. Dr. Connor kedves volt, mosolygós, mint mindig, nem csoda hogy annyian jártak hozzá hollywoodi körökből. Bepróbálkozott pár viccel is, de akkorra már annyira feszült voltam, hogy egy Jóbarátok- maratonnal sem lehetett volna kizökkenteni belőle.
Aztán megkért, hogy feküdjek fel az ágyra, hogy megnézhessen az ultrahanggal, amíg a vérvizsgálat eredményei elkészülnek. Elképesztő a technika. Régen még csak foltokat láthattak a nők, ma pedig már pár nap után elképesztő felvételek tárulhattak a szemük elé. Lefeküdtem az ágyra és felhajtottam a fölsőmet a hasamról. Lopott pillantásokat vetettem Robra, aki most kezdett abba az állapotba kerülni, amiben én már egy órája evickéltem. Üdv a klubban!
- Nos, természetesen ha nem is látunk semmit, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs is idebent semmi. – magyarázta a doktor mosolyogva, miközben működésbe hozta a gépet. - Csupán azt, hogy még nem elég nagy, hogy láthassuk.
Megszorítottam Rob kezét, ő pedig megpuszilta a homlokomat.
- Szeretlek! – suttogta a fülembe.
Aprócska mosoly futott végig az arcomon. Ha csak vak lárma volt az egész, akkor sincs semmi, hiszen együtt vagyunk, nem igaz? Talán még nem éltem bele magam túlságosan…
- Nos, lássuk csak… - kezdte el mozgatni hasamon az ultrahangot a doktor, mi pedig kíváncsian hajoltunk közelebb a monitorhoz. – Igen, igen… - folytatta a doktor elgondolkozva.
- Nos?! – kérdezte Rob izgatottan.
- Lát valamit? – kérdeztem én is. Zakatolt a szívem ettől a bizonytalanságtól. Mondjon már valami biztosat!
Dr. Connor felénk fordította a monitort és beszélni kezdett, miközben a monitoron mutogatott. – Nos, ez itt a méhe, Emili. Itt láthatnak egy aprócska kis pontocskát, ami idáig rendben fejlődik. A méhe is tökéletes állapotban van, minden szintje megfelelő, úgy látom.
- Kis… pontocska? – kérdezte remegő hanggal Rob.
- Oh, igen. Itt, látják? Ő az. – mutatott rá egy fél babszemnyi kis pontra a monitoron. – Még kell egy kis idő, amíg jobban kivehető lesz, de ott van.
- Ott van? – kérdeztem, miközben szemeim megteltek könnyekkel.
- Gratulálok! Minden jel arra mutat, hogy ön terhes, Emili. Kisbabájuk lesz. Oh, a vérvétel eredményei is megérkeztek. – lépett vissza az íróasztalához, hogy leolvashassa az eredményeket. – Igen, minden jel szerint. Gratulálok!
- Te jó ég. – lehelte mellettem Rob.
- Oh, igen. Egy aprócska dolog. Csak a biztonság kedvéért. Nincs okuk a pánikra. Azt szoktam tanácsolni a legtöbb páciensemnek, hogy még ne mondják el a családjuknak. Szoktunk tartani egy úgynevezett biztonsági időkorlátot. Várják meg, amíg 2-3 hónapos lesz a magzat. Mivel említette, hogy az édesanyjának volt egy sikertelen terhessége… De, önöknek nincs mitől félniük. Ez csupán rutin szokás.
Nem tudom, hogy kerültem le az asztalról, hogy öltöztem fel, hogy újra normális állapotba kerüljek. Arról sem voltak emlékeim, hogyan kerültünk ki a rendelőből, vagy hogyan jutottunk vissza a lakásba. Képes volt Rob ilyen állapotban vezetni?
Mert én teljesen sokkban voltam.
A kanapén ülve kezdtek visszakúszni a dolgok a tudatomig. Rob mellettem ült, levakarhatatlan vigyorral és bambán előre meredő szemekkel az arcán.
- Rob… - suttogtam remegő hangokkal.
- Igen kicsim? – fordult hozzám a még mindig letörölhetetlen vigyorral az arcán.
- Anya leszek… - gyűltek könnyek ismételten a szemembe.
- Igen, nagyon úgy néz ki! – csúszott közelebb, hogy körém fonhassa karjait.
- Szülők leszünk… - pityeregtem.
- Hát nagyon remélem, hogy én vagyok az apja. – nevetett fel, majd kisimított egy hajtincset a könnyektől nedves arcomból. Eredetileg keményen oldalba akartam vágni, de csak egy kis fészkelődésre futotta. Már rázkódtak a vállaim a sírástól.
- Lesz egy kisbabánk… - zokogtam.
Mintha a szervezetem csak a hivatalos megerősítésre várt volna. Miután megtudtuk az orvostól, hogy tényleg terhes vagyok, a testem egyből bekapcsolt. Mintha addig csupán bemelegítő fokozatban működött volna, most pedig valaki felnyomta volna maximális fokozatra. Első reggelemen negyed óráig kuksoltam a mosdóban a WC kagyló fölött. Mindezt hajnali fél 6kor. Rob úgy futott ki utánam a szobából, mintha már órák óta fent lett volna.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva, az ajtó előtt toporogva.
- Nem. – nyitottam ki bosszankodva az ajtót. – A gyereked korán kelő.
- Uhum… - fészkelődött feszengve tipikus férfiként, aki nem tudja, mit is mondjon ilyen helyzetekben. – De rendben vagy? – kérdezte.
- Azon kívül, hogy éhes vagyok, minden rendben.
Annak ellenére, hogy a nap legfontosabb étkezése, sosem voltam nagy reggeliző hírében. Mármint mindig ettem, de sosem sokat. Most viszont mindent befaltam, amit Rob elém rakott, pedig aztán nem sajnált semmit sem.
- Köszönöm, ez finom volt.
- Akkor elmúlt a reggeli morgós hangulatod? – kérdezte mosolyogva.
- Nem szoktam meg, hogy hajnalok hajnalán rosszullét miatt rohangáljak. – feleltem elszégyellve magam.
- Legalább ezzel is emlékeztetőt kapunk a kis bogyóról odabent. – tette a kezét a hasamra, majd egy csókot lehelt a számra, amit kicsit intenzívebben sikerült viszonoznom, mint várta volna.
- Szabad ezt? – nézett rám égő tekintettel.
- Terhes vagyok, nem cukorból. Nem fogok elolvadni közben. – húztam közelebb egy újabb csókra.
- És amit a doki mondott…? Hogy óvatosnak kell lenni és ne szóljunk?
- Igen, vigyáznom kell magamra, ezt tudom. De ez nem azt jelenti, hogy nem szabad jól éreznem magam. És én most szeretnék egy kis kényeztetést. – simítottam végig kihívóan a mellkasán. Aztán megszűnt közöttünk a szavakon keresztüli kommunikáció.
- Tényleg nem kellene elmondanunk egyenlőre senkinek sem. – merengtem el később a tükör előtt, miközben Rob felhúzta a zipzárt a ruhámon.
- Senkinek sem? Valószínűleg nem fogunk egyből a bulvárhoz szaladni a hírrel, de senkinek sem?!
- Jobb elővigyázatosnak lenni. Nem szeretnék úgy járni, mint Kitti. – feleltem alig hallhatóan, mire Rob óvatos gyorsasággal maga felé fordított.
- Nem fogsz úgy járni! – jelentette ki nagyon határozottan.
- Ezt nem tudhatod.
- Nincs más dolgunk, mint nagyon vigyázni rád. Minden rendben lesz. A doki csak azt mondta, hogy rutin duma.
- De a felmenőim között már történt sikertelen terhesség… - pillantottam szomorúan félre, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Én akkor is tudom, hogy minden rendben lesz. Azt mondta makkegészséges vagy. De, rendben van. Legyen egyenlőre a mi kis titkunk. Csak hármunké. – tette újra a hasamra a kezét. – Aztán, majd elmondjuk, ha már túljutottunk azon a bizonyos időn. Rendben?
- Rendben. – bólintottam hozzábújva.
- Addig pedig készülj, hogy teljes felügyelet alatt leszel.
Akkor még nem vettem komolyan az ajkait elhagyó kijelentését. A következő napokban olyan mondatok hagyták el a száját, mint:
„Egy felnőtt számára szükséges a napi 2 liter folyadékbevitel. Ha hozzáadjuk a baba szükségleteit, akkor az jön ki, hogy: igyál több folyadékot! – nyújtotta felém a vizes üveget.”
„A napi vitaminbevitel fontos. A gyümölcsökből sokkal értékesebbeket lehet kinyerni, mint azokból a tablettákból. Facsarjak még narancslét?”
Meg voltam győződve róla, ha soha többet nem leszek képes ránézni a vízre és a narancslére, az az ő hibája lesz. Egy hét alatt beszereztünk minden terhességgel kapcsolatos könyvet, ami csak valaha kiadásban megjelent. Ő bújta az angolokat, én pedig a magyar nyelvűeket. Csupán akkor voltunk bajban, amikor valaki beállított hozzánk, bejelentkezés nélkül. Ilyenkor kerültek be a legfurcsább helyekre a könyvek, mint a könyvespolc mögé, fotel és minden olyan tárgy alá, ami alá csak be lehetett dugni valamit, a mikróba vagy éppen Beli kuckójába. Így érthető volt, miért volt néhány könyvön fognyom.
A nagy boldogságfelhő közepette, ami csak a miénk volt az esküvőt is szervezni kellett. Ezért kénytelenek voltunk néha napján elhagyni a házat. Nem is beszélve a forgatási dolgok intézéséről.
Nos, Steph pár nappal ezelőtti üzenete nem tévedett. A média teljesen megőrült. Nem értettem az egész felhajtást. Rengetegen házasodnak meg, na és?! Igen, mi is. Szinte mást nem is láttam a nap végére, csupán kis fehér pontokat a vakuktól.
Elképzelni sem tudtam, hogy reagálnának a másik hírre.
- Babát várok! Babát várok! - kiabáltam a szoba közepén pörögve, miután hazaértünk.
Ha lettek volna poloskáik, most hogy oda lennének az újságírók - gondoltam.
- Hé-hé- hé. Csak óvatosan. – állította meg Rob. – Mostantól fogva vigyáznod kell magadra.
- Eddig is vigyáztam. Sőt rád is én vigyázok, szóval menni fog. De hé...- vontam közelebb magamhoz. hogy belesuttoghassak a fülébe – Kisbabát várok!
- Na, ne mond! Komolyan? És ki a szerencsés apa? – kérdezte játékos szemekkel.
- Hát, Te! – böktem ujjammal mellkasára. – Hollywood első számú szívtiprója, aki után sírnak a lányok. – vigyorogtam, kezembe himbálva az asztalról felvett egyik újságot, amit még Steph tett le nálunk egyik nap. Mióta megjelent a médiában a hír, szinte ki sem dugtuk az orrunkat innen. Mondjuk ennek voltak előnyei is. Valamiért érdekelni kezdett a média visszhangja, így azt tettem, amit eddig nem igen és több rajongói és híroldalt is meglátogattam a neten. Egyiket nagyobb élmény volt olvasni, mint a másikat.
Ha lettek volna poloskáik, most hogy oda lennének az újságírók - gondoltam.
- Hé-hé- hé. Csak óvatosan. – állította meg Rob. – Mostantól fogva vigyáznod kell magadra.
- Eddig is vigyáztam. Sőt rád is én vigyázok, szóval menni fog. De hé...- vontam közelebb magamhoz. hogy belesuttoghassak a fülébe – Kisbabát várok!
- Na, ne mond! Komolyan? És ki a szerencsés apa? – kérdezte játékos szemekkel.
- Hát, Te! – böktem ujjammal mellkasára. – Hollywood első számú szívtiprója, aki után sírnak a lányok. – vigyorogtam, kezembe himbálva az asztalról felvett egyik újságot, amit még Steph tett le nálunk egyik nap. Mióta megjelent a médiában a hír, szinte ki sem dugtuk az orrunkat innen. Mondjuk ennek voltak előnyei is. Valamiért érdekelni kezdett a média visszhangja, így azt tettem, amit eddig nem igen és több rajongói és híroldalt is meglátogattam a neten. Egyiket nagyobb élmény volt olvasni, mint a másikat.
Behálózva
írta: Eve Parker
írta: Eve Parker
Világszerte több millió tinilány szívét töri össze a következő hírünk, ezzel tisztában vagyunk.
Lányok zsepiket készíteni, vegyetek egy nagy levegőt, ugyanis most jön az év legnagyobb híre!
Robert Pattinsont végérvényesen foglyul ejtette egyik szerencsés nőtársatok.
Úgy ám! Az a hír járja hollywoodi körökben, hogy a 26 éves sztár nemrégiben megkérte barátnője, Emili Molnár kezét. Természetesen a válasz igen volt. Páran már látni is vélték a friss menyasszony kezén a gyűrűt.
Ne bánkódjatok csajok! Ryan Gosling még szabad préda.
Ekkor kapott el először valami, addig számomra ismeretlen, hirtelen rám törő érzelemhullám, aminek az lett a vége, hogy Rob kénytelen volt elkobozni tőlem a laptopomat meghatározatlan időre. Hogy mi történt? Az, hogy minden ok nélkül elkapott a sírás. Amikor nézed azokat, az idétlen romantikus vígjátékokat, amiben a terhes csaj hisztérikus sírógörcsbe tör ki minden ok nélkül, legtöbbször elkap a röhögő görcs. Most én voltam a pólus másik oldalán, akin röhögni lehetett volna. Rob pedig –szegény- kétségbeesetten próbált csitítgatni és valami értelmes magyarázatot találni, mégis miért sírtam.
- Csak úgy jött. – vontam vállat, miután véget ért. – Mert olyan szépet írtak…
- Szépet? – kérdezte meglepetten.
- Hát, hogy megkérted a kezemet. – feleltem szipogva. – És ez szép. – mosolyogtam. Erre Rob nem tudott mi mást válaszolni, mint, hogy oké és még távolabb rakta tőlem a laptopomat.
A második eset pár nappal később esett meg, amikor Rob egyedül ment az egyik filmes megbeszélésre én pedig otthon gondoltam addig benyomok egy ártalmatlan filmet. Ártalmatlan, aha. Olyan nincs!
- Kicsim? – szólítgatott halkan osonva házban, a hang irányát követve, ami egyenesen a nappaliba vezetett. Ott ültem törökülésben párnák és zsebkendők között, szipogva.
- Mhhe-ggg-hh-aaalt. És szhee-géény nhőő mheg egyee-dhhhül… Ez nhaaa-gyoon szhoo-moo-ruú.
- Öhm, igen. Így még nem igazán hatott rám a Légy megnézése. Inkább elszörnyesztett. Ez egy undorító film, ha őszinte akarok lenni. Még egy férfinak is felkavarodik a vége felé a gyomra. Te ettél közben? – pillantott az asztalon lévő kis tálkára, amin néhai alma és narancs darabkák árulkodtak utánam.
- Bhhaj?! – háborodtam fel sírás közben. – Nhem tehetek róla, hogy én így látom. – jelentettem ki továbbra is sértetten, de már nem annyira pityeregve.
Ezután nem tudva, mit is tegyen, inkább visszaadta a laptopomat és együtt nézegettük, mit váltott ki a nagyvilágban az eljegyzésünk híre.
Részlet a www.mypattinson.com chat ablakából #1
Lányok zsepiket készíteni, vegyetek egy nagy levegőt, ugyanis most jön az év legnagyobb híre!
Robert Pattinsont végérvényesen foglyul ejtette egyik szerencsés nőtársatok.
Úgy ám! Az a hír járja hollywoodi körökben, hogy a 26 éves sztár nemrégiben megkérte barátnője, Emili Molnár kezét. Természetesen a válasz igen volt. Páran már látni is vélték a friss menyasszony kezén a gyűrűt.
Ne bánkódjatok csajok! Ryan Gosling még szabad préda.
Ekkor kapott el először valami, addig számomra ismeretlen, hirtelen rám törő érzelemhullám, aminek az lett a vége, hogy Rob kénytelen volt elkobozni tőlem a laptopomat meghatározatlan időre. Hogy mi történt? Az, hogy minden ok nélkül elkapott a sírás. Amikor nézed azokat, az idétlen romantikus vígjátékokat, amiben a terhes csaj hisztérikus sírógörcsbe tör ki minden ok nélkül, legtöbbször elkap a röhögő görcs. Most én voltam a pólus másik oldalán, akin röhögni lehetett volna. Rob pedig –szegény- kétségbeesetten próbált csitítgatni és valami értelmes magyarázatot találni, mégis miért sírtam.
- Csak úgy jött. – vontam vállat, miután véget ért. – Mert olyan szépet írtak…
- Szépet? – kérdezte meglepetten.
- Hát, hogy megkérted a kezemet. – feleltem szipogva. – És ez szép. – mosolyogtam. Erre Rob nem tudott mi mást válaszolni, mint, hogy oké és még távolabb rakta tőlem a laptopomat.
A második eset pár nappal később esett meg, amikor Rob egyedül ment az egyik filmes megbeszélésre én pedig otthon gondoltam addig benyomok egy ártalmatlan filmet. Ártalmatlan, aha. Olyan nincs!
- Kicsim? – szólítgatott halkan osonva házban, a hang irányát követve, ami egyenesen a nappaliba vezetett. Ott ültem törökülésben párnák és zsebkendők között, szipogva.
- Mhhe-ggg-hh-aaalt. És szhee-géény nhőő mheg egyee-dhhhül… Ez nhaaa-gyoon szhoo-moo-ruú.
- Öhm, igen. Így még nem igazán hatott rám a Légy megnézése. Inkább elszörnyesztett. Ez egy undorító film, ha őszinte akarok lenni. Még egy férfinak is felkavarodik a vége felé a gyomra. Te ettél közben? – pillantott az asztalon lévő kis tálkára, amin néhai alma és narancs darabkák árulkodtak utánam.
- Bhhaj?! – háborodtam fel sírás közben. – Nhem tehetek róla, hogy én így látom. – jelentettem ki továbbra is sértetten, de már nem annyira pityeregve.
Ezután nem tudva, mit is tegyen, inkább visszaadta a laptopomat és együtt nézegettük, mit váltott ki a nagyvilágban az eljegyzésünk híre.
Részlet a www.mypattinson.com chat ablakából #1
…
Lana: Láttátok a híreket??
Nelly: Tuti kamu. Hetente kitalálnak valami baromságot.
Lana: De azt olvastam, h. 1 barátja nyilatkozta.
Moonlight: Majd ha lesz róla videó elhiszem!
Moonlight: Különben is twitterre én is kiírhatom, hogy nálam van ennyi alapon.
Tity: Ne hazudj, most nálam van. :P
Moonlight: Akkor az 1 hamisítvány, kérlek. :D
Lana: Na de komcsiba. És ha igaz?
Nelly: Nekem nincs bajom a csajjal.
Moonlight: Majd ha látom a gyűrűt elhiszem.
…
Lana: Láttátok a híreket??
Nelly: Tuti kamu. Hetente kitalálnak valami baromságot.
Lana: De azt olvastam, h. 1 barátja nyilatkozta.
Moonlight: Majd ha lesz róla videó elhiszem!
Moonlight: Különben is twitterre én is kiírhatom, hogy nálam van ennyi alapon.
Tity: Ne hazudj, most nálam van. :P
Moonlight: Akkor az 1 hamisítvány, kérlek. :D
Lana: Na de komcsiba. És ha igaz?
Nelly: Nekem nincs bajom a csajjal.
Moonlight: Majd ha látom a gyűrűt elhiszem.
…
www. mypattinson.com szerkesztőinek posztja #1
Sziasztok!
Kérünk titeket, ne írjatok több emailt az elmúlt napok híreivel kapcsolatban! Mi is annyit tudunk, mint ti. Tehát csak annyit, amennyit a bulvárlapok megírtak odakint. Ne felejtsétek el, nem állunk kapcsolatban sem Robbal, se egyéb közeli ismerősével.
Legyetek türelemmel, pár nap és mindenre fény derül!
Legyetek türelemmel, pár nap és mindenre fény derül!
Szerkik: Zsuzsó és Nory
www. mypattinson.com szerkesztőinek posztja #2
Kezd bennem megállni az ütő… Hivatalos hír az nincs, de ha ilyen emberek irkálnak róla twitteren akkor már van valami. (Zsuzsó)
@RyanSeacrest:Na, kik ülnek a szomszéd asztalnál a Sohóban? Úgy ám, a jövendőbeli Mr. and Mrs. Pattinson. Családostól, barátostul… gyűrűstől. #diamondbaby
@PerezHilton:Oh, anyám! Minden nő RP után siránkozik.
@MarcusFoster1:
Innen már nincs menekvés, bro. Jól fontold meg. ;)@peterfacinelli:
Innen már nincs menekvés, bro. Jól fontold meg. ;)@peterfacinelli:
Innen kívánok sok boldogságot előre is (remélem ez nem hoz balszerencsét)
Részlet a www.mypattinson.com chat ablakából #2
…
Zsó: Április elseje van?
twigirl: bakker! ne! Én elvonulok valami sötét helyre…
Réka: Miért csináltad ezt Rob baby?! Hát tudod, hogy egy év és nagykorú leszek!
Cini: Basszus! Nem tudok szóhoz jutni. És magyar, értitek?!
Zoé: ja, csak nem én vagyok.
Lana: Remélem itt tartják az esküvőt.
Cini: Magyarországon tartják, komolyan? :) Dejóó!
Lana: Mondom, bárcsak…
Cini: Oh, bocsi. Csajok, belógunk?
Réka: Koszorúslány akarok lenni!
Lana: Akkor már a menyasszony helyét venném át, ha kívánság műsor van.
Réka: Elintézzük. Nekem amúgy is Bobby a favorit, tudjátok. ;)
Cini: Tudjuk……
Zsó: Április elseje van?
twigirl: bakker! ne! Én elvonulok valami sötét helyre…
Réka: Miért csináltad ezt Rob baby?! Hát tudod, hogy egy év és nagykorú leszek!
Cini: Basszus! Nem tudok szóhoz jutni. És magyar, értitek?!
Zoé: ja, csak nem én vagyok.
Lana: Remélem itt tartják az esküvőt.
Cini: Magyarországon tartják, komolyan? :) Dejóó!
Lana: Mondom, bárcsak…
Cini: Oh, bocsi. Csajok, belógunk?
Réka: Koszorúslány akarok lenni!
Lana: Akkor már a menyasszony helyét venném át, ha kívánság műsor van.
Réka: Elintézzük. Nekem amúgy is Bobby a favorit, tudjátok. ;)
Cini: Tudjuk……
www. mypattinson.com szerkesztőinek posztja #3
A héten nagyon szerencsés időszakjuk van a papiknak és nekünk is. Újabb képek érkeztek a boldog párról.
És most figyeljetek!!
Ott van a gyűrű!! OMG, annyira gyönyörű és szép és nem tudok most rendesen megfogalmazott postot írni, nézzétek el nekem ahogy áradozok egy sort. Nekem is kell egy olyan!!!
A lánykéréssel kapcsolatban még mindig nem kaptunk hivatalos megerősítést, viszont a képek minden elárulnak. Twitter bejegyzések szerint a környék boltjai közül többe is betértek. A beszámolók szerint főleg gyógynövénykészítményeket vásároltak, valamint pár dolgot a kutyájuknak. A helyi pékség egyik dolgozója le is fényképezkedett velük.
Dúl a love nagyon, tök jó kedvűeknek látszanak, nem? :)
És most figyeljetek!!
Ott van a gyűrű!! OMG, annyira gyönyörű és szép és nem tudok most rendesen megfogalmazott postot írni, nézzétek el nekem ahogy áradozok egy sort. Nekem is kell egy olyan!!!
A lánykéréssel kapcsolatban még mindig nem kaptunk hivatalos megerősítést, viszont a képek minden elárulnak. Twitter bejegyzések szerint a környék boltjai közül többe is betértek. A beszámolók szerint főleg gyógynövénykészítményeket vásároltak, valamint pár dolgot a kutyájuknak. A helyi pékség egyik dolgozója le is fényképezkedett velük.
Dúl a love nagyon, tök jó kedvűeknek látszanak, nem? :)
Részlet a www.mypattinson.com chat ablakából #3
Tity: Az a gyűrű! Csodaszép. Jaj, nagyon ügyesen választott Rob.Moonlight: Nem tudom ki hogy van vele, de én olyan boldog vagyok.
Réka: Holnap karót írok töriből az fix, de itt vigyorgok mint a tejbe tök.
Lana: Bekötik a fejét a kis drágának. *hüpp*
Réka: Bekötni nem a lányok fejét szokás?
Lana: Tökmind1. Mondjuk amekkora sörénye van mostanában…
Zsó: Azt se tom lány vok e v. fiú, nem h. ilyeneket. XD
Cinti: Van mit markolászni rajta. :D
Zsuzsó: na, látom megérkeztél mire témához értünk.
Cinti: Csak kimondom, amire gondoltok. Egy szexi állat! XDD
***
A véleményekért most is nagyon hálás lennék. Köszönöm! :)
